Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-20 / 292. szám

12 PESTI HÍRLAP 1914. november 20., péntek". — (Héderváry Leíiel hazatérése.) Megír­tuk, hogy a függeilenségi párt körhelyiségébo jelentés érkezett, amely tudatta, hogy * Héder­váry Lehel képviselő Genfből táviratot küldött ós azt közli benne, hogy kiszabadult a francia hadifogságból. Most kiderült, hogy a francia nyelvű táviratot tévesen értelmezték. A távirat csakugyan Brestböl kelt és csak Genfen keresz­tül küldték. A függetlenségi pártban elterjedt hir tehát tévedésen alapul és egyelőre még nincs szó Héderváry Lehel és Buza Barna hazaérke­zéséről. — (Orosz fogságban.) Blahacsek Pál, a szabadkai 86. gyalogezred tartalékos főhad­nagya, zászlóaljsegédtiszt, aki Sabácnál is ki­tüntette magát és onnan ezredével az orosz harc­térre ment, október elején orosz fogságba jutott. Bajtársai megírták Szabadkán lakó feleségének, hogy hős férje akkor jutott az oroszok kezébe, amikor megsebesült katonáit vitette ki a tűzvo­nalból. Most azután október 15-i kelettel levelet kapott Blahacseknó a férjétől Kiewböl. A fogoly főhadnagy e levelében megírja, hogy jól érzi magát és hogy találkozott Kiewben Kertész Samu szabadkai kereskedelmi iskolai tanárral, akiről szeptember 3-a óta nem jött hir. Kertész Lembergben feküdt betegen, amikor az oroszok oda bevonultak és ö is az oroszok fogságába esett — (Amerikai zászló-ajándék Vilmos csá­szárnak.) Az Amerikában élő német kolóniák egyik női szövetsége, a Newyorkban székelő Bund der fernen Landestöchter, a newyorki né­met házban ülést tartott, amely alkalommal egy­hangúlag azt határozták, hogy Vilmos császár­nak és a császárnénak egy óriás zászlóajándé­kot küldenek. A zászló ajándékozás eszméje an­nál érdekesebb, mert az egész história egy iga­zán eredeti és egészen amerikaias megoldása a háborúban elesettek és nyomorékká leitek, illet­ve hátramaradottjaik részére való pénzsegély­gyűjtésnek. Az ajándékul szánt zászló tizenhat láb hosszú és tíz láb szélesre van tervezve és az óriás zászló-lepel százezer egyenlő apró kis részecskére van felosztva és minden ilyen kis rész-mezöcskére ráhímezik annak a jószivü adakozónak a monogrammját, aki az említett ne­mes és hazafias célra legalább két és fél dol­lárt, vagyis tiz márkát: fizet. Családoknak és egyesületeknek megengedték, hogy tagjaik ré­szére több kis részecskét is igénybe vehessenek, természetesen minden részért külön fizetés mel­lett. Ezt a zászlót azután egy, az adakozók ne­veit magában foglaló album kíséretében, vala mint a begyült pénzösszeget is elküldik a csá­szárnak. Az egyes adakozók monogrammja egy kis miniatűr zászlócskára lesz hímezve s eze­ket a kis miniatűr zászlókat rávarrják az óriás zászló megfelelő mersö-részeire. Az eredeti és pompás eszme nemcsak a németség, de az egész amerikai közönség körében is nagy tetszésre talált s az egyesületet egész Amerikából töme­gesen üdvözlik hazafias határozatáért és tet­téért. — (Mikor Pétervár kiürítésére készültek.) Még mindig vitás az a kérdés, vajon az orosz kor­mány Napoleon hadai elől csakugyan ki akarta-e üríteni Pétervárt, noha' a legtöbb orosz történet­tudós ennek lehetőségét elfogadja. Glinski,' a je­les történetíró, szintén foglalkozott ezzel a kérdés­sel, aki búvárkodásai kcizben fölfedezte I. Sándor cár sajátkezüleg írott jegyzékét, amelybe azokat a tárgyakat vette föl, amelyek fenyegető veszede­lem esetén Pétervárról Kazánba lettek volna szál-, litandók, ahol a cári csillád és a kormány fogadta­tására már minden szükséges előkészületek tneg­tótettek. Sándor cár jóil tudta, hogy Napóleon az értékes műtárgyak ír/int kiváltképer,' lelkesül, aminthogy Kómában és Velencében jártában en­nek kétségtelen bizonyítékát adta, , mikor az olasz műremekeket Parisba szállíttat Sándor cár jegyzékében mindjárt, első hel^ e n szerepel Nagy­Péter cár lovas-szobra, ami > alconnet remeke; to­vábbá ugyancsak Péter cá~. 