Pesti Hírlap, 1914. október (36. évfolyam, 242-272. szám)

1914-10-28 / 269. szám

1914. október 28., szerda. PESTI HÍRLAP — (A szutykos sipka.) A déli harctéren akcióban levő csapataink hamar eltanulták a nyilt ütközetre jóformán sohasem kényszerít­hető ellenség harcmodorát s ez okon már régóta a saját módszerét alkalmazzák ellene. Ez nagy­részt a magyarázata, hogy a hadműveletek aránylag lassan haladnak előre, vidám és nem vidám epizódokban azonban annál nagyobb a bőség. Az alábbi epizód, mely minden disszer­tációnál erőteljesebben jellemzi a magyar kato­na sajátos gondolkozását és hallatlan vakmerő­ségét, szintén a déli harctérről való. Midőn in­fanterist Kovács (nem bizonyos, hogy így hív­ják, a név azonban ebben a történetben is kö­zömbös) az elinduláskor először nyomta fejébe sipkáját, ez a sipka is vadonatúj volt, mint a többi. Nem „glancolhatott" rajta a rózsa, meg a két kis gomb, mint békeidőben, mert minden fé­­­nyességet be kellett mázolni homályosra, de azért helyes és rangos sipka volt, végig lehetett volna benne kevélykedni talán még a kecskemé­ti lányok kényes szeme előtt is. És akképen állt infanterist Kovács nyakas fején ez a nagyszerű új sipka, mintha egyenesen ráöntötték volna. Telvén-mulván az idő, szél megtépázta az uj sipkát, eső meglágyította, ráfreccsent sár­nyo­mokat hagyott rajta, néhány hét múlva tehát már bizony nem igen lehetett észrevenni rajta, hogy uj síp ki­, volna, arról pedig immár szó sem lehetett, hogy ezen szutykossá kopott sipkával a kecskeméti lányok kényes szeme előtt is ke­vélykedni lehetett volna. Más sipka hiányában azonban így szutykosan is viselni kellett, mert­hogy valamiképen fedél nélkül nem ház a ház, azonképen föveg nélkül vásáros koldus az em­ber, nem legény. Mert csak a vásáros koldus kuporog föveg nélkül az útszélen, az irgalom garasainak gyűjtésére használván maga elé ra­kott fövegét, amelybe az alamizsna garasok hullnak. Egy megszállott magaslaton egyszer ismét csak elásta magát a század, akként, hogy a sáncárkok épen a magaslat tetején húzódtak végig. Kiásta a maga részét becsületesen in­fanterist Kovács is és becsületesen bele is iz­zadt, amint az igyekvő katonához dukált aki két marokra szokta fogni a munkát és nem ki­méli izmai friss erejét. Közbe-közbe át-átkuk­kintott a kihányt földön és látta, hogy a ma­gaslat másik oldala ugyancsak meredeken fut lefelé a völgynek, amelynek mintegy öt-hatszáz lépésnyire eső másik emelkedett részén az el­lenség várakozott elsáncolt pozícióiban az el­következendő táncra. Az őrmester rajtakapta a kukkintgatáson és nyomban rá is szólott: — Húzd le a fejedet, Kovács, különben be­lekukkintasz a másvilágba! — ügyelek! — válaszolta a legény s na­gyot fújva fárasztó munkája közben, a feje búbjára tolt sipkát egy türelmetlen mozdulat­tal ismét a szemébe csapta. A „svung" azonban hevesebb volt, semmint lennie kellett volna, mert a sipka lerepült a legény fejéről és legu­rult a töltésről a meredek oldalára, ahol egy ki­álló mohos kövön fennakadt. Se szólt, se beszélt infanterist Kovács, hanem átvetette magát a földhányáson és elkezdett mászni négykézláb a meredeken a sipkája után Hiába toporzékolt az őrmester, hasztalan kiabáltak rá