Pesti Hírlap, 1914. október (36. évfolyam, 242-272. szám)
1914-10-28 / 269. szám
1914. október 28., szerda. PESTI HÍRLAP — (A szutykos sipka.) A déli harctéren akcióban levő csapataink hamar eltanulták a nyilt ütközetre jóformán sohasem kényszeríthető ellenség harcmodorát s ez okon már régóta a saját módszerét alkalmazzák ellene. Ez nagyrészt a magyarázata, hogy a hadműveletek aránylag lassan haladnak előre, vidám és nem vidám epizódokban azonban annál nagyobb a bőség. Az alábbi epizód, mely minden disszertációnál erőteljesebben jellemzi a magyar katona sajátos gondolkozását és hallatlan vakmerőségét, szintén a déli harctérről való. Midőn infanterist Kovács (nem bizonyos, hogy így hívják, a név azonban ebben a történetben is közömbös) az elinduláskor először nyomta fejébe sipkáját, ez a sipka is vadonatúj volt, mint a többi. Nem „glancolhatott" rajta a rózsa, meg a két kis gomb, mint békeidőben, mert minden fényességet be kellett mázolni homályosra, de azért helyes és rangos sipka volt, végig lehetett volna benne kevélykedni talán még a kecskeméti lányok kényes szeme előtt is. És akképen állt infanterist Kovács nyakas fején ez a nagyszerű új sipka, mintha egyenesen ráöntötték volna. Telvén-mulván az idő, szél megtépázta az uj sipkát, eső meglágyította, ráfreccsent sárnyomokat hagyott rajta, néhány hét múlva tehát már bizony nem igen lehetett észrevenni rajta, hogy uj síp ki, volna, arról pedig immár szó sem lehetett, hogy ezen szutykossá kopott sipkával a kecskeméti lányok kényes szeme előtt is kevélykedni lehetett volna. Más sipka hiányában azonban így szutykosan is viselni kellett, merthogy valamiképen fedél nélkül nem ház a ház, azonképen föveg nélkül vásáros koldus az ember, nem legény. Mert csak a vásáros koldus kuporog föveg nélkül az útszélen, az irgalom garasainak gyűjtésére használván maga elé rakott fövegét, amelybe az alamizsna garasok hullnak. Egy megszállott magaslaton egyszer ismét csak elásta magát a század, akként, hogy a sáncárkok épen a magaslat tetején húzódtak végig. Kiásta a maga részét becsületesen infanterist Kovács is és becsületesen bele is izzadt, amint az igyekvő katonához dukált aki két marokra szokta fogni a munkát és nem kiméli izmai friss erejét. Közbe-közbe át-átkukkintott a kihányt földön és látta, hogy a magaslat másik oldala ugyancsak meredeken fut lefelé a völgynek, amelynek mintegy öt-hatszáz lépésnyire eső másik emelkedett részén az ellenség várakozott elsáncolt pozícióiban az elkövetkezendő táncra. Az őrmester rajtakapta a kukkintgatáson és nyomban rá is szólott: — Húzd le a fejedet, Kovács, különben belekukkintasz a másvilágba! — ügyelek! — válaszolta a legény s nagyot fújva fárasztó munkája közben, a feje búbjára tolt sipkát egy türelmetlen mozdulattal ismét a szemébe csapta. A „svung" azonban hevesebb volt, semmint lennie kellett volna, mert a sipka lerepült a legény fejéről és legurult a töltésről a meredek oldalára, ahol egy kiálló mohos kövön fennakadt. Se szólt, se beszélt infanterist Kovács, hanem átvetette magát a földhányáson és elkezdett mászni négykézláb a meredeken a sipkája után Hiába toporzékolt az őrmester, hasztalan kiabáltak rá a bakák, hogy megbolondult-e vagy csak az esze ment el ... a legény ügyet sem vetett rájuk, hanem tovább mászott, csúszott és erőlködött hol hajmánt, hol féloldalt a sipka felé. Az ellenséges oldalról ropogni kezdtek a fegyverek, a golyók éles fütytyel csapódtak a kiálló kövekbe és megfordulva tengelyük körül, siránkozva vágódtak át a földhányások fölött. Infant vest Kovácsot vagy a bolondok, vagy a gyermekek védangyala vette kegyelmébe . . . sebesülés nélkül érte el a sipkáját s miközben diadalmasan fejébe nyomta a szutykos jószágot és elkezdett visszafelé mászni, még arra is vetemedett, hogy fügét mutasson az ellenséges hegyoldal felé, ahonnan rátüzeltek. Trehány pillanat múlva minden baj nélkül ugrott be a sáncárokba és ott jó mélyen fejébe nyomta a visszaszerzett szutykos sipkát. Fejsze, volt drága dolga! Szidták, mint a bokrot. A főhadnagy akasztófával fenyegette, de aztán beérte annyival, hogy ráveregetett a vállára és kezébe nyomott öt forintot. — Hanem ha mégegyszer effélét csinálsz, fiam. . . . vigyázz magadra! — Vigyázok, — felelte szemhunyorítás nélkül a legény, — azonban nem járhattam mezté fővel, mint egy kódis . . . Ezt, kérem a lássan, beláthatik? — (A kultuszminiszter a királynál.) Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszter kedden reggel Bécsbe utazott. A miniszter kihallgatáson jelenik meg a királynál, hogy tárcáját érdeklő ügyekben jelentést tegyen. (Sok lesz az üres lakás.) A novemberi negyed alighanem sok bajt hoz a budapesti háztulajdonosokra, akik ugyancsak meg fogják érezni a háborút. Úgy áll ugyanis a dolog, hogy azoknak a lakásoknak, amelyek novemberre üresednek meg, egy részét nem bérelték ki s ezek a téli féléven át minden valószínűség szerint bérlők nélkül maradnak. A fővárosban, különösen pedig a külső övezetben rendkívül nagy mennyiségben láthatók azok a cédulák, amelyek kiadó lakásokra vonatkoznak vagy amelyek azt adják tudtul, hogy a lakások átadók. És ezek a fehér lapok egyáltalában nem akarnak fogyni, jeléül annak, hogy lakás sok van, de bérlő nem akad. November elsején tehát sokkal kisebb számmal vonulnak fel a hurcolkodók, mint ilyen időtájban tenni szokták, ami azt is jelenti, hogy a költöztetésekkel foglalkozók az idén igen gyenge üzleteket csinálnak. Annak oka, hogy az üresen álló lakások száma szinte elképzelhetetlen arányban megnövekedik, kizárólag a háború, amely sokaknak nem engedi meg, hogy eddigi fészkeiket megtarthassák. Az ismerős vagy a rokoncsaládok együvé költöznek s azok, akik eddig kényelmes lakosztályokban éltek, kisebbekben húzzák meg magukat. Sok olyan família is akad, amely a kereső férj és apa távollétében a vidékre költözik, hogy azatyafiságnál keressen menedéket, várva a jobb időkre és a családapák visszaérkeztére, ami egyhamar aligha történik meg. És nem érdektelen megjegyezni, hogy a háztulajdonosok, akik pedig nagyon is tisztában vannak a megváltozott viszonyokkal, a mai helyzetre való tekintetből sem igen akarják a házbéreket leszállítani, vagy legalább nem olyan arányban, amint azt a portások kívánnák. A régi árakhoz makacsul ragaszkodnak s azonkívül nem egy olyan háztulajdonos akad, aki a lakókban még mindig válogatni akar, olyanokat keresve, akiknek nincsenek gyermekeik. Ha a statisztika föl fogja jegyezni a novemberben üresen maradó lakások számát, bizonyára nagy számokkal fog dolgozni, amivel azt is konstatálja, hogy a háziuraksorsa ebben az időszakban épen nem volt kedvező. A portások hiánya persze elsősorban azokat a háztulajdonosokat sújtja, akik sok adóssággal küzdenek és akik a jelzálog-kölcsönöket csakis úgy képesek törleszteni, hogy bérlőik akadnak. De megértik az idők járását azok is, akik jobb sorsban vannak, mert ezek is elesnek évi jövedelmük bizonyos hányadától. Mindannak pedig, amit ide jegyeztünk, természetes következménye az lesz, hogy a tavaszszal a házbérek aránylagosan leszállanak, dacára annak, hogy az építkezések javában folynak. De ha sokkal olcsóbban nem is lehet kapni lakásokat, a szujgerolásnak eddigi mérve semmi esetre sem tartható majd meg. (Adjunk munkát a vakoknak!) A háború következtében a vakok műhelyének munkásai a legnagyobb munkahiányban szenvednek és így ismét a közönséghez fordulnak, azzal a kérelemmel, hogy adomány helyett bármily csekély bevásárlással és megrendeléssel támogassa őket. Készítenek jó minőségű szőr- és sertekeféket, háztartási, gazdasági és ipari célokra; elsőrendű haj- és ruhakeféket, cipő-és súrolókeféket, szőr- és cirokseprőket, lábtörlőket, parkettkeféket, meszelőket stb. Tartós mosó- és utazókosarakat, fa- és szénkosarakat, porolókat stb. Egy levelezőlap beküldésére a, árut házhoz szállítják. Vidéki megrendeléseknek gyorsan megfelelnek. Cím: Vakok műhelye, Budapest, VII., István ut 27. — (Agyongázolta a vonat.) Az araómegyei Gyorok mellett elütötte a vonat Eistin Vazul földművest. A kerekek halálra gázolták a szerencsétlen embert., — (Gyilkos merénylet a harctéren.) Lobkovitz herceg hadnagy az északi harctéren, — mint bécsi tudósítónk jelenti — gyilkos merényletnek lett az áldozata. Przemysltől északra, Radimnónál, egy automobilutazás alkalmával megölték. A fia volt azegykori,cseh tartományi marsallnak. — (Az Erzsébet királyné Emlékmúzeum.) Az Erzsébet királyné Emlékmúzeum gyűjteményei