Pesti Hírlap, 1912. december (34. évfolyam, 285-309. szám)
1912-12-29 / 308. szám
12 PESTI HÍRLAP városi bizottsági tag mondotta Az ünnepélyt Kántor Károly prelátus helyett Molnár László főv. segédlelkész beszéde és a gyermekek megvendégelése zárta be. Megyék és városok. A községi mozi. Még a múlt hónapban elha-tározta Csongrád község közgyűlése, hogy a község jövedelmének gyarapítása céljából községi kezelésben mozit állít fel. A mozi, melyet ideiglenesen a községi tanácsteremben helyeztek el, karácsony másodnapján tartotta első előadását, amely az olcsó helyárak ellenére is több mint kétszáz korona tiszta jövedelmet hozott. Az elöljáróság reméli, hogy a mozi évente legalább tizenkét-tizenötezer korona tiszta jövedelmet fog hozni a községnek, mely összeg még emelkedni fog, ha az új színház felépül. Kecskemét állami segítése. A pénzügyminiszter megbízásából Szabó Károly pénzügyminisztériumi osztálytanácsos több napon át Kecskeméten tartózkohot, hogy a földrengés károsultjainak felsegélyezésére kiutalt állami segítség szétosztására vonatkozó számadásokat átvizsgálja. Szabó osztálytanácsos szombaton tért vissza Budapestre, miután a számadásokat rendben találta és erről jelentést tett a pénzügyminiszternek. Id. Madarász József díszpolgársága. Kaposvárról jelentik: Bök Zalán Lajos és dr Hegyi Árpád indítványt nyújtottak be a városhoz, hogy Madarász József orsz. képviselőt, aki a somogymegyei Nemeskisfaludon született, a város díszpolgárává válaszszák. E célból Kovács Sebestyény Gyula polgármester a jövő hétre közgyűlést hív egybe. Rehabilitált járási számvevő. Aradról jelentik. A lapok közölték, hogy Hoffmann Jenő battonyai járási számvevő ellen fegyelmi vizsgálat indult meg, mert a nyáron állítólag ő híresztelte, hogy a trónörökös nem jön Mezőhegyesre. Petrovics főszolgabíró tudósítónknak kijelentette, hogy Hoffmann ellen októberben a fegyelmi vizsgálatot megelőző vizsgálat folyt és Hoffmann akkor a gyanú alól tisztázta magát. LTj határszéli rendőrkapitányság. A belügyminiszter Versec szab. kir. város székhelyiből uj határszéli rendőrkapitányságot s ennek kötelékében Báziáson határszéli rendőrkirendeltséget szervezett. .Az uj határszéli rendőrkapitányság hatósági területét Versec város, Temesmegye versed és fehértemplomi járásainak községei, Krassószörény megye újmoldovai járásának községei és Torontál megye antalfalvai járásának községei képezik. Kép a felső kereskedelmi iskolák és a női kereskedelmi tanfolyamok számára készült, világos, áttekinthető s ügyes beosztása nagyon megkönnyíti a gyorsírás elsajátítását. A könyv szerzője Sós Dóra, a fővárosi női felső kereskedelmi iskola oki. gyorsírás tanítónője, a szép autográfia pedig dr Zay Lajos országgyűlési gyorsíró munkája. A tankönyvet Vikar Béla, az Országos Magyar Gyorsíró Egyesület elnöke, nézte át, a közoktatásügyi miniszter pedig az iskolák használatára approbálta. Ára 2 korona s lapunk kiadóhivatalában is megrendelhető. Léghajózás és repülés. Repülőpark Újvidéken, Újvidékről jelentik. A törvényhatósági bizottság Markovits Béla főispán elnöklésével ülést tartott. Dr Demetrovits Vladimir polgármester a havi jelentés kapcsán előadta, hogy a jelenleg itt tartózkodó katonai repülőosztály előterjesztést tett, hogy Újvidéken repülőparkot létesít, ha a város e célra 150 hold általuk kiszemelt területet bérbead és a parkhoz utat létesít. Ezért a repülőosztály évente ötezer korona bért hajlandó fizetni. Minthogy ilyen park Magyarországon még nincsen és Újvidék volna az első város, amely ilyet létesítene és minthogy az itt levő négy repülőgépet tizenkettőre szaporítanák, amelyeknek javítása és fentartása címén szakértők állítása szerint gépenként évente 60.000 K jutna a helyi iparosságnak és minthogy a park részben az oktatás célját is szolgálná, minthogy továbbá a kívánt terület átadása, illetőleg átépítése nem ütközik akadályba, a közgyűlés örömmel felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződést tíz évre megkösse. Francia katonai aviatikusok leszállása Né-etországban, Metzből jelentik. E hó 24-ikén délután Avricourt közelében, de már német földön, két francia katonai aviatikus szállott le. A repülőgép