Pesti Hírlap, 1913. szeptember (35. évfolyam, 219-231. szám)

1913-09-16 / 219. szám

Lapunk a magyar királyi állam­vasutak pályaudvarain nem kapható, mert árusítását a Lukács-kormány tör­vény és jog ellenére megtiltotta. A gondolat elindul. Az ország úgy ismerte eddig, mint törté­netírót és publicistát, mint parlamenti szónokot és volt minisztert; gróf Andrássy Gyula agitá­­tori tehetsége teljes pompájában csak most bontakozott ki, azzal a beszéddel és azzal a programmal, melylyel vasárnap az alkotmány­pártot megalakította. Rettentő okok lehetnek azok egy nemzet életében, melyek egy olyan higgadtan gondolkozó főt s nyugodtan dobogó szívet, mint az Andrássyé, szenvedelmes agitá­­tori munkára kényszerítenek. Ám az idő rá­parancsolta ezt is s mint valamikor az apját, a 4­ 8 után in effigie kivégzett idősebb Andrássyt, Deák Ferencnek az abszolutizmus legyőzésé­ben méltó munkatársát, hazavárta a nemzet: úgy várta most őt, az apához méltó fiút, hogy a magyar alkotmányból mentse a menthetőt s újra fölépítse a rombadöntöttet. A parlamentben egy színleges többség bi­torolja a hatalmat s a többség élén, a fegyveres erő biztonságában, ott trónol a miniszterelnöki székben Tisza István, olyan magas pozícióban, ahonnan szabadon vetheti u utcaóráit az alkot­mány várának még megmaradt falaira. Mi­kor gyújtogatóról van szó, a tűzoltónak csak egy feladata lehet: elfoglalni az ő pozícióját, minden teketória nélkül kirántani a miniszter­elnöki széket az alól, aki a rémületes rombolást vezeti. El tudja-e képzelni az ország az olyan ember lelkiállapotát, aki sohasem kereste a ha­talmat, aki életében nem egyszer lehetett vol­na már miniszterelnök, de mindannyiszor visszautasította s egyszer csak mégis úgy érzi, hogy a nemzeti veszedelem hajtóereje arra készteti, hogy imponáló őszinteséggel leborul­jon a hatalom oltára előtt, kérje, keresse, akar­ja a hatalmat, melyet sohasem szeretett, de amelyért most, mint eszközért, tiszta érzéssel vágyódik, mert mindennél jobban szereti a hazát?! El tudja-e képzelni az ország a Deák Ferenc kontemplatív, megfontolt, tüntető ve­­zérségtől irtózó lelkét 1867-ben, mikor elhárí­totta magától a legelső politikai állást, mert volt egy Andrássyja, akire nyugodtan bízhatta a nagy művet? És el tudja-e képzelni az or­szág, hogy az ifjabb Andrássy, akinek egész tartózkodó, passzív lelke annyi rokonságot mu­tat a Deákéval, egyszerre csak azon veszi ész­re magát, hogy muszáj az élre állnia, muszáj síkraszállnia a hatalomért. Mintha maga Deák Ferenc szólna a nemzethez és a királyhoz, el­hányván magáról annyira jellemző szemér­­metessége ruháit, igenis, akarja a hatalmat, bárhogyan is fáj neki az, hogy a sors rápa­rancsolta ezt a feladatot; akarja, bár tudja, hogy ezzel le kell mondania sok olyan ifjú- és férfi­kori­­ideáljáról, ami a szívéhez nőtt. El tudja-e képzelni az ország, hogy mit jelent ez, mikor egy büszke magyar nyak meghajtja magát el­őbb a király, aztán a nemzet felé for­dulva és a szent cél érdekében, hogy: a haza mindenekelőtt, — nem restelli megjelölni az egyetlen célravezető eszközt, hogy: a hatalom mindenekelőtt?! Mélységesen megindító volt Andrássy Gyulának ez a vasárnapi önvallomása — az ő szemérmes egyénisége szempontjából, és