Pesti Hírlap, 1913. február (35. évfolyam, 28-51. szám)

1913-02-09 / 35. szám

i­ kor az olasz flotta csak egy pár kis szigetet megszállt, mekkora riadalom támadt Európá­ban, hogy ne merjen egyetlen katona se Gal­­lipolinál szárazföldre lépni. Nos, most még Anglia is hallgat, hogy a szlávok már szárazföldről támadják a Dar­­danellákat. Egészen olyan színe van a dolgok fejlődésének, mintha Anglia kiegyezett volna Oroszországgal Konstantinápoly s a Darda­nellák dolgában, talán épen Egyiptom an­­nektálása címén. A hármas entente tehát nyo­mul előtérbe s a hármas­ szövetség hátul ma­rad, persze, mert az utóbbit mi vezetjük. Ha mindez csak egyszerű térképrajzolás volna, akikor közömbösen vehetnénk diplomá­ciai vereségünket Hogy milyen lesz a földteke egyik-másik távoli részén az államhatárok új rajza, az a geográfia professzorait érdekli s a diákokat, akik tanulják azt. De most olyan­­ merészen rajzolgatják vedbe mártott karddal a Balkán-félsziget új térképét, hogy minket is érdekel ez a munkálat. Mert előbb a zse­bünkre, aztán a bőrünkre megy a dolog. A diplomáciánk ügyetlensége ugyanis azt jelenti számunkra, hogy amit miniszteri papirossal, meg legfelsőbb levélpapírral nem tudtunk elérni békésen, azt esetleg majd el­késve karddal akarják elérni. De már ez is késő lesz s csak újabb veszedelembe dönthet. Most már csak azt a jó tanácsot adhat­juk monarchiánk bölcs vezetői számára, hogy ne csináljanak semmit, így nem érheti őket új blamázs; jó öreg uralkodónk hagyjon föl a levélírással, diplomatáink pedig csak olvas­sák szorgalmasan az újságokat, majd mi hí­ven értesítjük őket a világeseményekről, ame­lyeket megváltoztatni úgy se tudnak. Az országos képviselőválasztási javaslathoz. Ily címen röpirat jelent meg Externus tollából, mely álnév mögött Gorove László volt orsz. képviselő rejtőzik. A röpirat a választói reform kérdésével foglalkozva, az egyes részleteket illetőleg módosítá­sokat­ ajánl a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat­hoz. A módosításokat az illetékes tényezők megfon­tolása alá bocsátja a szerző. Drága, én nem vitatkozom veled! Mi ezentúl hygienikusan fogunk élni, punktum! Az asszony szepegett még egy kissé, de aztán újra felderült. Az ura nem beszélhet ko­molyan, csak tréfál. Majd délben, vagy estére, amikor megéhül, ételre is, csókra is, majd más­kép lesz. De bizony nem lett máskép. Doktor Szö­rényi úgy vélte, hogy a programra programm és a legszigorúbb hygienikus életrendet állapí­totta meg. Kezet nem lehetett fogniok egymás­sal, amíg előbb meg nem mosták. Minden kéz­fogás előtt is, után is. A kilincseket puszta kéz­zel megfogni tilos. A csók természetesen elma­radt. És a többi. Ezer apróság, amely mind egy láthatatlan rém ellen irányult: a bacillus ellen. Rettenetes harc volt. Elszánt, gyötrő, két­ségbeesett. Az asszonyka majd belebetegedett. Sírt, magába mélyedt, bánatos lett. Tehernek érezte az életet. De doktor Szerényi nem tágí­tott. A tudós kérlelhetetlenségével hajtotta ke­resztül programmját. Monostor-Felpéresen előbb bambán bá­multak az emberek, aztán nevettek, végül saj­nálkoztak. Ez a doktor futóbolond. És sajnál­ták a feleségét, ezt a szelíd galambasszonykát, akit mártíriumra kárhoztatott a férjének hó­bortja. Egy napon az asszonyka végre kifakadt: — Nem bírom tovább a dolgot! Nem bú­rom! Szakítsuk végét! — Oké! Nem lehet! — De hiszen látod, senki sem követi pél­dánkat. Sőt mindenkit elriasztunk vele, hogy nehogy így cselekedjék. — Mindegy! — jelentette ki doktor Sze­rényi fanatizmussal, mert