Pesti Hírlap, 1913. október (35. évfolyam, 232-244. szám)
1913-10-01 / 232. szám
Budapest, 1313. . .&&&'.*• »| Vi XX?. évfolyam, 232. (12.162.) szám. NE»' -■'118! " *** Szerda, október 1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : SZERKESZTŐSÉG: Buc*aPest|’ Vácfikörút 7P Az apróhirdetésekre vonatkozó — minden tudnivaló a 32-ik fog • ! Magjelenik hétfő kivételével oldalon olvasható, minden nap. A szeptember 11ó végén lejáró előfizetések derekorán való megújítását kérjük, hogy a lap további küldése megszakítást ne szenvedjen. Lapunk a magyar királyi államvasutak pályaudvarain nem kapható, mert árusítását a Lukács-kormány törvény és jog ellenére megtiltotta. Városok az államosítás ellen. A nagy elnyomatás sötét korszakában is föl-fölvillan néha a szabad véleménynek s az önálló gondolkodásnak egy sugara. S annál örvendetesébb és a nemzet jövőjére annál biztatóbb, ha .bban a táborban lehet kemény derekú, szabadon gondolkodó és önérzettel beszélő urakat tartni, amelyben nem az öröklött vagyon, hanem csak az egyéni karakter adja meg ezt a függetlenséget, bátorságot és önérzetet. Nagyváradon a városok tisztviselői tartották Iranzy István elnöklete alatt a kongreszszusukat. A szó legszorosabb értelmében kulturális és gazdasági kongresszus volt ez, mely eszmékkel termékenyítette meg a közvéleményt s amelyen azt bizonyították be a városok kiküldöttei, hogy a kultúrának milyen intelligens, szakképzest és lelkes gárdája van a városi tisztviselőkben Az utolsó napon aztán szóba került gróf Tiszt,István szerencsétlen terve a közigazgatás államosításáról s dr Harrer Ferenc előadásért a kongresszus egyhangúlag állást ,foglalt e reform ellen és követelte, hogy a városi törvényhatóságoknak továbbra is meghagyassék a tisztviselők választásának joga, mert e nélküli városok önkormányzati joga teljesen illuzófiussá tétetnék. Íme, megkapta a miniszterelnök úr a legilletékesebb helyről a tiltakozást a közigazgatás államosítása ellen. A mai korban, mikor az ígéret mindenkit megpuhít, akit a megfélemlítés nem tudott hajlékonynyá tenni, amikor a kormány fizetésjavítással csábítja saját táborába a jegyzőket s előmenetel kilátásba helyezésével a vármegyei tisztviselőket, ebben a kortes világban, amikor a képviselő-választások szelét és szagát már előre lehet érezni, igazán fölemelő és nagy fontosságú ez a határozat. S a városi tisztviselők állásfoglalását követendő példa gyanánt kell a vármegyei hivatalnokok tisztes gárdája elé tartanunk, addig is, míg lesz alkalmunk részletesen kimutatni, hogy a kinevezési rendszer a maga látszólag kedvező anyagi kilátása mellett magában hordja a kormány áthelyezési jogánál fogva a vármegyei tisztviselők teljes tönkretételének lehetőségét is. A városok tisztviselői egyfelől belátták, hogy függetlenségük elvesztésével anyagi érdekeik is csorbát szenvednek a kinevezési rendszerben, másfelől szem előtt tartották saját érdekeik mellett a reájuk bízott közérdekeket is és a városok fejlődését féltik a Tisza reformjától. S valóban nemcsak politikai és egyéni szempontok szólnak e terv ellen, hanem tisztán szakszerű szempontok is: egyfelől a jó közigazgatás érdeke,ir másfelől a városok szabad fejlődésének értéke, amelyet azállamosítás tönkretenne. A külföldi minták szolgai utánzása ellen többször szót emeltünk s tiltakoztunk az ellen, hogy folyton külföldi példákkal argumentáljanak, mert nekünk mindig a mi speciális viszonyainkhoz kell szabnunk minden reformot, így ha doktrinér szempontból helyes is lehet az állami közigazgatás egy nemzeti dinasztia alatt kifejlődött egynyelvű, egységes és erős nemzeti államban, azért még nem helyes a mi poligloti országunkban, ahol az utóbbi esztendők szomorú tapasztalatai után az alkotmányellenes és törvénytelen központi kormányzástól is van okunk tartani. Vagyis külföldről nem lehet átültetni magyar földre egész rendszereket De a külföld példájára abban a tekintetben lehet hivatkoznunk, hogyha olyan rendszert akarnak nálunk létesíteni, amely már a külföldön is megbukott. A közigazgatás államosítása pedig a városokkal szemben még azokban az államokban is kimustrált rendszer, ahol a legteljesebb centralizáció divatozik, mint például Németországban. Igazán abszurdum tehát, hogy ma még Magyarországon akadjon politikus és törvényszerkesztő, aki a városi tisztviselők kinevezését is a kormány kezeire akarja játszani. Itt nem pusztán elméleti jogról van szó, amikor a városi törvényhatóságoknak is meg akarjuk tartatni a tisztviselőválasztási jogot. Ez nem üres „jus.