Pesti Hírlap, 1913. augusztus (35. évfolyam, 181-194. szám)

1913-08-03 / 183. szám

1618. augusztus 3­, vasárnap. Pesti Hírlap ▼árra. József főherceg részt fog venni a kapos­vári Cser-erdőben rendezett jövőgyakorlaton, augusztus hetedikén pedig végignéz egy ezred­­gyakorlatot. A program­­ szerint az ezredgya­­korlat a Cser-erdőben folyik le és a főherceg a szemlét is ott tartja meg. A szemle után Pécsre utazik és itt a 69. gyalogezred harcászati lövő­gyakorlatait nézi végig és ezután Budapestre utazik. Az augusztus elsejétől huszadikáig tartó ezredgyakorlatokat a dandárgyakorlatok köve­tik, amelyek augusztus 21-től 24-ig tartanak. A 62. gyalogdandár gyakorlataira megérkeznek Kaposvárra a bosnyák ezredek is. A dandár­gyakorlatok a asernye-toponár-kaposvári ha­tárban folynak le. Utánuk nyomban következ­nek a hadosztálygyakorlatok: augusztus 25-től 28-ig. A hadosztály gyakorlatok Kaposvártól már keletre nyomulnak, a vagonba esik Igár, Szakos és Gölle Befejezésül az egész hadtest Somogy me­­gyében tömörül és itt meg végbe a hadtestgya­­korlat. A budapesti negyedik hadtestnek mind a két hadosztálya, a 31. és 32. gyaloghadosztálya ide érkezik. A hadtestgyakorlatok augusztus 29. és 30-án lesznek a fentebb említett területen. A hadtestgyakorlatot augusztus 30-án lefújják. A 3. gyaloghadosztály gyakorlatait maga a had­osztályparancsnok József főherceg vezeti és ezért augusztus 25-től 28-ig ismét Kaposvárra jön, ahol a főhadiszállás a Turul szállóban lesz. A két napos hadtestgyakorlaton minden való­­színüség szerint a főherceg parancsnokol a 31. gyaloghadosztály felett A nagy manőverek alkalmából a főherce­gen kívül Kaposváron lesznek: nádasi Tersz­­tyánszky Károly lovassági tábornok, a 4. had­­test parancsnoka, gyarmatai Dáni Adalbert ve­zérkari ezredes, hadtest-vezérkari főnök, Fail- Griessler András, a 32. gyaloghadosztály pa­rancsnoka, le Beau, Melion és Podhoránszky ve­zérőrnagyok, dandárparancsnokok, Seudawa Károly altábornagy, a 10. lovashadosztály pa­rancsnoka, Schmidt Ferenc altábornagy, a 4 tü­zérdandár parancsnoka. A somogymegyei nagy lovasgyakorlatok­nak elhelyezési tervét a gyakorlatvezetőség a következőkép állapította meg: A gyakorlatve­­zetőség Felsőiregen van. Az 5. honvédlovashad­­osztály parancsnoksága Tamásiban székel, ugyanitt az 5. lovagló tüzérosztály és a honvéd­kerékpáros század és a 19. honvéd lovasdandár­­parancsnokság is Az I. honvédhuszárezred Ta­mási környékén, a 8. honvédhuszárezred Pince­helyen és környékén, a 23. honvéd lovasdandár Keszi­pusztán, a 6. honvédhuszárezred Nagy­­szokolyon, a 7 honvédhuszárezred Felsőiregen és környékén gyakorlatozik. A 10. közös lovashadosztály parancsnok­ságának székhelye Tabon lesz. Ide tartozik a 4 lovagló tüzérosztály 1. és 2. ütege és a 24 vadász kerékpáros század. A 4. lovasdandár­­parancsnokság székhelye Tabon, ide tartozik a 10. és 8. huszárezred, a 12. ulánusezred Török­­kopányon székel. A 3. önálló lovasdandárpa­­rancsnokság Szemcse­pusztán, az 5. dragonyos­­ezred Pariban és az önálló dandárhoz tartozó 4. lovagló tüzérosztály három ütege és a 29. vadászkerékpáros század Nagykónyiban és kör­nyékén foglal állást. A gyakorlatvezetőség augusztus 12-én, a csapatok zöme augusztus 16-án érkezik Somogy