lel­­ket frissítően indító: az ügy, az alkotmányos­ság és a közéleti erkölcs szempontjából. Semmi áltatás, semmi hazugság, semmi komédia: van egy egyenes emberünk, akire úgy tekinthe­tünk, mint fölfelé is posszibilis államié ,a fiúra. Az Andrássy pártalakító beszéde ezt a gyönyörű őszinteséget hozta meg az ország­nak; a párt programmja pedig mindazt, ami fölfelé nem lehet imposszibilis s lefelé mégis nemzetboldogító. Földerül az ember lelke, ha elolvassa ezt az alkotmányos, gazdasági és szo­ciális életünk fejlődését biztosító gazdag pro­­grammot, a XX-ik század Magyarországának ezt a természetes programmját, melyben szé­­gyelnünk csak azt kell, hogy megvalósítása a XX-ik századra maradt. S e programul min­den egyes pontjának vezérfonala a tisztessé­ges és demokratikus parlamentarizmus,­­ ugyanúgy, mint a 48-as testvérpárté. Tisztes­séges, mert a korrupció ellen küzd a szavazás széleskörű titkosságával és következetesen de­mokratikus, mert a főrendiház megújhodását is egy új, választott elem bevitelétől reméli. Sokszor lesz még alkalma a közvéle­ménynek az alkotmánypárt programmjával foglalkoznia, de remélhetőleg nemsokára úgy, mint egy tényleg kormányzati programmal. A mai napra, úgy hiszszük, elég, ha kiragadtuk a programmból azt, ami a közvéleményt az Mátkaság. Írta: L. BOKOR MALVIN. A mosóné titokzatos arccal ált meg a konyhaajtóban : — Elmosogatott már, Juliskám? Julcsa, mikor a ráncos és száraz asszony­ságot megpillantotta, azonnal tudta, hogy partiról lesz szó. A mosóné ugyanis házasság­­közvetítő irodát tartott fenn: az irodája a szuterrénben volt ugyan, a mosóteknő és a katlan között, de ez nem volt akadálya annak, hogy ne viruljon épen annyira, mint előkelőbb kollégáinak a perzsaszőnyeges és várótermes helyiségei. Jakabné — így hívták a mosónőt — népszerű és ismert személyiség volt minden házban, ahol csak megfordult. Ö volt a szere­lem és a boldogság, a megváltozott életsors, a szebb jövő , röviden ő volt a cselédszoba és a konyha Ámor-istenkéje, aki formátlan há­tán, a nagykendője alatt egész csomó nyilat hordozott. Jakabné azonban a meggondolt Ámorok közé tartozott, aki gondosan megválogatja, kiket kössön szerelemben össze. Mert más való a szobaleánynak, más a szakácsnénak, más a nem főző mindenesnek és más annak, aki a kotyvasztáshoz is ért . .. Nem is beszélve arról, hogy első­sorban a hozományról van szó : a megtakarított pénzecskéről, amelyet koro­nánként hord a postatakarékba a komoly leány, vagy amelyet szobaur szemnek kedves amerikai sárgacipőre és csipkebetétes blúzra költ el a könnyelmű . . . De férjhez menni mind akar : a mindenes és a szobaleány, a komoly templomjáró és a Hermina­ úti táncterem csillaga. Jakabnénak ebből az okból házacskája van Újpesten, ame­l-----------------------------------­lyet egyáltalán nem a mosásból szerzett. Azonkívül van egy tucat komája és néhány tu­cat halálos ellensége. Fura dolog a házasság­­közvetítés ! Julcsa tehát, mikor a mosónét meglátta, elvörösödött és megizgatgatta a haját, mintha már az ajtó előtt állna a legény. Negyven éves hajadon volt ekkor Julcsa és sok esztendei zsugori és eltökélt leánykodás után egyszerre szakadt rá a családalapítás vágya. Julcsa asz­­szony akart lenni, a