Pesti Hírlap, 1913. július (35. évfolyam, 154-166. szám)

1913-07-01 / 154. szám

Azokat a tisztelt előfizetőinket, akiknek elő­fizetése június 30-án lejárt, az előfizetés mielőbbi megújítására kérjük, hogy a lap küldése megszakí­tást ne szenvedjen. Lapunk a magyar királyi állam­vasutak pályaudvarain nem kapható, mert árusítását a Lukács-kormány tör­vény és jog ellenére megtiltotta. Susztermatt. Bánffy Dezsőről mondják, hogy amikor egyszer ő felsége azt a véleményét fejezte ki előtte egy magyar államférfiúról, hogy hiszen az az ember egyik baklövést a másik után kö­veti el,­­ Bánffy azzal felelt volna: „Bocsás­son meg, felség, de egyszerre csak nem követ­heti el valamennyit!“ Ha a balkáni válság fo­lyamán az osztrák-magyar diplomácia soroza­tos kudarcát nézzük, Bánffy Dezső jóízű mon­dása jut eszünkbe. Egyik baklövést a másik után követte el a mi jó öreg külképviseletünk a balkáni válság során, mit akarunk hát sze­gény fejétől, hiszen egyszerre csak nem követ­hette el valamennyit! Valamennyi közül azonban az a kudarc, mely a sorban most az utolsó, egyben a leg­­lesújtóbb is. Mi jöhet még ezután, ha ez a legfris­sebb baklövése diplomáciánké alv is ,csak „last“ volt, de „not least“? Mire kell még elkészülve lennünk az után, hogy Romániát is elhódította­­tőlünk Oroszország?­­ Gróf Berchtoldról eddig csak az bizonyo­­­­sodott be, hogy a háború kitörése előtt nem volt tisztában a balkáni államok szövetségével, erő­viszonyával Törökországgal szemben és ellen­séges indulatával a monarchia irányában. Már­pedig tisztában lenni ellenségeinkkel: ez a diplomata-művészet alfája. Most kisült, hogy Berchtold a diplomata-művészet ómegájával sincs közelebbi ismeretségben: valójában nem­csak ellenségeinkkel nem volt tisztában, ha­nem állítólagos barátunkkal, Romániával, sem. Ország-világ előtt tudott dolog, hogy a szerb-bolgár konfliktusban a monarchia Bul­gária mögött állott. S erre következett az orosz diplomáciának egy olyan gyönyörű sakk­húzása, amit sakknyelven suszter-mattnak szokás nevezni. Aki ért valamelyest a sakk­játék művészetéhez, az tudja, hogy az ellenfélre nézve ez a legmegszégyenítőbb vereség csak olyankor következhetik be, ha a legelemibb óvatosságról is megfeledkezik és a maga figu­ráit úgy csoportosítja királya köré, hogy aztán szorult helyzetében saját figuráitól nem tud többé mozogni. Ilyenkor a sakk-mattot való­jában tulajdon előretolt figurájának köszön­heti a suszter-játékos. Tulajdon előretolt ka­tonai szövetségesünkkel, Romániával, mondta most be Oroszország ellenünk a suszter­mattot. Nem is olyan rég volt még, hogy trón-r örökösünk s utána a vezérkari főnök is Buka­restben járt s megpecsételte azt a katonai egyezményt, mely Romániát a hármas entente­­tal szemben a hármas­ szövetség, elsősorban a monarchia oldalára állította. Milyen büszke volt erre a „sikerére“ diplomáciánk! Hálából még kész lett volna háborúba is menni Szi­­lisztriáért s hajszálon függött, hogy magyar vér nem ömlött Románia területnagyobbodása miatt. S íme, a jóbarát­­, a mi katonai szövet­ségesünkről, kiderült, hogy legalább is ugyan-»­olyan jóbarátja Oroszországnak, sőt hogy egyenesen engedte magát Oroszország által ki­játszatni ellenünk. Ha mi Bulgáriát protegál­­tuk Szerbiával szemben, Oroszország fogta ma­gát és egyszerűen elparancsolta oldalunk mel­lől Romániát. S ha erre mi elmondhatjuk, hogy nem voltunk tisztában a saját barátunk­kal, akkor most Bulgária is elmondhatja, hogy mentse meg őt az isten az olyan barátoktól a az olyan protektoroktól, mint amint Berchtold. Hogy Románia ezek után ép oly kevéssé megbízható, mint a Balkán többi állama, az kétségtelen. De a román perfidségért ám szi­dássá Romániát Berchtold, — az ő blamage-át ez nem csökkenti s a világ hahotája nem a perfidiát, hanem a blamage-t szokta kisérni. A mi Erdélyünk sohasem volt Romániáé, de Besszarábiát az orosz elvette tőle s ő mind­azonáltal az oroszszal tart, mert lelke mélyén szláv és a svábtól ugyanúgy undorodik, mint a Balkán többi szlávja. S Berchtold mégis erre a futóhomokra épített, mikor a monarchia ka­tonai egyezményt kötött Romániával. Romá­niát vélte kijátszani Oroszország ellen s most Oroszország ugyanezzel a Romániával ját­szotta ki a monarchiát, így okozhatnak rövidlátó diplomaták uralkodójuknak s azok országainak olyan kárt, amely háború során egy-egy Redl-árulásnál is súlyosabb hatású. Mert képzeljük el, mit ér az olyan katonai szövetséges, aki már háború előtt is engedte magát kijátszatni szövetséges­társa ellen. És így okozhatnak rövidlátó­s szolgabíró-tehetséggel magyar miniszterelnök- --------------------T.