Pesti Hírlap, 1915. január (37. évfolyam, 1-31. szám)
1915-01-01 / 1. szám
Budapest, 1915. Xmil. évfolyam, 1. (12,573.) szám. Péntek, januári ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egész évre 82 — 1 Félévre 16 „ —„ Negyedévre 8 „ —„ Egy hóra 2 „80„ Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 f. Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. SZERKESZTŐSÉG : Budapest,Vilmos császár-út 78. Telefon 26-45. KIADÓHIVATAL: Budapest,Vilmos császár-út 78 Telefon 26-40. FIÓKKIADÓHIVATAL: Budapest, Erzsébet-körút 1. Teleton József 52 96 1914-1915. A rettenetes év! Franciaország nagy költője az 1870-iki háború évére sütötte rá örök történelmi bélyegül ezt a lángjelzőt: „L'année terrible!" Mily kisméretű és szinte mindennapi, mily halvány és futólagos pedig az akkori háborúnak képe, összemérve azzal az általános katasztrófával, amely az elmúlt évben mondhatni az egész földgömbre reászakadt. Amit akkor a franciák egymaguk szenvedtek, azt ma tízszeres mértékben szenvedi el Európának majd minden vezérlő nemzete. Maguk a franciák, ha ez év halálos retteneteit és iszonytató borzalmait csak saját szűkebb körükre nézve is összehasonlítják a negyvennégy év előtt tapasztaltakkal, bizvást alkalmazhatják rá jelzőjük szuperlativuszát. Az elmúlt év a lelveket az emberiség történelme följegyzett. És benne leszen följegyezve a művelt népek annyira dicsőített kulturai közösségének megbomlása, huszadik századbeli haladásuk ragyogó kilátásainak teljes elsötétedése. Íme, látjuk, hogy a műveltség jogcímeivel kérkedő népek épen kultúrájukra hivatkozva szállanak a leggyilkosabb viaskodásra egymással. Íme, látjuk, hogy a kultúra közös kincsei nemhogy a nemzetek között való szolidaritás kapcsait erősítették volna, nemhogy közös érdekeiknek teljesebb megértését biztosították volna, inkább csak a gyilkoló fegyvereknek teljesebb, tökéletesebb alkalmazását hozták meg, a tömeges emberirtásnak általánosabb és radikálisabb művészetét tették állami szervezkedésük tengelyévé. A szeretet és gyűlölet fölriadt szellemei most versenyezve ostromolják az orr erek lelkét ,de a szeretetnek rongyos kordlént kell kuncsorognia a mészárlások véres nyomain, csak az egyes szánalmas áldozatok irányában gyakorolhatja irgalmát, ellenben a gyűlölet felült a világ legmagasabb trónjára és kényuri parancsaival ellenállhatatlanul intézi a nemzetek sorsát. Most pedig átlépünk az 1915. év mesgyéjén, valóban a leginfernálisabb orchesztrális kísérettel, amely valaha a világtörténelemben zengett. Maga az anyaföld reng és vonaglik lábaink alatt, vérpatakok ömlenek szakadatlanul Oroszország síkjain és a normandiai partokon, a Kaukázus zordon völgyeiben és Afrika legdélibb vidékein, halálhörgések vihara száll át az összes óceánokon. Mily gyerekesen hiúnak, szörnyűségesen semmisnek érezzük most az emberek ama képzelődését, hogy az örök időnek önkényes beosztását, a pusztán technikai szükségünkre megállapított évszámítást életük folyására is szeretik szakaszhatárnak venni és örömest gondolják az elmúló évet bajaik elmúlásának, a kezdődő évet egy új irány megnyíltának, új remények kivirulásának, nagy változás szentesítésének. Micsoda változás, micsoda elmúlás és születés halad ránk az 1915. év hajnalával az időknek oly óriási vajúdása közben? Az 1915-iki uj év teljes mértékben átveszi elődje örökségét. Sok milliónyi hadseregnek öt hónapi páratlan harcai és mérhetetlen emberáldozatai után a helyzetet még csak odáig sem sikerült megérlelni, hogy a háború mérlegének határozott jobbra vagy balra billenését, valamelyik félnek szemmel látható fölülkerekedését konstatálhatnák. Nem hiszszük, hogy a hadviselésnek ily menetét akár a legavatottabb hadászati szakértők előre látták volna. Általában éppen az a felfogás uralkodott, hogy a roppant létszámú hadseregeknek és az annyira tökéletesített fegyvereknek hamar kell a végső döntéshez vezetniök. Idáig azonban ebből a végtelen és végeláthatatlan istenítéletből teljesen ellenkező tanulságot kellett levonnunk. Nemcsak a háborúnak általános mérlege ingadozik hónapok óta ugyanazon lehetőségek és kilátások vonalán, de az egyes csaták is oly tartósan rekednek meg ugyanazon pozíciókban, hogy a mindennapi hadi bulletinekben jóformán ma is azokat a helységneveket olvassuk, amelyeket hetek előtt égettek bele emlékezetünkbe. Szeretjük hinni, hogy az itt nyilvánuló tényekből és tanulságokból a jövőre nézve nagyon üdvös belátások fognak kicsiázni. Kezdik észrevenni, hogy a modern hadviselésnek rendkívüli tökéletessége abszurditássá fejleszti magát a háborút. Ezek a modern hadseregek a levegőben is, a föld alatt is oly új taktikai módokat képesek alkalmazni, annyi eszközzel rendelkeznek hadmozdulataik