vezetője Glaire hadnagy, a nancy-i aeroplánosztály pilótája volt, aki Pelloux 6. tüzérezredbeli hadnagy társaságában repülte át a német-franciahatárt. Siegert német őrnagy, a metzi katonai aviatikai osztály parancsnoka, még az éjjel a leszállás helyszínére sietett. A francia katonatiszteket, miután semminemű gyanús jel nem merült fel ellenük, szabadon bocsátották. Bevallásuk szerint sűrű ködbe jutottak és igy veszítették el a tájékozódást. IRODALOM. * (A gyorsírás tankönyve.) A napokban új Gabelsberger-Markovits rendszerű levelező gyorsirási tankönyv hagyta el a sajtót. A tankönyv fő I 1912. december 29., vasárnap. Tanügyi rovat. Gyors kiképzés gyorsírásban. Januártól júniusig teljes gyakorlati kiképzés nyerhető magyar és német gyorsírásban az Országos Magyar Gyorsiró Egyesület tanfolyamain, a parlamenti gyorsíróktól vezetett Gabelsberger Szakiskolában (VI., Hegedűs Sándor utca 7. sz.) Gyarmati Dezső orsz. gyűl. gyorsíró személyes oktatása, illetőleg vezetése mellett, oly módon, hogy márciusig csak egy nyelven, azontúl pedig mindkét nyelven párhuzamosan tanulják a növendékek a gyorsírást. Ezzel kapcsolatban és a havi 12 korona összes tandíj fejében napi 12 órán át tanulják a gépírást és napi egy órában a magyar és német fogalmazást (levelezést). Január elején külön, hat hónapos (állami) kereskedelmi szaktanfolyamot is nyit az egyesület, amely a vizsgák letétele után közérvényű oklevelet ad és díjtalanul közvetíti az állásokat. Bővebb tájékozást ad az egyesületi elnökség ugyanott. Ahol kijátszszák az egyetemi jogokat. A strasszburgi egyetem két bölcsészeti tanszéke egyikének újra való betöltésénél nagy differenciák támadtak az egyetem és a kormány között. A kormány titkos szerződésben arra kötelezte magát, hogy az egyik tanszéket mindig katholikus emberrel fogja betölteni. Ez a titkos szerződés a kormány és a straszburgi püspök között jött létre. Amikor az egyetem a kinevezésre vonatkozó javaslatát előterjesztette, a kormány ezt minden megokolás nélkül visszautasította és a tanártestület csak most nyert tudomást a titkos szerződés létrejöveteléről. Az egyetemi körök ezt az eljárást az egyetemi jogok kijátszásának mondják és emiatt általános az elkeseredés. A porosz néptanítók egyetemi kiképeztetése. Berlinből jelentik az Internationale Politische Correspondenznek. A porosz képviselőház tanügyi bizottsága elhatározta, hogy oly értelmű javaslattal áll a ház elé, mely szerint a néptanítók az eddigi továbbképző tanfolyam helyett az egyetemre is beiratkozhatnak. A javaslathoz a kormány is hozzájárult, mert sikerült őt meggyőzni arról, hogy az eddigi továbbképző tanfolyamok nem felelnek meg céljaiknak. Hasonló utasítást már régen behoztak Szászországban és Hessenben, ahol jó bizonyítványokkal rendelkező tanítók két évig látogathatják az egyetemet s vizsgát is tehetnek. A fennállott nyári kurzusok nem jártak kellő eredménynyel. A bizottság a következő indítványt fogadta el: Az államkormányt fölkérik, hogy a népoktatás érdekében: 1. a meglévő kurzusokat olyképen reformálja, hogy a tanítóknak az akadémiai kiképzés után módot nyújtsanak tanfelügyelői és szemináriumi tanári állások betöltésére; 2. jobb alkalmat nyújtsanak nekik a középiskolai tanári vizsga letételéhez. Miniszteri dicséret. A honvédelmi miniszter okirattal megdicsérte Szathmáry Géza lugosi 8 honvédgyalogezredbeli alezredest és Török Béla pécsi 19. honvédgyalogezredbeli századost a polgári ifjúság katonai lövészkiképzése terén több éven át nagy buzgalommal kifejtett igen sikeres működésükért homoródalmási dr Gothárd Sándor 1. honvéd tábori ágyasezredbeli ezredorvost a Ludovika Akadémiában orvosi és tanári minőségben több éven át teljesített kitűnő szolgálataiért, valamint Babits Lászlót, a kolozsvári VI. honvédkerületi hadbiztosság állományába tartozó számtanácsost a szegedi II. és Jovanovics Demetert, a honvédelmi minisztérium szakszámvevőségének ártományáiba tartozó számtanácsost a zágrábi horvát-szlavén VII. honvédkerület hadbiztosságánál számvevőségi csoportvezetői minőségben teljesített kitűnő és eredményteljes szolgálataikért. Egyházi élet. Címzetes püspökség. A király dr Nemes Antalnak, a budavári koronázó