Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)
1914-12-25 / 327. szám
lással be lehet jutni a föld belsejébe. A legények pipaszónál álldogálnak az árokban és kíváncsian néznek ránk, jövevényekre. Porosz tüzérek ezek a barlanglakók, akik barátságosan töltik el az idejüket a szállásukban, amíg csak újra vissza nem kell térniök az ágyukhoz. Tűz lobog. Egyre-másra jönnek elő a katonák a levesért. — Hó-ó — hangzik nyersen valahol a közelben. — Átkozott dög, talán nem tipornál rám! Erigy oldalvást, mert különben akkorát vágok rád, hogy . . . Hát persze, egy lovászgyerek társalog a gebéjével. De hol rejtőzik őkelme? .. . Tovább ballagunk és megérkezünk a pompásan megépített istálló kapujához. Belépik, körülnézek és elbámulok. Holmi karácsonyi kép tárul elém. Látom a karácsonyfákat, amelyeknek tüskés zöld levelei közül karácsonyi lángok sugároznak. Valahol a sarokban üldögél ennek a paradicsomnak az öre, egy álmodozó tüzér. A karácsonyfák azok az oszlopok, amelyek a tetőzetet tartják, a karácsonyi lángok egészen közönséges bádoglámpák és a paradicsom őre egy szunyókáló tűzmester, aki aligha fogja fel költőiesen az ő tisztét. A fenyvesen át folytatjuk utunkat lefelé az ütegekhez. Amikor odaérkezünk, ép szünet van az egész vonalon, de nemsokára megint el fog kezdődni a színjáték. Gondosan beépítve állnak itt a tizenöt centiméteresek, körölöttük a legénység és mellettük nádburkolatokba becsomagolva a vészthozó lövegek. Valamivel hátrább van a legénység és a tisztek szállása meg a telefoncella. Nem az a tiszt irányítja a tüzelést, aki az ütegnek a parancsnoka. Ez régen volt. Ma már innen, az ágyuk mellől, nem is látják a célt és a tüzérek eleget tesznek azzal a kötelességüknek, ha a beérkezett parancsokhoz híven végzik a beállításokat. Az üteg parancsnoka adja ki az utasításokat, amelyeket egy altiszt közvetít neki telefon útján és ügyel arra, hogy pontosan meg- feleljen minden a rendelkezéseknek. A vezénylő tiszt messze kinn ül a lövészárokban, onnan figyeli messzelátójával az egyes lövések hatását az ellenséges hadállásban és észlelései alapján a telefonon át módosítja a parancsokat. A jelen esetben a magaslaton túl levő ellenséges lövészárkok a cél. Csakhogy már vagy egy órája hallgatnak az ágyuk. De szerencsénk van. — Ütegek, készen állni a tüzelésre! — hangzik hirtelen a parancs a titokzatos földüregből. A főhadnagy megismétli a parancsot. Következik egy pár rejtelmes szám, amely az első számú ágyúra vonatkozik. — Egyes ágyú tűz! — hangzik azután. És az első gránát átsivit a magaslaton a láthatatlan cél felé. — Kettes ágyú ötvennel több! — Hármas ágyú harminccal kevesebb! Eldördül a kettes számú ágyú, majd a hármas. A lövegek találtak, mert csakhamar elkezd egyszerre bömbölni az egész üteg. — Tüzet szüntess! — hallatszik utóbb és ezzel egyelőre vége. Odaát semmi sem mozdul. A cél és az eredmény rejtve marad előttünk . . . Elsétálunk a lövészárkokhoz. Vagy egy félórába telik, amíg odaérünk. Egy fekete galléros kapitány átadja az egyik altisztnek a helyét a messzelátóval és bekísér minket a „tisztikaszinóba." Rendkívül kedves fogadtatásban részesülünk itt, ebben a földalatti palotában. Ahogy belépünk, az az első kérdés, amit hozzánk intéznek, hogy hoztunk-e magunkkal újságokat. Mi hír Belgiumból és Franciaországból? Egy fiatalember groggot készít nekünk azokból a kockákból, amelyeket az édesanyja küldött. Kevés bizodalmunk