a bakák, hogy megbolondult-e vagy csak az esze ment el ... a legény ügyet sem vetett rájuk, hanem tovább mászott, csúszott és erőlködött hol h­aj­mánt, hol féloldalt a sipka felé. Az ellenséges oldalról ropogni kezdtek a fegyverek, a go­lyók éles fütytyel csapódtak a kiálló kövekbe és megfordulva tengelyük körül, siránkozva vá­gódtak át a földhányások fölött. Infant v­est Kovácsot vagy a bolondok, vagy a gyermekek védangyala vette kegyelmébe . . . sebesülés nél­kül érte el a sipkáját s miközben diadalmasan fejébe nyomta a szutykos jószágot és elkezdett visszafelé mászni, még arra is vetemedett, hogy fügét mutasson az ellenséges hegyoldal felé, ahonnan rátüzeltek. Trehány pillanat múlva minden baj nélkül ugrott be a sáncárokba és ott jó mélyen fejébe nyomta a visszaszerzett szutykos sipkát. Fejsze, volt drága dolga! Szid­ták, mint a bokrot. A főhadnagy akasztófával fenyegette, de aztán beérte annyival, hogy rá­veregetett a vállára és kezébe nyomott öt fo­rintot. — Hanem ha mégegyszer effélét csinálsz, fiam. . . . vigyázz magadra! — Vigyázok, — felelte szemhunyorítás nélkül a legény, — azonban nem járhattam mezté fővel, mint egy kódis . . . Ezt, kérem a lássan, beláthatik? — (A kultuszminiszter a királynál.) Jan­kovich Béla vallás- és közoktatásügyi minisz­ter kedden reggel Bécsbe utazott. A miniszter kihallgatáson jelenik meg a királynál, hogy tárcáját érdeklő ügyekben jelentést tegyen.­­ (Sok lesz az üres lakás.) A novemberi negyed alighanem sok bajt hoz a budapesti háztulajdonosokra, akik ugyancsak meg fogják érezni a háborút. Úgy áll ugyanis a dolog, hogy azoknak a lakásoknak, amelyek novemberre üresednek meg, egy részét nem bérelték ki s ezek a téli féléven át minden valószínűség sze­rint bérlők nélkül maradnak. A fővárosban, különösen pedig a külső övezetben rendkívül nagy mennyiségben láthatók azok a cédulák, amelyek kiadó lakásokra vonatkoznak vagy amelyek azt adják tudtul, hogy a lakások át­adók. És ezek­ a fehér lapok egyáltalában nem akarnak fogyni, jeléül annak, hogy lakás sok van, de bérlő nem akad. November elsején te­hát sokkal kisebb számmal vonulnak fel a hur­colkodók, mint ilyen időtájban tenni szokták, ami azt is jelenti, hogy a költöztetésekkel fog­lalkozók az idén igen gyenge üzleteket csinál­nak. Annak oka, hogy az üresen álló lakások száma szinte elképzelhetetlen arányban megnö­vekedik, kizárólag a háború, amely sokaknak nem engedi meg, hogy eddigi fészkeiket meg­tarthassák. Az ismerős vagy a rokoncsaládok együvé költöznek s azok, akik eddig kényelmes lakosztályokban éltek, kisebbekben húzzák meg magukat. Sok olyan família is akad, amely a kereső férj és apa távollétében a vidékre költö­zik, hogy az­­atyafiságnál­ keressen menedéket, várva a jobb időkre és a családapák visszaér­keztére, ami egyhamar aligha történik meg. És nem érdektelen megjegyezni, hogy a háztulaj­donosok, akik pedig nagyon is tisztában van­nak a megváltozott viszonyokkal, a mai hely­zetre való tekintetből sem igen akarják a h­áz­béreket leszállítani, vagy legalább nem olyan arányban, amint azt a portások kívánnák. A ré­gi árakhoz makacsul ragaszkodnak s azonkívül nem egy olyan háztulajdonos akad, aki a lakók­ban még mindig