Pesti Hírlap, 1915. március (37. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-14 / 73. szám

.Varsó fölkészült az ostromra. Bécs, m­árc. 13. V­arsóból kiutasított, nemrég ideérkezett né­metek beszélik el, hogy a lengyel főváros lakos­ságát nem fogja készületlenül találni a vár eset­leges ostroma, illetve kiürítése. Nikolajevics Mik­lós nagyherceg határozott hangú kijelentése da­cára, mely szerint Varsó vára minden ostromnak képes lesz ellentállni, minden előkészületet meg­tesznek a vár feladása esetére. A város múzeumá­nak értékesebb tárgyait már régebben az ország belsejébe­ szállították. Az utóbbi időkben a kato­nai kormányzóság székhelyét Vilnába tették át és az egészségügyi osztály központja szintén el­költözött Varsóból. A kórházakból a súlyos se­besülteket és betegeket Siedlce, Breszlitovszk és Bjelosztok városok kórházaiba szállították. A hatóságok mindent elkövettek, hogy a riasztó hírek terjesztőit kézrekerítsék, akikre ez esetben szigorú büntetés vár. A lapok feltűnően kis terjedelemben jelennek meg és hasábjaikon még így is gyakran nagy ű­rök tátongnak, mert a cenzúra kérlelhetetlen szigorral jár el minden oly hírrel szemben, amely az orosz csapatok helyze­tét nem a legjobbnak tünteti fel. A színházak ugyan nyitva vannak, de azokat igen gyéren lá­togatják. A gyárakban általában szünetel a munka. A lakosság körében nagy az éhínség és az elterjedt járványoknak feltűnően sok a­a ál­dozata. Az angol katonai misszió visszatérése Oroszországból. Bukarest, márc. 13. Jassyból jelentik. A Paget tábornok veze­tésével Pétervárra küldött angol katonai misszió tegnap visszautazásakor ideérkezett. Paget az orosz főhadiszálláson találkozott Pau tábornok­kal. Az angol misszió tagjai kijelentették, hogy Pau visszautazásakor Bukarestben is ki fog szál­lani. Vaskereszt a Parsival IV. egész személy­zetének. Frankfurt, márc. 13. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A keleti harctéren működő Parsival IV. egész személyzete megkapta, — mint a Frank­furter Zeitung jelenti — a vaskeresztet. Oroszország és a háború. Gróf Witte meghalt. Witte életrajza. "Witte Julievics Serge I 11­9-ben­ "Dilisben, mint egy m­agasállású orosz államhivatalnok fia, született. Anyja Dolgorucki hercegnő leánya volt Witte kitűnő nevelésben részesült. A közép­iskolát Tifliszben végezte el és aztán az odesz­szai egyetemen tanult. Különösen a pénzügyek és a matematika terén bizonyult nagyon tehet­ségesnek, annyira, hogy már mint 22 éves fiatal­embert állami alkalmazásban részesítették. Witte azonban csak hat hónapig volt állami hivatalnok, mely idő leteltével a délnyugati vasutakhoz lépett be hivatalnoknak. Itt rövid idő alatt igazgatói állásra vitte fel. Ebben a minőségében 1879-ben Pétervárra hivták, hol különböző bizottságok­nak a munkálataiban igen tevékeny részt vett. Az ő kezdeményezésének volt köszönhető, hogy Oroszországban behozták azt, hogy az államvas­utak a gabonaszállítmányra kölcsönöket adtak. 1886-ban Wittet az államvasutak igazgatóságá­nak az élére állították, három évvel később pe­dig a vasuti osztály igazgatója lett és valóságos államtanác­sossá nevezték ki. 1892. február 15-én kezdte meg Witte tulajdonképpeni politikai te­vékenységét. Ekkor nevezték ki a közlekedési minisztérium vezetőjévé, ugyanaz év augusz­tus 30-ikán pedig pénzügyminiszterré. Eb­ben az állásban Witte azon a helyen volt, amely képességeinek a legjobban megfelelt. Tizenegy évig tartó pénzügyminiszteri tevékeny­sége Oroszország kereskedelmi politikájában és gazdasági életében mély nyomokat hagyott. Mint pénzügyi technikus első­sorban arra volt gondja, hogy az állami pénztárak mindig tele legyenek. A legfontosabb szükségleti cikkek az ő pénzügy­minisztersége alatt drágultak. A cukor ára száz­ötven százalékkal, a petróleumé százhúsz száza­lékkal. Witto kibővítette az orosz állami mono­póliumokat, főleg az alkoh­ol-monopólium­ot. So­ha sem állottak Oroszország pénzügyei olyan fényesen, mint az ő tizenegy évi működése