Pesti Hírlap, 1913. február (35. évfolyam, 28-51. szám)

1913-02-01 / 28. szám

r * Törökország és a nagy­hatalmak* A válasz­jegyzék szövege. Konstantinápoly, jan. 31. A tegnap átnyújtott válaszjegyzék szövege a következő: Alulírott, külügyminiszter tudomásul vette a válaszjegyzék tartalmát, melyet Ausztria-M­a­gyar­­ország, Anglia, Franciaország, Oroszország, Német­ország és Olaszország nagykövetei e hó 17-én hiva­tali elődjének átnyújtani szívesek voltak. Az ottomán császári kormány nem vonakodik elismerni, hogy a béke megkötése megfelel az álta­lánosság óhajainak és érdekeinek és tudatában van annak, hogy kívánatos mielőbb véget vetni a harc­nak, melyet egyáltalában nem idézett föl. A hatal­mak közlésükben szükségesnek tartották a portának azt a tanácsot adni, hogy Drinápolyt engedje át a szövetséges balkáni államoknak és az Angei-szigetek pesti hírlap 1913. február 1., szombat. Háború előtt. A porta válaszát a nagyhatalmak is megkapták. — Megvitatás céljából a londoni nagykövetekhez küldték. — Diplomáciai körökben a porta válasza igen jó benyo­mást tett. — Általános a vélemény, hogy a nagyhatalmak már nem akadályoz­hatják meg a háború folytatását. — Szerbia csatlakozott Bulgária álláspontjához a fegyverszünet felmondásának kérdésében. — Cáfolják a csatardzsai katonai for­radalmat. — A török tiszti liga Nasim pasa megöletéséért a háború folytatását kívánja. — Enver bey Berlinbe megy. A török kormány válaszát ma egész ter­jedelmében közöljük. Ebből a válaszból kitű­nik, hogy az if­jú-török kormány, Mahmut Sef­­kettel az élén, nagyon óvatos politikát folytat és mindenkép igyekezett, hogy a nagyhatalmak jóakaratát biztosítsa magának. Ha a bolgárok nem siettek volna a fegyverszünet felmondásá­val, akkor bizonyára a siker jegyében folytat­hatták volna a béketárgyalásokat. A porta a határvonalat úgy állapította meg, mint ahogy már tegnap jelentettük, a Marica folyó hosz­­szában. Ily módon Drinápoly egyik külvárosa, a­mely már a Marica jobbpartján fekszik, bol­gár volna. Ez a kétségkívül végső engedmény most már nem igen fog változtatni az esemé­nyeken, mert a nagyhatalmaknak már idejük sincsen elhatározó lépést tenni a béke érdeké­ben és ha az ágyúk egyszer megdördülnek a csataldzsai vonalon, akkor a semlegesség meg­szegése volna egyik vagy másik félre pressziót gyakorolni A helyzet tehát most az, hogy úgy a török, mint a bolgár hadak megteszik a végső intézkedéseket a hétfői napra, amikor kezdetét veszi a végső leszámolás. Konstantinápolyból ma megcáfolják azo­kat a híreket, amelyek véres harcokat jelentet­tek az ifjú-török párti csapatok és a katonai liga hívei között. Ez valószínű is, mert bármily nagy az ellentét a két párt között, alig hihető, hogy most, amikor Törökországnak minden emberre szüksége van, egymást ölték a csapa­tok vezetői az ellenség szeme láttára. Állítólag a liga tisztjei csak annyiban fenyegették meg az ifjútörök kormányt Nazim pasa megöletéséért, hogy követelték, mint vezeklést, a háború foly­tatását. Nagyon feltűnő egy mai konstantiná­polyi hír, amely szerint Mahmut Séf két pasa Enver­beyt saját kérésére ismét áthelyezte Ber­linbe katonai attasénak. Mi lehet ennek a hát­tere? Enver­beyt a Kramil-kormánynak buká­sa napján kinevezték a csataldzsai hadsereg ve­zérkari főnökévé. Ő, aki oly kiválóan vezette a védelmet lent Afrikában, mintegy teremtve volt erre az állásra. Ottani tapasztalatait ki­tűnően érvényesíthette volna Csataldzsánál és mégis Berlinbe kívánkozott békekatonának. Ha ez a hír tényleg igaz, akkor ennek igen érdekes háttere lehet, mert a kirenaikai hős aligha hagyná ott hazáját, amikor az ő kardjára most oly nagy szükség van. A legújabb eseményekről a következő távirati tudósításokat kaptuk­­két illetőleg a hatalmak gondjára bízzák azok sor­sának eldöntését. A császári kormány kiemelni kí­vánja, hogy már kétségtelen bizonyítékait adta en­gesztelő magatartásának az által, hogy mérhetetlen áldozatokhoz