megyébe. A lovassági gyakorlatok augusztus 27-ikéig tartanak. Nagy gyakorlatok Zemplénit m­egy­ében. A VT. 17. hadtest és a harmadik honvéd­kerület csapat­testei sz őszszel Zemplén megyében nagy gyakorla­tot fognak tartani. Nemrégiben a hadtest vezér­kara áttanulmányozta a terepet. A varasdi ezred emlékünnepe. A varasdi 16. gyalogezred szombaton ülte meg a Határőr­vidék feloszlatásának negyvenéves emlékünne­pét. Az ünnep zenés ébresztővel kezdődött. A délelőtt folyamán az ezred zászlaját egy dísz­­század elhozta az arzenálból, mire a kaszárnyá­ban tábori mise volt. Mise után Vrkl­an ezre­des ezredparancsnok horvát nyelvű beszédet in­tézett a katonákhoz melyet a legfőbb hadúr éltetésével fejezett be. A beszédet a legénység Zsivió! kiáltásokkal fogadta. Ezután a csapa­tok díszfelvonulást tartottak, majd kiosztották a dijlövészet nyerteseinek a jutalmakat. Délben a tiszti étkezőben diszbankett volt, amelyen Vrklian ezredes tisztot mondott ő felségére. Délután legénységi torna volt, majd ezután nép­­ünnep. Az ezred hódoló táviratot küldött a ki­­rálynak és a trónörökösnek. Új német magassági rekord. Berlinből je­lentik, hogy a gelsenkircheni repülőtéren Linne­­kogel nevű német pilóta 4260 méter magasra emelkedett. Ezzel kerek ezer méterrel javította meg az eddigi német magassági rekordot. Repülés a Michelin-díjért. Párisi jelentés szerint szenzációs eredm­énynyel repült az 1913. évre kitűzött Michelin-díjért Chevalier francia pilóta egy Deperdussin-monoplánon. Ez a jutalom azon aviatikus számára van kitűzve aki a legna­gyobb távolságot teszi meg és legalább 2000 kilo­métert repül tetszés szerinti számú napon napkelte és napnyugta között legalább 10 kilométeres órán­kénti sebességgel Chevalier az étampesgidyi 112 kilométeres körpályát választotta vállalkozása meg­kísérlésénél és az első napon nyolcszor haladt vé­gig rajta ami 902 kilométert jelent. A második napon már 9 körig jutott, ami 1013 kilométer út­nak felel meg. A harmadik napon újabb 789,3 ki­­­lométerrel növelte eredményét és ezzel három nap alatt 2700 kilométerig jutott. Chevalier ezzel az első igénylője a klasszikus Michelin-díjnak. Új világrekord. Milánói távirat szerint Cevasco aviatikus egy monoplánon három utas­sal két óra harmincnyolc perc és huszonkét másodperc alatt Milánóból Velencébe repült, te­hát kétszázhatvan kilométer utat tett meg. Ezzel világrekordot teremtett. A készülék az utasok­kal és a készletekkel együtt kilencszáz kilo­grammot nyomott. Egy orosz aviatikus világrekordja. Péter­­várról jelentik: Sikorski orosz aviatikus saját építésű repülőgépén hat utassal világrekordot­­teremtett az időtartamrepülésben. Egy óra és négy percig repült egyfolytában, mely idő alatt 84 versztnyi utat tett meg. Léghajózás és repülés­ Berlinből Budapestre. Schöller mérnök, aki Berlinben fölszállt, hogy Budapestre repüljön, szombaton este elrepült Bécsből és Aspernben simán leszállt. Az a szándéka, hogy utasával, Rust Épít­észszel Fischamenden át tovább repül Buda­pest«». Áradások után. Újabb földindulások Erdélyben. A szomorúság nyara csak nem akar ki­fogyni az elemi csapásokból. Az áradat már elvé­gezte siralmas aratását ennek a sorsüldözött, sze­gény országnak egy nagy darab részén és még min­dig támadnak