Pesti Hírlap, 1913. július (35. évfolyam, 167-180. szám)

1913-07-20 / 171. szám

14 Pesti Hírlap 1913. július 20., vasárnap. (A postatiszti pályázat bonyodalmai. Megírtuk a közelmúltban, hogy három évi szünet után a postatisztképző tanfolyam újra meg fog nyilni és ugyanakkor közöltük a pályázati felhívást is, amelyből kitűnik, hogy a vizsgák megszerzése után a tanfolyamot végző növendékek gyakornak, majd postatisztekké fognak kineveztetni. Az első osztályú postatiszt fizetése kétezerháromszáz korona és kilencszáz korona lakáspénz, ami egy fiatal embernek határozottan szép dotáció és amit más állami ágazatnál csak hosszú szolgálat után lehet elnyerni. Igen természetes tehát, hogy a pályázati felhívás nagyon megtetszett a pályakereső ifjaknak, mert hát mindenki csak a háromezerkétszáz korona kezdőfizetést nézte és azzal csak igen kevesen számoltak, hogy előzőleg egy évi próbaszolgálatra kell menni, azután tíz hónapig tartó tanfolyamot kell végezni, két szigorú, alap- és szakvizsgát kell letenni és csak gyakornokoskodás után, üresedés esetén lehet szerencsés esetben gyorsan az elsőosztályú tiszti kinevezéshez hozzájutni. A pályázati felhívás annyira tetszett, hogy még a feministák is mozgalmat indítottak, hogy a középiskolai érettségit tett leánynövendékeket is vegyék fel a tanfolyamra. Szóval óriási arányokban és tömegesen megindult a pályázat a postatiszti állásokra és mi is kosárszámra kaptuk a leveleket, amelyeknek írói mind arra voltak kiváncsiak, hogy milyen utakon és módokon lehet biztos sikert elérni. A hazai viszonyokra való tekintettel az érdeklődök persze mindenfelől azt a tanácsot kapták, hogy nézzenek protekció után, mert a protekciónak olyan a természete, hogy többször használ, mintsem árt. Noszaki-ki összeszedte és megmozgatta tehát papáját, mamáját, jóbarátját és rossz barátját, rokonságát és ismert és ismeretlen jóakaróját, hogy őt protegálja. Oly heves volt a protekció iránti ostrom, hogy a kereskedelemügyi minisztérium hivatalaiban a magasabbrangú tisztviselők kifüggesztették az ajtókra az „ismeretlen helyre szabadságra utazott“ táblácskákat, akik pedig még így sem menekülhettek az ostromtól, azok kénytelenek voltak bevallani, hogy ide az ő összeköttetésük fiatal és az illető a miniszterhez keressen protekciót. Szegény pályázók addig szaladgáltak és kilincseltek, amig ezt is megszerezték és audienciás napokon annyi volt a miniszternél a jelentkező, hogy a lánchíd budai oldalán elakadt a forgalom. Beöthy László volt miniszter azonban a legmelegebb ajánló levelet felmutató pályázónak is csak ezt válaszolhatta: Sajnálom, de nem segíthetek, mert én már távozom a miniszteri székből. Nem maradt tehát más hátra, mint bevárni az új miniszter eskületételét. Igen ám, de a Beöthyhez szóló protekció báró Harkányihoz, az új miniszterhez, nem volt jó és az egész procedúrát elölről kellett kezdeni. De hát az ember a gyermeke jövőjének biztosí t tásáért a legnehezebb feladattól sem retten vissza. A pályázók egy nagy csoportjának sikerült az új miniszterhez is protekciós leveleket szerezni és mindjárt az első nap megrohanták. De báró Harkányi is gyorsan beletalálta magát uj hely- szetébe és igy szólt azoknak, akik hivatalának elfoglalása után molesztálták: — Kérem, én most jöttem, uj ember vagyok, magamnak is tanulmányoznom kell előbb, hogy mi van itt és tisztviselő munkatársaim jelentése alapján