járult hozzá. Miután Drinápoly olyan város, mely sajátságos karakterénél fogva elválaszt­hatatlan összefüggésben van a török birodalommal, e város átengedésének puszta hite az egész ország­ban izgalmat idézett elő, mely az előbbi kormány lemondásához vezetett. Mindazonáltal a császári kormány, hogy leg­messzebbmenő tanúságát adja békés érzületének, hajlandó a hatalmak óhajának eleget tenni Driná­poly ama részét illetőleg, mely a Marica jobbpartján van, míg az e folyó balpartján levő városrészt a me­csetekkel, síremlékekkel és egyéb históriai és vallá­si emlékekkel megtartani kívánja. A város eme ré­szének közvetlen ottomán szuverenitás alatt való megtartása a császári kormányra szükségesség, mely alól nem vonhatná ki magát anélkül, hogy az orszá­got a legsúlyosabb konzekuenciákkal járó rázkódta­­tásoknak ki ne tenné. Ami a szigeteket illeti, a császári kormány bátorkodik kiemelni, hogy míg azoknak egy része a Dardanellákkal való közvetlen szomszédságuk foly­tán a főváros védelmére elkerülhetlenül szükséges, a császári birodalom ázsiai birtokainak integráns ré­szét alkotó többi sziget birtoklása nem k­evésbbé el­­kerülhetlenül szükséges Kis-Ázsia biztonságára. Minden olyan megoldás, mely a kormány autoritá­sának e szigeteken való csökkentésére irányul, az­zal az eredménynyel járna, hogy e szigetek ugyan­annyi agitációs központokká válnának és hatásuk átterjedne a szomszédos szárazföldre is. Ennek kö­vetkeztében a ziláltság­ és föloszlás állapota követ­keznék be, miként Macedóniában történt, melynek viszonyai Európa nyugalmát fenyegették és még mindig fenyegetik. Eltekintve a sajnálatos hatások­tól, melyekkel ily megoldás Törökország közvélemé­nyére járna, ellentmondásban állana a nagyhatal­mak felfogásaival is, kiknek a császári birodalom állandó jellegű konszolidálásának és boldogulásának lehetővé tétele szívén fekszik. Ezeknek következtében a porta hozzájárulhat­na ahhoz, hogy a hatalmak a szövetséges balkáni ál­lamok által megszállott szigetek sorsát eldönthessék, ha számba veszik az előbbeni megfontolásokat ar­ról, hogy a Dardanellák helyzetének integritása ga­rantáltassák, amit a magas porta Európa egyik leg­főbb érdekében levő dolognak tart. A császári kormány meg van győződve, hogy a hatalmak az igazságosság és méltányosság szel­lemében hajlandók lesznek elismerni, milyen na­gyok az áldozatok, melyekhez a kormány eddig is hozzájárult és el fogják ismerni, hogy a porta jogo­san jár el, ha visszautasít mindennemű új követe­lést és igényt, amelyeket a szövetségesek esetleg emelhetnének. E célból elkerülhetlenül szükséges, hogy a ha­talmak Törökországnak már most koncedálják a jo­got, hogy teljesen szabadon autonóm vámtarifát ve­zessen be, a modern jog elvein nyugvó kereskedelmi szerződéseket köthessen, végül az idegen állampol­gárokat alávethessék az ottomán adótörvényeknek, amelyek a török alattvalókra érvényesek és érvénye­sek lesznek, valamint, hogy a hatalmak közben hoz­zájárulnak a vámok 4 százalékos emeléséhez. Nem kevésbbé elkerülhetlennek tartja a porta az idegen államok törökországi postaintézményeinek megszün­tetését olyan feltételek alatt, melyek könnyen vol­nának megállapíthatók abban az értelemben, hogy a kereskedelemnek teljes garanciák nyugtatnának a postaforgalom szükséges gyorsaságára és biztonságá­ra nézve. A porta végül abban a fölfogásban van, hogy a hatalmaknak olyan deklarációja, mely je­lezné hajlandóságukat és törökországi kapitulációk rendszerének megszüntetéséibe, valamint a békekötés után az e cél megvalósításához alkalmas eszközök közös tanulmányozására — az előbb felsorolt gazda­sági inézkedésekkel együtt elegendő módozatokat nyújtana arra, hogy lehetővé váljon a hatalmak ál­tal jegyzékükben tett ígéreteknek megvalósítása. A válasz későn jött. Konstantinápoly, jan. 31. Pallavicini őrgróf osztrák-magyar nagy­követ tegnap délután a porta válaszjegyzékének átnyújtásánál sajnálatát fejezte ki a