újabb, szörnyűséges veszedelmek. Friss erőre kapnak a süvöltő, romboló viharok és se szer­, se száma az olyan tájnak, amelyeket szüntelen tovább paskolnak a szakadó záporok. Er­délyben harmadszor történnek földindulások. Az esőzésektől megmozdult egy széles földterület és romokba dőlt egy udvarhely megyei székely község. A Tisza vize is fenyeget még, mert csak lassacskán húzódik vissza a medrébe. A közönségen nem múlik a károsultak segítése. Mindenfelől folyton érkeznek az adományok, amelyek máris hatalmas összeget tesznek ki. A kormány kezét alig lehet látni. Mert az még bizony vajmi kevés, hogy az elpusztult vi­dékek koldusbotra jutott lakóinak alkalmuk volt gyönyörködni két eleven miniszterben. Egyszer már cselekedni is kellene. Komolyan és érdemle­gesen. Földcsuszamlások megyeszerte. Székelyudvarhely, aug. 2. Löréte községben a hosszú időn át tartott eső­zések következtében mintegy száznegyven holdnyi terület megmozdult és a székelyek lakta község há­zai legnagyobb részét rombadöntötte. Ugron János főispán intézkedésére utászkatonákat küldtek a községbe, akik a község határában serényen dolgoz­nak és csatornákat ásnak a felgyülemlett víz elve­zetésére, mert vízelzáródástól lehet tartani, ami az egész község megsemmisülését vonná maga után. A héten újabban Gyepes községben volt kal­ászt,róla­­szerű­ földcsuszamlás. Mintha az egész megye meg­indult volna, egymásután jelentenek földcsuszam­lásokat a megye területén. Ez idő szerint Magyar­­hermány, Gyepes, Zsákod, Szentdemeter, Gagy, Hava, Csekefalva, Medeser, Todafalva, Csehet­­falva, Hidegkút, Székelyandrásfalva, Parajd, Alsó­­sófalva, Korond, Atyja, Siklód, Szolokma, Küsmöd, Székelypálfalva, Telekfalva, Miklósfalva, Derzs, Bethlenfalva, Tibód, Szentkirály, Bögöz, Vágás és Sükö községekből jelentenek földcsuszamlásokat. A megye alispánja részletes jelentést tett a kormány­nak a katasztrófa méretéről és segélyakció megin­dítását kérte. A kormány a főispán előterjesztésére hatezer korona segélyt küldött az ínség enyhíté­sére, a Jósziv-egyesület pedig ezerháromszáz koro­nát. A főispán, az alispán és az építészeti hivatal főnöke beutazzák a vármegyét a kár nagyságának megállapítása végett, a kereskedelmi minisztérium kiküldötte pedig az utakon okozott rongálásokat konstatálja. A közlekedés megyeszerte számos úton szünetel, mivel a földcsuszamlások következtében egész útszakaszok semmisültek meg hidakkal és átereszekkel együtt. A lassan apadó Tisza, Szeged, aug. 2. A Tisza csak nagyon lassan apad. Jelenlegi magassága Szegednél 7 méter 38 centiméter, tehát még két métert kell apadnia, hogy a normális szín­vonalra érjen, ami körülbelül két hétig el fog még tartani. A Tisza nagy állása miatt a hajóforgalom teljesen megakadt. Nyári dér, Nagyvárad, aug. 2. A biharmegyei margittai járás egyik-másik községében a péntekről szombatra virradó éjsza­kán dér volt, amely a szőlőtermést is megcsipkedte ugyan, de jelentős károkat nem okozott. Kiöntött a Poprád. Késmárk, aug. 2. Ma reggel nagy felhőszakadás volt, amitől a Poprád vize annyira megáradt, hogy kilépett med­réből és jelentékeny területet elöntött.