Pesti Hírlap, 1913. január (35. évfolyam, 1-27. szám)
1913-01-04 / 4. szám
1913. január 4., szombat. Pesti Hírlap 500 koronát fizetek azon befolyásos egyénnek, aki egy jó megjelenésű, kitűnő bizonyítványok fölött rendelkező gyér igazgatónak hasonló vagy más biztos és jó jövedelmező állást szerez. 20 — 30 ezer koronával való társulás vagy biztos, jól jövedelmező vállalat átvétele sincs kizárva. Részletes ajánlatot „Turul 61" jeligére a kiadóhivatalba kérek. 18406 TALALNI JUHOKAT szabadalmaztat és értékesít PATAKY VILMOS hites szabadalmi ügyvivő Külföldi irodái. Vll., Erzsébet-körút 44. Telefon 177—72. isist BERLIN, PÁRIS, AMSTERDAM. Bolthelyiség utcában azonnal kiadó 2000 K esetleg berendezéssel. Bővebbet: Király utca 98 53 Őszöket adunk tenyésztés céljából kisgazdáknak, gazdaságoknak és uradalmaknak. A tarka hajászok és teheneiv jelenlegi értékét a tenyésztő készpézzel, vagy 2 év után fizetheti. — 1505 NEOSCBOSZ TESTVÉREK Irodai telefon 1° Gazdasági telefon te. szám. szanitarBiss-MEGJELENT T 99Haim p 1913. ÉVRE. XXXI. évfolyam. A legelőkelőbb hazai szépirodalmi írók közreműködésével szerkeszti Szabóné Nogáll Janka. .. Aki a hölgyeknek szép ajándékkal akar kedveskedni, az ennél alkalmasabb ajándékkal nem lepheti meg. TARTALOM. A német nevelőnő. Szomaházy István elbeszélése. — Tavasz 5 szent Felsége. Pakots József elbeszélése. — Az Ábel család. Biró Lajos elbeszélése. — Holland Anna Bródy Sándor elbeszélése. — A meg nem értett nő. Szász Zoltán elbeszélése. — A Biedermeierdáma. Színi Gyula elbeszélése. — Tavasz felé. Endrődi Sándor költeménye. — Péter délu..................lályitánja. Kaffka Margit elbeszélése. — Nyaralás közben. Szabolcska Mihály költeménye. — Az első lépés. Ritoók Emma elbeszélése. — Fairy. Lövik Károly elbeszélése. — "Lyra. Farkas Imre költeménye. — Egy darab élek Reichenhaiserné-Pethő Irón elbeszélése. — Galeotto őnagysága. Kozma Andor elbeszélése. — A karcsúság vértanúi. Marcell Prevost elbeszélése. — Melódiák. Kiss Menyhért költeménye. — Esztike. Abonyi Árpád elbe........... ‘ ~ ‘ Lóki szélese. — Mikor a ködtülök búg. Császár Imre költeménye. — Boriska győz. György elbeszélése. — A titok. 'Mahiidé Serat^ elbeszélése. — Kis kék levél._Krüzselyi Brinczy Erzsébet költeménye. — Tréfa. Kosztolányi Dezső elbeszélése. — A csúnya Turakerné. Elbeszélés. — Vénasszonyok nyara. A párisi házasélet filozófiájából. Honoré Balsac költeménye. — Nausikaa. Lányi Sarolta költeménye. — Levél valakihez. Szávay Zoltán költő-Gy . Nagys Örök panasz. Szabóné Nogáll Janka elbeszélése. — Jegyzéknap lap 1 1 pró. Ara díszes kötésben 4 kor. Ajánlott bérmentes küldéssei 4 korona 45 fillér. LÉGRÁDY TESTVÉREK könyvkiadóhivatala, BUDAPEST, V., VÁCI KÖRÚT 78. © © -" © o a szeretett lény kis kezét, de utolsó és döntő pillanatban elhagyja őket bátorságuk, hogy másnap újra kezdjék a harcot önmagukkal. Hathatós segédeszköznek bizonyult a könyv, mégpedig, amint azt egy félénk imádó esete bizonyítja, az imakönyv. E könyv utolsó lapjain az esküvői-, keresztelő- és temetési formula volt olvasható, amelyből a tapintatos ifjú a következő sorokat húzta alá jó vastagon: „Akarod ezt a férfiút férjedül Isten kezéből? Úgy mondd, hogy igen!“ A hölgy megértette a célzást és az igen szót háromszor aláhúzván, visszaküldte az imakönyvet, amely, mint szerelmi levelező oly jól bevált. Az ifjú pár pedig mihamar élőszóval és hangosan ismételte az igent az oltár előtt. Egy híres orvossal is megesett, hogy imádott hölgye előtt sehogy se mert színt vallani; az eszes nő, aki viszontszerette a doktort, megszánta annak lelki tusáját és elhatározta, hogy segítségére lesz félénk udvarlójának. Amikor legközelebb meglátogatta őt az orvos, a bibliában lapozgatott és magához vitve a látogatót, az egyik sorra figyelmeztette, amely így hangzott: „Te vagy ama férfiú!“ Ez a félre nem érthető célzás megoldotta a doktor úr nyelvet, amely oly ékesen nyilatkozott azután, hogy nemsokára esküvő követte a nyilatkozatot. Nem mindig végződik azonban ilyen vidáman a félénk udvarlás, bizonyítja ezt ama szégyenlős ifjú tudós sorsa, aki Cromwell Olivér leányát szerette. Cromwell ép abban a pillanatban lépett leánya szobájába, amikor a fiatalember térdenállva várta a választ imént elhangzott vallomására. Az apa szigorú hangon támadt a rémületében moccanni sem tudó szerencsétlen kérőre, aki a barátságtalan kérdésre zavarában azt válaszolta, hogy csak a komorna kezét volt bátor a kisasszonytól megkérni. Cromwell leánya kezét amúgy is megtagadta volna a fiatal tudóstól, hogy