alatt 1903 augusztusban Witto az akkor minden­ható Plehwe intrikái miatt kénytelen volt pénzügyminiszteri állásáról lemondani és ekkor a miniszteri bizottság elnökévé nevezték ki, amelynek akkor az abszolutisztikus kormány alatt semmiféle befolyása nem volt a politika me­netére. Az orosz-japán háború Wittet ismét elő­térbe juttatta. Ő lett Oroszország megbízottja a portsm­outhi tárgyalásokon és ekkor sikerült iteki Oroszország részére legalább részben visz­szahódítani azt, amit az orosz had­vezérek elvesztettek. A cár ezért azzal jutalmazta meg, hogy grófi rangra emelte. Oroszország belviszonyai aggasztó módon rosz­szak voltak és ekkor a cár 1905 október köze­pén Wittet nevezte ki miniszterelnökivé és ugyanaz év október végén bocsátotta ki a cár az ismeretes manifesztumot amelylyel alkotmányt ígért Oroszországnak. Ismeretes, hogy mint ha­misították meg­ ezt az ígéretet. Amikor­­1906-ban a Durnovo és Akimov által kidolgozott új ál­lami alaptörvény megjelent, Witte a leghatáro­zottabban állást talált ez ellen, a cár akarata azonban Witte ellen döntött. A Witte ekkor lemon­dott és azóta nem vett részt az aktív politikában. Nyomott hangulat Oroszországban. Berlin, márc. — A Pesti Hirlap tudósítójától. — Oroszországban a legutóbbi kelet-porosz­országi visszavonulás óta s mióta lassan kiszi­várgott, hogy az orosz hadsereget óriási veszte­ségek érték, a hangulat igen deprimált. Kezdet­ben, habár elfátyolozottan se, bevallották a vere­ségeket és a 10-ik hadsereg sorsáról az igazság­nak eléggé megfelelő leírásokat közöltek, bár ezek a jelentések eléggé enyhítették a szomorú valóságot Amidőn azonban észrevették, hogy ezek a nyilvánosságra hozott részletek milyen lesújtó hatást gyakorolnak­­a közvéleményre, akkor úgy állították be a vereséget, mint hogyha az orosz vezérkar a visszavonulással csapdát állított volna a németek elé, melybe azok bele is estek volna. Az orosz vezérkari jelentések, ame­lyeket ilyen szellemben gyártottak, az utóbbi idő­ben tényleg nem is tartalmaztak egyebet, mint hogy az összes frontokon nagy győzelmeket arat­tak az oroszok. E jelentéseket Pétervárott igen­ szkeptikusan fogadták. Ennek ellenére is azon­ban hiba volna, hogy ha Oroszországról úgy ír­nának, mintha belefáradt volna a háborúba. A hatalmon lévők és a kezükben lévő sajtó a sovi­nizmus élesztését és fentartását népszerű szó­lamokkal igyekeznek elérni és a közvéleményt teljesen hamis jelentésekkel szolgálják ki, külö­nösen, ami az ellenség: Németország és Ausztria-Magyarország helyzetét illeti. A kétkedők száma, mint már jeleztük, ennek ellenére is jelentéke­nyen emelkedik és az orosz hatóságok is aggódni kezdenek a belső nyugtalanság miatt. Az elővi­gyázati intézkedések orosz módra kezdenek túl­zásba csapni, különösen félnek, hogy a sebesül­ten és betegesn visszaérkező katonák terjesztenek forradalmi szellemet az országban. Hatósági ren­delet kimondja, hogy a katonai kórházakba és gyógyintézetekbe csak olyan lapok és nyomtat­ványok érkezzenek, amelyet a cenzúra szigorúan átvizsgált A sebesült katonák látogatóinak a kórházba való belépésük előtt igazolniok kell magukat és csak akkor juthatnak be, ha személyi adataikat és előéletüket rendben találták. PESTI HÍRLAP március 11., vasárnap. • — -— H­M I * .­­ Pétervár, márc. 16. (Pétervári Távirati Iroda.) Gróf Wit­te volt pénzügyminiszter ma meghalt — Van is. — De hát mi? — kíváncsiskodott a kis­asszony. — A szag. — mondta Krilov és jelen­tősen mosolygott. — A szag? Nem értem. Krilov kissé szégyellősen felelt. Én magam sem tudom magamnak egé­szen megmagyarázni a dolgot. Amint a cir­kuszban fölállítják a ketrecet, amelyben ön föllép, már oda vagyok. Érzem a vaspálcá­kon azt a különös, mélységes, félelmetes oroszlánszagot, amelyet nem felejt el többé senki, amint egyszer érezte. A vér szagánál is izgatóbb. Amíg ön Odesszába nem jött az oroszlánjaival, én a világ egyik legrende­sebb és legpontosabb embere voltam. Min­denki félt tőlem, még a feleségem is, ami