Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-25 / 327. szám

lással be lehet jutni a föld belsejébe. A legények pipaszónál álldogálnak az árokban és kíváncsian néznek ránk, jövevényekre. Porosz tüzérek ezek a barlanglakók, akik barátságosan töltik el az idejüket a szállásukban, amíg csak újra vissza nem kell térniök az ágyukhoz. Tűz lobog. Egy­re-másra jönnek elő a katonák a levesért. — Hó-ó — hangzik nyersen valahol a kö­zelben. — Átkozott dög, talán nem tipornál rám! Erigy oldalvást, mert különben akkorát vágok rád, hogy . . . Hát persze, egy lovászgyerek társalog a ge­béjével. De hol rejtőzik őkelme? .. . Tovább ballagunk és megérkezünk a pom­pásan megépített istálló kapujához. Belépik, kö­rül­nézek és elbámulok. Holmi karácsonyi kép tárul elém. Látom a karácsonyfákat, amelyeknek tüskés zöld levelei közül karácsonyi lángok su­gároznak. Valahol a sarokban üldögél ennek a paradicsomnak az öre, egy álmodozó tüzér. A karácsonyfák azok az oszlopok, amelyek a tető­zetet tartják, a karácsonyi lángok egészen kö­zönséges bádoglámpák és a paradicsom őre egy szunyókáló tűzmester, aki aligha fogja fel köl­tőiesen az ő tisztét. A fenyvesen át folytatjuk utunkat lefelé az ütegekhez. Amikor odaérkezünk, ép szünet van az egész vonalon, de nemsokára megint el fog kezdődni a színjáték. Gondosan beépítve állnak itt a tizenöt centiméteresek, körölöttük a legény­ség és mellettük nád­burkolatokba becsomagol­va a vészthozó lövegek. Valamivel hátrább van a legénység és a tisztek szállása meg a telefon­cella. Nem az a tiszt irányítja a tüzelést, aki az ütegnek a parancsnoka. Ez régen volt. Ma már innen, az ágyuk mellől, nem is látják a célt és a tüzérek eleget tesznek azzal a kötelességüknek, ha a beérkezett parancsokhoz híven végzik a be­állításokat. Az üteg parancsnoka adja ki az uta­sításokat, amelyeket egy altiszt közvetít neki te­lefon útján és ügyel arra, hogy pontosan meg-­ feleljen minden a rendelkezéseknek. A vezény­lő tiszt messze kinn ül a lövészárokban, onnan figyeli messzelátójával az egyes lövések hatását az ellenséges hadállásban és észlelései alapján a telefonon át módosítja a parancsokat. A jelen esetben a magaslaton túl levő ellen­séges lövészárkok­ a cél. Csakhogy már vagy egy órája hallgatnak az ágyuk. De szerencsénk van. — Ütegek, készen állni a tüzelésre! — hangzik hirtelen a parancs a titokzatos föld­üregből. A főhadnagy megismétli a parancsot. Kö­vetkezik egy pár rejtelmes szám, amely az első számú ágyúra vonatkozik. — Egyes ágyú tűz! — hangzik azután. És az első gránát átsivit a magaslaton a láthatatlan cél felé. — Kettes ágyú ötvennel több! — Hármas ágyú harminccal kevesebb! Eldördül a kettes számú ágyú, majd a hár­mas. A lövegek találtak, mert csakhamar elkezd egyszerre bömbölni az egész üteg. — Tüzet szüntess! — hallatszik utóbb és ezzel egyelőre vége. Odaát semmi sem mozdul. A cél és az ered­mény rejtve marad előttünk . . . Elsétálunk a lövészárkokhoz. Vagy egy félórába telik, amíg odaérünk. Egy fekete gal­léros kapitány átadja az egyik altisztnek a he­lyét a messzelátóval és bekísér minket a „tiszti­kaszinóba." Rendkívül kedves fogadtatásban ré­szesülünk itt, ebben a földalatti palotában. Ahogy belépünk, az az első kérdés, amit hozzánk in­téznek, hogy hoztunk-e magunkkal újságokat. Mi hír Belgiumból és Franciaországból? Egy fiatalember groggot készít nekünk azokból a kockákból, amelyeket az édes­anyja küldött. Ke­vés bizodalmunk van az