tehát egyszer és mindenkorra megszabaduljon az alkalmatlan kérőtől, tüstént beheivatta a komornát, lelkészt és tanukat hozatott és ott a helyszinén összeadatta leánya imádóját és komornáját. Eredeti ötlettel gazdagította a leleményes, félénk kérők gárdáját egy özvegy ,aki három feleség elvesztése után, negyedszer is a házasság nyugodalmas révébe óhajtott jutni. Választottjának három, fekete szalaggal összekötött levélcsomót küldött a következő megjegyzéssel: „Olvassa el kérem elhalt feleségeimnek hozzám intézett leveleit és meg fogja tudni belőlük, hogy én mindegyiküknek hűséges, jó férje voltam; remélem ezek után be fogja látni, hogy nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy életét az enyémmel összekösse.“ Ez az ajánlat ellenállhatatlan hatást gyakorolt a címzettre, aminek legfényesebb bizonyítéka az, hogy néhány héttel később a negyedik feleség is bevonult a mintaférj otthonába . . . — (Nagyétküekről.) Csak nemrégen írtam ugyanezen rovatban néhány nagyivóról, most hadd emlékezzem meg néhány nagyevőről. A történelem is megemlékszik sok nagyerőről, nem a „profanum vulgus“-ból valókról, így Róma hanyatlása korából azt mondja — ha jól emlékszem — Commodus császárról, hogy e derék férfi képes volt egy ülő helyzében, különbözően elkészítve, egész tulkot megenni, de volt is ereje! Mert, szintén a följegyzések szerint, a hippodromban fölállva két korlátgerendára, saját nehéz lovának hevederét megmarkolván a hátán, paripáját a levegőbe emelte. Azonban a nagyétkűség ritkán van arányban a testi erővel, annál kevésbbé a szellemiekkel, mint azt saját tapasztalataim igazolják, így ismertem Nagyváradon egy szerb eredetű hivatalnokot, kiiyek nagyétkűségéről hihetetlendolgokat beszéltek. Hogy kétkedésünket eloszlassa, unokabátyám meghívta ezt az urat magyaros vacsorára s tanultul még más öt vagy hat vendéget, kik összebeszéltek, hogy csak látszólag fognak hozzányúlni az ételekhez. Az asztalnál nyolcan ültünk s a háziasszony tettetett sűrű kínálgatása dacára, épen csak, hogy megérintettük a tálakat. A mi szerbünk sem látott, sem hallott, a zajos társalgásban sem vett részt, hanem kínálatlanul is mindig szedett és evett, evett és szedett, miglen az összes tálak ki nem ürültek. Tehát egy nyolc emberre magyarosan tálalt magyar vacsorát megevett, pedig nem épen ő volt köztünk a legtermetesebb. Ugyancsak Nagyváradon volt egy eszes, karcsú, kitűnő táncos s minden porcikájában elegáns jogász pajtásom, kiből később curiai tanácselnök lett. Ez egyszer fogadásból a Rhédey-kert vendéglőjében, villásreggelire tiz pár tormás kolbászkát fogyasztott el, ugyannyi zsemlyével s pohár sörrel, máskor pedig egy jogász vacsorán, hol többek közt egy egész bárányból való kirántott sültet, nagy tál aszaltszilvával szervíroztak elénk, szintén fogadásból megette az egész bárányt 80 darab szilvával együtt. És nem lett semmi baja. Hölgyek közül híres nagyevőt nem ismertem, torkolat az orrban eleget, ki ágyból fölkelésétől egészen lefekvésig mindig majszolt. Ilyen volt jó Anna nénikénk is, ki ha ebédre jött hozzánk, először is a konyhába látogatott s a netán már kész forró süteményből telerakta magát, de azért az asztalnál is jó étvágyat tanúsított. Idősebb korában annyira elhízott, hogy alig birt járni. Ráfogták szegényre: azért biceg, mert már a talpai is gömbölyűek a kövérségtől. A Pap Palinál nagyobb étkűvel világéletemben nem találkoztam. Ez legényember volt s igás kocsis a házamnál, tehát úgynevezett „bentartós“. Mindig panaszkodtak reá roppant és lassú étkezése miatt, még a többi cseléd is. „Hadd egyek, szegény, ha jól esik neki. Eleget dolgozik, megérdemli“, — szoktam erre felelni. A sok panaszra egyszer este végre benéztem a cselédszobába. Pali egymagában vacsorázott, a többi már elvégezte. Előtte rengeteg nagy tál piramisba rakott, jó illatú tejbefőtt hagymás gombóccal, akkorákkal mint egy-egy huszonnégyfontos ágyúgolyó. — „Huszonöt darab, egy nagy szakajtó lisztből, két köcsögtejjel“ — jegyzi meg a szakácsnő, amint engem megpillantott. „Ízlik Pali?“ — kérdem. — „Hát!“ s lassan tovább falatoz és kanalaz. Egy óra múlva megint benézek a cselédházba. Pali épen ingujjához törüli a száját, bevégezte a vacsoráját. — „Nos, jól laktál Pali?“ — kérdeztem. Pali vállat vonva mondja: „Tudja!“ azaz: „tudja Isten.“ Később elvitték honvédnek’. Mikor hazakerült a ragyás, cingár legény, első kérdésem az volt hozzá: „Huszonöt gombóccal még most sem lakói jól* Pali?“ — Oh, kérem — mondja —- i Katonáéknál öszszezsugorodik az ember gyomra. 39