Pesti Hírlap, 1914. január (36. évfolyam, 1-13. szám)
1914-01-01 / 1. szám
r Latina a nagyat királyillamosutak pályaudvarain nem kapható, mert lisitasat a Lukács-kormány tör- tene- ég ellenére megtiltotta i politikai mérleg. F. Hungária istenasszony visszatekintne a elmúlt esztendő politikai Sodomájára, át könyen só-bálványnyá változhatnék át sz jelkpezné stílszerű szoborban e kort. Jul és jövet idő határkövénél állva, szégyenkíve számolunk be arról a sok piszokról, amelytel a kormány beterítette a közélet porondja és szorongó szívvel tekintünk be az új sztené kapuján, mert ott látjuk az új béketrvélyjavaslatok ijesztő rémét. Most készül az újévi kormánynyilatkotában az a hamis mérleg, amivel a munkapártié akarja csapni a nemzetet. Azért sietve meg kell csinálnunk azt a becsületes, igazi politikai mérleget, amelyből megláthatja a közvélemny hogy mit vesztett a letűnt szomorú eszeödőben a Lukács—Tisza-nóra uralma alat de megláthatja azt is, hogy mennyi nemzeti,nagyon van még az ellenzék ellenálló erejében, hogy ez már eddig is mit mentett meg az orság jövendőjéből. A magyar parlament történetében örökkémlékezetes év marad az 113-ik esztendő. Oly esemény tette ezt szomorúan nevezetessé, amié még nem fordult elő soha egyetlen kultullamban sem Sok politikai csapás, gazdasági válság, nemzetközi háborús veszedelem söté hátteréből emelkedik ki ez a világesemény s ratyomja örös szégyenbélyegét e korszakra. Az történt ugyanis 1913-ban, hogy egy parlamenti többségről független bíróság tárgyalásán a király nevében hozott ítélettel mondották ki, hogy hatalmát az állampénztártól elvont milliókkal vásárolta össze. És megtörtént az a másik hallatlan eset, hogy az a kormány is az a többség, amelynek mandátumáról kisütötték ezt az illegitimitást, nem vonta le a bírói ítéletből a köteles konzekvenciát, nem tette le a kompromittált táborból senki sem a megbízólevelét, pedig úgy egészében a párt, mint minden egyes kormánypárti képviselő a maga személyében elvesztette az erkölcsi jogosultságot a törvényhozói működéshez , ahelyett, hogy ami becsületbeli kötelességük lett volna, siettek volna a képviselőválasztók elé menni, még tovább játszszák egy csonka parlamentben azt a szerepet, amelyre méltatlanok, gyártják a törvényeket, amelyek a nemzet függetlenségét tönkreteszik. A botrányok panamák és törvénytelenségek esztendejét éltük át. De már megnyilatkozott ebben az évben is a nemzeti reakció s az ellenzék purifikáló munkájának diadala volt a pártkassza keletkezésének leleplezése és a Lukács-kabinet megbuktatása. Az egyik szenzáció rendesen elhomályosítja a másikat 1913-ban az egyik botrány homályosította el a másikat, amely a kormány és pártja visszaéléseiről kipattant. Azért, ha részletes elszámolást akarnánk nyújtani az átélt eseményekről, a história nagyon hasonlítana egy szemétkotró vállalat évi jelentéséhez. Mert a milliós só-panamától a várpalotai birtokvásárláson keresztül egészen a margitszigeti játékbank punka pénzéig annyi szégyen és annyi cseppjét puskából lőnék lefelé. A föld sáros ■sít mindenütt, mert az előbbi napon is igy esett az esső. Az erdő lombtalan volt már. A fák néma fekete óriások, amint szétterjesztik a karjaikat, mintha ők is könyörögnének az Égnek, hogy engem ne üssön agyon az apám. S a fák is áznak. Toccs, toccs . . . Az erdei vizárokhoz érkeztem. Zuborogva ömlött benn a hegyek szennyes vize. S én álltam az árokparton, s néztem le a vízbe. Arra gondoltam: beleugrok. Ha beleugrok mindennek vége. De csak álltam. Mintha valaki fogott volna- ne tedd! Lassan kint besötétedett. A vizet is sötétség takarta el, csak a zúgása hallatszott. Oroszlán jön, — gondoltam, -•s megesz, széttép, megesz. Vagy boszorkány jön . . . Irtózva futottam néhány lépést hazafelé. De már sötét volt. A bokrok mögött oroszlán, a fákon boszorkány . . . Visszatértem a vízhez, ahol nem állt fa. Nézegettem körül-körül. Hallgatództam. Fáztam. Sötét van, sötét. Sírtam. Halál mindenfelé! S mégsem ugrottam a vízbe. Mi tartott vissza? Ma már tudom: az élet értékének az érzete. Ösztönös érzés. Minden élő teremtményben megvan. A pislangó, amelyik a falevelet odaköti finom fonállal a fához, hogy ha majd jön az ősz, ne hulljon le, hanem kibírjon minden essőt, minden havat, minden szelet egész télen át, — az a pillangó nem tudja mit cselekszik, s amit cselekszik mirevaló? S mégis cselekszi. A Teremtő láthatatlan erős fonállal köti a mi lelkünket is az élet fájához. Másnap egy orvvadász talált meg, —■ • • • visszaélés sült ki a többségről, hogy ennek a fele is elegendő lett volna a hivatalos kivándoroltatásra, a deportálásra egy normális jogállamban. De