italhoz, de azért jóízű­en fogyasztjuk el. Az első poharat a hazára és a császárra ürítjük. Később arról folyik a szó, hogy mi minden történhetik most odahaza. Min­denki szeretne már ismét otthon lenni, de nem a végleges győzelem nélkül és mindenekfelett nem anélkül, hogy alaposan le ne számoltunk volna Angliával. Hogy a jó isten verje meg eze­ket a cudar angolokat! . . . Z. A. De hátha adnak ne­kem is a pénzbül? Dehogy adnak. Mét is adnának? Én neon dogoztam érte. A koma adhatna pedig, adna is ember­ségéül, bizonyosan adna, de eltagadja, hogy nem tették meg a nagycselekedetet, mivelhogy énrám hiába vártak. Eltagadja okosságból. De hátha kire kél majd a fosztásna­k? A koma akkor is csak azt fogja mon­dani, hogy ő nem részes benne: lehet, hogy másokkal társult a kocsis, lehet, hogy a kocsis is kimaradt belőle,­­ mások vótak. Nem lá­tok én abból a pénzből egy rézkrajcárt se. Másnap délfele húztak ki a veremből. Az uraság emberei. Igen nevették, hogy én va­gyok a farkas. Faágakból csináltak saroglyát, azon vittek haza. A feleségem rítt. A fiam is. Én is kese­regtem. Azt mondtam persze, hogy a házunk alatt vonyított a farkas, azt üldöztem a ba­loskával. A csizmát azér húztam az asszonyét, mert jobb a patkója, nem csúszik a jégen. Estefelé jön hozzám Nagy Elek sógor. Ül az ágyam mellé.­­ — Hallottad-e, —­aszongya, — azt a­­szörnyűséges szörnyűséget, ami a szomszéd faluba történt? Énbennem megdermedt a léle­k is. — Micsoda? — Ismerted tán te is a Vájsz botost? No avval hát elbántak. — Kicsodák? — nyögöm, — kicsodák? — Kicsodák? Csuka Bandi meg a cim­borái. Ki vót vóna más? Mondok: «— Csakis azok lehettek, De csak alig Lehelhettem a szót. Másnap délelőtt gyön be az asszony: — Megvan mán, aszongya, megvan a gyilkos! — Csuka Bandi? — Dehogy Csuka Bandi, dehogy. — Hát kicsoda? — A kocsisa, az istentelen! A kocsisa! Hát ki is vót vóna más!? A cimboráit most fogdossák össze. No énnekem egyszerre úgy vacogott a fogam, mint a telegráfmasina a postahiva­taliba. — A hideg lel, — mondok. A következő napokban vasba került a komám is, a szagáló is. Tavasszal aztán a faluból sokan odave­ttik a törvényházába, mivelhogy a komámat mindenki ösmerte. Én nem mentem el, csak a feleségem. Ő beszélte­ aztán, hogy a koma olyan vót, mintha ter­törül keltették vóna föl. Avval men­tegetődzött, hogy nem vót szándékuk semmi gonoszság, csak éppen hogy a zsidóasszony igen sikítozott, azér hallgattatták el ijedtükbe. A zsidó is megismerte a kocsiját, pedig be vót kormozva a képe. A gy­ereik meg ki akart futni, attól tartottak, hogy rájok vall. No, irtózat! Benne vót ez akkor az újságba is. * Andorás bá­lecsüggesztette a fejét. A haja előrelódult, és hosszan ingadozott. .— No, — azt mondja aztán szinte megvi­dámult arccal, — most már igaz-e, hogy le­festi az úr azt a szent körösztőt? .(Vege.)­­ PESTI HÍRLAP 1914. december 25., péntek. A szerb harctér. Krausz altábornagy Jenő főherceg vezérkari főnöke. Bécs, dec. 24. A hadsereg rendeleti közlönye jelenti: Őfelsége Jenő főherceg lovassági táborno­kot az 5. hadsereg parancsnokává nevezte ki, elrendelte Potiorek Oszkár táborszer­nagynak­ egészségi okokból saját kérelmére nyugállományba vételét. Őfelsége Krausz Alfréd altábornagyot az 5. hadsereg vezérkari főnökévé és Sarko­tics István altábornagyot bosznia-hercego­vinai parancsnokló tábornokká nevezte ki. Jenő főherceg. Déli haderőnk új főparancsnoka, Jenő fő­herceg, Frigyes főherceg tábornagy legfiatalabb testvére, Albrecht főhercegnek, a custozzai győ­zőnek unokaöccse s Károly főhercegnek, az as­perni győzőnek unokája. 