Pesti Hírlap, 1914. január (36. évfolyam, 1-13. szám)

1914-01-01 / 1. szám

r Latina a n­agyat királyi­­llam­­osutak pályaudvarain nem kapható, mert lisitasat a Lukács-kormány tör- ten­­e- ég ellenére meg­tiltotta i politikai mérleg. F. Hungária istenasszony visszatekin­­tne a elmúlt esztendő politikai Sodomájára, át kön­yen só-bál­ványnyá változhatnék át s­z jelkpezné stílszerű szoborban e kort. Jul­ és jövet idő határkövénél állva, szé­­gyenkíve szám­olunk be arról a sok piszokról, amelytel a kormány beterítette a közélet po­rondja és szorongó szívvel tekintünk be az új szten­é kapuján, mert ott látjuk az új béke­­trvélyja­vaslatok ijesztő rémét. Most készül az újévi kormány­nyilatko­­­­tában az a hamis mérleg, amivel a munka­pártié akarja csapni a nemzetet. Azért sietve meg kell csinálnunk azt a becsületes, igazi poli­tikai mérleget, amelyből megláthatja a közvé­­lemny hogy mit vesztett a letűnt szomorú eszeödőben a Lukács—Tisza-nóra uralma alat de megláthatja azt is, hogy mennyi nem­zeti,n­agyon van még az ellenzék ellenálló erejé­­ben, hogy ez már eddig is mit mentett meg az orság jövendőjéből. A magyar parlament történetében örök­ké­mlékezetes év marad az 11­3-ik esztendő. Oly esemény tette ezt szomorúan nevezetessé, amié még nem fordult elő soha egyetlen kul­­tullam­ban sem Sok politikai csapás, gaz­­dasági válság, nemzetközi háborús veszedelem söté hátteréből emelkedik ki ez a világesemény s ratyomja örös­ szégyenbélyegét e korszakra. Az történt ugyanis 1913-ban, hogy egy parlamenti többségről független bíróság tár­gyalásán a király nevében hozott ítélettel mon­dották ki, hogy hatalmát az állampénztártól el­vont milliókkal vásárolta össze. És megtör­tént az a másik hallatlan eset, hogy az a kor­mány is az a többség, amelynek mandátumá­ról kisütötték ezt az illegitim­itást, nem vonta le a bírói ítéletből a köteles konzekvenciát, nem tette le a kompromittált táborból senki sem a megbízó­levelét, pedig úgy egészében a párt, mint minden egyes kormánypárti képviselő a maga személyében elvesztette az erkölcsi jogo­sultságot a törvényhozói működéshez , ahe­lyett, hogy ami becsületbeli kötelességük lett volna, siettek volna a képviselőválasztók elé menni, még tovább játszszák egy csonka par­lamentben azt a szerepet, amelyre méltatlanok, gyártják a törvényeket, amelyek a nemzet füg­getlenségét tönkreteszik. A botrányok panamák és törvénytelen­ségek esztendejét éltük át. De már megnyilat­kozott ebben az évben is a nemzeti reakció s az ellenzék purifikáló munkájának diadala volt a pártkassza keletkezésének leleplezése és a Lukács-kabinet megbuktatása. Az egyik szenzáció rendesen elhomályo­sítja a másikat 1913-ban az egyik botrány ho­­mályosította el a másikat, amely a kormány és pártja visszaéléseiről kipattant. Azért, ha rész­letes elszámolást akarnánk nyújtani az átélt eseményekről, a história nagyon hasonlítana egy szemétkotró vállalat évi jelentéséhez. Mert a milliós só-panamától a várpalotai birtokvá­sárláson keresztül egészen a margitszigeti já­­tékbank punka­ pénzéig annyi szégyen és annyi cseppjét puskából lőnék lefelé. A föld sáros ■sít mindenütt, mert