van az italhoz, de azért jóízűen fogyasztjuk el. Az első poharat a hazára és a császárra ürítjük. Később arról folyik a szó, hogy mi minden történhetik most odahaza. Mindenki szeretne már ismét otthon lenni, de nem a végleges győzelem nélkül és mindenekfelett nem anélkül, hogy alaposan le ne számoltunk volna Angliával. Hogy a jó isten verje meg ezeket a cudar angolokat! . . . Z. A. De hátha adnak nekem is a pénzbül? Dehogy adnak. Mét is adnának? Én neon dogoztam érte. A koma adhatna pedig, adna is emberségéül, bizonyosan adna, de eltagadja, hogy nem tették meg a nagycselekedetet, mivelhogy énrám hiába vártak. Eltagadja okosságból. De hátha kire kél majd a fosztásnak? A koma akkor is csak azt fogja mondani, hogy ő nem részes benne: lehet, hogy másokkal társult a kocsis, lehet, hogy a kocsis is kimaradt belőle, mások vótak. Nem látok én abból a pénzből egy rézkrajcárt se. Másnap délfele húztak ki a veremből. Az uraság emberei. Igen nevették, hogy én vagyok a farkas. Faágakból csináltak saroglyát, azon vittek haza. A feleségem rítt. A fiam is. Én is keseregtem. Azt mondtam persze, hogy a házunk alatt vonyított a farkas, azt üldöztem a baloskával. A csizmát azér húztam az asszonyét, mert jobb a patkója, nem csúszik a jégen. Estefelé jön hozzám Nagy Elek sógor. Ül az ágyam mellé. — Hallottad-e, —aszongya, — azt aszörnyűséges szörnyűséget, ami a szomszéd faluba történt? Énbennem megdermedt a lélek is. — Micsoda? — Ismerted tán te is a Vájsz botost? No avval hát elbántak. — Kicsodák? — nyögöm, — kicsodák? — Kicsodák? Csuka Bandi meg a cimborái. Ki vót vóna más? Mondok: «— Csakis azok lehettek, De csak alig Lehelhettem a szót. Másnap délelőtt gyön be az asszony: — Megvan mán, aszongya, megvan a gyilkos! — Csuka Bandi? — Dehogy Csuka Bandi, dehogy. — Hát kicsoda? — A kocsisa, az istentelen! A kocsisa! Hát ki is vót vóna más!? A cimboráit most fogdossák össze. No énnekem egyszerre úgy vacogott a fogam, mint a telegráfmasina a postahivataliba. — A hideg lel, — mondok. A következő napokban vasba került a komám is, a szagáló is. Tavasszal aztán a faluból sokan odavettik a törvényházába, mivelhogy a komámat mindenki ösmerte. Én nem mentem el, csak a feleségem. Ő beszélte aztán, hogy a koma olyan vót, mintha tertörül keltették vóna föl. Avval mentegetődzött, hogy nem vót szándékuk semmi gonoszság, csak éppen hogy a zsidóasszony igen sikítozott, azér hallgattatták el ijedtükbe. A zsidó is megismerte a kocsiját, pedig be vót kormozva a képe. A gyereik meg ki akart futni, attól tartottak, hogy rájok vall. No, irtózat! Benne vót ez akkor az újságba is. * Andorás bálecsüggesztette a fejét. A haja előrelódult, és hosszan ingadozott. .— No, — azt mondja aztán szinte megvidámult arccal, — most már igaz-e, hogy lefesti az úr azt a szent körösztőt? .(Vege.) PESTI HÍRLAP 1914. december 25., péntek. A szerb harctér. Krausz altábornagy Jenő főherceg vezérkari főnöke. Bécs, dec. 24. A hadsereg rendeleti közlönye jelenti: Őfelsége Jenő főherceg lovassági tábornokot az 5. hadsereg parancsnokává nevezte ki, elrendelte Potiorek Oszkár táborszernagynak egészségi okokból saját kérelmére nyugállományba vételét. Őfelsége Krausz Alfréd altábornagyot az 5. hadsereg vezérkari főnökévé és Sarkotics István altábornagyot bosznia-hercegovinai parancsnokló tábornokká nevezte ki. Jenő főherceg. Déli haderőnk új főparancsnoka, Jenő főherceg, Frigyes főherceg tábornagy legfiatalabb testvére, Albrecht főhercegnek, a custozzai győzőnek unokaöccse s Károly főhercegnek, az asperni győzőnek unokája. 