Pesti Hírlap, 1915. március (37. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-07 / 66. szám

f 1915. mátrcius 7., vasárnap. PESTI HÍRLAP és több tengeralattjáró kísérte. Ezeknek a szá­mát azonban az esti szürkületben nem lehetett megállapítani A szállítmány március 5-én állí­tólag baj nélkül megérkezett Máltába. Toulon­ban további 20.000 ember áll készen a beha­józásra. Az angol admiralitás jelentése. V : Amsterdam, márc. 6. — A Pesti Hirlap tudósítójától. — A brit admiralitás a következő jelen­tést tetette közzé: A Dardanellákban az operációkat hét­főn 11 órakor folytattuk. A Triumph, Óceán és Albion befutottak a tengerszoros­ba, megtámadták a nyolcas erődöt, továbbá lőtték a Fehér-fokon levő üteget. Az erődök, a tábori ágyuk és a tarackok viszonozták a tüzelést. Felderítő hydroplánok az est folya­mán különböző új tüzérségi állásokról hoz­tak jelentést, ahol azonban ágyuk nem vol­tak elhelyezve. A hydroplánok egy tömeg aknát láttak a víz felszínén. Néhány akna­halász hétfő éjszaka torpedóvadászok fede­zete alatt a Kap-Kep­­éntől egy mértföldnyi távolságban megtisztította az utat. Az ellen­ség tüzelése következtében az aknahalászok közül hatan megsebesültek. Négy francia hadihajó Bulairnál ütegekre és összekötő­vonalakra tüzelt. A „Canopus", „Swiftsure" és „Corn­wallis" kedden megkezdték a harcot a 8. sz. erőd ellen. E hajókra a 9-es erődből tábori ágyukból és tarackokból tüzeltek. A 9. erőd megsérült. A hadihajók 5 óra 30 perckor visszavonultak. Mind a három meg volt sérülve, azonban csupán egy ember sebesült meg. Egy hydroplán felderítő repülését az időjárás akadályozta. Az aknahalászás egész éjszaka tartott. A támadást folytatjuk. Az „Astcold" orosz cirkáló egyesült a Dardanel­lákban a flottával. Rotterdam, márc. 6. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — Az angol admiralitás közli: Szerdán folytatták a tám­adást a Dardanellák ellen. A tengerszoroson belül elért eredményekről semmit sem jelentenek. A Dublin csatahalrt Gallipolinál elpusztított egy megfigyelő­állomást. A Saphir cirkáló az Adram­ic­­öbölben több ponton tüzelt az ágyukra és a csapatokra. F­rancia hajók Bulairt bom­bázták. A Dardanellák bombázása és az európai helyzet. Berlin, márc. 6. — A Pesti Hirlap tudósítójától. — A törököknek közös ellenségünkkel szemben tanusított hősies magatartása egész Németországban élénk rokonszenvvel talál­kozik. A törökök Konstantinápolyban és a Dardanelláknál nemcsak fővárosukat védik, hanem a szövetséges osztrák-magyar-német, török ügynek is a legnatívabb szolgálatot te­szik. Hogy az angolok és franciák miféle re­ménységeket fűznek vállalkozásukhoz, az is­meretes és aki nem tudta, az megtudhatja most, ama szenvedélyesség és reménykedés jelenségeiből, de a félelemből is, amely a Balkán számos helyein és a Közép-tenger vi­dékén a Dardanellák lövetése nyomán kelet­kezett. Azt hiszszük, hogy a görög kormány­nak az a szándéka, hogy ameddig csak lehet, megőrizze neutralitását. Elég rámutatni ar­ra, hogy ez, szemben a görög nép könnyen lobbanó hangulatával, annál könnyebben fog neki sikerülni, minél sikeresebben fogja tud­ni védeni Törökország a tengerszorost. Olaszországban is élénk nyugtalanság mu­tatkozik, amely a sajtóban is megnyilvánul. A Dardanellák védelme, amelyet egykor a nyugati hatalmak is életkérdésnek tekintet­tek, ma tehát nem csupán török ügy, hanem olyan kérdés, amelyből kiszámíthatatlan konvenienciák folynak. Angol cirkáló bombázta Dikellt. Konstantinápoly, márc. 5. A Milli-ügynökség értesülése szerint tegnap délután egy háromkéményű angol cirkáló megjelent Dikeli előtt és mintegy huszonnégy lövést adott le, azután — anél­kül, hogy bármilyen eredményt ért volna el — visszavonult. (Dikeli Mythilenevel szem­közt fekszik.)