Pesti Hírlap, 1913. január (35. évfolyam, 1-27. szám)

1913-01-04 / 4. szám

1913. január 4., szombat. Pesti Hírlap 500 koronát fizetek azon befolyásos egyénnek, aki egy jó megje­lenésű, kitűnő bizonyítványok fölött rendelkező gyér igazgatónak hasonló vagy más biztos és jó jöve­­delmező állást szerez. 20 — 30 ezer koronával való társulás vagy biztos, jól jövedelmező vállalat átvé­tele sincs kizárva. Részletes ajánlatot „Turul 61" jeligére a kiadóhivatalba kérek. 18406 TALALNI JUHOKAT szabadalmaztat és értékesít PATAKY VILMOS hites szabadalmi ügyvivő Külföldi irodái. Vll., Erzsébet-körút 44. Telefon 177—72. isist BERLIN, PÁRIS, AMSTERDAM. Bolthelyiség utcában azonnal kiadó 2000 K esetleg berendezéssel. Bővebbet: Király­ utca 98 53 Őszöket adunk tenyésztés céljából kisgazdáknak, gazdaságok­nak és uradalmaknak. A­ tarka hajászok és teheneiv jelenlegi értékét a tenyésztő kész­­pézzel, vagy 2 év után fizetheti. — 150­5 NEOSCBOSZ TESTVÉREK Irodai telefon 1° Gazdasági telefon te. szám. szanitarBiss-MEGJELENT T 99Haim p­ 1913. ÉVRE. XXXI. évfolyam. A legelőkelőbb hazai szépirodalmi írók közreműködésével szerkeszti Szabóné Nogáll Janka. .­. Aki a hölgyeknek szép ajándékkal akar kedveskedni, az ennél alkalmasabb ajándékkal nem lepheti meg. TARTALOM. A német nevelőnő. Szomaházy István elbeszélése. — Tavasz 5 szent Felsége. Pakots József elbeszélése. — Az Ábel család. Biró Lajos elbeszélése. — Holland Anna Bródy Sándor elbeszélése. — A meg nem értett nő. Szász Zoltán elbeszélése. — A Biedermeier­dáma. Színi Gyula elbeszélése. — Tavasz felé. Endrődi Sándor költeménye. — Péter délu­..................lály­i­tánja. Kaffka Margit elbeszélése. — Nyaralás közben. Szabolcska Mihály költeménye. — Az első lépés. Ritoók Emma elbeszélése. — Fairy. Lövik Károly elbeszélése. — "Lyra. Farkas Imre költeménye. — Egy darab élek Reichenhaiserné-Pethő Irón elbeszélése. — Galeotto őnagysága. Kozma Andor elbeszélése. — A karcsúság vértanúi. Marcell Pre­­vost elbeszélése. — Melódiák. Kiss Menyhért költeménye. — Esztike. Abonyi Árpád elbe­­........... ‘ ~ ‘ Lók­i szélese. — Mikor a ködtülök búg. Császár Imre költeménye. — Boriska győz. György elbeszélése. — A titok. 'Mahiidé Serat^ elbeszélése. — Kis kék levél._Krüzselyi Brinczy Erzsébet költeménye. — Tréfa. Kosztolányi Dezső elbeszélése. — A csúnya Turakerné. Elbeszélés. — Vénasszonyok nyara. A párisi házasélet filozófiájából. Honoré Balsac költe­ménye. — Nausikaa. Lányi Sarolta költeménye. — Levél valakihez. Szávay Zoltán költő-Gy .­­ Nagys Örök panasz. Szabóné Nogáll Janka elbeszélése. — Jegyzéknap l­ap 1 1 pró. Ara díszes kötésben 4 kor. Ajánlott bérmentes küldés­­sei 4 korona 45 fillér. LÉGRÁDY TESTVÉREK könyvkiadóhivatala, BUDAPEST, V., VÁCI­ KÖRÚT 78. © © -" © o a szeretett lény kis kezét, de utolsó és döntő pilla­natban elhagyja őket bátorságuk, hogy másnap újra kezdjék a harcot önmagukkal. Hathatós segéd­eszköznek bizonyult a könyv, még­pedig, amint azt egy félénk imádó esete bizonyítja, az imakönyv. E könyv utolsó lapjain az esküvői-, keresztelő- és temetési formula volt olvasható, amelyből a ta­pintatos ifjú a következő sorokat húzta alá jó vastagon: „Akarod ezt a férfiút férjedül Isten ke­zéből? Úgy mondd, hogy igen!