Pesti Hírlap, 1915. május (37. évfolyam, 120-150. szám)

1915-05-16 / 135. szám

ti offenzívája százharminc kilométeres vonalon a magyar határszéleket elfoglalta, e százharminc kilométer végén, mint viharálló sziget emelkedett ki Uzsok. A legnagyobb áradat közepette, mikor azt kellett már hinni, hogy itt is hömpölyögve csap át az orosz hullám, Uzsokot Szurmay tartotta. A külföldi sajtó sziszegve irta le a nevét s a helyet, amit nem tudott elnyelni semmiféle túlerő: a magyar honvéd megvetette a lábát, nekifeszítette a mellét és Uzsok állt. Most tájt a hágón s már a Kárpátok galiciai kijáróinál ott állnak Szambor és Drohobyc előtt az uzsoki rendületlenek is. S most nézzük, mi történt tegnap óta Przemysltől északra. Jaroszlav városát s hídfőjét a Szarvnál rohammal elfoglalják a németek. Odább északra József Ferdinánd csapatai egy lépéssel sem maradnak hátrább: ők is elérték a Szán legalsó folyását: Rudnikot és Lezsajskot. Pár kilométer még és kezdődik a Tanev-régió, orosz föld, a lubliki kormányzóság. Középgalicia a fölszabadulás előtt áll. S e folyamatot nem képes többé megállítani az oroszok délkeletgaliciai offenzívája sem. A Dnyeszteren át a Pruth-vonal ellen intézett orosz támadás, amely Cserovic és Kolomea közt széles fronton egyszerre tört előre, úgy látszik, elérte a legtöbbet. Kolomeától északra ezt is megállítottuk, az ellenség összes rohamait elkeseredett harcokban stájerekkel visszavertük. Délkelet-Galiciában próbálta a fejetlenné, kapkodóvá vált orosz hadvezetés ellensúlyozni a mi középgaliciai offenzivánkat, de ezalatt a középgaliciai offenziva áthatolt lengyel földre is és a Piliea alsó folyásától a Visztuláig Woyrsck és Dankl seregeivel a sarkukban vonulnak vissza az oroszok. Hogy a Visztulánál meddig jutott a hátrálásuk, arra a mai hivatalos jelentések nem nyújtanak tájékoztatást, de bizonyos, hogy a Visztula déli partján egészen a Szánig nyomott orosz arcvonalhoz előbb-utóbb hozzá kell igazodnia a Visztula északi partját érintő orosz frontnak is. Ami a pilieai orosz frontot illeti, itt már biztos támaszpontot kapunk: Novomiasztót elértük, tehát a tegnap említett Inovlodztól csaknem harminc kilométeres távolság tettünk meg. Novomiasztótól délkeletre Ziadom felé visz az út, északkeletre pedig Grójec felé, amely a Varsótól kiinduló szárnyvasút végpontja. Nikolajevics Miklós nagyherceg a galiciai harctérre elrendelte, hogy az oroszok a Szan-vonalon álljanak meg. De, úgy látszik, már ezt a parancsát sem lehet végrehajtani. Mit rendelt el a lengyelországi harctérre s mit nem lehet majd ott sem végrehajtani, reméljük, rövidesen erre is megjön a válasz. PRZEMYSL Q.ITI boj/^ '"S-A ^H*0' f \ JJoJ/ilCL N-S. p tCan,a]f lyO V/sfCO!