Pesti Hírlap, 1913. február (35. évfolyam, 28-51. szám)
1913-02-22 / 46. szám
1613. február 22., szombat. Pesti hírlap I-IVI ■■■ Iapi hírek. Elfogták a Czuezd viteai rablógyilkost. — Vicze Ferenc beismerő vallomása. — Négy napon és négy éjszakán keresztül hajszolta nemcsak a budapesti rendőrség, de az egész ország rendőrsége az elmenekült rablógyilkost, aki a szomorú emlékű Czuezor utcai házban hétfőn reggel megölte a kis 11 fchér Annuskát, aztán kirabolta a vásárcsarnoki árusasszony lakását. Pénteken elfogták az elvetemedett embert, a rablógyilkost Komáromban letartóztatták és erős fedezet mellett Budapestre szállították. Komáromból délben tizenkét órakor kapta a távirati értesítést a budapesti főkapitányság, hogy Vicza Ferencet, aki egy komáromi cselédszerzőnél munkára jelentkezett, elfogták és letartóztatták. A fővárosi rendőrség nyomban Komáromba küldött három detektívet, akik az ottani rendőrségen Reviczky kapitánytól átvették a foglyot: az alacsony termetű, nem is erős, inkább vézna, de elszánt arcú, megrögzött gonosztevőt, a csak pelyhedző bajuszú, bozontos feketehajú Vicze Ferencet és vitték a pályaházhoz, hogy Budapestre hozzák. Már Komárom talpon volt a kávéházakból hajadonfővel szaladtak ki az emberek, a házakból jöttek elő a népek, mind látni akarta és gyalázni akarta az elvetemült állatot, akit mégis elért az igazság keze. Csaknem ezer ember épült össze az utón, a megkötözött gonosztevőt alig tudták a rendőrök meg védelmezni. Már délben híre futott a városban, hogy a pesti rablógyilkost elfogták, már búcsujáróhely lett a rendőrség épülete és egy óra múltán tudták már az elfogatás minden részletét Hogy Vicze Ferenc délelőtt tizenegy órakor vonattal érkezett a városba és elment ajánlkozni egy helyszerzőhöz. Ott elutasították, mert most nincsen munka. Elment egy másik helyszerzőhöz, ott egy aszszony a tulajdonos. Átvette a züllött külsejű fiatalember munkakönyvét és egy kicsit megdöbbent, egy kicst várnia is kellett, amíg magához tér, aztán azt mondta a fiúnak, üljön le. Valamit ráírt a munkakönyv, illetőleg cselédkönyv hátára és elküldte a maga cselédjével. Hát persze, hogy az volt rajta, siess rendőrért, mert itt a rablógyilkos. Kern kellett hogy felismerje az újságokban közölt személyleírás alapján, nem kellett, hogy fürkéssze az arcát, csakugyan megvannak-e a forradások a halálla alatt és a szemöldökön: a cselédkönyv ügyetlenül és vakmerően Vncze Ferenc névre volt kiállítva és a budapesti kilencedik kerületi kapitányság által hivatalosan lepecsételve. Jött a rendőrös a rablógyilkos, aki miatt annyi ember négy napig úgyszólván a szemét sem hunyta le a nyomozás alatt, a következő percben már ártalmatlanná volt téve. Megvasalták és vitték a piacon át a vásárosok közt, akik meg akarták kövezni, hiszen már elfutott a hír mindenfele. Komárom vasúti állomása messzire van a várostól, s nagy fáradság volt a pesti detektíveknek, Sárközynek, Tálosnak és Laurónak, amíg a drága zsákmánynyal el tudtak jutni a vasúthoz. Mindjárt kértek az állomásfőnöktől külön szakaszt a második osztályban, amit meg is kaptak. De egy percig sem lehetett nyugalom. A közönség megostromolta a kupét és addig dörömböltek az ablakon, amig a detektivek kinyitották. — Látni akarjuk a gazembert! — hangzott. Százan és százan tolongtak kint a folyosón és a perronon az odanyiló ablak felé is és szörnyüködtek, amikor a cinikus (nyugodt Vicze Ferencet megnézték, így volt minden állomáson Pestig. Már Kelenföldet ki kellett szállítani, nem merték behozni a keleti pályaudvarra. Kelenföldön hat óra huszonkilenc perckor állt meg a gyorsvonat, ott járt már a rendőrság automobilja és köröskörül a környék népe, csaknem ezer ember. Az összekötözött rablógyilkost hirtelen beültették a gépkocsiba, beült a három detektív is tíz perc múltán a főkapitányságon voltak. A gyilkos vallomény, amelyben elmondja teljes részletességgel a rémes történetet, csaknem