kölcsönös megbénítására, hogy végeredményül egymrásnak teljes paralizálása is állhat elő. A Háború így még a háborúk szükségét hirdető filozófusok előtt is elvesztheti természetes célját és megszünhetik az a rendeltetése, hogy a népek kezében az ultima ratiot jelentse, ha a rettenetes áldozatok fejében még csak az erőpróba döntését sem tudná meghozni. Egy vezető csillagot látukFTF már tehát kiderengeni, túl a rettenetes Sötétségen, amely a beköszöntő újév körül gomolyog. Bizhatunk abban, hogy ez az év vissza fogja hozni a békét és bizhatunk abban is, hogy ez az iszonyatos földrengés, sőt általános földforradalom, amit ez a világháború jelent, elválasztó mesgyévé válik az emberiség két termékeny korszaka között. Hosszú béke gyűjtötte össze ennek a világháborúságnak néperőit és gyújtó anyagait, még tartósabb és termékenyebb békének kell reá következni. Bennünket azonban nem hagyhat el az az áhítatos meggyőződés sem, hogy a mindenfelé folyó háborúságnak legalább ama közelebbi szinterére nézve, amelyen a mi létérdekeink válságának kell megoldást nyernie, monarchiánk és Németország egyesült erőfeszítései már közeli időben a teljes győzelem kényszerével fogják az érdekeinknek megfelelő és jövőnket biztosító békét meghozni. Ez a bizakodásunk egy és azonos az isteni akarat igazságába vetett szent bizalmunkkal. Isten az erősebb zászlóaljakkal van — mondotta I. Napóleon. Teljesen igaz. De az erősebb zászlóalj nem áll lelketlen rabszolgák tömegéből, korbácscsal hajszolt embercsordákból. A modern hadviselés csodás segédeszközei fölött is világolnia kell az erkölcsi erő fensőbbségének. A töméntelen orosz hordák ellenében a mi fegyvereinknek biztosítja "az erősebb zászlóaljak fensőbbségét a szent nemzeti hit és az ősi lélek, amelyek a mi csapatainkat áthatja. Isten vezérli őket ez újévben. I wánzási üldözés minim: 56.000 lojeit. A nyolcadik hete folyó egész lengyelországi offenzíva során a németek 136.000 foglyot ejtettek, száznál több ágyút és háromszáznál több gépfegyvert zsákmányoltak. — A Ravka táján előrehaladt a németek támadása. — Az uzsoki szorostól nyugatra az oroszok beszüntették előnyomulásukat — Uzsoktól nyugatra egyetlen kárpáti átjáró sincs birtokukban. — Ökörmezőnél súlyos veszteségek közben meghiúsult az ellenség támadása. — Gorlice vidékén és Zskikyntől északkeletre az oroszok megismételt heves támadásait visszavetettük. „A múló évnek öt hónapja óta küzd a monarchia a reá és hű szövetségesére kényszerített háborúban nagyszámú hatalmas ellenségekkel." így kezdi a király 1914 december 31-ikéről keltezett hadparancsát, amelyben fájdalmas hálával emlékezik meg az öt hónapi harcok elesetteiről, forró üdvözletét küldi halálmegvetéssel tovább küzdő katonáinak és fölemelő bizalommal várja az új évtől a győzelmet, ő, aki annyit próbált és akit annyi megpróbáltatás ért, hosszú uralkodása alatt sem ért meg még ilyen új esztendőt. De e legnehezebb megpróbáltatások idején boldogan érezheti, hogy milyen hatalom az, ha mellette állnak népei s elsősorban az osztatlan magyar nemzet. A király Ausztria és Magyarország harcos fiainak katonai erényeitől győzelmet vár az új évben. S az új hadiév kilátásai valóban reményt is nyújtanak arra, hogy a király vágya s vele együtt a miénk teljesüljön. * Az 1914-ik esztendő utolsó napján kiadott hivatalos jelentések a lengyelországi harctér négy folyószakaszán álló csaták változatlanságáról számolnak be. Dél-Lengyelországban a Nida mentén nyugalom van; Közép-Lengyelországban a Pilica keleti partján a helyzet változatlan. Észak-Lengyelországban a Bzura mentén és attól keletre a harc tovább folyik, és a Bzura szakaszának folytatásánál, a Ravka folyó tájékán, a németek támadása előbbrehaladt. November 11-én kezdődött a németek és a szövetséges csapatok lengyelországi offenzívája, ugyanazon a napon, amikor a mi vezérkarunk azt jelentette, hogy Przemyslt ismét körülzárták az oroszok. December 1-ig a Wloclawecnél, Kutnénál, Lodznál és Lovicnál megvert oroszok e négy csatában 80.000 foglyot hagytak a németek kezei között. December 6-án elesett Lodz, december 17-ikén jelentette a német és az osztrák-magyar vezérkar, hogy az orosz főerők ellenállása megtörött s az ellenség megkezdte az általános visszavonulást az egész vonalon. Hogy a visszavonuló oroszokat üldöző németek mennyi foglyot ejtettek, arról máig nem adtak ki jelentést. Újévi ajándékul ma azután ez a szám is nyilvánosságra került: több mint 56.000 oroszt ejtettek foglyul a németek a Lodz és Lovic köril lefolyt harcokat követő üldözés során. Talán nem az a horribilis szám, amit az üldözésről szóló első jelentések után a lázas képzelet alkotott maggának, de nem A Pesti Hírlap mai ez a ma 36 oldal.