'halotti maszkja és több személyére . vonatkozó éy^kes emléktárgy; ezeken kivül szerepelnek m<S?r/ a lis t/ m a vár> a z Izsák­templom, az arzenál a péterhofi templom dia­daljelvényei, a '/'ándor-Nevsky-kolostor kincsei, f. ő t ~ /A.'eár kifejezte — „lehetőleg a re­liquiak is. K^'önös, hogy Sándor cár az Eremita­gé kincseket ^rő képgyűjteményéről nem rendel­kezett,^ ped n agy 0 D i s hihető volt, hogy Napole­e2 lra, r /, jobban érdeklődött volna, mint az orosz. olo s' o r (A-bon őrzött «=7^nt hamvak iránt. — (Hazatérés Franciaországból.) A bel­ügyi miniszternek Bregenzben működő kikül­dötte ismét tizenhét magyar honost vett át az osztrák határon. Ezek közül Brucker Ida, Gold­berger Rudolfné, Lichter Mária, Olajkár Fran­ciska, Schandl Antal feleségével és két gyerme­kével, Balogh Flórisné, Dimitrovics Velimirné, Szulyovszkyné és Schneemehr Anna pénteken reggel a keleti pályaudvaron Budapestre érkez­nek; Lier "Lajosné, Morgenstern Salamonné, Stampfl Anna és Schweitzer Madelaine magyar j honosok Bécsben maradnak. 1 — (Egy éjszaka az Yser-csatornánál.) A „Berliner Tageblatt" harctéri tudósítója autón uta-. zott az Yser-csatorna ama részéhez, ahol a harc a legszenvedelmescbben tombolt. X. faluba érkezve, leírhatatlan zűrzavart, tomboló harci lármát talált. Ebben a faluban volt a hadtest törzskara, amely ezen a napon már harmadszor változtatta székhe­lyét, mert titkos jelekkel a lakosság mindig el­árulta tartózkodási helyét. Alig szállott meg vala­hol a törzskar, máris ellenséges gránátok éa srap­nellek csapkodtak arra a helyre. Ezúttal ismét székhelyváltoztatás előtt állottak. Ugy állapodtak meg, hogy egy magaslat oldalán ütnek tanyát egy falusi ház szobáiban. Azonnal el is indultak. A hadtest parancsnoka szállott először autóba és csak­hamar megérkeztünk az uj otthonba. Sötét éjszaka volt, eső zuhogott és borzasztó sárban, az udvaron heverő tehenek és malacok között vonult be a ve­zérkar a szegényes viskóba. Ebben a percben az angol hadihajók reflektorainak fénysugarai jelen­tek meg az égboltozaton. Mindannyian azzal az es­hetőséggel voltunk elfoglalva, hogy mi történik akkor, ha ezt a helyet is elárulták az ellenségnek. Uj otthonunk falai srapnell-lövések nyomait mutatták. Egészen át voltak lyukasztgatva, a be­tört ablaküvegek szilánkjai a szobák padlóin he­vertek. Világosságot nem csinálhattunk és igy ko­romsötétségben ültünk egymás mellett órákon ke­resztül. Az éjszakai ütközet kezdetét vártuk, amely hajnali két órára volt megállapítva. Villamos-órá­inkon megnéztük mennyi az idő. Pont két órakor kimentünk a házunk elé és derengő szürkeségben megpillantottuk katonáinkat, amint előre kúsznak a puha sárrá lett fedezékeikből. Egyszer csak fel­ugrottak és rohammal nyomultak előre, majd ujra levágódtak és megint fölugrottak. Igy ment ez többszö/T egymásután, közben pedig az ellenség srapnelljei ömlöttek embereinkre. Az angolok gép­puskái pokoli zajjal kelepeltek. Szemben velünk volt Y. városka, amelyet az ellenség valóságos vár­rá