cselekszem. A pályázók erre összenéztek, hogy hova forduljanak most? Hamarosan kisütötték, hogy a pályázatot Demény posta,főigazgatónak kell benyújtani, a posta vezérigazgatója pedig Follért Károly, tehát ezeknél lesz jó kopogtatni. Rohantak tehát hozzájuk. De hát Follért és Deménynek sok évi hoszú tapasztalatuk van e téren és tudhogy a pályázat nyomában mi következik és ez elöl menekültek még idejében. A szegény pályázók tehát ismét hiába fáradtak, mert a poritás azzal fogadta őket, hogy Follért és Demény I ismeretlen helyre s ismeretlen időre szabadságra utaztak. Valószinűleg ez az oka annak is, hogy a posta ezen két vezető férfiénak szabadságáról is f előző évektől eltérően, ez idén semmi hír sem jelent meg a lapokban. A pályázók tehát most itt állnak a finom és jó ,protekciós levelekkel és nem érnek vele semmit, mert mindenkinek van protekciója, de ezeknek a protekciós leveleknek az a bajuk, ami az enyvesházaknak: nem ragadnak. (Sikkasztó pap.) A Magyar Tudósító kőnyomatos lap közlése alapján csütörtöki számunkban megírtuk, hogy a dévai görögkeleti lelkészt a nagyszebeni konzisztórium lelkészi állásától felfüggesztette, mert tízezer korona hivatalos pénzt sikkasztott. Utólagosan jutott tudomásunkra, hogy ebben a sikkasztási ügyben nem a dévai görögkeleti pap, hanem a marostorda megyei Déda község görögkeleti lelkésze a tettes. A sajnálatos sajtóhibát a legnagyobb készséggel igazítjuk most helyre. (Veszedelmis hajóroncsok.) Az óceánokat átszelő gőzösökre váró veszedelmek között nem utolsó helyet foglalnak el a „Kísértet hajók“. Ezeknek a hajóknak semmi közük sincs természetesen ahoz a hajóhoz, melyet az ős hollandi rege szerint az örökös vitorlázásra kárhoztatott kapitány vezet, halált és kétségbeesést hozva mindenkire, akivel találkozik, és akinek legendáját Wagner is felhasználta „Repülő Hollandi“ című operájában. Valósággal létező hajók ezek, melyeknek a száma évről-évre szaporodik, úgy hogy ha kellő időben óvóintézkedéseket nem tesznek, oly kóborló hajó-flottává lesznek, melynek pusztításaival számolni kell. Nemrégiben is keresztezte ennek idején egy hatalmas óceán gőzös útját egy ilyen bolygó hajóroncs. Külsőleg még teljesen ép háromárbocosnak látszik és csak különös szerencsének köszönhető, hogy a gőzös kitűnő fényszórói annyira megvilágították, hogy elhagyott mivoltát fel lehetett ismerni. Lett volna sűrű köd, úgy esetleg a legborzasztóbb szerencsétlenség következett volna be. Ez különben nem lett volna kivételes eset! Mert ha átnézzük az amerikai „Army and Nevy Register“-t, könnyen megállapíthatjuk, hogy három év leforgása alatt nem kevesebb, mint 625 ilyen bolygó hajóroncs jelenlétét konstatálták az óceán járó hajók rendes útvonalain! Ezek a vándorló hajóroncsok az 1887- től 1891-ig terjedő időben 38 összeütközést okoztak, ezek közül nyolc komoly sérüléssel járt, sőt hat esetben a sérült gőzös elsülyedését okozta. Ezekhez a hivatalosan megállapított, az úszó roncsok által okozott szerencsétlenségekhez járulnak még azok, melyekről nem lehetett hivatalosan tudomást szerezni, mert a megsérült hajók minden rajtuk levővel együtt nyom nélkül eltűntek a hullámokban. Ezek a számok sem valami vigasztalók, de a legújabban közzétett statisztika valósággal lesújtó. A jelen pillanatban hivatalosan 56 ilyen úszóroncsot ismernek, melyekhez még az említett három árbocos csatlakozik. Némelyik ilyen kóbor hajó