Pesti Hírlap, 1914. augusztus (36. évfolyam, 181-211. szám)
1914-08-28 / 208. szám
_ 10 PESTI HÍRLAP 1914. augusztus 28., péntek. * (Medgyaszay-délittának.) A Medgyaszaykabaré, mely szezonja megnyílta óta minden este zsúfolt, nézőtér előtt játssza el nívós és aktuális programmját, vasárnap, augusztus 30 ikától kezdve már délutáni előadásokat is tart. Ezeken a fehér kabaréd«»lutánokon a teljes esti műsort játszszák félhelyárakkal. A délutáni előadtok fél négykor kezdődnek, llaborth olvasmányal. Mit olvas manapság az ember a csöndes margitszigeti éjszakában, miután maga mögött hagyta a lármás, izgatott, vitatkozó várost? Az ember a csöndes margitszigeti éjszakában az orosz tábori szolgálati szabályzatot olvassa. A címét nem értem, de ideírom:- Usztav palevoj sztuszki. T(Jejegyünk belőle egy elmást, ami most bennünket közelebbről érdekel. Azokat a kozákcsapat-rohamokat amelyeket a mi nagyszerű huszárjaink mindenütt visszavertek, a szabályzat nádjeg-nek neveli. Azt parancsolja nekik, hogy a főseregtől szakadjanak el és kutassák fel, nyugtalanítsák az ellenséget. Élelmiszert szerezzenek maguknak, ahogy tudnak. Konyha nem megy utánuk. Az új szabályzatban, amely az orosz-japán háború után készült, a nabjegra vonatkozólag egy új pontot vettek fel. Az orosz-japán háborúban ugyanis valamennyi nabjeg elvágtatott, az ellenség felé, és amint meglátta, hanyalt homlok rohant vissza, az ellenséget bejelenteni. Harcolni nem volt kedvük. A szabályzatnak ez az új pontja az 5.9-ik paragrafus, amely így szól: „a nabjeg-nak harcolni is kell." A német katonai magyarázó ehhez megjegyzi, hogy ezt az új pontot az orosz lovasság „merészségének hránya" miatt vették fel a szabályzatba, mert azorosz-japán háborúban egyebet se tették, mint dübörgő nagy csapatban az ellenség felé rohantak, s amikor meglátták, ugyanoly vad dübörgéssel, harc nélkül, visszavágtattak jelenteni, ellenben a hadvezetőség, saját bevallása szerint az egész háború tartama alatt „egyetlen értékes jelentést sem kapott, a lovasságtól és ezért kéri az új usztavba újabb szabályok felvételét." A mi huszárjainkról tegnap kiadott hivatalos jelentés a felelet erre. Azoknak nem, kell Usztav. .Azokat nem kellett paragrafussal a harcra szorítani. De a jelentések azt is mutatják, hogy a kozák, mikor a huszárjainkat meglátta, elfelejtette felütni a kis könyvecskét és hamar elolvasni benne az ötvenkilencedik pontot. A szabályzatban még egy érdekes új dolog van. Újabban a végére függesztettek — ezúttal először — egy tizennégy pontból álló közmondás-sorozatot, amelynek címe: „A katona kitanítása az ütközet előtt." Mint ahogy a tízparancsolatból kiolvasható az emberi fajta minden bűne, úgy ebből a tizennnégy parancsolatból kitűnik az orosz hadsereg minden komoly hibája. A tizennégy parancsolatot Dragomirov tábornok egy könyvéből („A csapatok előkészítése a küzdelemre") szedegette össze az orosz vezérkar és most hivatalosan beillesztette a szolgálati szabályzatba. A 4-ik parancsolatuk ezt mondja: „Ha neked nehezedre esik a háború, az ellenségnek is nehezére esik. Csakhogy te csupán a te bajodat látod, az ellenségét nem." (Magyarázata: az orosz tábori élet az újabb háborúban csak úgy visszhangzott a panaszkodástól, az időjárás, a rossz élelmezés, a sebesültek rossz ellátása és egyéb bajok miatt.) Az 5-ik parancsolat szerint a védekezés idején is kell támadnod, nem csupán a védekezésre szorítkoznod." (Magyarázata: az orosz tisztikar passzív szelleme, amely az orosz-japán háborúban mindig a védekező pozíciókat kereste.) A 9-ik parancsolat így szól: „Egy tisztességes csapatnak nincs se háta, se oldala, csak homloka, akármerről jön is az ellenség." (Magyarázata: a passzivitás elvét az orosz tisztikar annyira viszi, hogy a csapat oldalának és hátának folytonos védelmében a legkisebb gondot fordítja a csapat támadó részére, a frontra.) Szenzációsan érdekes a 13-ik pont: „Amíg harcban állasz, csak az egészséges embert segítsed, a sebesültre csak akkor gondolj, ha az ellenséget megverted, mert aki harc közben egy sebesült kedvéért a helyét elhagyja, nem irgalmas ember, hanem gyáva fickó." (.Magyarázata egyrészt az orosz nép hatalmas szentimentalizmusa, az orosz paraszt nagy emberszeretete és idgyszívűsége, másrészt az a Kuropaskin által is megállapított tapasztalat, hogy az orosz-japán csatamezőn harcban álló vonalakat „nem annyira a sebesültek eleste ritkította meg, mint azoknak a katonáknak a távozása, akik egyegy sebesültet támogatva, ezen ürügygyel tömegesm hagyták el a tikvonalat." Képzelhető, hogy ez a „támogatás" mekkora mérveket öltött, az orosz seregben, ha külön törvényt kellett ellene hozni.) A 14-ik parancsolat a tiszteknek szól és ezt mondja: ..Ha parancsnok vagy, a parancs után ne avatkozzál tovább az alantasaid dolgába. Aki a más dolgába avatkozik, ezzel elhanyagolja a maga dolgát." (Magyarázata szintén az orosz-japán háborúból való. E háború orosz szakbírálata fölemlítette, hogy magasrangú tisztek folytonosan alantasaik hatáskörébe avatkoztak és ezzel állandóan szem elől veszítették a nagy, általános célt, amely pedig kizárólag reánk volt bízva.) Körülbelül ezek az Usztav érdekesebb pontjai. Bizonyos megnyugvással teszem le őket a hajnali derengésben. Reménytelen dolog ehhez nem kell katonának, csak emberismerőnek tenni — millió és millió ember faji firkáját egy kis füzetkében, parancsokkal korrigálni akarni. Mint ahogy a magyar huszárnak nehezen verik a fejébe, hogy ne vágjon, amíg nem szabad, úgy a kozáknak még nehezebben fogják a fejébe verni, hogy vágjon, mert muszáj. Mily különbség a két tanítás közt! De ha mégis akadna valaki, aki biznék a papiros hatalmában, az legyen szíves és olvassa el a jelentést arról, hogy a kozákok hogyanfosztogattak a határszéli falvakban és ez olvasmány után higyje el nekem, hogy az Usztavutolsó fejezetének második alcíme alatt levő 7-ik paragrafusa így szól: „A fosztogatás a becsületes katonára nézve a legnagtyobb gyalázat; aki ilyesmit cselekszik, útonálló rablénak tekintetik." Valamint erre nem tudta megtanítani az Usztav a kozákot — pedig ez könnyű lett volna — úgy nem fogja megtanítani arra sem, hogy olyan katona legyen belőle, mint a miénk. Ehhez nagyon sok nyomtatványra lesz még szüksége az OTOSZT vezérkarnak. M. F. dőt. Az átalakítás 00.000 koronába került, az ellátás pedig havonkint 90.000 koronába. Csütörtökön délben tizenkét órakor történt „Budapest székesfőváros vöröskeresztes hadi kórházának" ünnepélyes átadása. Az ünnepélyen megjelent gróf Csekonics Endre, a Vörös Kereszt Egylet parancsnoka, a megbízottakkal, dr Bárczy István polgármester, dr Iftfiklós Elemér főtitkárral, dr Bódy Tivadar alpolgármester, dr Maisyarevics Mladen tiszti főorvos, a tanácsnokok testületileg és még számos vendég, akiket Farkas László főgondnok, továbbá dr Guth Samu ügyeletes orvos fogadtak. A polgármester és dr