ezóről-szóra megegyezik azokkal a megállapításokkal, amelyeket a rendőrség a bűntény fölfedezése után a második és harmadik napon tényként, következtetések útján megállapított. Hétfőn reggel nyolc órakor történt a rablógyilkosság, kedden és szerdán meg volt már állapítva a legtöbb fontos körülmény, tudták, merre járt a rablógyilkos, hol fordult meg és megállapították teljes hiányossággal, hogy Vicze Ferenc a neve. Kiderítették a múltját, minden érdekeltségét, teljesen készen volt a nyomozás, amelyet Krecsányi Kálmán főkapitányhelyettes és az új detektívfőnök, dr Nagy Károly rendőrtanácsos végeztek. Egyetlen adat volt csak, amelyet azonban szavahihetőnek és valódinak kellett elfogadni: a Svároly körúti ékszerész vallomása, aki tudvalévően kijelentette, hogy a gyilkos kedden délben nála járt és egy zálogcédulát akart eladni, amely zálogcédula egy Trádayutcai zálogostól való volt. Utóbb jutott csak arra a gondolatra, hogy a Czuczor utcai rablógyilkosság tettese fordult meg az üzletében, a rendőrségre sietett tehát. Amikor fölmutatták előtte Vncze Ferenc fényképét, határozottan felismerte a fiatalembert, a rendőrség tehát minden erejét a főváros területére koncentrálta, bizonyosnak látván a vallomás alapján, hogy Vicze még itt vagy a környékbeli falvakban tartózkodik. Kern menekülhetett volna hétfő délután óta a fővárosból, annyira szoros volt körülötte a gyűrű. És most Vicze vallomásából tűnik ki, hogy már hétfőn délben elhagyta Budapestet Kern lehetett kedden az ékszerésznél. Ez volt az egyetlen pont, ahol a rendőrség nem tudott eligazodni és helytelen irányban haladt. Különben minden részlet teljesen fedi a történteket. Nagyszerű volt, — ami eddig talán még egyetlen bűnügyi esetben sem, — a tanúk által adott személyleírás. Pontosan olyan Vncze Ferenc, ahogyan leírták és megfigyelték. Különösen egy bérkocsis felesége adott hajszálnyira megegyező személyleírást a gyilkosról. Ez az asszony abban a zálogházban látta a rablógyilkost, ahol a fehérneműk egy részét elzálogosította. Igaz viszont, hogy épen most, ebben az esetben nem a jó személyleírás segítette a rendőrséget a rablógyilkoshoz, hanem a véletlen, Vicze Ferenc legsötétebb korlátoltsága, amikor semmi különöset nem látott abban, hogy a Vicza Ferenc névre kiállított cselédkönyvvel megy munkát keresni. Nem olvasott újságot sem,amióta a rablógyilkosságot elkövette. A huszonkét éves gonosztevőnek határtalan a cinizmusa, semmi megbánást nem mutat és nem remeg meg, amikor elbeszéli, hogyan metszette át a kisleány nyakát, aki abban a véres pillanatban két kis kezét összetette, mintha tehetetlen rémületében irgalomért könyörögne . . . Előre megfontolt szándékkal követte el Vicza a tettét, eredetileg egy Lónyay-utcai vendéglősnét akart megölni és kirabolni, de ez a terve nem sikerült. Csak aztán határozta el, hogy a Czuczorutcába megy Richterékhez. A zsebében már nyitva volt a bicska . . . . A rablógyilkost megvizsgálta a rendőrorvos, mielőtt részletesen jegyzőkönyvbe foglalták volna a vallomását. Megállapították, hogy Vicze Ferencnek tüdőcsúcshurutja van. A koponyájának megvan mindaz a jellegzetes tulajdonsága, ami a megrögzött bűnösöknek és gonosztevőknek. Csak az éhség miatt panaszkodott. Borjúpürköltet hozattak neki, teljes nyugalommal elfogyasztotta . . . Krecsányi Kálmán és Nagy Károly detektívfőnök előtt mondta el Vicze Ferenc a rablógyilkosság történetét. Elmondta, hogy huszonkét éves, a múlt év március 26-án szabadult ki a börtönből, ahol tizenöt hónapot ült. Öt hónap előtt jött Budapestre. Sokáig nem volt sehol állásban, egy két hét múlva mindenütt megunta a munkát. Legutóbb a Lónyayutcában Lőw Farkas fűszerkereskedőnél volt alkalmazva mint háziszolga. Innen e hónap tizennegyedikén, pénteken, reggel nyolc órakor lépett ki. — Mondja el teljes részletességgel, tűrt csinált azóta hétfő reggelig, amikor a rablógyilkosságot elkövette " mondotta Krecsányi. — Amikor