török kül­ügyminiszternek, hogy a porta ilyen sokáig ha­bozott a jegyzék átnyújtásával. Attól tart, hogy a válasz már későn jön, mert a hatalmak köz­vetítése a fegyverszünetnek időközben történt felmondása által tárgytalanná vált. Konstantinápoly, jan. 31. A minisztertanács határozata folytán utasít­­ják a porta külföldi képviselőit, hogy jelentsék ki az illető kormányoknak a következőket: „Miután a balkáni szövetség anélkül, hogy a porta válaszát bevárta volna, megszakí­totta a londoni tárgyalásokat és a fegyverszü­netet fölmondta, az ozmán kormány kénytele­­nítve érzi magát arra, hogy a birodalom be­csületének és fönmaradásának az érdekében minden intézkedést megtegyen, de a felelősséget a történendőkért a balkáni államokra hárítja. A nagyhatalmak megkapták a porta válaszát. Bécs, jan. 31. ■— Saját tudósítónktól. — A nagyhatalmak kormányai ma megkapták a török választ. A londoni nagyköveti reuniót bízták meg azzal, hogy a jegyzékről tanácskozzon. Itteni diplomáciai körökben nem igen remélik, hogy a ta­nácskozásnak pozitív eredménye lesz és hogy sike­rülni fog az ellenségeskedések újbóli megkezdését meggátolni. Köln, jan. 31. A Kölnische Zeitung jelenti Berlinből: A török válasz hatása nem kedvezőtlen. Tanús­kodik arról a lelkiismeretes megfontoltságról, amelylyel Mahmud Sefket pasa a béke kérdé­sét kezeli és további tárgyalások kiindulási po­ntjáról alkalmasnak látszik. Alapos az a fel­tevés, hogy a londoni nagykövetek, valamint az angol politikusok mérséklő módon fognak ha­tást gyakorolni a balkáni megbízottakra. Kér­déses, hogy a Balkán-államok saját érdeküket szolgálják-e, ha a nagyhatalmak jóakaratú tanácsait, — mert kényszerítő rendszabályok­ról természetszerűleg nincsen szó, — figyelmen kívül hagyják. A nagyvezír nyilatkozata: Konstantinápoly, jan. 31. Mahmud Sefket pasa egy hírlapíró előtt így nyilatkozott: — Mi már száz- meg százezer négyzet­kilométernyi területet engedtünk át és most készek voltunk a Marica jobbpartját is átenged­ni, Karagacs vasútállomással együtt, nem akartunk semmit megtartani, csak a meg nem hódított várat, azokkal a szent helyekkel, ame­lyek dinasztiánk és minden ottomán hivő sze­mében szentségesek. Hogy lehet olyan telhetet­len és kíméletlen Bulgária, hogy negyven né­hány ezer négyzetkilométernyi terület miatt megrabolja hős ellenfelének becsületét és egész Európát kész lángba borítani. — Én és az uj kormány a béke vágyától voltunk áthatva. Ezt be is bizonyítottuk, mikor a nagyhatalmak kívánságainak hetvenöt szá­zalékát teljesítettük és csak huszonöt százalékot, akartunk megtartani magunknak. Ezen körül­mények közt az ellenfélnek is engedékenységet kell tanúsítania. Ha Európa békén tűri el a szakítást, ő fogja viselni a következményekért a felelősséget, mert mi nyugodt lélekkel elhárít­hatjuk magunkról. Most már becsületünk vé­delmében kénytelenek leszünk minden áldozat­ra. Ma intézkedéseket tettünk, hogy fölvehessük a háborút. A török nép fel volt bőszülve, mert olyan nagy áldozatokat hoztunk becsületünkért Európának, most aztán annál nagyobb lelke­sedéssel megy az új háborúba. Döntsenek a nagyhatalmak. Paris, jan. 31. —­ saját tudósítónktól. — Itteni beavatott körökben azt hiszik, hogy a porta végül az egész török határmegállapítás kérdésének a szabályozását a hatalmaknak fogja átengedni, anélkül, hogy Drinápolyra nézve kivételt tenne. Itt azt hiszik, hogy erre a londoni nagyköveti reuniónak a kompetenciá­ja nem lesz elegendő és ez okból a reuniót nem­zetközi konferenciává fogják átváltoztatni. A török delegátusok nem kaptak instrukciókat. London, jan. 31. Mint a Reuter-ügynökség értesül, a török de­legátusok a máskép hangzó hírekkel ellentétben ma délután három óráig nem kaptak instrukciót arra, hogy Londonból elutazzanak. A szövetségesek néze­te a török válaszjegyzék szövegének közzététele óta nem változtak meg. A Reuter-ügynökség arról ér­tesül továbbá, hogy dr Daney közölte Sir Edward

Next