templom plébánosának, a makári címzetes püspökséget adományozta. A renitens egyház. Egyre-másra történnek rendszabályozások a renitens szerb egyházban. Grigorjovics Milivoj újvidéki ügyvéd, a bácskai konzisztórium kiküldötte, megjelent Manojlovics Vajiszlávnál, a szabadkai szerb hitközség elnökénél és felszólította őt a hitközség kulcsainak és archívumának átadására. A hitközségi elnök kijelentette, hogy a felszólításnak nem tesz eleget és csak az erőszaknak enged. A konzisztóriumi kiküldött hivatkozott a szerb egyház autonómiáját felfüggesztő rendeletre és nyomban karhatalmat kért a hatóságtól. Amikor azután Alapy István rendőrkapitány társaságában ismét megjelent a hitközségi elnöknél, ez átadta neki a kulcsokat és az archívumot. Grigoriovics Milivoj ezután Dimitrievics Szvelozár plébánost nevezte ki a szabadkai szerb hitközség elnökévé és melléje rendelt tizenkét képviselőt. Ref. francia istentisztelet. Vasárnap, december 29-én, d. u. 4 órakor a német ref. egyház Hold-utca 20. szám alatt levő templomában francia nyelvű istentisztelet lesz. Katonai rovat. Legfelsőbb megelégedés. A király elrendelte, hogy Szopkó Győzőnek, a m. kir. VIII. számú csendőrkerületnél létszám felett vezetett e a belügyminisztérium V. b. alosztályába beosztott főhadnagynak kitűnő és igen eredményes szolgálataiért tudtul adassék a legfelsőbb megelégedés kifejezése* * i/w Sápi hírek. A fel dilit mauzóleum« — A BL 'ej grófokról. — — Saját tudósítónktól. — Nagyvárad, dec 28. A Rhédey-kert! Mennyi gyönyörűséges emléke lenghet Vay Sándornak a romantikus vén park’ágbogai, százesztendős bokrai közt! A félmúlt idők költőjének forró szíve és színes képzelete őrzi leghívebben a képét annak a ködökbe vesző régi Váradnak, amelynek legkedvesebb foltja volt ez a kert a lágyan egymásba hajló ürögdi dombok felé. A park közepén álmokat ringató öreg topolyafák alatt a kripta. A Rhédey-mauzóleum. Csupa regényesség. Roppant bazaltsziklákból tépték a falait. A vaspántos ajtaja fölött a karcsú torony, a torony tövében rettentő ágyúgolyók. Hadirendből való ember volt, aki a kriptát építtette: kisrhédei gr. Rhédey Lajos császári és királyi kamerárius, tekintetes és nemzetes Biharvármegye főispánja és adminisztrátora. .... A nemes gróf 1831-ben Pesten várta a halálát s amikor úgy érezte, hogy most már nemsokára jön a nagyszerű alkonyat, úgy rendelkezett, hogy Váradon legyen a temetkező helyes földi porsátorát hűséges hitvese, Kohányi Kácsándy Terézia nagyasszony hűlt hamvai mellé tegyék örök pihenőre. Rengeteg birtokot ajándékozott Nagyvárad városának, és a gyönyörű kertet is a városra testálta. Ide emeltette kápolnaszerű mauzóleumot, amelynek kapuja fölé legdrágább ereklyéit falaztatta. A két ágyugolyót, amelyeket a napóleoni hadjárat óta őrzött. Egy ütközetben tíz lépésnyire tőle csapódott le a két golyó ... A kriptában fehér márvány sarkofág alatt nyugszik a két koporsó. A falakon a grófi pár olajfestésű képe, a háttérben pedig egy páncélos vitéz, gróf Rhédey Ferenc szoboralakja. Fölötte az epitafium: Francisci de Rhéde Comitis. Supremi. Bihariensis Manibus. Revocata. Temporum. Fuga, Monumentum Renovál. Ludovicus de Rhéde. Augg. Cammerarius. Ins. Ord. S. Leopoldus Eques. Provinciae Ejusdem. De. Bihar. Officii. Supr. Comitis. Administrator. Nobilis. Exercitus. Insurgentum. Colonnellus. ’A. D. MDCCCVIII. A gróf végrendeletében a kripta fentartásáról is gondoskodott. A város biráját és magisztrátusát bízta meg, nemkülönben a vármegyének „idő szerint“ leendő viceispánját, hogy a kertet és a kápolnát néha-néha személyesen is vizsgálják meg. Vizsgálták-e vagy sem, bizony a mauzóleumot kegyetlen kezek megbolygatták, feldúlták, megrabolták. A Rhédey-kertben, melynek zuzmarás téli csöndje bánatot hint a szivekre, a fantasztikus kripta körül most rendőrök csörtetnek, mióta rablók háborították a grófék szelíd siti álmát. Rhédey Lajos koponyája megtiporva hever a sírboltban s a szépséges nagyasszony csontjait széthányták a haramiák . . . A Rhédey-nemzetség közel atyafiságban áll az angol királyi családdal s tartja is a rokonságot. Az 1841-ben elhunyt Rhédey Claudia leányát vette feleségül egy Theck herceg. A kihalt nemzetség