pénteken, tizennegyedikén, reggel kiléptem Lőwtől, mindössze egy forint kilencven krajcár pénzem volt. Mit kezdjek ilyen kevés pénzzel .. . Megettem, megittam . . . Lakásom nem volt. Magammal vittem a kofferemet, ebben volt a holmim egy része és elindultam. A Sáday-utcában betértem egy kávémérésbe és megreggeliztem. A koffert ott hagytam s elmentem a Ráday-utcában lévő rendűr őrszobába, ahol bejelentő-lapot kértem. Ezzel aztán visszamentem a kávémérésbe és kitöltöttem. Aztán a kilencedik kerületi kapitányságra mentem, ahol a bejelentőlap alapján munkakönyvemet kicseréltem cselédkönyvre. — Ez volt az a könyv, amely a saját nevére szólt és amelylyel Komáromban a helyszerzőnél jelentkezett ? — Igen, ez volt, a saját nevemen . . . Elmondta aztán, hogy a cselédkönyvvel helyszerzőtől helyszerzőhöz ment, de sehol sem tudott munkát kapni. Nem volt szükség emberre sehol. Délig keresett munkát, aztán csavargása közben eljutott a Rózsa utcába. Itt egy kifőzésben megebédelt. Aztán tovább járkált. Egész nap járkált, átfázott egészen, fáradt volt, nem tudta még, hol fogja lehajtani a fejét. — Aztán eszembe jutott— folytatta — hogy a Szent István-kórházban ismerem a viszonyokat. Amikor még ott feküdtem tavaly, rájöttem, hogy a pincébe le lehet szökni az utcáról is észrevétlenül, a pincében pedig szalmazsákok és ágyak vannak, gondoltam, megpróbálom. Sikerült bejutnom, az éjszakát ott töltöttem . . . — Mit csinált szombaton? — Szombaton reggel kijöttem a pincéből. Egy Üllői-úti kávémérésbe mentem, aztán sétáltam. Egész nap sétáltam. Délután négy óra körül a Lónyay utcába vetődtem. A huszonnégyes számú ház kapuján olvastam, hogy Szoba kiadó. Hudecznénél volt kiadó a szoba, de azt mondta, amikor fölmentem hozzá, hogy nekem nem ad szobát, úgy nála nincs kiadó, csak uraknak adja a szobát, de ismer egy asszonyt és ha akarom, mindjárt el is vezet hozzá. Azt mondtam, hogy akarom. Erre élvezetett a Czuczor-utca 10. szám alá Richternéhez . . . — Bizonyosan emlékszik arra, hogy elvezette Sludeczné a Czuczor-utcába ? — kérdezte Nagy Károly. Ludeczné ugyanis három nap előtt azt vallotta a detektívfőnöknek, hogy Richternéhez küldte a lakást kereső fiatalembert, de nem kísérte el. ’ v ' -— Bizonyosan emlékszem. — Azután mi történt? — Nem találtuk otthon Richternét. Csak a kisleány volt otthon. Meg egy süket öregasszony ... Ez a süket öregasszony Havrila Júlia, akire Richterné a kisleányt mindig bízta. — Amikor a süket asszony megértette, miről van szó, azt mondta a kisleánynak, Krehter Annának, hogy vezessen át engem a csarnokba a mamához. Átmentünk ketten. — Útközben nem beszélgetett a leánynyal? — Én nem. Ő szólt hozzám. Mesélte, hogy írásból egyest kapott, olvasásból kettest . . . Engem ez nem érdekelt . . . — Nem kérdezte meg tőle, hogy az anyja mikor szokott elmenni hazulról? — kérdezte Nagy Károly detektivfőnök. — Nem, hiszen akkor még e.zeiűben 3em volt, hogy gyilkoljak vagy raboljál . . . A csarnokban megtalálták Riehternét -rfolytatta tovább elbeszélését a rablógyilkos , de az asszony kijelentette, hogy nem ad ki ágyat, mert már úgyis három öregasszony lakik nála, különben sem szereti a férfi albérlőket. Erre aztán Vicze Ferenc és a kislány visszatértek a Czuczor utcai lakásba. Vicze ugyanis, amíg a csarnokban jártak, otthagyta a kofferjét llichterék lakásában. Most fogta a lábát, elbúcsúzott és eltávozott. Ez szombaton délután öt óra körül történt. — Aztán mit csinált? ! Elmentem az Imre-utcába, a Csarnokkávémélésbe. Nem volt már egy krajcárom sora, nagyon éhes voltam, egy kávét és egy kuglófot fogyasztottam, aztán kiszöktem, otthagytam a fakoffert . . . Kimentem a keleti pályaudvarra, ahol egy úriember a podgyászát átvitette velem a Központi szállóba. Adott egy koronát. A pénzzel viszszamentem a Csarnok-kávémérésbe, kifizettem a kávémat és elvittem a podgyászáruat • • • Megvacsoráztam, aztán megint csak a Szent István-kor- k