/ ^ Qfy^ Arany medália. Irta: BÓNYI ADORJÁN. A hercegnő a Fiastyúk utcában lakott, fent a menyországban. Szép, fehér és tiszta felhők márványából épült a palotája. Naponként sokan látogatták a hercegnőt; emberek, kik sokat szenvedtek a földön és akiknek sok-sok szenvedését elő volt hivatva elcsituítani. A hercegnő eloszlatott minden bánatot a szivekről és aki átlépte palotája küszöbét, — az ajtó édes, mennyei muzsikával zengett, amikor valaki belépett, — igen, aki eljött csak egyszer is hozzája, végtelen és örökké tartó megnyugvással távozott, mintha soha fel nem ébredő álomban ringana. Egy februári délelőttön megszólalt újra a lágy és ünnepélyes zene, mely látogató közeledését jelezte. A hercegnő aranyhaját rakta éppen reggeli frizurába és várakozólag nézte a közeledőt. Lassan és szöges cipőjében kopogva ballagott általa finom termeken a jövevény. Kopott, szürkekék uniformist viselt, melyen a hó és eső, éjszakák és viharok hagytak kopottas nyomokat. Sapkáját, melyen bágyadt sárgarézgomb ragyogott, tétován és félszegen forgatta ujjai között, odalfegyver függött az oldalán és a mellén, a szíve fölött sötét folt, feketés folt volt, golyó harapta bele a szürke kabátba,és a harapásból csöndesen, vékonyan szivárgott a vér. A hercegnő letette elefántcsont fésűjét, és meglepetve pillantott a szótlan, sáros és elcsigázott vendégre. — Ki vagy te, ember? — kérdezte olyan hangon, mely a szívig rezgett. A férfiú összeütötte a bokáját. — Eccery Mihál a nevem. Ide utasított az égi poszt. És állt az ember, állt a csukaszürkében, vérző sebével és tudatlan, komoly és nyugodt arcával. — Hát mi vagy te, Egyszerű Mihály? Honnan jössz és mit kívánsz és miért vagy itt? Ki vagy te, mi vagy te, jó ember? Mihály jobbkezét a zsinórra igazította, mely oldalt végigfutott a bakanadrágon. — Gyalogos. Honvédbaka. Tizedes a négyesektül. Jelentem alásan. És lassan nekibátorodott Egyszerű Mihály. A hercegnő szeméből melengető pillantás ragyogott becsületes arcába. Mihály nagyon, nagyon jó érzést érzett ettől a pillantástól és nekibátorodott és beszélni kezdett, egyszerűen és keresetlenül, mintha nem is a mennyországban lenne, hanem csak valami rossz galiciai faluban és a drága jó hadnagy úr kérdezné: — Isten nyugosztalja, ott esett el a térdig érő hóban Uzsoknál, csak úgy megfordult maga körül, mintha hátra akarna nézni, aztán elvágódott, sose kelt fel többet, Isten nyugosztalja — igen, mintha Molnár hadnagy úr kérdezné, hogy hát, hogy is volt csak Mihály tegnap avval a patrullal? Forgatta sapkáját, mintha onnan rázogatná ki a bátorságot és beszélt Mihály a hercegnőnek, aki figyelemmel hallgatta. Beszélt a vonatról, amellyel dalolva mentek, mentek sokáig, sokan, messzire. Beszélt a hideg hegyekről, amiket Egyszerű Mihály sohasem látott annakelőtte, ahol kitették őket és ahol már tudták: na most jön a harc. Beszélt a lövészárokról, ahol hetekig tűrték, állták, bírták és vállalták, megadással és néha szinte jókedvvel Isten hidegét, havát, orosz shrapnellt és az ágyuk goromba dübörgését Azt is elmondta Egyszerű Mihály honvédbaka a négyesektől, hogy bizony a lövészárokban János volt a szomszédja. Hogy milyen János? — ezt is el kellett mondania, mert szorosan és lényegesen hozzátartozott a dologhoz. Ugyanaz a János, komája, falubelije, akit Mihály egyszer, még régebben, holmi korcsmai nézeteltérés, egy piroskendős drága parasztlányv meleg szeme párja miatt bizony megszurkált egy kicsit dühös, parasztos férfi daccal. Ült is érte Mihály, börtönben ült három esztendőt. De most, ahogyan egymás mellett álltak, fe- 390 PESTI HÍRLAP ___ 1915 május 16., vasárnap.