maga ura : szobát akart — nem cselédszobát — és konyhát, amelyet olyan piszkosan tarthat, amint neki tetszik. Reggel vásárolni akart a csarnokban a maga számára és hétköznap délután is ki akart ülni az ajtó elé, a szomszédok közé, egy kis pletykára. Gyönyörűnek és kívánatosnak tűnt fel előtte hirtelen az asszonyi önállóság boldog állapota, bár álmaiban csak igen kis szerepet játszott a jövendőben férj személye. Mégis inkább ala­csony embert szeretett volna, kis bajuszszal. Lehetőleg levélhordót, mert az uniformist hord és hivatalból nem részegeskedik. Jakabné vállalta a Julcsa megbízását, mert a két szemével győz­ődött meg róla, hogy a termetes mindenesleánynak hatszáz forintja van a postatakarékban. A fösvény­teremtés még előleget is adott: öt koronát, mert hogy az illető Szent-Endrén lakott és a mosónénak vicinálisan kellett kimennie, megtudakolni, hogy hogy s mint, nincs-e még valaki kiszemel­ve, elég-e a pénz és befogadnak-e a szülők cselédleányt? Azóta Jakabné többször is járt a házban, de úgy tett, mintha el is felejtkezett volna a dologról. Julcsa pedig röstelte kérdezni. Most azonban szélsebesen csapta le a törlőrongyot a kőre — egy pohár is volt épen benne, de az nem baj — és egy másodperc alatt kint termett a társalgóban , a hátulsó lépcsőnél, a vízveze­ték mellett. — Van ám egy vőlegény, — suttogta titokzatosan Jakabné. — Nem az az illető, egy másik ... Az a bizonyos levélhordó nem akar házasodni, meg az anyjának se igen tet­szett, hogy magát akarom a fiához, Juliskám. Tudja, rendőr volt az ura, hát fönn hordja az orrát . . . Meg aztán nem is laknak már Szent- Endrén, nem tudtam velük beszélni . . . Meg igen bandzsal is az ember. Julisa megelégedett ennyi okkal és nem merte visszakérni az öt koronát, pedig szerette volna. Inkább megkérdezte : — Hát ez ki fia, csikaja? — Nálam lakik Újpesten, — felelte a mosóné — és igen rendes ember. Aszondja, villanyszerelő, de most nincs állásban. Most csak úgy nézeget, ha akadna valami neki való, mert unja a nehéz munkát. Mikor mondtam neki magát, hát tetszett neki a dolog, mert aszondja, így lehetne a pénzzel valami üzletet kezdeni, az asszony lehetne a boltban, neki meg lenne a bolt mögött egy kis szoba, ahol elvan, újságot olvas, szivarozik, délután aluszik. Mert nem jár az, lelkem, se korcsmába, se kávé­­házba, igen finom, csendes ember . . . Julcsa némi szóváltás után beleegyezett, hogy vasárnap kimegy Újpestre és megnézi a vőlegényt. Jakabné újra kért egy forintot, mert bort kell hozatni és Virginia szivart va­sárnapra : hadd lássa a szerelő, hogy gazdag a menyasszony! Julcsa vérző szívvel hozott ki egy koronát meg öt darab húsz fillérest; a pénz még lisztes volt a spórkassza falától, amelyből Julcsa jövője érdekében kirázogatta. Ezekben a pillanatokban meg is bánta az egé­szet és kiábrándultan szeretett volna sírni a félrerakosgatott hatások után. A festi Hírlap mai száma 56 oldal. 1­1 j—r­ Budapest, 1913. XXXV. évfolyam, 219. (12.149.) szám.­­ Kedd, szeptember 16. M 1­ELönftTÉsi Alaki ' AAJ szerkesztőség: P­énz évre ... 28 K — ( ^ ^ Budapest, Váci-körút 71-Az apró hirdetésekre vonatkozó /w1'' 'fffT) minden tudnivaló a 32-ik Megjelenik hétfő kivételével oldalon olvasható. .. minden nap.

Next