“ Mert ennek van materiális tartalma s ennek van anyagi konzecvienciája. A városok fejlődésével fejlődik ugyanis a kultúra, ipar, kereskedelem és közgazdaság terén maga az állam Az nem kulturállam, amelynek városai kulturátlanok. Az nem gazdag ország, amelynek városai szegények Az nem független állam, amelynek városai nem birnak független önkormányzattal. Megsérült a rigó szárnya. Irta: PAKOTS JÓZSEF. A fatal káplán vette a Flaubertjét és a füzes felé indult. Mikor áthaladt a templom melletti sikátoron, beszólt a Fenyődék Lacijának: — Ké, Lackó, jösz-e velem? A kis Laci úgy kiperdült az útra, mint a spmmilabda. — Dicsértessék — mondta örvendezve és rászori tolta száját a káplán kezére. A káplán és a kisfiú megindultak. A folyóparti fizes volt a célpont. A füzest szederbokrok, szilvafák és vadkörtefák tarkázták s a kövér feketeszemü szedrek, a kipattanó, apró ringlóink és a földre potyogó, portladó vadkörték között hangosan koncertezve dőzsöltek a madarak. Legtöbb volt a veréb, a levegő e népő katonasága, de akadt magasabb sarzsi is, '■ a szedérbokrok miatt, sok rigó. *J*vifju pap e lármázó szárnyas hadsereg irtóháborut. Flaubertjével egész dél'üresben töltött és puffogtatta a ma- felviselésben társa is volt, a kis ' ynél ez kitüntetésszámba is gyerek “nagyon jól tudott mistrásban- az orgona-futtatót is Pót szó esett a káplán kedvtey találták, hogy nem paphoz dián madárkákat pusztítani templomlátogatók vasárnak előtt, a templom előtti téis tették a dolgot. Máskorfélékről tárgyalni, mint■ ................... ....... hogy egész hetüket lefoglalta a mezei, vagy otthon való munka. Mire aztán harmadszorra harangoztak be, a templomlátogatók egy kissé neheztelve csoszogtak be az Isten házába, de már tíz perc múlva mindent megbocsátottak, mert a szószéken megjelent a káplán s olyan szépen, aranyszájúan prédikált a könyörületességről, az irgalmasszívüségről, hogy néhányan, az öregebb asszonyok közül, föl is zokogtak. A káplán úr tehát zavartalanul élhetett passziójának, amelyet nagylelkűen megosztott a kis Fenyőd-gyerekkel. Lacit rendkívül boldoggá tették ezek a délutánok. Lelkesedve kísérte mindenhova a káplánt, ujjongva fogadta sikerültebb lövéseit s boldogsága akkor lett határtalan, amikor a káplán néha kezébe adta a Flaubertet és megengedte, hogy ő is célba vegyen egy-egy ugrándozó madarat. Otthon és pajtásai közt csodákat mesélt el Lacie vadászatokról. A szüleinek tetszett a dolog, jól esett a szivüknek, hogy a pap igy kitünteti a fiukat s a Laci nénje, Mariska, ragyogó szemmel hallgatta a kis öcscse elbeszéléseit. Mariska “nagy leány volt már, tizennyolc éves lesz kukoricatöréskor s a káplán, valahányszor a sikátoron át a Laciék háza előtt ment el, mindig udvariasan beköszönt a lilafürtös faxiákkal, szelíd rezedákkal, bársonyos levelű, cinóbervörös pelargóniákkal telerakott ablakon át Mariskának. Néha meg is állt a káplán úr — rendszerint olyankor, amikor a szülők nem voltak odahaza — s valami virágos nyelven, amihez Laci nem értett, fölbeszélt Mariskához. Hogy miket mondott, nem lehetett tudni, de Mariska arca ilyenkor hasonlított színben a pelargóniához. Egy délután, vadászatindulás előtt, nagyon halkan beszéltek valamit Mariska és a káplán úr és másnap Mariska ebéd után titkolózva hívta ki Lacit a kertbe, ahol a méhes állott. És Mariska itt, a röpködő méhek közt, mintha maga is egy nagy aranyszárnyú méh volna, zümmögni kezdett a kis öcscse fülébe: — Lackó, édes — mondta halk, puha, szinte könyörgő hangon — én úgy szeretném látni, hogy te és a káplán úr hogyan lövöldözitek a madarakat. Annyi beszélsz róla s én mégat nem láttam. Az valami nagyszerű lehet. — Hát gyere te is velünk! — bökte ki Laci büszkén. — Majd én szólok a tisztelendő urnak, hogy egyszer vigyünk el téged is magunkkal. — Oh, te nagyon drága vagy — felelte Mariska és megcsókolta a kis öcscse büszke, de kissé maszatós arcát. Hanem ezzel még nincs rendben a dolog. Mert ha a káplán úr bele is egyezik, apáék nem engednek. Laci értelmetlen pillantással nézett a nénjére. — Kérd meg őket! — mondta bátorítva. Mariska megrázta a szőkefürtű, szép fejét. — Nem fognak engedni! — szólt határozottan. — De én mégis szeretnék elmenni. Nagyon szeretnék. Azt fogom csinálni, hogy elkéredzkedem nagyanyáéihoz. Egy kicsit oda is szaladok, aztán kimegyek hozzátok a füzesbe. Nézem, hogyan lövitek le a madarakat. Jó lesz? Lacinak tetszett a terv. — Jó lesz! — felelte megelégedetten. — De ha megtudják apáék? A T*--Ti.' —-------