már belelogalta ma­gát a programaiba. — Mi így élünk. Tudjuk, hogy ez a helyes, tehát így élünk. A politikai világban felháborodva tár­gyalják, hogy Tisza István milyen szervezeti szabályzattal tetézte a parlamenti őrség sulya-Az asszony sírt és tehetetlenül törődött bele a helyzetbe. Ezidőtájt tért haza monostorfelpércsi kas­télyába báró monostorpércsi Pércsy Zuárd. Fiatalember volt még, harminc és negyven év közt, jókedvű nagyúr, világfi, aki szépen, stí­lusosan élte le az életét és időnkint pihenni hazajött az isten háta mögötti kis kastélyba. Pi­henni jött, de még itt se tudott nyugodni. — Mi újság? — kérdezte mindjárt első napon az intézőtől. Van-e valami változás? — Új borbély van, méltóságos báró úr. A régi temetőcsősz lett. Ez az új már nem fogja hóna alá az emberek fejét, mikor borotvál. — Oh, ez haladás! — nevetett a báró. — Hát más? — A kaszinóban új kártyaasztalok van­nak. Zöldposztósak. — No, ez fényűzés! És aztán? — Ja, igaz a’! Új körorvosunk is van. Az ám a bolond ember! Mindenki neveti. — Miért? — Gyönyörű felesége van, aztán nem damnázza, nem csókolja. Valami bolondéria ütött bele ebbe az emberbe, asszongya, hogy vé­dekezni kell a bacillus ellen. A bárót érdekelte a dolog. Hát szép az asszony? És aztán? Hogy is van ez az értel­metlen história? Az intéző elmondott mindent, amit tudott. A báró felcsillanó szemmel hallgatta. Hm, ez valami új, valami szokatlan ebben az unalmas, elrugaszkodott sárfészekben. Jó volna megis­merni ezt az emberpárt. És hívatta az orvost. Doktor Szerényi jött. Úgy viselkedett, mint egy komoly tudóshoz il­lett. Előadást tartott a környék elmaradottsá­gáról a közegészségügyi viszonyok ziláltságá­ról és kifejtette egész programmját. A báró el­é munkapárti választójogi bizottság szomba­ton délelőtt tizenegy órakor gróf Khuen-Ji­édervá­­ry Károly elnöklésével folytatta a választójogi ja­vaslat tárgyalását. Az elnök bemutatta a Bírák és Ügyészek Országos Egyesületének előterjesztését a bírák és ügyészek passzív választói jogára vonat­kozólag. A bizottság elhatározta, hogy az előterjesz­­téssel a részletes vita során foglalkozik. Ezután folytatták a javaslat általános vitá­ját, melyben Bujanovich Gyula volt az első felszó­laló. Aggályait fejezte ki a javaslatnak nemzetisé­gi szempontból való túlságosan liberális rendelke­zései miatt s kívánja a 80 éves korhatár leszállí­tását a tisztán magyar kerületekben, ismeréssel hallgatta. Mindenben osztotta véle­ményét. Háziorvosának nevezte ki és megígérte, hogy nemes missziójában segítségére lesz. Evégből szükségessé vált, hogy másnap már ő keresse fel az orvost. Doktor Szerényi nem volt odahaza, sőt — mintha tegnap említette volna is, — Monos­­tor középpércsre utazott ki, ahol vörhenyjár­­vány pusztít s bizonyosan csak késő este érkez­hetik haza; de különös véletlennél fogva a bá­rónak ez már csak akkor jutott eszébe, amikor szemtől-szembe ült a doktornéval. — Óh, szép asszony, — mondotta a báró részvéttel, —­ egyedül, mindig egyedül. Mi­lyen unalom lehet! — Ne­m épen mulatságos! —­ jegyezte meg az asszony pirulva. — És amint hallom, a doktornak még hozzá különös elvei is vannak. Nemde? Az asszony olyan zavart lett, hogy fe­lelni sem tudott. A báró fölényesen folytatta­ .