Pesti Hírlap, 1915. március (37. évfolyam, 60-90. szám)
1915-03-07 / 66. szám
f 1915. mátrcius 7., vasárnap. PESTI HÍRLAP és több tengeralattjáró kísérte. Ezeknek a számát azonban az esti szürkületben nem lehetett megállapítani A szállítmány március 5-én állítólag baj nélkül megérkezett Máltába. Toulonban további 20.000 ember áll készen a behajózásra. Az angol admiralitás jelentése. V : Amsterdam, márc. 6. — A Pesti Hirlap tudósítójától. — A brit admiralitás a következő jelentést tetette közzé: A Dardanellákban az operációkat hétfőn 11 órakor folytattuk. A Triumph, Óceán és Albion befutottak a tengerszorosba, megtámadták a nyolcas erődöt, továbbá lőtték a Fehér-fokon levő üteget. Az erődök, a tábori ágyuk és a tarackok viszonozták a tüzelést. Felderítő hydroplánok az est folyamán különböző új tüzérségi állásokról hoztak jelentést, ahol azonban ágyuk nem voltak elhelyezve. A hydroplánok egy tömeg aknát láttak a víz felszínén. Néhány aknahalász hétfő éjszaka torpedóvadászok fedezete alatt a Kap-Kepéntől egy mértföldnyi távolságban megtisztította az utat. Az ellenség tüzelése következtében az aknahalászok közül hatan megsebesültek. Négy francia hadihajó Bulairnál ütegekre és összekötővonalakra tüzelt. A „Canopus", „Swiftsure" és „Cornwallis" kedden megkezdték a harcot a 8. sz. erőd ellen. E hajókra a 9-es erődből tábori ágyukból és tarackokból tüzeltek. A 9. erőd megsérült. A hadihajók 5 óra 30 perckor visszavonultak. Mind a három meg volt sérülve, azonban csupán egy ember sebesült meg. Egy hydroplán felderítő repülését az időjárás akadályozta. Az aknahalászás egész éjszaka tartott. A támadást folytatjuk. Az „Astcold" orosz cirkáló egyesült a Dardanellákban a flottával. Rotterdam, márc. 6. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — Az angol admiralitás közli: Szerdán folytatták a támadást a Dardanellák ellen. A tengerszoroson belül elért eredményekről semmit sem jelentenek. A Dublin csatahalrt Gallipolinál elpusztított egy megfigyelőállomást. A Saphir cirkáló az Adramicöbölben több ponton tüzelt az ágyukra és a csapatokra. Francia hajók Bulairt bombázták. A Dardanellák bombázása és az európai helyzet. Berlin, márc. 6. — A Pesti Hirlap tudósítójától. — A törököknek közös ellenségünkkel szemben tanusított hősies magatartása egész Németországban élénk rokonszenvvel találkozik. A törökök Konstantinápolyban és a Dardanelláknál nemcsak fővárosukat védik, hanem a szövetséges osztrák-magyar-német, török ügynek is a legnatívabb szolgálatot teszik. Hogy az angolok és franciák miféle reménységeket fűznek vállalkozásukhoz, az ismeretes és aki nem tudta, az megtudhatja most, ama szenvedélyesség és reménykedés jelenségeiből, de a félelemből is, amely a Balkán számos helyein és a Közép-tenger vidékén a Dardanellák lövetése nyomán keletkezett. Azt hiszszük, hogy a görög kormánynak az a szándéka, hogy ameddig csak lehet, megőrizze neutralitását. Elég rámutatni arra, hogy ez, szemben a görög nép könnyen lobbanó hangulatával, annál könnyebben fog neki sikerülni, minél sikeresebben fogja tudni védeni Törökország a tengerszorost. Olaszországban is élénk nyugtalanság mutatkozik, amely a sajtóban is megnyilvánul. A Dardanellák védelme, amelyet egykor a nyugati hatalmak is életkérdésnek tekintettek, ma tehát nem csupán török ügy, hanem olyan