Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)
1914-11-20 / 292. szám
12 PESTI HÍRLAP 1914. november 20., péntek". — (Héderváry Lehel hazatérése.) Megírtuk, hogy a függetlenségi párt közhelyiségébe jelentés érkezett, amely tudatta, hogy * Héderváry Lehel képviselő Genfből táviratot küldött és azt közli benne, hogy kiszabadult a francia hadifogságból. Most kiderült, hogy a francia nyelvű táviratot tévesen értelmezték. A távirat csakugyan Brestből kelt és csak Genfen keresztül küldték. A függetlenségi pártban elterjedt hír tehát tévedésen alapul és egyelőre még nincs szó Héderváry Lehel és Buza Barna hazaérkezéséről. (Orosz fogságban.) Blahacsek Pál, a szabadkai 86. gyalogezred tartalékos főhadnagya, zászlóaljsegédtiszt, aki Sabácnál is kitüntette magát és onnan ezredével az orosz harctérre ment, október elején orosz fogságba jutott. Bajtársai megírták Szabadkán lakó feleségének, hogy hős férje akkor jutott az oroszok kezébe, amikor megsebesült katonáit vitette ki a tűzvonalból. Most azután október 15-i kelettel levelet kapott Blahacsekné a férjétől Kiewből. A fogoly főhadnagy e levelében megírja, hogy jól érzi magát és hogy találkozott Kiewben Kertész Samu szabadkai kereskedelmi iskolai tanárral, akiről szeptember 3-a óta nem jött hír. Kertész Lembergben feküdt betegen, amikor az oroszok oda bevonultak és ő is az oroszok fogságába esett . (Amerikai zászló-ajándék Vilmos császárnak.) Az Amerikában élő német kolóniák egyik női szövetsége, a Newyorkban székelő Bund der fernen Landestöchter, a newyorki német házban ülést tartott, amely alkalommal egyhangúlag azt határozták, hogy Vilmos császárnak és a császárnénak egy óriás zászlóajándékot küldenek. A zászlóajándékozás eszméje annál érdekesebb, mert az egész história egy igazán eredeti és egészen amerikaias megoldása a háborúban elesettek és nyomorékká lettek, illetve hátramaradottjaik részére való pénzsegélygyűjtésnek. Az ajándékul szánt zászló tizenhat láb hosszú és tíz láb szélesre van tervezve és az óriás zászló lepel százezer egyenlő apró kis részecskére van felosztva és minden ilyen kis rész-mezecskére ráhímezik annak a jószivű adakozónak a monogrammját, aki az említett nemes és hazafias célra legalább két és fél dollárt, vagyis tíz márkát fizet. Családoknak és egyesületeknek megengedték, hogy tagjaik részére több kis részecskét is igénybe vehessenek, természetesen minden részért külön fizetés mellett. Ezt a zászlót azután egy, az adakozók neveit magában foglaló album kíséretében, valamint a begyűlt pénzösszeget is elküldik a császárnak. Az egyes adakozók monogrammja egy kis miniatűr zászlócskára lesz hímezve s ezeket a kis miniatűr zászlókat rávarrják az óriás zászló megfelelő merse-részeire. Az eredeti és pompás eszme nemcsak a németség, de az egész amerikai közönség körében is nagy tetszésre talált s az egyesületet egész Amerikából tömegesen üdvözlik hazafias határozatáért és tettéért. (Mikor Pétervár kiürítésére készültek.) Még mindig vitás az a kérdés, vajon az orosz kormány Napoleon hadai elől csakugyan ki akarta-e üríteni Pétervárt, noha a legtöbb orosz történettudós ennek lehetőségét elfogadja. Glinski, a jeles történetíró, szintén foglalkozott ezzel a kérdéssel, aki búvárkodásai közben fölfedezte I. Sándor cár sajátkezűleg írott jegyzékét, amelybe azokat a tárgyakat vette föl, amelyek fenyegető veszedelem esetén Pétervárról Kazánba lettek