Pesti Hírlap, 1915. február (37. évfolyam, 32-59. szám)

1915-02-01 / 32. szám

Budapest, 1915. mm évfolyam, 32. (12,604.) szám. Hétfő, február 1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 82 K — f Félévre 16 „— „ Negyedévre 8 „ — „ Egy Lórit 2 .­­80„ Egyes szám ára helybeli, Trdtiken és pályaudvaron 12 t» Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a 48-ik oldalon olvasható. SZERKESZTŐSÉG: Budapest,Vilmos császár-út ZSL Telefon 26—15. KIADÓHIVATAL: Budapest,Vilmos császár-i­t 781 Telefon 26-40. FIÓKKIADÓHIVATAL: Budapest, Erzsébet­ körút 1, Teleton József 52 nem a zsold teszi. Az igazi katona nem a zsoldért harcol. Az angol talán igen, a német bizonyára nem, a magyar­ fia semmiesetre sem. Az a jó szó s az a cirógató elismerés, mely hazulról száll utána, újabb és újabb vitézségre sarkantyúz­ 2ta, mert az az övé. A zsoldját hazaküldi az anyjának, a feleségének vagy a babájának. Nem a zsold teszi, hanem a jó szó, az elismerés. És azért nagy ember, nagy csá­szár és nagy hadvezér Vilmos császár, aki ismeri a kölcsönhatást harcoló hadsereg és lelkesülő nemzet között. Egy hadsereg annyi lélekkel harcol, amennyit nemzete utána küld s egy nemzet annyi lelkesedésre képes, amennyi elismeréssel fajtája és fiai iránt vannak. Tessék csak ráemlékezni, hogy Vil­mos császárnak mindig van egy forró táv­irata a bajor vagy a szász király számára, ha hő­s bajor vagy szász fiuk viselkedését kell megdicsérni. Hiszen megdicsérhetné vagy tábornokaival megdicsértethetné őket mindjárt ott a harctéren is, ha kiérdemelték, de a császár hazaküldi az elismerést, mert emberismerő bölcs és tudja, hogy mindenki­nek jobban esik, ha a világ előtt és az édes­anyja előtt, fonják homlokára a babért. Lel­kesedésre gyújtja az ilyesmi az otthonvaló­kat is, a csatatéren harcolókat is. Átérzik, hogy életüket a harcolók", gyermekeiket az öregek nem hiába tették kockára. S aki ott­hon van, megnyugszik, aki pedig harcol, új lelket kap, mert melegen cirógatja körül a haza elismerése. Nem a zsold teszi. Gerhardt Haupt­mann, a németek legnagyobb drámaírója, néhány meleg verssel s néhány külföldre címzett polemikus írással élesztgette a szent tüzet német testvéreiben. Vilmos császár tu­domást vett róla és kitüntette. Dehmel Ri­chárd, a németek legnagyobb lírikusa, egy friss zászlódalt adott útravalónak a katonák nlakára, ami szintén erős bor a harcolóknak, örök tűz a lelkeknek. Vilmos császár tudo­mást vett róla és kitüntette. Egy lírai közép­szerűség, Lissauer Emil, csak az angolok iránt való gyűlölségnek hangját ütötte meg s­zerencsésen, de mert a lövészárkokban a katonák is harsogják már: „wir lieben ver­eint, wir hassen vereint, wir haben alle nur einen Feind — England!" — tehát az ember­ismerő császár erről is tudomást vett és Apollo szürke verebét is kitüntette. Mikor pedig az öreg Ganghofer Lajos ellátogatott a főhadiszállásra, a császár magának foglal­ta le, karonfogvást vezette s ha az öreg író m­egcsúszott, a császár támogatta, mert — úgymond — „katonáknak és polgároknak tá­­mogatniok illik egymást." Hát azt hiszi va­laki, hogy ezek a jelenségek nyomtalanul és hatástalanul múlnak el? Nem. A német nem­zet rajong és a német hadsereg ujabb lángo­lással veti magát ellenségeire. Hisz a csá­szár mindent lát, mindent észrevesz, min­dent jutalmaz. Nem a zsold teszi. A magyar fiúkban is azért több a tűz, a magyar nemzetben is, azért több a hit, mert nem maradt véka alatt a magyar bátorság. Minden zsoldnál többet ért, hogy az oroszok olyan hamar észrevet­ték s olyan hamar emlegették a „vörös ördö­gök" rettenthetetlen bátorságát. Minden zsoldnál többet ért, hogy Hindenburg észre­vette és megcirógatta a magyar katonák ki­tüzesedett homlokát. Hogy Hindenburg plá­ne magyar ezredet kapott, az itthonvalók büszkeségét is jócskán megdagasztotta. És minden zsoldnál többet ért, hogy Przemysl hősi védelméért meleg szavak jutottak a mi drága véreinknek. Talán ezek a meleg sza­vak fűtik még ma is Przemysl védőit, hogy olyan fenségesen tudnak az ostromlókkal elbánni. És talán ezeknek a meleg szavak­nak maradék melege fűtötte azokat a ma­gyar fiúkat is, akik a Kárpátokból ismét ki­verték az oroszokat. Mert ha a világ minden tájékán jelent valamit