­ ­ Az ördög nem alszik. Irta: SZÍNI GYULA. Annyira elmélyedt gondolataiba, hogy észre sem vette, hogy túlment a város török­sáncain és nagyon szegény emberek közé ju­tott. Csak akkor tért magához, amikor egy suhanc pajkosságból meglökte és rákiáltott: — Vigyázz, vén imposztor! Renatus, az egyetem tanára, a lélektan európai nevű­ búvára, megigazította fején a kalapot, amely kissé félrebillent és mosoly­gott magában a fiatal csirkefogón, aki m­ár hetedhét határon túl volt. A kalapja meg­billentését azonban valaki köszöntésnek nézte, mert hangosan rákiáltott: — Jó napot, doktor úr! A professzor hiába erőltette meg kissé közellátó szemét, nem ismerte meg az ide­gent, aki nyájasan köszöntötte. — Nem tetszik már rám emlékezni? — csodálkozott az idegen — pedig én megis­m­ertem a cipőjéről. Ugyanezt a párt tisztí­tottam én tíz évvel ezelőtt is. Eltűn­ni ez a folt, ez már akkor is megvolt. Ma már nem is tudnak ilyen erős, vasból való lábravalót készíteni. Renatus kezdett visszaemlékezni: — Maga az, Jánost — kérdezte. — Ezen a vidéken lakik? — Itt lakom, ebben az utcában, odaát a másik oldalon — felelte János, — legyen szerencsém. Van takaros feleségem és egy kicsi csecsemő fiam. — Talán fölvitte Isten a dolgát? — kérdezte Renatus. — Fel is, le is —­ felelte János. — Szolga vagyok a városházán, de két évvel ezelőtt egy esztendeig beteg voltam és ez sok pénzembe került úgy, hogy a mai napig is sar nyöft­öm. — Mi baja volt? — kérdezte részvéttel Renatus. — Hát . . . megszurkáltak — felelte János. — Kicsoda? — A feleségem — felelte János. — Ak­kor még csak a menyasszonyom volt, én pe­dig abban az időben, nem tagadom, egy ki­csit csélcsap természetű voltam. Rám lesett az asszony, akkor még menyasszonyom és hogy más leánynyal látott együtt, szerelem­féltésből kissé megszurkált. Késsel. De mi­vel igaza volt neki, megbocsátottam és aztán feleségül vettem. — De most már nincs semmi baja? — kérdezte Renatus. — Már hogy nekem? Nincs, hál' Is­tennek. — Nohát akkor az Isten áldja meg to­vábbra is — szólt Renatus és tovább bal­lagott. Egyszerre azonban mosolyogva meg­állt. Az egyik kis szegényes ház előtt az ut­cán, egy falócán csinos, fiatal asszony ült és minden különösebb teketória nélkül szop­tatta pufók arcú, kövérke magzatját. Rena­tus nem tudta megállni, hogy közelebb ne lépjen. Az asszonynak nagy, fekete, kira­gyogó szeme volt azzal a nedves pillantás­sal és hamvas, nagy pillával, amely­­ a nők tekintetét oly titokzatosan kacérrá tudja tenni, hogy még közellátó embereket is meg­állítanak vele. Renatus a maga kíváncsi tekintetű, gyermekiesen világoskék, gúnyosan kicsi, összeszorított szemével erősen ránézett az asszonyra, aki mosolyogva tekintett vissza és nyugodtan tovább szoptatott. " — Ha festő volnék — gondolta magá­ban Renatus, mialatt tovább botorkált,­­ megkértem volna, hogy lefesthessem azon­mód, ahogy a nívRION ült, &s gyermekét SZOV-Turin, márc. 6. A Stampa Rómából megerősíti, hogy An­glia és Oroszország között Konstantinápolyt ille­tőleg kész az előzetes megegyezés. Konstantiná­polyt szabad városnak fogják nyilvánítani. A bolgárok és románok érdekében a Dardanellákat nemzetközivé teszik és Oroszország számára biztosítják, hogy flottája kimehessen a Földközi tengerre.