ritkaság. Aztán egyszer csak a cirkuszba men­tem és megcsapott ez a szag. Félni, remegni kezdtem. A homlokom verejtékezett. A szí­vem oly hevesen dobogott, hogy csaknem megfojtott. Az istállóból behallatszott a ré­mes oroszlánbődülés és én minden tagomban reszketni kezdtem. Csak gyermekkoromban tudtam ennyire remegni. Pedig azóta sok kényes és veszedelmes helyzeten estem­ át. Álltam egyszer szemben a cárral is, oly messzire tőle, mint most magától. Katonai iskolában nevelt embernek, amilyen én va­gyok, az ilyen közelség összeszorítja a szí­vét és én mégsem rendültem meg a császári kihallgatáson, mert azt láttam, hogy a cár jobban fél tőlem, mint én tőle. Egyáltalában nem féltem soha senkitől és lenéztem, meg­vetettem azokat, akik remegtek tőlem. Aztán, amikor a cirkuszban voltam, egyszerre a ketrecbe beugrott, mint a labda belepattant a királyi hím oroszlán. Vadul forgó, szikrázó nagy macskaszeme, fejedelmi sörénye, rugalmas, izmos és karcsú termete láttára meghalt ereimben a vér. „Ez az igazi király, — mondtam magamban, — még a ketrecben is félelmetes, gőgös, méltóságtel­jes." Az oroszlán egyenesen rám nézett és én éreztem, hogy holtsápadtra válok. Eltakar­tam az arcomat, hogy mások észre ne vegyék ijedtségemet, gyávaságomat. Az oroszlán pe­dig, mint aki megtréfált valakit, félig le­hunyt ravasz pillája alól gúnyosan nézett rám, miközben fesztelenül ásított. Rettene­tes nagy torka és hatalmas fogai még job­ban fölizgattak. Utána még több oroszlán rontott a színre. Egyik nagyobb volt a másiknál. Az ijesztő, fölséges nagyságok csak úgy höm­pölyögtek és enyelegtek a ketrec porondján. Ez a látvány úgy megzavarta az eszemet, hogy magamon kívü­l voltam. Életemben először láttam ilyesmit és nagyon megviselte az idegeimet. Jóformán észre sem vettem, hogy maga mikor ment be az oroszlánok kö­zé. Csak amikor éles parancsait hallottam, amikkel az oroszlánokra rákiáltott, akkor pillantottam meg magát és a meglepetéstől nyitva maradt a szájam. Kiáltani akartam, de lenyűgözött valami belém nevelt önfe­gyelmezés és különösen az, hogy senki sem szörnyűködött el körülöttem. Hogy maga egy vékony nádvesszővel be mert menni az állatok közé­, ez a gondolat megdermesztette b­­ennem az észt. Csak azt éreztem, hogy maga odabenn csodákat művel a királyi állatokkal. Bámul­tam, mint a gyermek, aki előtt ismeretlen világ nyílik meg. És ettől fogva nem tudtam másképp magára gondolni, mint ahogy a szerelmes ifjú: gondol álmai hősnőjére, ahogy a gyermek gondol az édes­anyjára, ahogy a szegény asszony az Istenére. Maga egy csodálatos, új igazságod új­ világot nyi­tott meg előttem, amely ismeretlen volt ed­dig számomra. Visszaadta lelki nyugalma­mat, énemet, hitemet, vallásomat. Ezért nem­ tudom többé magát elhagyni. Soh­a, soha, ér­ti? sohasem! . . . Igy szólt Krilov. Lion de Coeur kisasszony homlokom szigorú ránc jelent meg. Fölemelte a vessze­jét és könnyedén a gróf vállára csapott: — Barátom, — szólt hozzá, — én az ilyen embereket, mint maga,­­jól ismerem. Vigyázzon magára! Egy gazdag hollandiai gyáros is belém bolondult egyszer és utánam jött a fél világon keresztül. Utóbb már olyan tűrhetetlen lett számomra, hogy nem tudtam föllépni, ha ő ott volt. Ki kellett dobatnom. Erre öngyilkos lett, megölte magát, érti, ba­rátom? Vigyázzon tehát magára, Krilov. Engedelmes, jó gyerek legyen! Ismét könnyedén az államtanácsom vál­lára csapott a vesszejével, de Krilov felsó­hajtott ábrándos szemforgatással: — Ó, én egészen más vagyok. Maga en­gem meg sem ért, kisasszony. Én a szagba vagyok szerelmes, az oroszlánok szagába. És maga előttem csak az oroszlánokat képviseli. Lehajolt a kisasszony palástjához és alázatosan megcsókolta a szegélyéig mint ahogy a muzsik­a földesura kaftánját szok­ta" jobbágyi csókjával illetni .. . Az államtanácsos már hét év óta járja a világot Coeur de­ Lion kisasszony orosz­lánjaival együtt. Apró szívességeket tesz, megbízásokat végez el a cirkuszi artisták számára, akik ennek fejében megtűrik őt

Next