*-'*-.,—-----------------------------------­A Pesti Hírlap mai száma 48 oldal. v* Megérkezett írta: GÁRDONYI GÉZA. Megérkezett hát jó Radicskov Bogdán is, a mi bolgár kertészünk. Sohse hittem, hogy elmenjen. Hiszen itt nőtt fel. Csak éppen telente nem láttuk. Jött a gólyákkal, ment a fecskékkel. Nyáron ma­gyar, télen bolgár. De­ ha bocskort nem viselne, senki el nem hinné, hogy bolgár. Azelőtt négy-öt társa is volt. Most csak két asszonyt látok a kertben. Locsolják a káposztát lapáttal. Meg egy csecsemőgyereket látok, amint lepedőben lóg a gyepű mellett, az almafa legalsó ágán. Bogdán ül mellette a gyepen s legyezi lapulevéllel Pipázik is persze. De a fején lám kötés van Bogdánnak. A félszemét, félfülét takarja a kötés. — Jónapot Bogdán barátom! Sokszor­­ gondoltam magára a télen. Hogy mondok: hát- sha már a másvilágon kertészkedik? Bogdán fölkel és köszön. Mosolyog. — Dehogyis kérem a lássan. Nem olyan az­­én természetem. Próbált engem a halál min­denféleképpen. Nem birt velem. Tessék bel­jebb, tekintetes uram. — Hát mi baja a fejének, Bogdán? — A fejemnek semmi, hálistennek. Csak a szememet kell még takarnom, meg a félfüle­met. — Csak nem vesztette tán el? — Bizony elhagytam mind a kettőt. Vala­­­­hol Lüle-Burgász alatt váltam meg tőlük. S közben az ajtóhoz sántikál, hogy meg­nyissa. Bottal sántikál. — Tán a lába is, Bogdán?­­ — Abból is elvitt az ördög egy darabot: a jobb lábamat. Fából van térden alul. De már szinte megszoktam. — Szörnyűség! Hát nem jobb lett volna ittmaradnia? Elmosolyodik. Vállat von. •— Ennek így kellett történnie, tekintetes uram. Beülök kis időre magam is a gyepre. Gyepen jó heverni. A két asszony is figyel­messé válik. Néznek. Az egyik vénecske, a má­sik fiatal, félénk tekintetű, kis parasztnő. — Tán megházasodott maga Bogdán? — Meg, — feleli mosolyogva. De csak három hete. Visszaül a gyepre a gyerek mellé s időn­­kint legyezi. No furcsa. Dehát lehet, hogy Bolgáror­szágban hamarabb érik a gyümölcs. —■ Hát mondjon valamit, Bogdán bará­tom. Hiszen sok minden történt magával. ahol egy szivar, gyújtson rá. Aztán mondja el azt a sok mindent. Bogdán mosolyogva rázza a fejét: — Ki győzné azt hallgatni, tekintetes uram. Egy hétig nem érném véget. Hét tekin­tetes uram, száz esztendő alatt nem történik annyi, amennyi velem másfél év alatt történt. És megint másik száz esztendő alatt nem tör­ténik annyi, amennyi velem csak egy nap tör­tént. — Hát csak azt az egy napot ,mondja el. Csak azt, amiről gondolja, hogy v­én fejjel is emlékezni fog reá. — Vén fejjel? Mindenre­ fogok én emlé­kezni. ’Vif­fv ■ ! A kisdedre tekintett. S jegyezte gyöngéd figyelemmel. — Hát­­ jó, elmondom a legnagyobbat, tekintetes uram. Ott kezdem, ahogy két éve idejöttünk. Tetszik talán emlékezni Brankóra, arra a magasabbik legényre, aki velem volt, meg egy vén emberre, a Brankó öregapjára? Még tetszett is mondani, hogy milyen becsüle­tes képű az öreg, meg a fiú is. Hát azok egy­­faluból valók voltak velem. Azok miatt veszett el nekem a szemem, a fülem, a lábam. Vagy talán, vétkezem, nem azok miatt. Én magam szúrtam ki a szeme­met. Én magam vágtam le a fülemet. Én ma­gam törtem le a lábamat. Én magam. Mert gonosz ember vagyok én, tekintetes uram, a föld hátán sincs gonoszabb nálamnál. — Nono, Bogdán. — Úgy van az, tekintetes uram. Ezelőtt egy évvel magam se hittem volna, dehát hiába, belülről is vannak. Hát kérem alázatosan, hogy tovább mond­jam: A mi házunk közt meg a Brankóék háza között a Popovék háza áll. Popovék szegé­nyek, csak három hold a birtokuk, de fiók nincsen, csak egy leánykájuk: Milica. Nem sokat törődtünk se Popovékkal, se a leányukkal. Minden nyáron Magyarországra jöttünk és dolgoztunk. Isten tetszik tudni. Szép másfélezer koronákkal tértünk haza, a min­­denikünknek ötszáz korona. Volt úgy hogy hat­száz is. Harmadéve őszszel mikor hazatérünk, csak elámulok, hogy meglátom Milicát. Szép nagyleányfjz,' télen még gyermek volt, éretlen, sovány, fakó. 'Öszszes nagylány, teltképü, ringó­­járásu nag­ylány. jr Buda XXXV. évfolyam, 154. (12.084.) szám. Kedd, julius 1. / >' ' J . ■ ■ , ; , ■ 1 t ELŐFIZETÉSI ÁRAKI SZERKESZTŐSÉG: ^ | ^ ®u d a 70. Az apró hirdetésekre vonatkozó ' Telefont!® 40. 32'“‘ *‘m “*•«»»• — ■— minden nap. ,/ 1 's' ■ ’ ' ' .

Next