válogatni akar, olyanokat ke­resve, akiknek nincsenek gyermekeik. Ha a sta­tisztika föl fogja jegyezni a novemberben üre­sen maradó lakások számát, bizonyára nagy számokkal fog dolgozni, amivel azt is konsta­tálja, hogy a háziurak­­sorsa ebben az időszak­ban épen nem volt kedvező. A portások hiánya persze elsősorban azokat a háztulajdonosokat sújtja, akik sok adóssággal küzdenek és akik a jelzálog-kölc­sönöket csakis úgy képesek tör­leszteni, hogy bérlőik akadnak. De megértik az idők járását azok is, akik jobb sorsban van­nak, mert ezek is elesnek évi jövedelmük bi­zonyos hányadától. Mindannak pedig, amit ide jegyeztünk, természetes következménye az lesz, hogy a tavaszszal a házbérek aránylagosan le­szállanak, dacára annak, hogy az építkezések javában folynak. De ha sokkal olcsóbban nem is lehet kapni lakásokat, a szujgerolásnak ed­digi­ mérve semmi esetre sem tartható majd meg.­­ (Adjunk munkát a vakoknak!) A há­ború következtében a vakok műhelyének munkásai a legnagyobb munkahiányban szenvednek és így is­mét a közönséghez fordulnak, azzal a kérelemmel, hogy adomány helyett bármily csekély bevásárlás­sal és megrendeléssel támogassa őket. Készítenek jó minőségű szőr- és sertekeféket, háztartási, gazdasági és ipari célokra; elsőrendű haj- és ruhakeféket, cipő-és súrolókeféket, szőr- és cirokseprőket, lábtörlőket, parkettkeféket, meszelőket stb. Tartós mosó- és uta­zókosarakat, fa- és szénkosarakat, porolókat­ stb. Egy levelezőlap beküldésére a­, árut házhoz szállítják. Vidéki megrendeléseknek gyorsan megfelelnek. Cím: Vakok műhelye, Budapest, VII., István­ ut 27. — (Agyongázolta a vonat.) Az araómegyei Gyorok mellett elütötte a vonat Eistin Vazul földművest. A kerekek halálra gázolták a sze­rencsétlen embert., — (Gyilkos merénylet a harctéren.) Lob­kovitz herceg hadnagy az északi harctéren, — mint bécsi tudósítónk jelenti — gyilkos merényletnek lett az áldozata. Przemysltől északra, Radimnónál, egy automobilutazás alkalmával megölték. A fia volt az­­egykori,cseh tartományi marsallnak. — (Az Erzsébet királyné Emlékmúzeum.) Az Erzsébet királyné Emlékmúzeum gyűjtemé­nyei úgy vétel, mint főképen ajándék utján az idei év első tíz hónapjában örvendetesen gyara­podtak. Az ajándékok közül különösen említésre méltó a herceg Esterházy Antal Miklósné, And­rássy Ilona grófnő által ajándékozott híres Schrotzberg-féle Erzsébet királyné arcképnek művészi aquarell-facsimiléje; a Festetich Mária által ajándékozott Erzsébet királyné emlékká­polna tervrajz és a hozzá való oltárképnek fény­képe. Nagyon érdekes az a képeslevelezőlap­gyűjtemény, amelyet Lefkovits Artúr, a debre­ceni városi múzeum igazgatója, gyűjtött össze nagy fáradsággal. A gyűjtemény körülbelül 1200 levelezőlapból áll. A lapok csoportosítása a következő: Erzsébet királyné arcképei, emlék­szobrai, tartózkodási helyei és végül a király­néról elnevezett utak és terek látképei. Az idén a múzeum összesen 140 tárgygyal lett gazda­gabb. A múzeumot 327 nyitási napon 02.010 egyén látogatta meg.