“ A hölgy megér­tette a célzást és az igen szót háromszor aláhúz­ván, visszaküldte az imakönyvet, amely, mint sze­relmi levelező oly jól bevált. Az ifjú pár pedig mihamar élőszóval és hangosan ismételte az igent az oltár előtt. Egy híres orvossal is megesett, hogy imádott hölgye előtt sehogy se mert színt vallani; az eszes nő, aki viszontszerette a doktort, meg­szánta annak lelki tusáját és elhatározta, hogy segítségére lesz félénk udvarlójának. Amikor leg­közelebb meglátogatta őt az orvos, a bibliában la­pozgatott és magához vitve a látogatót, az egyik sorra figyelmeztette, amely így hangzott: „Te vagy ama férfiú!“ Ez a félre nem érthető célzás meg­oldotta a doktor úr nyelvet, amely oly ékesen nyi­latkozott azután, h­ogy nemsokára esküvő követte a nyilatkozatot. Nem mindig végződik azonban ilyen vidáman a félénk udvarlás, bizonyítja ezt ama szégyenlős ifjú tudós sorsa, aki Cromwell Olivér leányát szerette. Cromwell ép abban a pil­lanatban lépett leánya szobájába, amikor a fiatal­ember térdenállva várta a választ imént elhangzott vallomására. Az apa szigorú hangon támadt a ré­mületében moccanni sem tudó szerencsétlen kérőre, aki a barátságtalan kérdésre zavarában azt vála­szolta, hogy csak a komorna kezét volt bátor a kisasszonytól megkérni. Cromwell leánya kezét amúgy is megtagadta volna a fiatal tudóstól, hogy tehát egyszer és mindenkorra megszabaduljon az alkalmatlan kérőtől, tüstént beheivatta a komornát, lelkészt és tanukat hozatott és ott a helyszinén összeadatta leánya imádóját és komornáját. Ere­deti ötlettel gazdagította a leleményes, félénk ké­rők gárdáját egy özvegy ,aki három feleség elvesz­tése után, negyedszer is a házasság nyugodalmas révébe óhajtott jutni. Választottjának három, fe­kete szalaggal összekötött levélcsomót küldött a következő megjegyzéssel: „Olvassa el kérem elhalt feleségeimnek hozzám intézett leveleit és meg fogja tudni belőlük, hogy én mindegyiküknek hűséges, jó férje voltam; remélem ezek után be fogja látni, hogy nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy életét az enyémmel összekösse.“ Ez az ajánlat ellenáll­hatatlan hatást gyakorolt a címzettre, aminek leg­fényesebb bizonyítéka az, hogy néhány héttel ké­sőbb a negyedik feleség is bevonult a mintaférj otthonába . . . — (Nagyétküekről.) Csak nemrégen írtam ugyanezen rovatban néhány nagyivóról, most hadd emlékezzem meg néhány nagyevőről. A történelem is megemlékszik sok nagyerőről, nem a „profa­­num vulgus“-ból valókról, így Róma hanyatlása korából azt mondja — ha jól emlékszem — Com­­modus császárról, hogy e derék férfi képes volt egy ülő helyzében, különbözően elkészítve, egész tulkot megenni, de volt is ereje! Mert, szintén a följegyzések szerint, a hippodromban fölállva két korlátgerendára, saját nehéz lovának hevederét megmarkolván a hátán, paripáját a levegőbe emelte. Azonban a nagyétkűség