— Hiszen szépek, szépek az elvek, asz­­szonyom, nemde? De azért ne zavartassanak össze. A doktor maradjon doktor, a férj férj. Nincs igazam? A kicsi, szelíd, bánatos galambasszony megrebbent a beszédre, amelynek némi kritikai éle a férje ellen irányult és remegve jegyezte meg: — Az uram mindent úgy tesz jól, ahogy tesz, báró úr! — Ja, ja! Szép asszony, ez nagyon ked­ves magától, hogy így védi az urát! — legyin­tett a báró. — Ez nagyon szép! De azért, par­don, egy kicsit tökéletlen úr a maga férje, amiért nem csókol meg egy ilyen, pardon, kí­vánatos, szép szájat! Én, pardon, igazán nem haboznék, becsületemre egy pillanatig sem ha- Pesti Hírlap 1913. február 9., vasárnap. A. helyzet. Munkapárti hang a magyar írás-olvasás választójoga mellett. Fegyverhasználati jog az ellenzék ellen. Abban a sza­lm­acsépelésben, amit most a választójog ügyében bizottsági tárgyalás ci­mén a munkapárt válogatottjai nap-nap után végeznek: — szombaton megszólalt egy hang, melylyel kivételt kell tennünk, amely számá­ra csendet és figyelmet kell teremtenünk azzal az óhajtással, hogy bár minél messzibb vissz­hangja támadna e hangnak, bár tetté, valóság­gá váltódnék, amit e hang követelt, mert a mi óhajtásainknak, a mi álláspontunknak adott kifejezést ez a hang, a mi választójogi pro­­grammunknak, a Pesti Hírlap követelésének, a magyar írás-olvasás tudásának jogcíméhez kötött választói jognak, amelynek kizárólagos érvényesülésére megfelelő átmeneti idő sza­bandó. Antal Géza munkapárti képviselő szó­lalt föl ebben az értelemben a választójogi bi­zottság szombati ülésének végén és állította föl a magyar írás-olvasás jogcímének kritériu­mát olyan érveléssel, mely méltán formálhat­na jogot a megszívlelésre és méltán szolgálna rá arra, hogy Antal Géza képviselő úr részé­ről is több legyen, mint egyszerűen a jámbor óhaj megnyilatkozása, több, mint formai alibi­igazolás, több mint egy szép tableau, festett kép, amely ábrázolja a kirohanásra készen álló harcost, aki azonban —­óh, a festett ké­pek, a tableau-szerű pózok átka! — csak nem rohan ki tényleg soha. Elvárjuk Antal Gézá­tól, hogy ezt a szép pózt, melyet szombaton el­foglalt s melynek következményeiért szívesen előlegezünk neki minden elismerést, komoly küzdelemmé szélesíti ki a magyar írás-olvasás jogcímének tényleges érvényesülése érdekében, komoly küzdelemmé, melynek sikeréért nem­csak beszélni, de cselekedni is kész. C­san sérelmes intézményét, melyet tudvalévően a munkapárti Ház szabálytalanul, az ellenzék erőszakos eltávolításával emelt törvénynyé. Közöltük e szabályzat részleteit, melyek a töb­bi közt nem kevesebbre adnak jogot a fegy­veres őrségnek, mint arra, hogy benn a par­lament épületében egyszerűen lepuffanthassák a képviselőt. Milyen szédületes fejlődése a vak­merőségnek, a caesaromániának, ami Tisza Istvánban 1904-től máig végbement! 1904-ben még szigorú tilalmat adott ki az általa szer­vezett darabont-szolgahadnak, hogy visszaüt­niük sem szabad, még ha tettleg is bántalmaz­zák őket a képviselők,­­ ma pedig éles go­lyót töltet Tisza a képviselőházi őrség fegyve­rébe és alig várja, hogy kiadhassa a vezény­szót: — tüzelj! Csakugyan, minek az egész vá­lasztójogi komédia, mirevaló az a tenger rafi­néria, amelylyel Tisza ki akarja semmizni a jövendő parlamentből az ellenzéket? A problé­ma meg van oldva: éles töltényt a képviselő­házi őrség fegyverébe és kiadni a vezényszót: — tüzelj! Ezzel aztán ellenzék volt — nincs. • A Désy—Lukács-per nyolc nap múlva kerül főtárgyalásra és minden jelenség sze­rint döntő politikai esemény lesz. Lukács László szombaton Bécsbe utazott és hír szerint útjának célja az is volt, hogy jelentést tegyen a királynak a peranyag részleteiről. A közvé­leményben páratlan érdeklődés mutatkozik e főtárgyalás iránt. * * * * A választójogi bizottságból.

Next