1883 május 21-én szü­letett a morvaországi Gross-Seelowitzban. 1877-ban hadnagyi ranggal a tiroli császárvadász­ezredbe lépett, 1881-ben főhadnagggyá léptették elő a 2-ik huszárezredben. 1883-ban és 1884-ben a hadiiskolát látogatta, 1885-ben az 5-ik huszár­ezredhez helyezték. Ugyanez évben szolgálati he­lyének meghagyása mellett vezérkari századosi rangra emelték. 1887-ben a német lovagrend koad­jutora lett. 1888-ban a 100-ik gyalogezredben őr­nagy, 1889-ben alezredes és 1890-ben ezredes. Nemsokára ezután a 41-ik gyalogezred tulajdo­nosává nevezték ki. 1891-ben a 13-ik jászkun hu­szárezred, később a 9-ik olmützi gyalogdandár parancsnoka és 1893-ban vezérőrnagy lett. 1894-ben a német lovagrend nagymestere, ugyanez évben a négyes számú deutschmeister­ezred tulajdonosa, 1896-ban altábornagy. Ugyan­ez év májusában a király képviseletében részt vett a moszkvai koronázási ünnepségeken. 1896-tól 1900-ig a 25-ik gyaloghadosztály parancsnoka volt. 1900 április 3-án a 14-ik hadtest parancsno­ka és innsbrucki vezénylő tábornok lett. 1901-ben , lovassági tábornoki rangra emelték. 1908 októbe­rében tiroli hadseregfelügyelővé nevezték ki, mely állomásáról egészségügyi okok miatt 1912 júniu­sában saját kérésére felmentették s egy évre sza­badságolták. A szolgálattól való visszavonulása óta a fő­herceg teljesen a német lovagrend ügyeinek szen­telte idejét. A főherceg a feje a 3-ik porosz vértes­ezrednek is. Magyar és osztrák hadifoglyok Monasztirban Szaloniki, dec. 22. A szerb kormány kevéssel ezelőtt osztrák­magyar hadifoglyokat Szalonikin (tehát görög területen) át Monasztirba szállíttatott. Minthogy ez ellentétben áll a nemzetközi joggal, az athéni kormány a szerb kormánynál lépéseket tett, hogy a szóbanforgó, már Monasztirban levő har­difoglyokat ismét szállítsák vissza. A szerb kor­mány által ismét Szalonikibe küldendő osztrák­magyar hadifoglyok közül tegnap este érkeztek ide azok, akiknek egé­zségi állapota átszállítá­sukat lehetővé tette, összesen 54-en voltak, a többiek egyelőre még Monasztirban maradtak. Az ideérkezett osztrák-magyar foglyokkal a gö­rög hatóságok igen gondosa­n bánnak. Tervbe vették, hogy Syrában fogják őket elhelyezni. Egyelőre itt helyezték el részint a csendőri kó­lában, részint katonai kórházakban és a leg­jobb ellátásban részesítik. Kviatkovski osztrák­magyar főkonzul már meglátogatta a foglyokat és fehérneművel ellátta őket. Az itteni magyar és osztrák kolóniák is élénken érdeklődnek a foglyok szükségletei iránt, akik nagyon panasz­kodnak a durva bánásmód miatt, amelyben a szerbek részeltették. Gergie­ibe további 1200 sebesült érkezett, akik között tíz osztrák-magyar hadsereg tagjai is vannak. Német hivatalos jelentés, Berlin, dec. 24.­ A nagy főhadiszállás közli december 24-én délelőtt. Az ellenség tegnap Nieuport környékén nem ismételte meg­ táma­dásait. Bixschotenél csapataink a de­cember 21-iki ütközetben 230 em­bert ejtettek foglyul. Igen élénk volt megint az ellenség tevékenysé­ge a c­h­a­­­on­s i tábor kör­nyékén. Ezen az arcvonalon a he­ves ellenséges tüzérségi tüzet Louain és Perthes környékén gyalogsági tá­madások követték, amelyeket visz­szavertünk. Egy árkot, amelyet az ellenség állandóan tüzérségi tűz alatt tartott, elhódítottak tőlünk, de este visszafog­laltuk. Sikerült ellentámadás után a hadállást feladtuk.

Next