meglehetősen nagy. A legfélelmesebb közöttük minden esetre a Wyer—G—Sargent nevű, melyet néhány évvel Mexico felé való útjában a vihar összes árbocaitól megfosztott, de a törzset sértetlenül hagyta. Azóta hajtja a Golff áramlat az elhagyott hajót szüntelenül a végtelen vizeken. Múlt évben hajszál hijján elsülyesztette ez a roncs az „Aziatic Prince“ nevű nagy gőzöst. Ezeknek a roncsoknak a megjelenése nagyon érthető okokra vezethető viszsza. Nem is szükséges, hogy a legénység szándékosan elhagyja a hajót, mint az a Wyer—G—Sargent esetében történt. Kormánytörés, a legénység számát megritkító hullámcsapások, ragályos betegségek is vándorló koporsóvá változtathatják a hajót, mely végzetévé válhatik a vele találkozó hajóknak. Éhez járul a lázadás, hajók kirablása, melynek a tenger végtelensége még ma is jórészt büntetlenséget, biztosít. Ezek ellen a veszedelmes roncsok ellen, vagy mint az amerikaiak nevezik őket, Dereket-ek ellen különben megpróbálták egy és más után a védekezést. Már 1889-ben a Newyorkban tartott nemzetközi hajózási kongresszuson elhatározták, hogy az államok közös költségen fognak egy olyan cirkálót építeni, melynek egyetlen feladata lesz, ezekre a roncsokra vadászni. Hasonló határozatokat hoztak az 1899-ben Londonban és az 1907-ben Lissabonban tartott kongresszusok. A határozatok azonban sohasem hajtottak végre. De ha végre is hajtották volna, ez az egyetlen cirkáló azon a végtelen területen, melyet az óceánok elfoglalnak, teljesen jelentéktelen eredményt tudott volna csak elérni. Az egyetlen célra vezető eszme, melyet azonban költséges volta miatt az egyes társulatok csak akkor fognak végrehajtani, midőn erre az államok kényszeríteni fogják őket, az, hogy minden hajóra legalább egy ágyút szereljenek és azzal az összes útjába kerülő roncsokat szétlőjjék. (A fogadott leány és a kutyája.) Ezen a címen egy Szarvason feladott levélben foglaltak alapján rövid közleményben megírtuk, hogy Csapó Soma szarvasi könyvelő fogadott leánya a nevelő szülői részéről az utóbbi időkben tapasztalt gyöngédtelenség miatt öngyilkos lett. Csapó Soma úr levelet küldött szerkesztőségünkbe s ebben tiltakozik a neki és a feleségének imputált gyöngédtelenség ellen. Azt írja, hogy a fogadott leányukkal a kisfiuk születése után is jól bántak. (Az Anglia és Franciaország közötti alagút.) A La Manche csatorna alatt építendő alagút ügye, amióta a francia miniszterelnök mellette nyilatkozott, napról-napra mind élénkebben foglalkoztatja a közvéleményt. Báró Erlanger Emil, aki szakértő ezen a téren, a következőket mondja ez ügyről a Párisban megjelenő „Herold“ című lapban. — Voltaképen nem lehet felhozni semmi komoly okát annak, hogy miért nem kezdik meg azonnal az alagút építését. Merő őrület az a gondolat, hogy Angliát veszedelem fenyegetné ezen az úton, mert ha csapatokat akarnának vonaton átszállítani, akkor előbb angol területet kellene elfoglalni, hogy valahol fölsorakoztassák a katonaságot. Senki sem akadályozná azonban Angliát, hogy ágyukat helyezzen el az alagút nyitása előtt, s így a betörő ellenség egyszerűen az angol ágyuk torkába szaladna bele, ha megpróbálkoznék őrült tervével. Hadászati szempontból még előnyös is volna, ha az estentehez tartozó Franciaország és Anglia titkos utón erősítnék csapatokkal hadseregüket. Hozzávetőleges számítással az alagút megépítése tizenhat millió fontba kerülne. Ez az összeg eléggé