ritkán van arányban a testi erővel, annál kevésbbé a szellemiekkel, mint azt saját tapasztalataim igazolják, így ismertem Nagyváradon egy szerb ere­detű hivatalnokot, kiiyek nagyétkűségéről hihetet­len­­dolgokat beszéltek. Hogy kétkedésünket elosz­lassa, unokabátyám meghívta ezt az urat magya­ros vacsorára s tanultul még más öt vagy hat ven­déget, kik összebeszéltek, hogy csak látszólag fog­nak hozzányúlni az ételekhez. Az asztalnál nyol­can ültünk s a háziasszony tettetett sűrű kínál­­gatása dacára, épen csak, hogy megérintettük a tálakat. A mi szerbünk sem látott, sem hallott, a zajos társalgásban sem vett részt, hanem kíná­latlanul is mindig szedett és evett, evett és szedett, miglen az összes tálak ki nem ürültek. Tehát egy nyolc emberre magyarosan tálalt magyar vacsorát megevett, pedig nem épen ő volt köztünk a legtermetesebb. Ugyancsak Nagyváradon volt egy eszes, kar­csú, kitűnő táncos s minden porcikájában elegáns jogász pajtásom, kiből később curiai tanácselnök lett. Ez egyszer fogadásból a Rhédey-kert vendég­lőjében, villásreggelire tiz pár tormás kolbászkát fogyasztott el, ugyannyi zsemlyével s pohár sörrel, máskor pedig egy jogász vacsorán, hol többek közt egy egész bárányból való kirántott sültet, nagy tál aszaltszilvával szervíroztak elénk, szintén foga­dásból megette az egész bárányt 80 darab szilvával együtt. És nem lett semmi baja. Hölgyek közül híres nagyevőt nem ismertem, torkolat az orrban eleget, ki ágyból fölkelésétől egé­szen lefekvésig mindig majszolt. Ilyen volt jó Anna nénikénk is, ki ha ebédre jött hozzánk, először is a konyhába látogatott s a netán már kész forró süteményből telerakta magát, de azért az asztalnál is jó étvágyat tanúsított. Idősebb korában annyira elhízott, hogy alig birt járni. Ráfogták szegényre: azért biceg, mert már a talpai is gömbölyűek a kövérségtől. A Pap Palinál nagyobb étkűvel világéletem­ben nem találkoztam. Ez legényember volt s igás kocsis a házamnál, tehát úgynevezett „bentartós“. Mindig panaszkodtak reá roppant és lassú étke­zése miatt, még a többi cseléd is. „Hadd egyek, szegény, ha jól esik neki. Eleget dolgozik, meg­érdemli“, — szoktam erre felelni. A sok panasz­ra egyszer este végre benéztem a cselédszobába. Pali egymagában vacsorázott, a többi már elvégezte. Előtte rengeteg nagy tál piramisba rakott, jó illa­tú tejbefőtt hagymás gombóccal, akkorákkal mint egy-egy huszonnégyfontos ágyúgolyó. — „Huszon­öt darab, egy nagy szakajtó lisztből, két köcsög­­tejjel“ — jegyzi meg a szakácsnő, amint engem megpillantott. „Ízlik Pali?“ — kérdem. — „Hát!“ s lassan tovább falatoz és kanalaz. Egy óra múlva megint benézek a cselédházba. Pali épen ingujjá­hoz törüli a száját, bevégezte a vacsoráját. —­ „Nos, jól laktál Pali?“ — kérdeztem. Pali vállat vonva mondja: „Tudja!“ azaz: „tudja Isten.“ Később elvitték honvédnek’. Mikor hazakerült a ragyás, cingár legény, első kérdésem az volt hoz­zá: „Huszonöt gombóccal még most sem lakói jól* Pali?“ — Oh, kérem — mondja —- i Katonáéknál ösz­­szezsugorodik az ember gyomra. 39

Next