úgy vétel, mint főképen ajándék utján az idei év első tíz hónapjában örvendetesen gyarapodtak. Az ajándékok közül különösen említésre méltó a herceg Esterházy Antal Miklósné, Andrássy Ilona grófnő által ajándékozott híres Schrotzberg-féle Erzsébet királyné arcképnek művészi aquarell-facsimiléje; a Festetich Mária által ajándékozott Erzsébet királyné emlékkápolna tervrajz és a hozzá való oltárképnek fényképe. Nagyon érdekes az a képeslevelezőlapgyűjtemény, amelyet Lefkovits Artúr, a debreceni városi múzeum igazgatója, gyűjtött össze nagy fáradsággal. A gyűjtemény körülbelül 1200 levelezőlapból áll. A lapok csoportosítása a következő: Erzsébet királyné arcképei, emlékszobrai, tartózkodási helyei és végül a királynéról elnevezett utak és terek látképei. Az idén a múzeum összesen 140 tárgygyal lett gazdagabb. A múzeumot 327 nyitási napon 02.010 egyén látogatta meg. (Hősök halála.) Tomcsányi Tomcsányi Árpád császári és királyi kamarás, honvédőrnagy, a székesfehérvári 17. honvédgyalogezred második zászlóaljának parancsnoka, az északi harctéren, a Sztarszol mellett vívott ütközetben, kötelességének önfeláldozó teljesítése közben szenvedett súlyos sebesülése következtében Cleyronban, e hónap 16-án, életének negyvenkettedik évében hősi halált halt. Bajtársai Chyrowban egyházi szertartás mellett ideiglenes sírba helyezték, földi maradványait haza fogják hozni és Budapesten a Kerepesi-úti temetőben levő családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. Szlaninka István, 10. honvédgyalogezredben főhadnagy, a kerékpáros géppuskaosztag parancsnoka, az északi harctéren huszonhat éves korában hősi halált halt. Kamionka községben temették el a bajtársai. Apor Oszkár, a 65-ik gyalogezred zászlósa, október 15-én Toronyán, az oroszok elleni ütközetben hősi halált halt. . Az ipolysági,Vörös ,Kereszt,, kórházban "és János gyergyócsomafalvai székely, legény belehalt sérüléseibe. A vitéz katonát, a város egész közönségének részvétele mellett kedden, temették el díszsírhelyén, amelyet töméntelen koszorú és virág borított. A halottat sebesült bajtársai kisérték el utolsó útjára. Sírjánál Ivánka István főispán megható búcsúbeszédet mondott. (San Giuliano kétezer rendjele.) A napokban elhalt olasz külügyminiszter, Di San Giuliano marchese, — mint a Messagero című olasz újság irja — olyan rengeteg számú bel-és külföldi rendjelnek volt tulajdonosa, hogy egy ilyen rendjeles, még a hozzá hasonló kaliberű és hasonlóan hosszú és eredményekben gazdag pályát megfutott politikust és diplomatát is csak kivételesen ritkán ér. Az elhalt államférfiús külügyminiszter ugyanis hosszú hivataloskodása és diplomáciai pályafutása során összesen 2172 rendjelet és kitüntetést kapott. E rengeteg számú rendjelek közül a fontosabbak egy díszes szekrényben voltak összegyűjtve és a ravatalos szobában kiállítva. Az elhunyt külügyminiszter kifejezett kívánságára azonban holttestére csak az Annunziata-rend nagykeresztjét tűzték fel és ez volt az egyedüli, amit — mint élete legnagyobb büszkeségét — magával vitt a sirba. — (Megásta az öccse sírját.) Bácsország egyik kicsiny falujába valahonnan Szerbiából levelet hozott a tábori posta. Az egyszerű írás megkapó adalékkal szolgál azokhoz „a nagy néma tragédiákhoz", amelyeket a háború produkál. Így szól a levél: Édes szülő Anyám! Tudatom, hogy egészséges vagyok és aelküldött téli ruháknak nagy hasznát veszem. Nekem nem volna semmi bajom, de nagy szomorúság ért tegnap. A raj vonalban együtt voltunk. Szegény Pista öcsémet ép a fején találta egy szerb golyó. Mindjárt meghalt. A szerbek nem poláig lövöldöztek és én jelentettem a százados urnál, hogy Stefán Sz. halva fekszik. Kapitány úr megengedte, hogy külön temessen el. Sirt ástam a domboldalon négy szilvafa között és odatemettem szegény testvéremet.. Keresztet is csináltam, ráírtam a nevét magyarul is, németül is. Ott nyugszik most. Imádkozzon érte is édes anyám, meg én értem is. Csókolja szeretettel háza — János. — (Betörés.) Szédelnmjei Jánosné. Eszterházy utca 15. számú lakásában betörők jártak. Négy arany gyűrűt, egy arany nyakkendőtűt, két antik női melltűt, két darab arany inggombot és más ékszerdarabot vittek el. A rendőrség megindította a nyomozást.