1883 május 21-én született a morvaországi Gross-Seelowitzban. 1877-ban hadnagyi ranggal a tiroli császárvadászezredbe lépett, 1881-ben főhadnagggyá léptették elő a 2-ik huszárezredben. 1883-ban és 1884-ben a hadiiskolát látogatta, 1885-ben az 5-ik huszárezredhez helyezték. Ugyanez évben szolgálati helyének meghagyása mellett vezérkari századosi rangra emelték. 1887-ben a német lovagrend koadjutora lett. 1888-ban a 100-ik gyalogezredben őrnagy, 1889-ben alezredes és 1890-ben ezredes. Nemsokára ezután a 41-ik gyalogezred tulajdonosává nevezték ki. 1891-ben a 13-ik jászkun huszárezred, később a 9-ik olmützi gyalogdandár parancsnoka és 1893-ban vezérőrnagy lett. 1894-ben a német lovagrend nagymestere, ugyanez évben a négyes számú deutschmeisterezred tulajdonosa, 1896-ban altábornagy. Ugyanez év májusában a király képviseletében részt vett a moszkvai koronázási ünnepségeken. 1896-tól 1900-ig a 25-ik gyaloghadosztály parancsnoka volt. 1900 április 3-án a 14-ik hadtest parancsnoka és innsbrucki vezénylő tábornok lett. 1901-ben , lovassági tábornoki rangra emelték. 1908 októberében tiroli hadseregfelügyelővé nevezték ki, mely állomásáról egészségügyi okok miatt 1912 júniusában saját kérésére felmentették s egy évre szabadságolták. A szolgálattól való visszavonulása óta a főherceg teljesen a német lovagrend ügyeinek szentelte idejét. A főherceg a feje a 3-ik porosz vértesezrednek is. Magyar és osztrák hadifoglyok Monasztirban Szaloniki, dec. 22. A szerb kormány kevéssel ezelőtt osztrákmagyar hadifoglyokat Szalonikin (tehát görög területen) át Monasztirba szállíttatott. Minthogy ez ellentétben áll a nemzetközi joggal, az athéni kormány a szerb kormánynál lépéseket tett, hogy a szóbanforgó, már Monasztirban levő hardifoglyokat ismét szállítsák vissza. A szerb kormány által ismét Szalonikibe küldendő osztrákmagyar hadifoglyok közül tegnap este érkeztek ide azok, akiknek egézségi állapota átszállításukat lehetővé tette, összesen 54-en voltak, a többiek egyelőre még Monasztirban maradtak. Az ideérkezett osztrák-magyar foglyokkal a görög hatóságok igen gondosan bánnak. Tervbe vették, hogy Syrában fogják őket elhelyezni. Egyelőre itt helyezték el részint a csendőri kólában, részint katonai kórházakban és a legjobb ellátásban részesítik. Kviatkovski osztrákmagyar főkonzul már meglátogatta a foglyokat és fehérneművel ellátta őket. Az itteni magyar és osztrák kolóniák is élénken érdeklődnek a foglyok szükségletei iránt, akik nagyon panaszkodnak a durva bánásmód miatt, amelyben a szerbek részeltették. Gergieibe további 1200 sebesült érkezett, akik között tíz osztrák-magyar hadsereg tagjai is vannak. Német hivatalos jelentés, Berlin, dec. 24. A nagy főhadiszállás közli december 24-én délelőtt. Az ellenség tegnap Nieuport környékén nem ismételte meg támadásait. Bixschotenél csapataink a december 21-iki ütközetben 230 embert ejtettek foglyul. Igen élénk volt megint az ellenség tevékenysége a chaons i tábor környékén. Ezen az arcvonalon a heves ellenséges tüzérségi tüzet Louain és Perthes környékén gyalogsági támadások követték, amelyeket viszszavertünk. Egy árkot, amelyet az ellenség állandóan tüzérségi tűz alatt tartott, elhódítottak tőlünk, de este visszafoglaltuk. Sikerült ellentámadás után a hadállást feladtuk.