alakitott át. Vastag dróthuzalokból hálót fontak a város 'elé és fantasztikus akadályokat emeltek. A házakban emeleter'cint állottak a gépfegyverek egymás fölött és ontották a gyilkos golyókat. Az el­lenség erős volt ezen a részen. A legjobb angol csa­patok mellett vad szenegáli vadászok és turkoszok harcoltak és láttuk, amint fölötteseik előre hajtják őket állásaink ellen. Szünet nélkül érkeztek hozzánk elölről a kül­döncök és adjutánsok. Rövid jelentést adtak le és tömör mondatokban uj parancsot kaptak, feszesen sarkon fordiltak és lovon, vagy kerékpáron rohan­tak vissza csapataikhoz. Véres, nehéz küzdelem folyt. Az ellenség erős ellentámadást intézett csa­pataink ellen és megkisérelte vonalunk áttörését. Ezt a kísérletet minden módon meg kellett akadá­lyozni. Reggel négy órakor ő excellenciája, a főpa­rancsnok, igy (szólott: ••— Urainn, itt volna az ideje, hogy lefeküd­jünk. Jó éjszak át kívánok 1 Ezzel már vissza is vonult szobájába, amelyet az egyik spajzíiól alakitottak át erre a célra. Las­san mindenki nyugalomra tért; Ugy és ott dőlt le, ahol tudott. Biiró S. volt a szomszédom. Zsebken­dőjét feje alá teritette és két perc alatt már aludta az igazak álmáL Az egész vezérkar két nap óta egy percre sem hu'ayta le a szemét. Én nem tudtam el­aludni; a putikák ropogása mintha mindig köze­lebbről hallatszott volna és az ágyudörgéstől is folyton erősebben zörögtek az ablakok. Az asztal táncolt a padlón. Azután a harci zaj ujra távolod­ni kezdett. Délelőtt nyolc órakor ujra talpon vol­tunk. Az ellenség áttörési kísérletét a mieink visz­szaverték. — (A német offenzíva népszerű ismerte­tése.) Ahogy tovább ment, — Az övé lett Gent S azután se csüggedt — Elfoglalta Briigget. — S mert ez már igy ille — Németé biz' Lille. — Ismét egy-két araszt — S meghóditja Arrast. — Fut a belga Albert — S behódol Ville-Albert. — S a német amiiyen — Övé már Amiene. — Szól francia: „Ó-vó!" — Mi lett veled Beauvais? — S akármilyen kár is — Németé lesz Páris, — Aztán már nincs megállj: — Die Waclit steht in Versailles. — (Tűzvész Amerikában.) Hagerstownban — mint egy newyorki távirat jelenti — tűz tá­madt,, amely számos épületet és egy garaget het­venöt automobillal együtt elhamvasztott. Az oko­zott kár összege két millió korona. — (A néppárt értekezlete ) Az ország­gyűlési néppárt tagjai csütörtökön este hat óra­kor összegyűllek a párt körhelyiségében és esz­mecserét folytattak a politikai helyzetről. — (Véresebbek-e a modern háborúk, mint a régiek ?) Ezt a kérdést vetette fel és tárgyalta szél és keretekben a Corriere della Sera hasábjain Luzzatti volt olasz pénzügyminiszter s hosszas meghányás-vetés után cikkében arra az ered­ményre jutott, hogy a mai harcmodor és küzde­lem nemcsak a csatatereken lett véresebbé és ke­gyetlenebbé, mint volt a múltban, hanem a há­ború kitörésével és annak tartama alatt a gazda­sági életben is olyan zavarok és eltolódások áll­nak elő, amilyenekről azelőtt sohasem hallottunk és még csak nem is álmodtunk. És itt Luzzatti nemcsak a nemzetközi kereskedelmi és pénz­forgalomban való fizetésbeszüntetéseket veszi számba, de utal Angiának arra az eljárására, amelylyel az összes szabadalmakat értéktelenek­nek és semmisnek deklarálta, amelyek a vele had­ban álló idegen államok polgárainak tulajdonát képezték. Még nagyobb az elfajulás a csatatere­ken, mert a modern fegyverek gyilkoló hatása oly véráldozatokat követel és a harc oly borzal­makkal jár, aminőre a mult