egy jó szó, erre mife­lénk az jelent mindent. Egy jó szóért az in­gét is odaadja — ezt a magyarról mondják. S az ingénél az életét se tartja többre, ha a jó szó szívből jött. Hát mért kell a jó szóval ugy takarékoskodni! Hiszen az nem só, nem szén, nem liszt, nem arany, hogy elfogyhat­na. S ha a magyar a legjobb katona különö­sebb elismerés nélkül is, milyen volna még, ha mindenki csak legalább ugy elismerné, mint az orosz? Nem a zsold teszi. Az angol táján zsoldért kockáztatja az életét, a német bizo­nyára nem, a magyar semmiesetre sem. A magyar katona akkor örül, ha a melle dagad, nem a zsebe..., Összefoglaló jelentés a kárpáti harcokról. A szorosok magaslataitól északra fekvő állásokért még folyik a harc. — Eredmé­nyes ágyuharc a Dunajec és a Nida mentén. — Az ellenség tüzelésünk hatása alatt néhány lövészár­kot kiürített. — Visszavert orosz támadás Borzymovnál. — Újabb német részletsikerek a nyugati harctéren. — Egy német tengeralattjáró elsülyesztett három angol gőzöst az ír tengeren. A Pesti Hírlap tegnap ezen a helyen kritikával illette azt a hivatalos jelentést, melyet kárpáti nagy sikerünkről adott ki a vezérkar. Az elért eredményhez méltó, bő­vebb ismertetését vártuk volna­­azoknak az egyheti harcoknak, melyek az összes kár­páti hágók magaslatainak visszahódításával és tízezer orosz elfogatásával jártak. Meg­írtuk, hogy a német nagy főhadiszállás egy­egy jelentősebb siker alkalmával — mint aminő volt például a soissonsi vagy a craon­nei — egyáltalán nem takarékoskodott a szavakkal s a babérral, amely a diadalt ki­vívó hősöket mindig megilleti. Az osztrák-magyar hadsereg főpa­rancsnoksága erre­ ma újabb és hosszú, ösz­szefoglaló jelentést adott ki a kárpáti har­cokról. Jóleső elégtétellel fogadjuk ezt az újabb jelentést, mert tegnapi szemrehányá­sunk jogosságának elismerését és honorá­lását látjuk benne a hadseregfőparancsnok­ság részéről is , mert abból, hogy a hadse­regfőparancsnokság akceptálta kívánságun­kat, azt kell következtetnünk, hogy a Pesti Hírlap tegnapi megjegyzéseiben is az egész magyar közvélemény nevében beszélt, annak érzésvilágát tükröztette vissza. A hadseregfőparancsnokság tehát ma újabb összefoglaló jelentést adott ki a kár­páti harcokról. Magát ezt a tényt örvende­tesen köszöntjük. Más lapra tartozik, hogy az újabb és részletezőbb jelentés nem volt egyáltalán kimerí­tő. A hadseregfőparancsnokság beszámol arról, hogy a kárpáti harcokban hogyan foglalták el az ellenség egyik állását a má­sik után aránylag gyenge csapatokkal, ame­lyeknek teljesítménye tehát egyenesen rend­kívüli volt. A hadseregfőparancsnokság rendkívüli teljesítményről beszél, melyet az ellenségénél kisebb erővel értünk el. Ezek után azonban adós marad épen azzal a leg­inkább várt felvilágosítással, hogy milyen csapatok végezték ezt a rendkívüli teljesít­ményt az orosz túlerővel szemben. Valahányszor Németország hadserege a harctereken jelentősebb eredményt ér el, a hivatalos jelentések mindig megemlítik, hogy a sikert bajor, szász, porosz vagy más német törzsbeli katonák vívták ki. Pedig bajor, szász, porosz s a többi mind­ egyfor­mán német. A német nagy vezérkar s a né­met császár mégis szükségesnek tartja, hogy amikor babérról van szó, annak az ország­nak a homlokára illeszsze első­sorban, amelynek fiai épen kitüntették magukat. Hi­szen a nemzeti lelkesedést csak ez a leg­nemesebb verseny tudja állandóan ébren­tartani, sőt fokozni. A hazaszeretetben min­den német törzs egyforma, de a birodalom határain belül ott vannak az országhatárok is és amikor a birodalom mind több áldoza­tot kíván a fiaitól, akkor a birodalmi haza­szeretet legtágabb fogalmán belül ott van az ország szűkebb földje s az országon belül a városé. Az otthon primitív szeretetéből tevődik össze az a nagy érzés, mely az állam védelméért vérét kész áldozni. A somogyi, az abaúji, a kunsági vagy a budapesti, a debreceni, a soproni fiúk végső fokon természetesen mind magyarok. A somogyiak vitézségére mégis hevesebben lüktet a vér az otthonmaradt somogyiakban s mikor a kassaiak vagy szebeniek csinál­nak valami pompás dolgot, a kassaiak vagy szebeniek fognak neki mégis a legforróbban • I... —I­­ ' f. A Pesti Hirlap mai ssitma 12 oldal.

Next