pontos és aligha kellene túllépni; benne van ebben a befektetett összeg kamatja is. Az alagutat előreláthatólag hét év alatt el lehetne készíteni. Az angol parlament aligha szavazná meg ezt az óriási összeget s épen ezért korlátolt felelősségű részvénytársaság összehozásán fáradoznak az illetékes tényezők. A részvényeseknek négy millió fontot kellene jegyezniük, ha azután három-négy év múlva már előrehaladtak a nagy művel, akkor nem lesz nehéz az újabb jegyzések kibocsátása, amivel azután az angolok hozzájárulása teljes volna. Francia részről a vállalkozás financírozását máris váltotta a Rothschild-ház és a Chemin de Fer du Nord, az északi vasúti társaság. Pontos számításokkal megállapították már a tunnel jövedelmezőségét is. 1920-ban 2 millió 150 ezer olyan utasra számíthatnak, aki vonaton tenné meg az utat az egyik országból a másikba, de ez a szám növekedni fog, ha a közönség hozzászokott az alagutban való utazás kényelméhez. Jelentékeny lenne a teherszállítás is, amelyet évente egy millió 150 ezer tonnám lehet becsülni. 50 vonat közlekednék naponta az alagutban s az üzemi kiadások 400 ezer fontot tennének ki évente; ha a bevételeket egy millió 356 ezer fontra irányozzák elő, akkor az első év tiszta nyeresége 956 ezer font lesz. A vállalat tehát hét százalékot jövedelmezne, ami idővel még meg is növekednék. — DDr Engel Károly) egyet, magántanár rendelését új lakásán, IV. ker., Kigyó utca 4., 1. cm., megkezdte. (Néprajzi város.) A Nemzeti Muzeum néprajzi osztályának anyaga rohamosan szaporodik folyton nagybecsű és érdekes tárgyakkal. A muzeum termei már nem képesek befogadni a felgyülemlett, anyagot s igy az újabb szerzeményeket bármily értékes és szép dolgok is legyenek, ládákba kell elcsomagolni. Régóta töpreng azon a múzeum vezetősége, hogy micsoda módon segítsen ezen a túlzsúfoltságon, amely illuzóriussá tesz minden törekvést és munkát. Újabban igen érdekes terv merült fel a mizériák megszüntetésére. Arról van szó, hogy mivel új múzeumi palota építését nem remélhetik, az újjáépítendő Tabánban városszerű elrendezésben művészi pavillonokat fognak emelni. A néprajzi városban minden vidéknek, népnek külön utcája lesz, s ezekben a házakban helyezik el a gazdag etnográfiai gyűjteményeket. Ha a fővárostól sikerül megkapni a szükséges nagy területet erre a célra, lehet, hogy az érdekes gondolat már a közeljövőben megvalósul, amivel páratlan látványossággal gazdagodna a főváros. (Feljelentés a gyilkos ellen.) Mehádián három évvel ezelőtt egy ismeretlen meggyilkolta Szukanics Ivánt és Kovanovics Milánt. A rendőrség hiába nyomozott a tettes után. Pénteken névtelen levelet kapott a mehádiai csendőrség, amelyben a levélíró közli, hogy Szukanicsot és Kovanovicsot Sztancsics Miklós ölte meg. A csendőrség a névtelen levélben foglalt adatok alapján le is tartóztatta Sztanicsot. (Felségfolyamodvány útlevél miatt.) Az aradmegyei Kurtakér községben lakó Argyelán János Amerikába akart kivándorolni, de miután az illetékes hatóság megtagadta az útlevél kiadását, a jámbor földmives sajátkezűleg megírta kezdetleges folyamodványát a királyhoz és elmondta, hogy öreg szüleit és nagy családját a naponkint keresett egy koronából nem tudja eltartani, azért leéri, hogy a király engedje meg, hogy Amerikába kimehessen. A kabinetiroda a kérvényt a belügyminisztériumhoz, ez pedig elintézés végett az aradmegyei alispánhoz küldte.