az előbbi napon is igy esett az esső. Az erdő lombtalan volt már. A fák néma fekete óriások, amint szétterjesztik a karjai­kat, mintha ők is könyörögnének az Égnek, hogy engem ne üssön agyon az apám. S a fák is áznak. Toccs, toccs . . . Az erdei vizárokhoz érkeztem. Zuborogva ömlött benn a hegyek szennyes vize. S én áll­tam az árokparton, s néztem le a vízbe. Arra gondoltam: beleugrok. Ha beleugrok minden­nek vége. De csak álltam. Mintha valaki fogott volna- ne tedd! Lassan kint besötétedett. A vizet is sötét­ség takarta el, csak a zúgása hallatszott. Oroszlán jön, — gondoltam, -­•­­s megesz, széttép, megesz. Vagy boszorkány jön . . . Irtózva futottam néhány lépést hazafelé. De már sötét volt. A bokrok mögött oroszlán, a fákon boszorkány . . . Visszatértem a vízhez, ahol nem állt fa. Nézegettem körül-körül. Hallgatództam. Fáztam. Sötét van, sötét. Sírtam. Halál mindenfelé! S mégsem ugrottam a vízbe. Mi tartott vissza? Ma már tudom: az élet értékének az érzete. Ösztönös érzés. Minden­ élő teremtményben megvan. A pislangó, amelyik a falevelet odaköti finom fonállal a fához, hogy ha majd jön az ősz, ne hulljon le, hanem kibír­jon minden essőt, minden havat, minden szelet egész télen át, — az a pillangó nem tudja mit cselekszik, s amit cselekszik mirevaló? S mégis cselekszi. A Teremtő láthatatlan erős fonállal köti a mi lelkünket is az élet fájához. Másnap egy­ orvvadász talált meg, —■ • • • visszaélés sült ki a többségről, hogy ennek a fele is elegendő lett volna a hivatalos kivándo­roltatásra, a deportálásra egy normális jog­államban. De ez a kompánia a hatalom jogán még mindig az ország nyakán ül s múltjának származásának piszkos emlékeit jelenjének törvénytelenségeivel akarja elfelejtetni. A világesemények súlyát is éreztük ez évben s kormányunk gyámoltalansága és diplo­máciánk tudatlansága dacára véletlenül ki­kerültük a véres háborút, de ennek egész gaz­dasági kárát átszenvedtük. A pénzügyi tönk előtt állunk Az állampolgárok ezrével szökdös­­nek ki e szerencsétlenül kormányzott ország­ból. A vállalkozás szünetel. A kereskedelem pang. Az ipar megszűnt. A kultúra koldul­tó orgiáit üli a panama, a kijárás, a megveszte­getés és a megfélemlítés. A kormány bűneiről külön főkönyveket kellett vezetni. Mert külön leszámolás alá tar­toznak azok, amelyekkel a közerkölcsöket admi­nisztratív, kormányzati és politikai úton pusz­tította. És külön büntetést érdemelne azokért a cselekedetekért, amelyekkel a csonka parla­mentben bilincs-javaslati­kát szavaztatott meg és valósággal inficiálta a magyar corpus jurist. Az utókor ítélőszéke mondhat csak ítéletet, hogy melyik úton okozott több kárt az or­szágnak? Mert a minden erkölcsi alapjától meg­fosztott többségi hatalmat arra használták föl, hogy csonka parlamentben keresztülhajszolják azt a választói törvényt, amely senkinek sem kell az országban Teremtettek egy házszabályt, mely tönkretette a parlamentarizmust. Bevit­ték a törvényhozótestü­letbe a nalotaőrség kodi-Csák Illés nevű. Hazavitt betegen, elcsigázot­­tan. Anyám sírt rajtam, apám se bántott. A bankót felvitte a zsidónk és beváltotta az állam­­pénztárban. A