Pesti Hírlap, 1912. december (34. évfolyam, 285-309. szám)
1912-12-22 / 303. szám
II .912. december 22., vasárnap. _____pesti Hírlap______ Török emlékek Budapesten. m . A török világ szomorú állapotainak ecsetelése dacára nem szabad elfelednünk, hogy a rómaiak kora óta törökök voltak az elsők, kik ismét hidat vertek a Dunán. 11. Szulejmán török szultán a mohácsi csata után szeptember 2-án ért Budára. Kilenc nap múlva már hajóhíd köté össze a budai és pesti partot. A Haeuffler közölte 1526. Nézve Zeitung tanúsága szerint, ez a hajóhíd a Margitsziget déli csúcsának támaszkodott és nem volt hosszú életű, mivel a Duna árja csakhamar szétszakította. Ezen hídon kelt át a legnagyobb török szultán Pest városába. 11. Szulejmán pesti tartózkodásáról keveset tudunk, akárcsak XII. Károly svéd király pesti tartózkodásáról. A régi Pest historikusai egyértelműen azt vallják, hogy a ma is létező Bástya utca egyik házában szállt meg a szultán. A múlt század hetvenes éveiben még mutogatták a ház helyét. Akkor a Vay-ház állott a szultán szállásának a helyén. Néhány év múlva felépült az új hajóhíd, mely az akkori hídépítés valóságos remeke volt. Nyílegyenes irányban kötötte össze a két partot. A hatvan hidihajón nyugvó hajóhíd pesti feje a mai Vigadó-téren állott, innen vezetett át a Zsidó- vagy Vízivárosba. Ezen a fenyik köprüssun (hajóhídon) ment át a jó Bocatius János 1605-ben, hogy megszemlélje a török Pestet. A híd előtt a pesti parton török kalmár szólítja meg: „Nemde szép tőlünk, hogy megengedjük nektek keresztényeknek a szabad járástkelést a mi városunkban!“ Bocatius uram hümmögött valamit és ment tovább. Itt is szomorú kép tárult eléje. Minden a pusztulás, romlás szellemét lehelte. A dögök szanaszét hevernek az utcán, sehol egy új zsindely vagy deszka. Az utcák szögletein temetőkből kihurcolt márványemlékeken ülnek a szurtos kereskedők, nagynevű hősök sírtábláin silány portékájuk vár az eladásra. „Oh szegény Pest, — kiált fel — inkább pestisnek lehetne téged nevezni! Sehol egy ép ’ház, mindnyája a földig lerombolva; — a kevés lakos söpredék és a nép alja.“ — Ez lett egy emberöltő alatt a gazdag német városból. Jellemző, hogy Pest-Budának visszafoglalása után nyolcvan év telt el, míg újra hajóhid épült a két szomszédváros között. Addig egy silány kompon, a repülőhidon, bonyolították le a közlekedést, már úgy, ahogy. Mecseteken és fürdőkön kívül Pesten is minden pusztulófélben volt már a török világ kezdetén. Amikor nem rüstellték bevallani, hogy fáj a szívük. És álmodtak — és szerettek. A babonás melódiák egyre jobban rabbá tették a kis Fánit. Végre — mikor egyszer látta táncolni a nagy Elsert, — kijelentette, inkább meghal, de sohasem lesz más, mint ballerina. Atyja, a nyakas magyar nemes, eleinte hallani sem akart leányának szándékáról. Még a „Tanzstund“-ból is kifogták a nevelőben. Ki akarták ezeket a bolondságokat verni a fejéből. Nem bírtak azonban vele. Annyit sírt, kért, könyörgött szülei végre engedtek. Balletmesterhez vitték, s elkezdte a rendszeres tanulást. Nemsokára belátták a mesterei, hogy Fának®. eltanult előlük mindent. Sőt többet tud, mint ők. Azt tanácsolták szüleinek, vigyék Parisba, az elegancia, a grácia földére — s ezt a tanácsot meg is fogadták Saáryék. Guerra, a híres balettmester, vette most már iskolájába a magyar leánykát. Nem telt bele félév, az összes növendékeket latáncolta. Ő lett Guerra kedvence, iskoljának dísze. Ha valami különösen jót, különösen szépet akart bemutatni a mester, csak a kis Fánit produkálta. Annyira megnyerte a francia arisztokrácia tetszését már akkor Saáry Fáni, mindegyre sűrűbben emlegették, a nagy operához szerződtetik majd. De ő nagyon vágyódott szülei után. — Akkor a szajnaparti főváros még rengeteg messzeségbe esett hazánktól, — inkább szeretett volna hát Bécsbe jutni. Ez a vágya csakhamar teljesedésbe is ment. Batthyány Casimir, a negyvenes évek egyik legelső gavallérja, a nagy színházpártoló Almássy György, Festetics Leó s még többen, akik az akkori idők művészeti életében