ez a kompánia a hatalom jogán még mindig az ország nyakán ül s múltjának származásának piszkos emlékeit jelenjének törvénytelenségeivel akarja elfelejtetni. A világesemények súlyát is éreztük ez évben s kormányunk gyámoltalansága és diplomáciánk tudatlansága dacára véletlenül kikerültük a véres háborút, de ennek egész gazdasági kárát átszenvedtük. A pénzügyi tönk előtt állunk Az állampolgárok ezrével szökdösnek ki e szerencsétlenül kormányzott országból. A vállalkozás szünetel. A kereskedelem pang. Az ipar megszűnt. A kultúra koldultó orgiáit üli a panama, a kijárás, a megvesztegetés és a megfélemlítés. A kormány bűneiről külön főkönyveket kellett vezetni. Mert külön leszámolás alá tartoznak azok, amelyekkel a közerkölcsöket adminisztratív, kormányzati és politikai úton pusztította. És külön büntetést érdemelne azokért a cselekedetekért, amelyekkel a csonka parlamentben bilincs-javaslatikát szavaztatott meg és valósággal inficiálta a magyar corpus jurist. Az utókor ítélőszéke mondhat csak ítéletet, hogy melyik úton okozott több kárt az országnak? Mert a minden erkölcsi alapjától megfosztott többségi hatalmat arra használták föl, hogy csonka parlamentben keresztülhajszolják azt a választói törvényt, amely senkinek sem kell az országban Teremtettek egy házszabályt, mely tönkretette a parlamentarizmust. Bevitték a törvényhozótestületbe a nalotaőrség kodi-Csák Illés nevű. Hazavitt betegen, elcsigázottan. Anyám sírt rajtam, apám se bántott. A bankót felvitte a zsidónk és beváltotta az állampénztárban. A veszteség csak annyi volt, hogy apám hálából ingyen rakta meg a zsidónak az egyik rozoga kéményét. Anyám nem volt rossz asszony. A rossz anya természeti ritkaság- ezer között egy-egy, az sem a szegény renden. Csak hát persze a sok nehéz munka sok kedvetlenséggel jár, és hát a kedvetlenséget ki érzi, ha nem a gyermek? De mikor az iskolában rám fordult a tanító figyelme, és beszélt apámmal, hogy taníttasson, akkor én lettem egyszerre a család szemefénye. Apám, ha rámnézett, mosolyogva nézett rám. Anyám gondosabban öltöztetett. — Pap lesz,— mondogatták az ismerősöknek. És tizenkét éves koromban Pestre vittek. Már akkor magam is akartam, hogy pap legyek. Úgy ettem a könyvet, mint a féreg a fát. Csakhogy nekem nem esett jól a fa, de mindegy: pap leszek, tehát át kell rágnom magam a középiskola pudvás könyvein. S rágtam erős igyekezettel Node volt is látszatja. Apám csak az első évben költött reám. A második évben már száz forintnyi szorgalmi díjat kaptam a farágásért. Attól fogva magam tartottam fenn magamat. Egy öreg őrmesternél laktam, — egy hetyke-petke kis ősz embernél, aki bennragadt valahogy a katonaruhában. Hát nála laktam, a kamarájában, amely persze szoba volt, ha diákot kaptak belé. Máskor talán tyúkól. Én legalább mindig tyúkszagot éreztem benne. Tíz forint'"t! fizettem a szobáért, ellátásért Szunyoghy miatyánkja. Regény. ő írta GÁRDONYI GÉZA. És én csak mentem ki a faluból, át a szántóföldek között, ragadós sárban, be az erdőbe hajadon fővel, szobai ruhában. Azt nem is éreztem, hogy az első esik, csal azt hogy átvizesedik a hajam, a vállam. A hajamról a nyakamba csörgött a víz. Pedig csak szitálva esett hideg apró cseppekben. Dehát mi csekélység ez ahhoz képest, ami rámkövetkeik, ha apám markába kerülök. Agyonver, ahogy egyszer a kutyánkat agyonverte bottal. A kutya megette a szőlőt, agyonverte Negyedholtnyi szőlőnk volt a kertben, de azon az őszön csak egynéhány fürt termett. Agyonverte érte szegény Fityirit. Láttam hogyan verte agyon, láttam hogyan sikított Fityiri, hogyan rogyott el véres fejjel, hogyan fordította irgalmat esdő szemét apámra, hogyan maradt ott elnyúltam S attól fogva ahányszor apám levette a sifonér tetejéről a nevelési metódusát, mindig a Fityik képe volt előttem, ahogy véres fejjel, kilógó nyelvvel hevert az udvaron. Sikoltottam, könyörögtem. De ő nem ismert pardont. Egyszer nagybirtomban így fohászkodtam fel: — Istenem, vedd el az életemet. Arra ő visszatért a pitvarból: — Micsoda, te még buszúra gondolsz! jE hogy nekem azzal is bajt okozz! . . . S újra megvert. Már estére homályzott az idő. Az első erősebben esett rézsutosan s mintha minden ....... ......- -----— ------------------------— ■% V-.. ' é,-' •• •• \ ------------------------- —„-----------------—--------------- A Festi Hírlap mai száma 72 oldaL y \J ndapet, 1914. XXXVI. évfolyam, L (12.239.) szám. Csütörtök, január 1. I—- : ““ . ^ELÖKZITÉSI ÁRAK | SZERKESZTŐSÉG: évre-^. 26 K — t Budapest, Váci-kórus 78. apró kivetésekre vonatkozó — r.adt'n adnivaló a 32-ik * Megjelenik hétfti kivételéve! P oldan olvasható, minden nap.