Buroy Károly, a egészségügyi osztály vezetője, átadták a kórházat Csekoni??nak, aki a kórház vezetésére Dollínder Gyula egyetemi tanárt kérte fel. A kórházban délután már el is helyeztek több súlyosatt sebesült katona. A Dollinger-klinikáról és a hajón legközelebb érkező sebesülteket is itt helyezik el. Fővárosi ügyek. — A főváros ezerágyas hadi kórháza. Mikor a szerb és orosz hadüzenet megtörtént, Budapest székesfőváros közönsége elhatározta, hogy egy impozáns méretű és befogadási képességű, bár csak ideiglenes jellegű kórházat létesít a harcból visszatérő sebesült katonák elhelyezésére. A határozatot nyomban a kivitel követte. A Rolfesz-utcai (Lipótváros) uj gázgyár háromemeletes központi raktárőr műhelyépületét Busznata alatt átalakították eserágyas kórházzá és tökéletesen fölszerelték a legmodernebb berendezésekkel. Azonkívül a főváros, magára vállalta az élelmezést, gyógyszerekkel, kötszerekkel való ellátási és minden admimozti-fitiv- Esti levil. — Jeau de Háry harctéri tudósítása. — A francia lapokba bizonyos Jean de Háry irja a harctéri tudósításokat. Ez egyenes leszármazója annak a magyar-parnasszusi illetőségű Háry Jánosnak, aki tudvalevőleg hadi hőstettek hazudozásaival írta be nevét a történelem évkönyveibe. Miután most a harctéri tudósítás a legkeresettebb irodalmi műfaj, engedjék meg, hogy ha kivonatot készítsek azokból a riportokból, amelyekben Jean de Háry úr — ki egyébként rokonságban áll báró le Maux-szal is — a francia lapokban beszámol a német győzelmekről honfitársainak. íme néhány töredék: ..A dicső francia sereg, mely a gioireért és az oroszoknak adott kölcsönpénzéért szállt hadba, csodákat művel. Miután Mühlhausennél és Metzrtél tönkre verte a németeket s fint Csehet és Narrfurt bevette, megunta a piszkos földön való lassú előhaladást fölszállt tehát a levegőbe. Így legalább kikerülhette a közvet-ten érintkezést a fegyvereikkel folyton kellemetlenkedő germánokkal. Egyenes légvonalában gyorsan haladtak csapataink — a Bornin . . . Majd elfelejtettük figyelmeztetni ifjúságunkat, hogy a Place de la Concordeon többé ne tegyen gyászfátyolos koszorúkat Strasshouré szobrára, mert ezt a várost is meghódítottuk. Az összes német fejedelmek ellen föllázadtak trónörököseik s detronizálták őket. Csupán ez a históriai tény gátolhatott meg minket abban, hogy elcsapjuk őket. Szegény Guillomeot, az egykori császárt, megszántuk. Miután porcellángyárát a mi fayenceink leverte, meghagytuk neki a földig lerombolt Berlinből A leonardo da Vinci-féle női viasszszobrot, hadd tehesse ki a bajuszáról címzett fodrászaz Lebra, amelyből a mi hadisarcunk megfizetése után ezentúl élni fog. Kikötöttük azonban a kegyelem-szerződésben, hogy csak párisi pipere,szereket szabad árulnia. A francia nemzet kiváló művészi értékét és ízlését bizonyítja, hogy a háború,ntvös egyhangúságába új szinvegyüléket kevert a fehérek harcába vegyítette az afrikai feketéket, a tokiói sárgákat s diplomáciánk útt most tárgyal a rézbőrű indiánok felvonulása érdekében, hogy ezek majd kékre-zöldre verjék ellenségeinket. Mi még a színekkel is verünk. S * Szinváltozásokra azért seükség volt, mert végre is a finom irtania csak nem verődhetik „sajátkezüleg, mint a barbár nézvetek és magyarok!? FVtl'onc! A, fred filbesprit új bajeroodort talált ki. A levegye, repült seregünk bimufettás bravúrokat vétt. A Blériot-aeroplánok (ára 10.000 fTr/fp. Iroda: 70—71. Rue Revanche) csapata