veszteség csak annyi volt, hogy apám hálából ingyen rakta meg a zsidónak az egyik rozoga kéményét. Anyám nem volt rossz asszony. A rossz anya természeti ritkaság- ezer között egy-egy,­­ az sem a szegény renden. Csak hát persze a sok nehéz munka sok kedvetlenséggel jár, és hát a kedvetlenséget ki érzi, ha nem a gyermek? De mikor az iskolában rám fordult a ta­nító figyelme, és beszélt apámmal, hogy tanít­tasson, akkor én lettem egyszerre a család sze­­mefénye. Apám, ha rámnézett, mosolyogva né­zett rám. Anyám gondosabban öltöztetett. — Pap lesz,­­— mondogatták az ismerő­söknek. És tizenkét éves koromban Pestre vittek. Már akkor magam is akartam, hogy pap legyek. Úgy ettem a könyvet, mint a féreg a fát. Csakhogy nekem nem esett jól a fa,­­ de mind­egy: pap leszek, tehát át kell rágnom magam a középiskola pudvás könyvein. S rágtam erős igyekezettel Node volt is látszatja. Apám csak az első évben költött reám. A második évben már száz forintnyi szorgalmi díjat kaptam a fa­rágásért. Attól fogva magam tartottam fe­nn magamat. Egy öreg őrmesternél laktam, — egy hetyke-petke kis ősz embernél, aki benn­ra­­gadt valahogy a katona­ruhában. Hát nála laktam, a kamarájában,­­ amely persze szo­ba volt, ha diákot kaptak belé. Máskor talán tyúk­ól. Én legalább mindig tyúkszagot éreztem benne. Tíz forint'"t! fizettem­ a szobáért, ellátásért Szunyoghy miatyánkja. Regény. ő írta­ GÁRDONYI GÉZA. És én csak mentem ki a faluból, át a szántóföldek között, ragadós sárban, be az er­dőbe hajadon fővel, szobai ruhában. Azt nem is éreztem, hogy az első esik, csal azt hogy átvizesedik a hajam, a vállam. A hajamról a nyakamba csörgött a víz. Pedig csak szitálva esett hideg apró cseppekben. Dehát mi csekélység ez ahhoz képest, ami rámkövet­­keik, ha apám­ markába kerülök. Agyonver, ahogy egyszer a kutyánkat agyonverte bottal. A kutya megette a szőlőt, agyonverte Negyed­­holtnyi szőlőnk volt a kertben, de azon az őszön csak egynéhány fürt termett. Agyon­verte érte szegény Fityirit. Láttam hogyan verte agyon, láttam ho­gyan sikított Fityiri, hogyan rogyott el véres fejjel, hogyan fordította irgalmat esdő szemét apámra,­­ hogyan maradt ott elnyúltam S attól fogva ahányszor apám levette a sifonér tetejéről a nevelési metódusát, mindig a Fityik­ képe volt előttem, ahogy véres fejjel, kilógó nyelvvel hevert az udvaron. Sikoltottam,­­ könyörögtem. De ő nem ismert pardont. Egyszer nagybirtomban így fohászkod­tam fel: — Istenem, vedd el az életemet. Arra ő visszatért a pitvarból: — Micsoda, te még buszúra gondolsz! jE hogy nekem azzal is bajt okozz! . . . S újra megvert. Már estére homályzott az idő. Az első erősebben esett rézsutosan s mintha minden ....... ......- -----— ------------------------— ■% V-.. ' é,-' •• •• \ ------------------------- —„-----------------—--------------- A Festi Hírlap mai száma 72 oldaL y \J ndapet, 1914. XXXVI. évfolyam, L (12.239.) szám. Csütörtök, január 1. I—- : ““ . ^ELÖK­ZITÉSI ÁRAK | SZERKESZTŐSÉG: évre-^. 26 K — t Budapest, Váci-kórus 78. apró kivetésekre vonatkozó — r.adt'n adnivaló a 32-ik * Megjelenik hétfti kivételéve! P olda­n olvasható, minden nap.

Next