volna szál, irtandók, ahol a cári csillád és a kormány fogadtatására már minden szükséges előkészületek megtétettek. Sándor cár jól tudta, hogy Napóleon az értékes műtárgyak srint kiváltképet, lelkesül, aminthogy Rómában és Velencében jártában ennek kétségtelen bizonyítékát adta, amikor az olasz műremekeket Parisba szállíttat Sándor cár jegyzékében mindjárt, első helyen szerepel Nagy Péter cár lovas szobra, ami Gabonnet remeke, továbbá ugyancsak Péter cár,halotti maszkja és több személyére vonatkozó ég^kes emléktárgy; ezeken kivül szerepelnek meg?r/a list/m a vár, az Izsáktemplom, az arzenál a péterhofi templom diadaljelvényei, a '/'ándor-Nevsky-kolostor kincsei, s.őt ~ /A.'cár kifejezte — „lehetőleg a reliquiak is. K^'önös, hogy Sándor cár az Eremitage kincseket ^rő képgyűjteményéről nem rendelkezett,^ ped nagyon is hihető volt, hogy Napoleon ha,r /, jobban érdeklődött volna, mint az orosz.olos'or (A-ban őrzött «sz^nt hamvak iránt. — (Hazatérés Franciaországból.) A belügyi miniszternek Bregenzben működő kiküldötte ismét tizenhét magyar honost vett át az osztrák határon. Ezek közül Brucker Ida, Goldberger Rudolfné, Lichter Mária, Olajkár Franciska, Schandl Antal feleségével és két gyermekével, Balogh Flórisné, Dimitrovics Velimirné, Szulyovszkyné és Schneemehr Anna pénteken reggel a keleti pályaudvaron Budapestre érkeznek. Lierl Lajosné, Morgenstern Salamonné, Stampfl Anna és Schweitzer Madelaine magyar honosok Bécsben maradnak. . (Egy éjszaka az Yser-csatornánál.) A „Berliner Tageblatt" harctéri tudósítója autón utazott az Yser-csatorna ama részéhez, ahol a harc a legszenvedelmesebben tombolt. X. faluba érkezve, leírhatatlan zűrzavart, tomboló harci lármát talált. Ebben a faluban volt a hadtest törzskara, amely ezen a napon már harmadszor változtatta székhelyét, mert titkos jelekkel a lakosság mindig elárulta tartózkodási helyét. Alig szállott meg valahol a törzskar, máris ellenséges gránátok és srapnellek csapkodtak arra a helyre. Ezúttal ismét székhelyváltoztatás előtt állottak. Úgy állapodtak meg, hogy egy magaslat oldalán ütnek tanyát egy falusi ház szobáiban. Azonnal el is indultak. A hadtest parancsnoka szállott először autóba és csakhamar megérkeztünk az új otthonba. Sötét éjszaka volt, eső zuhogott és borzasztó sárban, az udvaron heverő tehenek és malacok között vonult be a vezérkar a szegényes viskóba. Ebben a percben az angol hadihajók reflektorainak fénysugarai jelentek meg az égboltozaton. Mindannyian azzal az eshetőséggel voltunk elfoglalva, hogy mi történik akkor, ha ezt a helyet is elárulták az ellenségnek. Új otthonunk falai srapnell-lövések nyomait mutatták. Egészen át voltak lyukasztgatva, a betört ablaküvegek szilánkjai a szobák padlóin hevertek. Világosságot nem csinálhattunk és így koromsötétségben ültünk egymás mellett órákon keresztül. Az éjszakai ütközet kezdetét vártuk, amely hajnali két órára volt megállapítva. Villamosóráinkon megnéztük mennyi az idő. Pont két órakor kimentünk a házunk elé és derengő szürkeségben megpillantottuk katonáinkat, amint előre kúsznak a puha sárrá lett fedezékeikből. Egyszer csak felugrottak és rohammal nyomultak előre, majd újra levágódtak és megint fölugrottak. Így ment ez többször egymásután, közben pedig az ellenség srapnelljei ömlöttek embereinkre. Az angolok géppuskái pokoli zajjal kelepeltek. Szemben velünk volt Y. városka, amelyet az ellenség