főszere-Ha elnézem a XVI. századból, ránk maradt metsző- eteket, valahol a paddisah birodalmának kellő közepén képzelem magam. A szerény kiterjedésű városból Pest akkor csak a mai Belváros területére terjedt ki, n obeliskekként emelkednek ki a kupolás mosdék karcsú, magas tornyai. Itt-ott egy sokkupolás fürdőház körvonalait látni, másutt romokat és düledező épületeket. A városfal előtt a nagykiterjedésű török temető, jellegzetes alakú sírköveivel. A Gizella-téri új építkezésekkor nemrég találtak belőle egy kis mutatót, sok száz csontváz alakjában, pedig hrány van még a föld alatt. A rettegett magyar baj, a morbus hungaricus, sűrűen szedte áldozatait. A törökök gyakran temettek, volt is a temetőjük akkora mint a félváros. Négy pesti török mecsetről van tudomásunk. A Büjük dzsamizi, a nagy mecset, a Károly-kaszárnya északnyugati részén állott. Az itt álló épületek lebontásakor talán megtalálják majd alapépítményeit. Egy másik mecset a szent Ferenciek templomának helyén állott. Még a múlt század derekán is az a legenda keringett a templom szentélyében északra eső oltárfülkéről, hogy az a mecset utolsó maradványa. Ki tudja, nincs-e valami alapja ennek a legendának? A belvárosi plébániatemplomból szintén mecsetet alkottak a törökök. Ennek köszönhetjük e nagybecsű műemlék fenmaradását. A körülötte levő temető, a külső oldalfalaiba illesztett sírkövek ekkor pusztultak el. Közel a templomhoz, a mai Régi posta- és Mária Valéria-utca sarkán egy kisebb mecset (küesük dzsamizi) állott. Pest összes török emlékei közül ez állott fenn legtovább. Fischer von Erlach, a XVII. század kiváló építőművésze, megőrizte rajzát híres építészeti művében. I. Lipót korában rondellává átalakítva, ezt is bevették a dunai erődítések közé. A XIX. század elején, amikor az erődítések fölöslegesek lettek, kitatarozták belső helyiségeit. Csakhamar hajléka lett az első magyar játékszínpadnak. Előzőleg azonban még német társulatok is játszottak benne. Erről az első pesti színházról Pest városának 1804-ik Wegweiserében érdekes adatra bukkantam. Egykorú kéz jegyezte be széljegyzetként: „Phisisch und moralisch eine Null, früher eine Moschée.“ A pesti török fürdői közül csak egyről tudunk bizonyosat, Véli bég fürdőjéről. Véli bég nemcsak Budát diszítő nagyszerű fürdővel, Pestről sem feledkezett meg. A nagy mecset mellett nagyszabású fürdőt építtetett. Egy XVII. századbeli rézmetszeten mint négykupolás, tekintélyes épületet láthatjuk e fürdőt. Volt-e a helyén gyógyforrás? A régi krónikák erről hallgatnak. — A Károly-körúti báró Orczy-féle házban a múlt század ötvenes éveiben látogatott ártézi fürdő létezett. Véli bég fürdőjének a helye az Orczy-ház átellenében feküdt. Igen valószínű tehát, hogy a régi és ezen újabbkori fürdő egy közös vizérből táplálkozott. Ha ezen föltevésem helyes, a régi forrás az Orczy-ház vagy a Károly-kaszárnya lebontásakor ismét fel fog tűnni. A szent Margitszigeten valamivel felül a török világban egy kicsiny szigetecske emelkedett ki a Duna hullámaiból. Nagyszerű meleg gyógyforrása volt. A törökök a gyógyforrás mellé itt is fürdőt építettek. A fürdőt valóságos faóriások vették körül. A meleg forrásvíz még később is több ezekre oszolva ömlött a Dunába. Az 1775-iki nagy árvíz és jégzajlás örökre megsemmisíti a fürdőhalomszigetet (Bad Hausel Insel), mindennel, ami rajta megmaradt. A múlt század ötvenes éveiben, ha a Duna vízállása igen alacsony volt, még el lehetett jutni a forráshoz, ma tudtommal teljesen nyoma veszett. A török idők elmúltával alig valami emlékeztetett az elmúlt világra. A Tabánban megmaradt ugyan néhány törökök építette keleti jellegű ház, de ezeket később, amikor az ostromkor szerzett sérüléseiket kitatarozták, átalakították. A Tabán pusztuló utcáiban ma már csak egy-két rozoga vityilló emlékeztet reájuk. A pesti tanács mindöszsze annyit tett, hogy két utcát a budai ostromnál vitézkedett bajorokról nevezett el, így született meg az Alsó Bajor-utca, a mai Curia-utca és a Felső Bajor-utca, a későbbi Duna-utca. 1716-ban