­lajta, a képnek pedig ezt a címet adtam volna: „a Sphynx". Mert a néző váltig tör­hette volna a fejét rajta, hogy az anyaság egyszerű, magasztos, minden hátsó gondo­lattól mentes képét csodálja-e a nőben, vagy pedig épp ellenkezőleg a legagyamabb női kacérságot, amely valamennyinél veszed­el­mesebb? Talán ha ennek az asszonynak fonnyadt vagy csúnya keble lenne, aligha ült volna ki a világ szeme elé. Így azonban irigylésreméltóvá tudta tenni annak a kis Ádámnak az állapotát, aki ott úgy szender­gett az ölében, mintha a legfehérebb húsú, legtiltottabb édes almába harapott volna bele. A lázító kacérság és a tudatlan ártat­lanság csodálatos ellentéte volt ez a két lény, anya és gyermeke együtt. Jó néhány pár lépéssel odább eszébe jutott Renatusnak: — Vissza kell hozzája mennem. Hadd lássam, hogy jól sejtettem-e. Mert ahol ka­cér nő van, ott az ördög nem alszik. Renatus tehát visszament és megis­merte a házat a benne lévő korcsma cégtáb­lájáról, amely „a víg mókushoz" volt cí­mezve. Az asszony már nem ült kinn a lócán. De amint Renatus benézett az udvarra, látta, hogy a fiatal anya a konyhájában van és teknőben füröszti a csecsemőjét nyitott ajtó mellett. Ahogy gyermeke fölé hajolt, inge lecsúszott a válláról. — Ejha! ez már szobrásznak való lát­vány — gondolta magában Renatus és érezte, hogy az utat visszafelé nem tette meg hiába. — Az ördög itt nem alszik — szólt ma­gában nagy gyanúperrel és tovább botorkált ugyan, de nem ment messzire. Mindenáron látni szerette volna az ördögöt. Fölfelé sé­tált egy kicsit, de aztán megint visszafor­dult és nagy leselkedve ólálkodott folyton a ház körül. 3 Féltékeny orosz hang Grey beszéde miatt. Pétervár, márc. 5. A Birsevija Vjedomoszti Grey külügyi államtitkárnak a Dardanellák kérdésében az angol parlamentben tett kijelentéseiről a kö­vetkezőket írja: Grey beszéde azt a benyo­mást teszi, mintha Grey Sasonovnak a du­mában tett kijelentéseit szándékosan nem akarná megérteni. Sasonov — Goremykin beszédével kapcsolatban — világosan meg­mondotta, hogy Oroszországnak nagy törté­nelmi jövője van a Fekete-tenger partján és Konstantinápoly kapuinál. Ily módon az orosz kormány hivatott képviselője Utjan rendíthetetlen elhatározásának adott kifeje­zést, hogy Konstantinápolyt Oroszország részére biztosítsa. Sasonov szavainak más értelmezése ezáltal teljesen ki van zárva. A Patrogradszki Kurier egy magas­állású diplomatától arról értesült, hogy Oroszország­ már a háború kitörése előtt többizben tárgyalt­ak a szövetségesekkel a Dardanelák kérdéséről és soha sem tagadta, hogy Konstantinápoly birtoka Oroszország­nak életérdeke. Anglia mindig azzal vála­szolt, hogy teljesen érti ezt az igényt. Min­den okunk megvan arra, írja a lap, hogy bízzunk benne, hogy a Dardanellák sorsa a háború befejezése után reánk nézve kedvező módon intéződik el. Az orosz flotta a Bosporus felé tart. Róma, márc. I. — A Pesti Hirlap tudósítójától. — A Giornale d'Italia jelenti Bukarest­ből, hogy Burgasnál látták az orosz flottát, mely a Bosporus felé hajózott. Anglia és Oroszország megegyezése Kon­stantinápolyról.

Next