századok legvéresebb háborúinak történetében sincs példa. Ez az úgy­nevezett modern hadviselés már a legutóbb lezaj­lott Balkán-háborúban előrevetette árnyékát, söt elmondhatjuk egész bátran, hogy az 1912—13-iki balkáni hadjárat bizonyos tekintetben iskolát te­remtett, amiből Európa többi országai és népei is tanulhattak. És a modern háborúval járó borzal­mak és kegyetlenségekről elmondhatjuk azt is, hogy ezek nem a zászló védelme vagy a haza vé­delme és megmentése érdekében valók, ha­nem ezeket a borzalmakat csak merő kegyetlen elvadulás idézi elő, puszta vér­szomjból, mert másként nem történhetne meg az, hogy súlyosan megsebesült és védtelenné vált katonáknak a szemeit a csatatéren győztes­sé lett ellenfél katonái a legvadabb brutalizmus­sal kiszúrják. A modern hadviselés visszata­szító elfajulásához számítja a Luzzatti az ázsiai és afrikai vad és félvad csapatoknak az euró­pai harctereken való felhasználását is, mert — amint nagyon helyesen és találóan jegyzi meg — ez;ek a vad katonák az ő vad és gyilkos, em­bertelen harcmódjukat magukkal hozzák és itt is gyakorolják. És itt emlékeztet Luzzatti a régi Róma és Görögország közt folyt ókori hábo­rúkra és azt a nézetét fejezi ki, hogy amint a rómaiak fölvették a legyőzött görögök szoká­sait, ép ugy most a soraikban harcoló ázsiai éa afrikai vadak harci szokásait is bizonyára el fogják sajátítani egyes európai népek, már pe­dig az öszehasonlitás akkor a mai és az ókori viszonyok közt nem a mai népekre fog jó fényt vetni. Cikkét az olasz államférfi azzal végzi„ hogy a modern „kulturának" semmi oka sincs megvető tekintettel nézni és lesajnálni a régi időbeli állapotokat, mert a régi emberek és har­cosok ha nem is voltak kulturában olyannyira előre, mint mi, de az emberségesség szempont­jából bennünket messze megelőztek, ugy bogy a mi kulturánk és humanizmusunk az övékével szemben csak szemfényvesztésnek, hamis kul­turának és álhumanizmusnak tűnik fel. A fel­tűnő Luzzatti e cikkében csak az, hogy egész tenorjával az angol, francia, orosz ós belga had­viselésre céloz, amikor a modern hadviselés hajmeresztő elfajulásáról beszél. — (Merénylő napszámos.) özvegy Sopa Ferencné napszámosnöt a Lujza-utca 3. számú ház kapujában Kulis Ferenc napszámos mellbe­szurta. Kulis és Sopáné közös háztartásban él­tek, de az asszony elhagyta Kulist, aki elkesere­désében követte el a támadást. A súlyosan sebe­sült asszonyt a Rókus-kórházba szállították. A merénylőt a rendőrség letartóztatta. — (Életuntak.) A Gyulai Pál-utca 16. szá­mú házban lévő Paplanipar részvénytársaság gyárában Kulcsár Ilona gyári munkásnö halán­tékon lőtte magát, azonnal meghalt. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. — Tarsoky Gergely huszonegy éves miniszteri számgyakornok Ráday-utca 6. számú lakásán szivenlőtte magát. Azonnal meghalt. Tettének oka ismeretlen. — Mannheim Rezső hetvenkét éves mészáros a Garay-téren magára lőtt. A golyó nem talált. Súlyos betegsége miatt akart meghalni. — (Elgázolások.) A Gróf Haller-utca 62. számú ház előtt Neuwirtli Gyula negyvenöt éves cipészmester egy villamoskocsiról menetközben leugrott. Egyensúlyát vesztve a pótkocsi alá ke­rült, ahonnan holtan húzták ki. Holttestét a tör­vényszéki orvostani intézetbe szállították. — A Margit-bidon Renner Imre egyfogatú kocsijával elütötte Pulai János 2619. számú rendőrt, akit a mentők a Mosonyi-utcai rendőrkórházba szállí­tottak.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék