Pesti Hírlap, 1915. május (37. évfolyam, 120-150. szám)

1915-05-01 / 120. szám

1913. május 1., szombat. PESTI HÍRLAP London, ápr. 30. Hasler dandárparancsnok tábornok elesett. Angol szemtanú az yperni harcokról. London, ápr. 30. Az Ypern mellett folyt harcokról egy „szemtanú" a következőket írja jelentésében: A németek támadása éppen nem volt váratlan, minthogy már előzőleg néhány nappal a német­­ arcvonal mögött csapatmozdulatokat észleltek. A terv az volt, hogy hirtelen délnyugati irányú támadással hatalmukba ejtik a Bixschootetól délre eső csatornaátjárókat és ezáltal az angolok balszárnya mögött foglalnak állást, amelyből Ypernt támadhatják. A támadással meglepett tü­zérség tüzelést kezdett rövid távolságról és fel­tartóztatta a rohamot. Ypernből is gyors segély érkezett. A tisztek parancs nélkül is ellentáma­dásra vitték embereiket a felvonuló ellenség csapataival szemben. Amikor beköszöntött az éjjel, holdfény mellett folytatták a küzdelmet. Német repülőgépek bombázták Nancyt. Páris, ápr. 30. A Temps nancyi jelentése szerint egy né­met repülőgép megjelent Nancy város­­központja felett. Három bomba az igazságügyi palota köze­lében esett le és három embert megölt, hatol sú­lyosan, sok más embert könnyebben megsebesí­tett. A német repülőgépet, amely igen magasan repült, hevesen ágyúzták, de az gyorsan eltűnt. Kedden is bombázták német aviatikusok Nancyt. A bombák öt embert megöltek. Joffre látogatása Belfortban. Berlin, ápr. 30. Baselből jelentik. Joffre a múlt csütörtökön Belfortban idő­zött. Több tisztnek és aviatikusnak kitüntetése­ket nyújtott át. A kitüntetések átadása alatt két egyfedelű a vár felett cirkált, hogy elejét vegye német aviatikusok esetleges támadásának. Jöffre azután megtekintette a védműveket és este El­zászba utazott. Franciaország és a háború A francia munkásság és május elseje. Berlin, ápr. 30. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — Párisból jelentik Kopenhágán keresztül. A francia kormány a munkássához fordult azzal a kívánsággal, hogy ne vesztegessen el egy napot sem. Ezek következtében sehol sem tartanak má­jusi ünnepet. Csak a Szajna-departement szindi­kátusa tart gyűlést május 1-én. Amsterdam, ápr. 30. Parisból jelentik: A francia bányamunkások elhatározták, h­ogy május elsején nem ünnepelnek, hanem a haza iránti szeretetből folytatni fogják a hasz­nos munkát. A francia kamara ülésszaka: Páris, ápr. 30. A kamara ma ismét megkezdte üléseit. A beterjesztett törvényjavaslatok közül az egyik az 1915. év második felére szóló költségvetési provi­zóriumra vonatkozik. Az ülést Deschanel elnök nyitotta meg, aki mindenekelőtt a harctéren elesett Chaigne képvi­selőről emlékezett meg s bejelentette, hogy Pas­qual képviselő német fogságból visszaérkezett. Deschanel ismételten hangsúlyozta, hogy egész Franciaország szilárdan kitart győzelmi akarata mellett. A beszédet nagy lelkesedéssel fogadták. A kamara hetenként egy vagy két ülést fog tartani. A legutóbbi időben a kormány és a par­lament tagjai között tanácskozások folytak az ülésszak bezárásáról. A kormány valószínűleg nem fog élni azzal a jogával, hogy a kamara ülésszakát berekeszsze. Az ülésszak tovább fog folyni, anélkül, hogy a kamarának, miután mun­káit elvégezte, üléseket kellene tartania. Ily mó­don eléri azt, hogy a kamara,, ha az események megkívánják, bármikor egybehívható legyen. A szabadságolt franciák újrasorozása. Lyon, ápr. 30. A Republicain jelenti Parisból. Megállapították, hogy egyes sorozóbizott­ságok a legutóbbi sorozásnál számos legény­ségi állományba tartozó egyént, akit megelőző­leg bizonytalan időre szabadságoltak, katonai szolgálat alól felmentettnek nyilvánítottak. Ez az intézkedés ellentétben áll a hadügyminiszter rendeleteivel, amelyek szerint a bizonytalan idő­re szabadságoltakat az újabb felülvizsgálat al­kalmával ismét bizonytalan időre szabadságolni vagy pedig — alkalmasság szerint — a hadse­regbe vagy segédszolgálatra kell beosztani, de a katonai szolgálattól felmentettnek nyilvánítani nem leh­et. Ezért a­ sorozó bizottságok ilyértel­mű határozatait érvényteleneknek nyilvánítot­ták, s az ily módon szabadságoltakat behívták. Ezeket újból megvizsgálják. A Dardanellák ostroma ten­gerest és szárazföldem. Török hivatalos jelentés.­ smn Elesett egy angol tábornok.­ ­ — Én nem mehetek el az esküvődre, apa! De miért? — Ne kérdezd . .. Az öreg kihúzta magát, egyenes lett, mint egy jegenye. — De igenis, kérdezem. Tudni aka­rom! . . . Parancsolom, hogy megmondd! A fiú kacagott, mint egy őrült: • — Vagy úgy? Parancsolod? Hát az már más, akkor csakugyan meg kell, hogy mondjam .. . Azért, apa, mert ez a te meny­asszonyod régebben az én szeretőm volt! ... Ill Bauer azt akarta mondani: hazudsz! De nem mondott semmit, csak fogódzkodott erősen az Íróasztal szélébe és a nézése tele volt kéréssel, kérdéssel. A fiú le-felszaladgált a szobában: — Igen, — lihegte. — Ez a finomlelkű teremtés, ez a gyönyörű karakter, ez a kivé­teles nő gyalázatosan becsapott téged, drága apám! Életében se látott ez vidéket, itt szü­letett Pesten, a Csikágóban. Az apja nem járásbíró volt, hanem egy részeges, züllött pincér, aki átszökött egy némberrel Ame­rikába. A kisasszony meg itt nevelkedett, a ligeti színházak táján, amint láthatod, elég szép eredménnyel. Húsz éves korában ke­rült az üzletbe, mamsellnek, de akkor már sok mindenem keresztülment, hát megbe­csülte magát. Most körülbelől velem egy­idős, huszonnyolc éves, egy nagyszerűen változatos múlt van mögötte, előtte a szédí­tő karrier magas palotája, melynek utolsó lépcsőfokára ma hág­, a te segítségeddel, apám. Bauer egészen legörnyedt, csak úgy fityegett rajta a kitűnő szabású Ferenc Jó­zsef. Szeme alatt a bánat kék szivárványa illett. — De te, — motyogta, — azt mondod, hogy te . . . — Igen, én. A többi között én is. De hát mit jelent ez. Semmit. Azt hiszem, itt már minden mindegy . . . Vagy nem hiszel nekem? Adatokat akarsz? Jó. A hölgyet Ir­mának hívják, akkor Weisz volt, de lehet, hogy azóta Vágóra, vagy Vécseire változ­tatta a nevét. Plasztikus vállai vannak, kü­lönösen ha bízott is egy kicsit. Mi kell még? Akkor a Murányi­ utcában laktak ... — Elég, — nyögte az öreg, — elég! ... — Lassan kivánszorgott a szobából, nem is nézett a fiára, aki a két kezébe ejtette az ar­cát s vonagló testtel­ sírt. Ment az öreg ke­resztül a langyos, pompás, fiatalasszonyt­váró termek során, az előszobában megállí­totta az inas: — Méltóságos uram, a kocsi lent vár! Bauer zavartan kapkodott az órája után: — Hja, igen. Persze, persze, a kocsi. Mindjárt háromnegyed . . . Az ifjas ráadta a prémes kabátját, le­kísérte a kocsihoz. Ezt a kocsit ismerte Pes­ten majd minden ember: ragyogó fekete volt, tetőtől-talpig, sehol rajta egy világos pont. Fek­ete bársony az ülése, feketék a gumival körülölelt kerekei, az ajtó fogau­tyúja fekete bőrrel bevont, fekete a két tü­k­rös­ szőrű, gyönyörű ló, sőt feketére obszi­dált a szerszám súlyos ezüstje is. — A halálhintó! — mondták az embe­rek a Stefánia-úton, amint komoran vágta­tott el közöttük a fekete fogat. Bauer életében most riadt meg tőle Már csak Kabatepénél vannak ellensé­ges szárazföldi csapatok. — Egy francia és két angol csatahajót megrongáltak a török ü­legek — Két nap óta a flotta nem tett kísérletet a támadásra. Konstantinápoly, ápr. 30. A főhadiszállás közli: Az ellenséget, amely Kum Kaleh környékén partraszállott volt, bármennyire igyekezett magát hajó­ágyúinak védelme alatt a parton tartani, teljesen elűztük. Nincs többé ellenség a Dardanellák anatóliai partján. A kabatepei partkiszögellésen megmaradt ellenséges had­erők makacsul igyekeztek hadihajóik tüzelé­sének védelme alatt magukat tartani. A fél­sziget többi pontjairól az ellenséget elűztük. Ütegeink tüzelése tegnap meg­rongálta, a Jeanne d'Arc francia páncélos birkájét, amely a fedélzetén előállott tűz következté­ben Tenedos felé sietett vissza. Egy angol torpedózuzat a tengerszoros bejáratánál el­süly­esztettünk. A tengerszoros felé előretolt ütegeink először, hogy beült. A szemei idegesen für­késztek körül, valami nyugtalanság fogta el Szertett volna kiugrani, hiszen voltakép már azt sem tudta, miért megy. Az esküvő­ről szó se lehetett többé! Talán csak mon­dani akart valamit a lánynak, valamíg na­gyon csúnyát, kegyetlent ... Az igazságot! A kocsi rohant, feketén, nesztelenül, az öreg szúrásokat érzett a szíve tájékán, valami hi­hetetlen fájást. A keze, meg a lába hideg volt, mint a jég. Egypárszor el is szédült, majd betörte a fejével a csiszolt ablaküve­get. Nem volt annyi ereje, hogy megnyomja a villamos csengőt, pedig szólni akart a ko­csisnak, hogy álljon meg, vagy forduljon vissza, az ég szerelmére, mert mindjárt vé­ge van! .. . — Ho-opp! . . . suhintott a kocsis dü­hösen, mikor az Andrássy­ útról a Körútra kanyarodva majd elgázolt egy rikkancs­gyereket. A fiú félreugrott, rányújtotta a nyelvét: — Juj, a halálhintó! — üvöltötte, az­után elszaladt. A Murányi­ utcában egy öreg, másott ház előtt áltak meg, a kocsis leugrott a bak­ról, kinyitotta a feketefogantyus ajtót és tisztességtudón félreállt, hogy a méltóságos úr leszállhasson. De a méltóságos úr egyál­talán nem sietett, sárga arcával, szederjes szájszéleivel, nászra készült testével, mere­ven, félig lecsúszva terült el a párnákon. Úgy elnyúlt, mintha üvegkoporsóban fe­küdne! . .. 5 _

Next