kérdés, amelyből kiszámíthatatlan konvenienciák folynak. Angol cirkáló bombázta Dikellt. Konstantinápoly, márc. 5. A Milli-ügynökség értesülése szerint tegnap délután egy háromkéményű angol cirkáló megjelent Dikeli előtt és mintegy huszonnégy lövést adott le, azután — anélkül, hogy bármilyen eredményt ért volna el — visszavonult. (Dikeli Mythilenevel szemközt fekszik.) Az ördög nem alszik. Irta: SZÍNI GYULA. Annyira elmélyedt gondolataiba, hogy észre sem vette, hogy túlment a város töröksáncain és nagyon szegény emberek közé jutott. Csak akkor tért magához, amikor egy suhanc pajkosságból meglökte és rákiáltott: — Vigyázz, vén imposztor! Renatus, az egyetem tanára, a lélektan európai nevű búvára, megigazította fején a kalapot, amely kissé félrebillent és mosolygott magában a fiatal csirkefogón, aki már hetedhét határon túl volt. A kalapja megbillentését azonban valaki köszöntésnek nézte, mert hangosan rákiáltott: — Jó napot, doktor úr! A professzor hiába erőltette meg kissé közellátó szemét, nem ismerte meg az idegent, aki nyájasan köszöntötte. — Nem tetszik már rám emlékezni? — csodálkozott az idegen — pedig én megismertem a cipőjéről. Ugyanezt a párt tisztítottam én tíz évvel ezelőtt is. Eltűnni ez a folt, ez már akkor is megvolt. Ma már nem is tudnak ilyen erős, vasból való lábravalót készíteni. Renatus kezdett visszaemlékezni: — Maga az, Jánost — kérdezte. — Ezen a vidéken lakik? — Itt lakom, ebben az utcában, odaát a másik oldalon — felelte János, — legyen szerencsém. Van takaros feleségem és egy kicsi csecsemő fiam. — Talán fölvitte Isten a dolgát? — kérdezte Renatus. — Fel is, le is — felelte János. — Szolga vagyok a városházán, de két évvel ezelőtt egy esztendeig beteg voltam és ez sok pénzembe került úgy, hogy a mai napig is sar nyöftöm. — Mi baja volt? — kérdezte részvéttel Renatus. — Hát . . . megszurkáltak — felelte János. — Kicsoda? — A feleségem — felelte János. — Akkor még csak a menyasszonyom volt, én pedig abban az időben, nem tagadom, egy kicsit csélcsap természetű voltam. Rám lesett az asszony, akkor még menyasszonyom és hogy más leánynyal látott együtt, szerelemféltésből kissé megszurkált. Késsel. De mivel igaza volt neki, megbocsátottam és aztán feleségül vettem. — De most már nincs semmi baja? — kérdezte Renatus. — Már hogy nekem? Nincs, hál' Istennek. — Nohát akkor az Isten áldja meg továbbra is — szólt Renatus és tovább ballagott. Egyszerre azonban mosolyogva megállt. Az egyik kis szegényes ház előtt az utcán, egy falócán csinos, fiatal asszony ült és minden különösebb teketória nélkül szoptatta pufók arcú, kövérke magzatját. Renatus nem tudta megállni, hogy közelebb ne lépjen. Az asszonynak nagy, fekete, kiragyogó szeme volt azzal a nedves pillantással és hamvas, nagy pillával, amely a nők tekintetét oly titokzatosan kacérrá tudja tenni, hogy még közellátó embereket is megállítanak vele. Renatus a maga kíváncsi tekintetű, gyermekiesen világoskék, gúnyosan kicsi, összeszorított szemével erősen ránézett az asszonyra, aki mosolyogva tekintett vissza és nyugodtan tovább szoptatott. " — Ha festő volnék — gondolta magában Renatus, mialatt tovább botorkált, megkértem volna, hogy lefesthessem azonmód, ahogy a nívRION ült, &s gyermekét SZOV-Turin, márc. 6. A Stampa Rómából megerősíti, hogy Anglia és Oroszország között