rakták le a Rokkantak házának, a későbbi Károly-kaszárnyának, az alapkövét. Eredeti rendeltetése menhely volt, a török háborúkban megsebesültek számára. II. József uralkodása végéig megmaradt ennek. Városháza utcai homlokzatának oldalkapui fölött elhelyezett művészies domborművei III. Károly török háborúinak győzelmeit dicsőítik. úgy látszik, a XVIII. század végén jutott eszükbe először magánosoknak is, hogy valamiképen megörökítsék a török idők emlékét. Ekkor épült a Deák-téren a két törökről nevezett ház. Deák-téri homlokzatának középső risalitja fölé attikát emeltek. Az attika díszítése két turbános fekvő török, akik ma a ház későbbi tulajdonosának monogrammjával ellátott pajzsot tartanak. Alattuk az attikában felirásos tábla van a következő verssel: „Des I. Josefs Macht Zwang Türken Wuth In Band Der II. Leopold Mehrt Ruh und Fried Im Land. Acht Für Unser Wohl Un estört Gedeihet Unser Wirken Zum Denkmahl Heist Dies Haus Bey Den II Türken.“ Ez az attika törökjeivel együtt egyetlen ilyfajta emléke a fővárosnak. A régi pestiek igen lent a színházban. A főhercegnők kedves ajándékokkal lepték meg. A főhercegek hódolattal vették körül a magyar nemes házból származott művésznőt. Időközben azonban elkezdett fújdoválni a ma bizonyos március szellője. A régi rendszer mindegyre jobban ingadozott. Trónok recsegtek s megreszketett a vén Európa. Metternich uralkodása végnapjait élte. A loyális Bécs is nagyobb lélekzeteket vett már. Ferenc császár nem vacsoráit többé olyan hidegvérrel tormásvirslit és néha túlon-túl keserűnek érezte a habzó tízórai sörét. Párisból nap-nap mellett veszedelmes hírek jöttek. A császári kertek orgonabokrainak mintha nem lett volna már olyan édes az illatuk sem. A nép fenhéjázó lett. — Mondogatta az öregedő császár. — N"**» köszöntek immár a császári vízipuskának, ha végigdörgött a Belváros sötét utcáin. Egyre aggodalmasabb lett gróf Sauraunak, a mindenható rendőrminiszternek az ábrázata. Ez a bizonyos szellő elvitte Saáry Fánit is Bécsből. Nem szerették már ott akkor a magyarokat. Egykori kedvelt népét a nagy Teréziának, Pozsonyban gyűltek össze a Rendek. Nehéz, súlyos beszédek hangzottak el a Diétákon Bécs ellen. A diákság titkos conventiculumokat tartott. Pesten meg a fiatal írók kezdtek álmodni egy új Magyarországról. Milyen hiába álmodtak! Milyen kár volt felforgatni mindent, ami mellett boldogok, megelégedettek és gazdagok voltak eleink. De álmodtak — és elkezdtek felforgatni mindent. És ebbe a lázas, forró, ifjú, lelkes, vajúdóket vittek, ajánlották Saáry Fánit a bécsi Kürthnerthor-Theater-hoz. Egyik első opera-színháza volt ez akkor Európának. Balettja a milánói Scala világhírű balettjával vetekedett. Nagyon öreg, hófehér hajú dámák, akik mint kislányok látták még a Kürnthner-Theater előadásait, ma is lelkendezve, egy kicsit könnyezve, egy kicsit mosolyogva emlegetik. Régi, biedermayeros bécsi szalonokban, fehér-eres, cseresznyefából való, virágos selyem-kanapékon, — talán még a Herr Hofrath, Grillparzer is üldögélt rajtuk, — most is föl-fölsóhajt még egy-egy máig hegyes watermördert, fényes, fekete selyem-kravátlit viselő bácsi: — Hja, die Saáry . . . A magyar kancelláriánál szolgáltak ezek az urak Még Károlyi Lászlóval, talán itt ragadtak Bécsben és végigsóhajtozták valamenynyi letűnt — elmúlt nagyságát a hajdani Burg- és Kärnthnerthortheaternek. Épen Károlyi László, a kissé szentimentális, kiss- viveur pur sang sárosi nemes, is protegálta Saáry Fánit. Protegálták sokan — legnagyobb protekciója volt azonban páratlan, istentől megáldott művészete. A veleszületett báj és grácia. Alig hozta Bécsbe Guerra, már első próba után fölléptették az udvari színházban. La line című balettben debütált, s oly óriás siker mellett, olyan frenetikus tapsok közt táncolta végig nagy, nehéz szerepét, hogy előadás után rögtön kétéves szerződést írattak alá vele. Elsler már akkor nyugalomba készült. — Cerito mellett csakis Saáry Fáni jöhetett számításba. Az udvar, valahányszor föllépett, megye ___________________67