­ ­ Még mindig zivatarok. Hajdúböszörmény, aug. 2. Több nap óta nagy esőzések és zivatarok vannak, ami az aratást és a cséplést akadályozza. Ma délután óriási vihar volt, majd jég is esett, mely nagy károkat okozott. Egy villámcsapás fel­gyújtott egy száztizennyolc keresztből álló búza­­osztagot, amely teljesen leégett. A kár Borsodban, Miskolc, aug. 2. A mezőcsáti járás főszolgabírója ma küldte be az alispánhoz a járásban okozott árvízkár hivatalos becslését. Az elöljáróságok becslése szerint az árvíz Tiszaszederkény, Tiszapalkonya, Flejőkürt, Tisza­­eszlár, Tiszatarján, Tiszakeszi, Ároktő, Tiszado­­rogma és Tiszabábolna községek határában 21.664 ka­­tasztrális hold területen 825.120 korona kárt oko­zott a vetésben. Néptelen fürdőhelyek. Kolozsvár, aug. 2. Az erdélyi fürdők szezonja az idén ugyan­csak rosszul ütött ki. A kedvezőtlen pénzügyi vi­szonyok amúgy­ is sokakat visszatartottak a fürdő­zéstől, de azután jött a román mozgósítás, amely a román vendégektől is megfosztotta a fürdőket — a székely fürdőkben ők teszik a vendégek zömét — végül mindezek tetejébe rájuk zúdult az árvíz, amely számos fürdőt napokon keresztül egészen elzárt a világtól. Szovátát például még most sem­­ lehet megközelíteni, mert a küküllői vonalon a vasút csak Dicsőszentmártonig közlekedhetik, odáig is csak átszálláttal. A fürdőzési kampányból most már csak pár hét van hátra, de az időjárás sem akar megjavulni, úgy hogy az erdélyi fürdőknek vajmi gyenge kilátásaik vannak arra, hogy a hát­ralevő idő alatt még behozhassák veszteségeiket. A károsultaknak. Lapunkhoz legújabban a következő adomá­nyok érkeztek az árvízkárosultak részére: Kor. özv. Szelistey Károlyné (Hévizfürdő) 40.— Fischer Lipót (Eger) 10.— Egy résztvevő (Budapest) 10.— Martos Ottó (Budapest) 5.— Ifjabb Tóth Péter (Budapest) 4— Unió (Budapest) 4.— Kovács Sándor (Perbette) 4— Pióca Dezső, Karcsi és Józsika (Boast) 3.— Pál Ilonka (Temesvár) 1.— Az adományokat rendeltetési helyükre jut­tattuk. Nyilvános köszönet a pöstyéni fürdővendé­geknek. Az alulírott bizottság a pöstyéni fürdőven­dégek körében megtartott gyűjtés eredményeképen­­ 5744,30 koronát juttatott a pöstyéni főszolgabí­­róság útján a magyarországi árvízkárosultak javá­ra. A nemeslelkű bel- és külföldi adakozóknak, va­lamint a fáradhatatlan gyűjtőknek ezúton nyilvá­nítja köszönetét a gyűjtőbizotság. Pöstyén, 1913. július 31-én. Gróf Erdődy Imréné védnök, Zsi­­linszky Mihály v. b. t .t. ügyvezető elnök, Darányi Ignác v. b. t. t., Nagy Ferenc v. b. t. t., Erdő­­dy Imre főrend, tag, N. von Lermontoff államta­­nácsos (Pétervár), dr Karl Petraschek udvari ta­nácsos (Wien). A Máv­ közlései. A magyar királyi államvasutak közlése szerint, ár­­víz okozta pályarongálá­s miatt ez idő szerint a személy- és poggyászforgalom teljesen szünetel a máramarossziget —kamara—kisbocskói helyiérdekű vasúton Nagybocskó, Gyertyánliget és Nagybocskói gyártelep között. A sze­­mélyforgalmat átszállással, a poggyászforgalmat áthor­dással tartják fenn: 1. a nagykároly—somkuti helyiér­dekű vasúton Erdőszáda és Pusztahidegkut között; 2. a küküllővölgyi helyiérdekű vasúton Mikefalva—Csávás és Bonyha között. Ezen a vasúton Küküllöszeg és Abos­­falva—Vámosgálfalva között valamennyi személyszállító vonat, Abosfalva—Vámosgálfalva és Parajd között csu­pán a 8301., 8302, 8311. és 8312. számú vonat köz­lekedik. . 9

Next