valóságos várrá alakított át. Vastag dróthuzalokból hálót fontak a városelé és fantasztikus akadályokat emeltek. A házakban emeleter cint állottak a gépfegyverek egymás fölött és ontották a gyilkos golyókat. Az ellenség erős volt ezen a részen. A legjobb angol csapatok mellett vad szenegáli vadászok és turkoszok harcoltak és látták, amint fölötteseik előre hajtják őket állásaink ellen. Szünet nélkül érkeztek hozzánk elölről a küldöncök és adjutánsok. Rövid jelentést adtak le és tömör mondatokban új parancsot kaptak, feszesen sarkon fordultak és lovon, vagy kerékpáron rohantak vissza csapataikhoz. Véres, nehéz küzdelem folyt. Az ellenség erős ellentámadást intézett csapataink ellen és megkísérelte vonalunk áttörését. Ezt a kísérletet minden módon meg kellett akadályozni. Reggel négy órakor ő excellenciája, a főparancsnok, ígyszólott: ••— Uraim, itt volna az ideje, hogy lefeküdjünk. Jó éjszakát kívánok ! Ezzel már vissza is vonult szobájába, amelyet az egyik spájzáról alakítottak át erre a célra. Lassan mindenki nyugalomra tért. Úgy és ott dőlt le, ahol tudott. Bibó S. volt a szomszédom. Zsebkendőjét feje alá terítette és két perc alatt már aludta az igazak álmá. Az egész vezérkar két nap óta egy percre sem hunyta le a szemét. Én nem tudtam elaludni, a patikák ropogása mintha mindig közelebbről hallatszott volna és az ágyudörgéstől is folyton erősebben zörögtek az ablakok. Az asztal táncolt a padlón. Azután a harci zaj újra távolodni kezdett. Délelőtt nyolc órakor újra talpon voltunk. Az ellenség áttörési kísérletét a mieink viszszaverték. — (A német offenzíva népszerű ismertetése.) Ahogy tovább ment. — Az övé lett Gent S azután se csüggedt — Elfoglalta Brugget. — S mert ez már igy ille — Németé lesz' Lille. — Ismét egy-két araszt — S meghóditja Arrast. — Fut a belga Albert — S behódol Ville-Albert. — S a német amilyen — Övé már Amiene. — Szól francia: „Óvé!" — Mi lett veled Beauvais? — S akármilyen kár is — Németé lesz Páris. — Aztán már nincs megállj. — Die Wacht steht in Versailles. — (Tűzvész Amerikában.) Hagerstownban — mint egy newyorki távirat jelenti — tűz támadt,, amely számos épületet és egy garaget hetvenöt automobillal együtt elhamvasztott. Az okozott kár összege két millió korona. — (A néppárt értekezlete ) Az országgyűlési néppárt tagjai csütörtökön este hat órakor összegyűltek a párt közhelyiségében és eszmecserét folytattak a politikai helyzetről. (Véresebbek-e a modern háborúk, mint a régiek ?) Ezt a kérdést vetette fel és tárgyalta szél és keretekben a Corriere della Sera hasábjain Luzzatti volt olasz pénzügyminiszter s hosszas meghányás-vetés után cikkében arra az eredményre jutott, hogy a mai harcmodor és küzdelem nemcsak a csatatereken lett véresebbé és kegyetlenebbé, mint volt a múltban, hanem a háború kitörésével és annak tartama alatt a gazdasági életben is olyan zavarok és eltolódások állnak elő, amilyenekről azelőtt sohasem hallottunk és még csak nem is álmodtunk. És itt Luzzatti nemcsak a nemzetközi kereskedelmi és pénzforgalomban való fizetésbeszüntetéseket veszi számba, de utal Angiának arra az eljárására, amelylyel az összes szabadalmakat értékteleneknek és semmisnek deklarálta, amelyek a vele hadban álló idegen államok polgárainak tulajdonát képezték. Még nagyobb az elfajulás a csatatereken, mert a modern fegyverek gyilkoló hatása oly véráldozatokat követel és a harc oly