Konstantinápolyt illetőleg kész az előzetes megegyezés. Konstantinápolyt szabad városnak fogják nyilvánítani. A bolgárok és románok érdekében a Dardanellákat nemzetközivé teszik és Oroszország számára biztosítják, hogy flottája kimehessen a Földközi tengerre.lajta, a képnek pedig ezt a címet adtam volna: „a Sphynx". Mert a néző váltig törhette volna a fejét rajta, hogy az anyaság egyszerű, magasztos, minden hátsó gondolattól mentes képét csodálja-e a nőben, vagy pedig épp ellenkezőleg a legagyamabb női kacérságot, amely valamennyinél veszedelmesebb? Talán ha ennek az asszonynak fonnyadt vagy csúnya keble lenne, aligha ült volna ki a világ szeme elé. Így azonban irigylésreméltóvá tudta tenni annak a kis Ádámnak az állapotát, aki ott úgy szendergett az ölében, mintha a legfehérebb húsú, legtiltottabb édes almába harapott volna bele. A lázító kacérság és a tudatlan ártatlanság csodálatos ellentéte volt ez a két lény, anya és gyermeke együtt. Jó néhány pár lépéssel odább eszébe jutott Renatusnak: — Vissza kell hozzája mennem. Hadd lássam, hogy jól sejtettem-e. Mert ahol kacér nő van, ott az ördög nem alszik. Renatus tehát visszament és megismerte a házat a benne lévő korcsma cégtáblájáról, amely „a víg mókushoz" volt címezve. Az asszony már nem ült kinn a lócán. De amint Renatus benézett az udvarra, látta, hogy a fiatal anya a konyhájában van és teknőben füröszti a csecsemőjét nyitott ajtó mellett. Ahogy gyermeke fölé hajolt, inge lecsúszott a válláról. — Ejha! ez már szobrásznak való látvány — gondolta magában Renatus és érezte, hogy az utat visszafelé nem tette meg hiába. — Az ördög itt nem alszik — szólt magában nagy gyanúperrel és tovább botorkált ugyan, de nem ment messzire. Mindenáron látni szerette volna az ördögöt. Fölfelé sétált egy kicsit, de aztán megint visszafordult és nagy leselkedve ólálkodott folyton a ház körül. 3 Féltékeny orosz hang Grey beszéde miatt. Pétervár, márc. 5. A Birsevija Vjedomoszti Grey külügyi államtitkárnak a Dardanellák kérdésében az angol parlamentben tett kijelentéseiről a következőket írja: Grey beszéde azt a benyomást teszi, mintha Grey Sasonovnak a dumában tett kijelentéseit szándékosan nem akarná megérteni. Sasonov — Goremykin beszédével kapcsolatban — világosan megmondotta, hogy Oroszországnak nagy történelmi jövője van a Fekete-tenger partján és Konstantinápoly kapuinál. Ily módon az orosz kormány hivatott képviselője Utjan rendíthetetlen elhatározásának adott kifejezést, hogy Konstantinápolyt Oroszország részére biztosítsa. Sasonov szavainak más értelmezése ezáltal teljesen ki van zárva. A Patrogradszki Kurier egy magasállású diplomatától arról értesült, hogy Oroszország már a háború kitörése előtt többizben tárgyaltak a szövetségesekkel a Dardanelák kérdéséről és soha sem tagadta, hogy Konstantinápoly birtoka Oroszországnak életérdeke. Anglia mindig azzal válaszolt, hogy teljesen érti ezt az igényt. Minden okunk megvan arra, írja a lap, hogy bízzunk benne, hogy a Dardanellák sorsa a háború befejezése után reánk nézve kedvező módon intéződik el. Az orosz flotta a Bosporus felé tart. Róma, márc. I. — A Pesti Hirlap tudósítójától. — A Giornale d'Italia jelenti Bukarestből, hogy Burgasnál látták az orosz flottát, mely a Bosporus felé hajózott. Anglia és Oroszország megegyezése Konstantinápolyról.