Pesti Hírlap, 1914. január (36. évfolyam, 14-27. szám)
1914-01-16 / 14. szám
Budapest, 19. XXXVI. évfolyam, 14. (12.252.) szám, Péntek, január 16. előfizetési Árak: Egész évre...........20 K — Félévre................ 14 „ — „ Negyedévre ....... 7 „ — „ Egy hóra.............. 2 „ 40 „ Egyes szám ára 10 f. Hirdetések díjszabás szerint. Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. Pesti Hírlap SZERKESZTŐSÉG : Budapest, Váci-körút 76. I. emelet. Telefon 26—45. KIADÓHIVATAL • Budapest, Váci-körút Telefon 23—40. Magjalenik hétfői kistelével minden nap. Lapunk a magyar királyi államvasutak pályaudvarain nem kapható, mert árusítását a Lukács-kormány törvény és jog ellenére megtiltotta. Pillik sipkája. A Pavlik sipkája esetleg nagyobb karriert csinálhat mint a gazdája, akinek utólag kellett az érettségit letennie, hogy nevezetes szolgálatai fejében lehessen valami. A Pavlik sipkája eddig is elég csinos és változatos pályát futott meg. Junius negyedikén, mikor ez a sipka először tűnt fel a szemhatáron, már elnöki Gessler-kalap volt mely előtt tisztelegnie kellett az ellenzéknek különben kidobták a parlamentből. Később ez a nevezetes sipka amolyan parlamenti Seismograf lett, mely előre jelezte, hogy mikor várható földrengés, mikor szállja meg Tisza István házelnök urat a düh és a hatalmi őrjöngés. Aztán egy napon hivatalos hatalom vált a sipkából, mely ellen Csuha István képviselő visszaélt, amennyiben egy kézlegyintéssel úgy ütötte le Pavlik fejéről, mint Bernet Gazsi a tót süvegét. Most pedig a legkülönösebb változás előtt áll ez a lélekvándorló sipka: a budapesti királyi tábla mai határozata után Gháron csónaka lehet a sipkából, mely az erőszakra és törvénytelenségekre épített kormányzat embereit átszállítja a Styxen, a holt lelkek országába. Az történt ugyanis, hogy míg a törvényszék Pavlik leütött sipkája miatt, hatóság elleni erőszak címén, hét napi fogházra ítélte Csuha Istvánt, addig a királyi tábla megsemmmisítette az ítéletet s a törvényszéket új eljárásra és a bizonyítás fölvételére utasította. De tovább is ment a királyi tábla. Utasította a törvényszéket arra is, hogy döntse el, jogszabályaink szerint törvényes és jogosult volt-e a rendőri karhatalomnak a képviselőházban való felhasználása helyesen alkalmazták-e a képviselőház benső rendjének fentartására vonatkozó törvényes intézkedéseket s hogy ilyenformán a rendőrség bent a képviselőházban törvényes hatáskörében eljáró hatóságnak volt-e tekinthető, vagy nem? Hogy a táblai tanácsban, mely ezt a nevezetes és sok kényelmetlen kérdéssel kibélelt határozatot meghozta, épen az a Balanyi Imre elnökölt, aki a Désy-pernek is előadója volt a királyi táblán, azt ne vegyük többnek, mint amennek. Kétségtelenül más táblai tanács is ugyanígy határozott volna. Független bíróságunk minden önérzetes szervéről föl kell ezt tennünk. De hát ebben a tanácsban véletlenül a Désy-per táblai előadója szerepelt s valahogyan önként kínálkozik az összehasonlítás, hogy ugyanaz a minden kifogáson felül álló fórum, mely a panamafogalom tisztázásának fölvetésével új fejezetet nyitott az újkori magyar politika történetében, most az erőszak és törvénytelenség kérdésének tisztázását követeli a független magyar bíróságtól, ami ismét új politikai fejezet kezdetét jelentheti. Mert jelentőségben nem kisebb, inkább nagyobb az a probléma, melyet a királyi tábla határozata a bíróság elé visz. A magyar közélet tisztasága szempontjából bizonyára a tisztító vihar erejével hatott az a meghatározás, melylyel a királyi tábla annak idején, szemben az ügyészséggel és szemben a hatalom minden kétségbeesett erőlködésével, a panama fogalmát a közlelkiismeretbe állította. De most talán még nagyobb dologról van szó. A királyi tábla azt a jogi kérdést akarja a független bírósággal tisztáztatók hogy akármilyen mondvacsinált magasabb érdekre való hivatkozással van-e joga a mindenkori hatalomnak a törvényhozás akaratának letörésére olyan eszközöket igénybe venni, melyeknek felhasználására sem törvény, sem jogszokás nem jogosítja? Ez a magyar törvényhozás függetlenségének, minden hatalmi erőszakkal szemben való biztonságának kérdése, tehát a magyar nemzet jövendőjének problémája. A konkrét esetben pedig annak a kérdésnek bírói ítélettel való eldöntése, hogy volt-e joga Tisza Istvánnak mindazt megcsinálnia, amit junius negyedike óta megcsinált? Az a bírói ítélet, melyet a királyi tábla határozata provokálni kíván, a nagy kérdések egész zuhatagát eleveníti föl. Ha a független bíróság fogja kimondani, hogy törvényeink, jogszokásaink és parlamenti belső szabályaink szerint az akkori házelnöknek és mai miniszterelnöknek nem volt joga a rendőrséget a parlamentben felhasználnia, akkor nem az esetleg elfogultsággal vádolható ellenzék, hanem a minden gyanún felül álló bírói ítélet fogja megállapítani, hogy a parlament, melyből az ellenzéket kihajigálták, csonka parlament volt, hogy összes meghozott törvényei s egyebek között a látszatot utólagosan menteni akaró, parlamenti őrségről szóló törvény is, egy törvénytelenül csonkává tett parlament értéktelen és érvénytelen alkotásai. Akkor bírói ítélet fogja megbélyegezni nemcsak Szunyoghy miatyánkja. Regény. 