borzalmakkal jár, aminőre a múlt századok legvéresebb háborúinak történetében sincs példa. Ez az úgynevezett modern hadviselés már a legutóbb lezajlott Balkán-háborúban előrevetette árnyékát, sőt elmondhatjuk egész bátran, hogy az 1912—13-iki balkáni hadjárat bizonyos tekintetben iskolát teremtett, amiből Európa többi országai és népei is tanulhattak. És a modern háborúval járó borzalmak és kegyetlenségekről elmondhatjuk azt is, hogy ezek nem a zászló védelme vagy a haza védelme és megmentése érdekében valók, hanem ezeket a borzalmakat csak merő kegyetlen elvadulás idézi elő, puszta vérszomjból, mert másként nem történhetne meg az, hogy súlyosan megsebesült és védtelenné vált katonáknak a szemeit a csatatéren győztessé lett ellenfél katonái a legvadabb brutalizmussal kiszúrják. A modern hadviselés visszataszító elfajulásához számítja a Luzzatti az ázsiai és afrikai vad és félvad csapatoknak az európai harctereken való felhasználását is, mert — amint nagyon helyesen és találóan jegyzi meg — ezek a vad katonák az ő vad és gyilkos, embertelen harcmódjukat magukkal hozzák és itt is gyakorolják. És itt emlékeztet Luzzatti a régi Róma és Görögország közt folyt ókori háborúkra és azt a nézetét fejezi ki, hogy amint a rómaiak fölvették a legyőzött görögök szokásait, ép úgy most a soraikban harcoló ázsiai és afrikai vadak harci szokásait is bizonyára el fogják sajátítani egyes európai népek, márpedig az öszehasonlítás akkor a mai és az ókori viszonyok közt nem a mai népekre fog jó fényt vetni. Cikkét az olasz államférfi azzal végzi, hogy a modern „kultúrának" semmi oka sincs megvető tekintettel nézni és lesajnálni a régi időbeli állapotokat, mert a régi emberek és harcosok ha nem is voltak kulturában olyannyira előre, mint mi, de az emberségesség szempontjából bennünket messze megelőztek, úgy hogy a mi kulturánk és humanizmusunk az övékével szemben csak szemfényvesztésnek, hamis kulturának és álhumanizmusnak tűnik fel. A feltűnő Luzzatti e cikkében csak az, hogy egész tenorjával az angol, francia, orosz és belga hadviselésre céloz, amikor a modern hadviselés hajmeresztő elfajulásáról beszél. — (Merénylő napszámos.) özvegy Sopa Ferencné napszámosnőt a Lujza utca 3. számú ház kapujában Kulis Ferenc napszámos mellbeszúrta. Kulis és Sopáné közös háztartásban éltek, de az asszony elhagyta Kulist, aki elkeseredésében követte el a támadást. A súlyosan sebesült asszonyt a Rókus-kórházba szállították. A merénylőt a rendőrség letartóztatta. (Életuntak.) A Gyulai Pál utca 16. számú házban lévő Paplanipar részvénytársaság gyárában Kulcsár Ilona gyári munkásnő halántékon lőtte magát, azonnal meghalt. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. — Tarsoky Gergely huszonegy éves miniszteri számgyakornok Ráday utca 6. számú lakásán szivenlőtte magát. Azonnal meghalt. Tettének oka ismeretlen. — Mannheim Rezső hetvenkét éves mészáros a Garay-téren magára lőtt. A golyó nem talált. Súlyos betegsége miatt akart meghalni. — (Elgázolások.) A Gróf Haller utca 62. számú ház előtt Neuwirth Gyula negyvenöt éves cipészmester egy villamoskocsiról menetközben leugrott. Egyensúlyát vesztve a pótkocsi alá került, ahonnan holtan húzták ki. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. A Margit-hídon Renner Imre egyfogatú kocsijával elütötte Pulai János 2619. számú rendőrt, akit a mentők a Mosonyi utcai rendőrkórházba szállítottak.