­­ (Hősök halála.) Tomcsányi Tomcsányi Ár­pád császári és királyi kamarás, honvédőrnagy, a székesfehérvári 17. honvédgyalogezred második zász­lóaljának parancsnoka, az északi harctéren, a Sztar­szol mellett vívott ütközetben, kötelességének önfel­áldozó teljesítése közben szenvedett súlyos sebesülé­se következtében Cleyronban, e hónap 16-án, életé­nek negyvenkettedik évében hősi halált halt. Baj­társai Chyrowban egyházi szertartás mellett ideig­lenes sírba helyezték, földi maradványait haza fog­ják hozni és Budapesten a Kerepesi-úti temetőben levő családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. Szlaninka István, 10. honvédgyalogezredben főhadnagy, a kerékpáros géppuskaosztag parancsno­ka­, az északi harctéren huszonhat éves korában hősi halált halt. Kamionka községben temették el a baj­társai. Apor Oszkár, a 65-ik gyalogezred zászlósa, ok­tóber 15-én Toronyán, az oroszok elleni ütközetben hősi halált halt. . Az ipolysági,­Vörös ,Kereszt,, kórházban "és János gyergyócsomafalvai székely, legény belehalt sérüléseibe. A vitéz katonát, a város egész közönsé­gének részvétele­ mellett kedden, temették el díszsír­helyén, amelyet töméntelen koszorú és virág borí­tott. A halottat sebesült bajtársai kisérték el utol­só útjára. Sírjánál Ivánka István főispán megható búcsúbeszédet mondott.­­ (San Giuliano kétezer rendjele.) A na­pokban elhalt olasz külügyminiszter, Di San Giuliano marchese, — mint a Messagero című olasz újság irja — olyan rengeteg számú bel-és külföldi rendjelnek volt tulajdonosa, hogy egy ilyen rendjeles, még a hozzá hasonló kali­berű és hasonlóan hosszú és eredményekben gazdag pályát megfutott politikust és diploma­tát is csak kivételesen ritkán ér. Az elhalt ál­lamférfiú­s külügyminiszter ugyanis hosszú hi­vataloskodása és diplomáciai pályafutása során összesen 2172 rendjelet és kitüntetést kapott. E rengeteg számú rendjelek közül a fontosabbak egy díszes szekrényben voltak összegyűjtve és a ravatalos szobában kiállítva. Az elhunyt kül­ügyminiszter kifejezett kívánságára azonban holttestére csak az Annunziata-rend nagyke­resztjét tűzték fel és ez volt az egyedüli, amit — mint élete legnagyobb büszkeségét — magá­val vitt­ a sirba. — (Megásta az öccse sírját.) Bácsország egyik kicsiny falujába valahonnan Szerbiából levelet hozott a tábori posta. Az egyszerű írás megkapó adalékkal szolgál azokhoz „a nagy néma tragédiákhoz", amelyeket a háború produ­kál. Így szól a levél: Édes szülő Anyám! Tudatom, hogy egészséges vagyok és a­elküldött téli ruháknak nagy hasznát veszem. Nekem nem volna semmi bajom, de nagy szomo­rúság ért tegnap. A raj vonalban együtt­ voltunk. Szegény Pista öcsémet ép a fején­ találta egy szerb golyó. Mindjárt meghalt. A szerbek nem pol­áig lövöldöztek és én jelentettem a százados urnál, hogy Stefán Sz. halva fekszik. Kapitány úr megengedte, hogy külön temessen el. Sirt ás­tam a domboldalon négy szilvafa között és oda­temettem szegény testvéremet.. Keresztet is­ csi­náltam, ráírtam a nevét magyarul is, németül is. Ott nyugszik most. Imádkozzon érte is édes anyám, meg én értem is. Csókolja szeretettel há­za — János. — (Betörés.) Szédelnmjei Jánosné. Eszter­házy­ utca 15. számú lakásában betörők jártak. Négy arany gyűrűt, egy arany nyakkendőtűt, két antik női m­elltűt, két darab arany inggombot és más ékszerdarabot vittek el. A rendőrség megindította a nyomozást.­ ­

Next