17 Irta GÁRDONYI GÉZA. Este vacsora után valóban meg is eredt megint a beszélgető kedve. — A halál mindig szörnyű árnyék. Életbefejezésnek látszik. Beleomlásnak a fekete semmibe. Idegennek a halála is kedvetlenítő, mert a magam végződésének is képe. Ma már ugyan tudom, hogy a születés nem keletkezés, csak megérkezés. Érkezés erre a földi állomásra. A meghalás pedig csak távozás, visszatérés. De akkor még csak testi szemmel ismertem a világot. Gondolhatja, hogy soha meg nem fordult akkor a mi elménkben az a lehetőség,, hogy valamelyikünk fiatalon kerül a koporsóba. Ha megbetegedett is valamelyikünk, az csak múló betegség volt: egy kis köhögés, egy kis nátha, — mi az a fiatal testnek? Én se gondoltam semmi komoly bajra, mikor egy ősszel Hedviget beteg színben látom. — Nem tudom, — mondja, — mi árthatott nekem hideg borzongat, meg forróság is van rajtam. Valóban a homloka olyan tüzes volt, hogy szinte égette a kezemet. — Feküdj le Hedvigem. Iszol este egy pohár forralt bort. — Dehogy fekszem. S másnap délután is forróság volt rajta. A szemén valami különös beteges fényesség. De azért fennjárt, főzött, varrt beszélgetett, etette a tyúkjait— Pire pityikéim! Poé gyönyörűm! De nem olyan édes-vigan mondogatta, mint máskor. A mozgása se volt olyan eleven. Csak vártam, hogy javul az állapota. Egy délután ki kellett mennem a mezőre. Feles krumplim vett ott, azt feleztük el. Rábíztam a felesemre, hogy csak hozza haza. Tudtam, hogy el nem venne egy szem krumplit az enyémből. De épp Hedvigért is türelmetlen voltam, dehogy is álldogálok ott, míg a krumplit kocsira rakják. Gondolkodom, hogy hivassak-e orvost? Mégis az a nagy forróság ... De már egy kis pörsenés is van az ajka mellett, talán az már javulásnak a jele? Már sötétedett, mikor beérkeztem a faluba. Itt-ott lámpást is gyújtottak már. A föld nyirkos volt, a levegő hideges. A hold telt tányérral áll a torony fölött. Ahogy a házunkhoz érkezek, egy sötét köpönyeges embert látok a ház előtt a padocskán. Sárgásan fakó arc. A szeme csak két tallérnyi fekete folt. Se szakála, se bajusza. Ül fáradt formán a falnak hanyatolva. A hold az ölébe süt a kezére. Rózsa van a kezében és szórakozottan tépi egyenkint a szirmait. De annyira el van merülve a gondolataiban, hogy föl se tekint, csak tépegeti a rózsát. S abban a percben valami rettenetes rémlés rázott meg: mintha a Plalál volna az a köpönyeges ember, s a feleségem élete az a rózsa. — Kicsoda maga!? — kiáltok rá olyan irtózattal, hogy magam is megijedek a hangomtól. Az ember fölretten. Jámbor sváb volt, beretvált képű vén ember. Csirkekereskedő. Tikász, — ahogy Dunántúl mondják. Rám várt ottan De én olyan ijedt voltam, hogy a fogam is vacogott. Belépek a házba. A lámpás az asztalon ég. Hedvig ruhástól hever az ágyán. A fiacskám az asztalnál a cseléddel játszik csendesen, rakogatja az ólomkatonákat. Hedvig fölemeli a fejét: — Ledőltem kissé. Nem tudom ... a fejem mintha parázs égne benne —• Bemegyek a városba, hozok orvost. — Ne ne hozz. Kis meghűlés. Köhögök. Nézesd meg a boltban: van-e citrom? Marcsa lelkem, rakj aztán tüzet azt a kis vacsorát meg tudod te melegíteni magad is. Azon éjjel meghalt. Gondolhatja, micsoda teherpróba volt az én lelkemnek, mikor azt a kedves teremtést eltemettem. A lelkemet temettem el, a lelkemet! Ha a fiacskám nincs, bizonyára ott fekszek én is mellette. Sokkal rendezetlenebb volt még akkor az életről és világról való tudomásom, hogysem meg bírtam volna küzdeni a halál szellemével. De a fiam három éves gyönyörű fiacskám . . . Dombos homlokú kis Murilló-amorett. A szeme az anyjáé. Hogy nem egyszer azt gondoltán: az anyja néz rám. Kivált ha betakartam az arca felét, hogy csak a szemét lássam. Örr...a «»*_sonlatosság! Micsoda tél következett ránk, teremtő Istenem ! Még nappal csak megvoltam, de este, este . . . Mikor már csupa árnyék volt a világ és csupa csendesség. A szobában csak a lámpás ég s a fiam ott játszik az ólomkatonáival a széken térdelve S mikor megunja, hozzám fordul: — Megjön ma anyukám? Hányszor, de hányszor fakadt ki bek** az a gyilkos kérdés- A Pesti Hírlap mai száma 40 oldal.