Pesti Hírlap, 1915. május (37. évfolyam, 120-150. szám)

1915-05-02 / 121. szám

­ 1915. május 2., vasárnap. PESTI HÍRLAP - - • T .. .­­ — volna a nyilvánosság­ tudomására hozni, miféle tüzérségi hadianyaggal és hogyan tudják a németek az eddigi tudomány sze­rinti arcvonaluktól 20—30 kilométernyire fekvő Pünksrehent bombázni. A fontos az, hogy bombázzák. Ez a tény önmagában véve is megmagyarázza a flandriai offenzíva célját: a németek fe­nyegetik a francia, tengerpartot, Pünksr­cdent és ezzel megint aktuálissá válik az Anglia elleni külön háború problémája. Hogy ezt a célt merről, honnan igyekeznek majd megközelíteni, a jövő fogja megmutat­ni, bizonyos azonban az, hogy a döntésinek a Dixmuiden—Ypern front valamelyik pontján kell megtörténni. Az a nagy len­dület, amelylyel a németek offenzívájukat Flandriában megkezdték, az a tény, hogy Pünksrcdent már két napon át bombázták: mindez a döntés keresésére mutat. Föl kell azonban vetni itt egy újabb problémát: mi fog történni, ha Pünksredent rommá lőtték a németek? (Föltéve termé­szetesen azt, hogy a német front most is azon a vonalon áll, amelyet a hivatalos jelentések adatai alapján lehetett megraj­zolni.) Mit érnek el ezzel, ha a vár előtt ott állanak az ellenség lövészárkai, ha ott őrködik az ellenséges arc­vonal? Hogyan fogják a németek az elért sikert kamatoztatni? Nyílt kérdés marad, amelyre ismét csak kombi­nációkkal lehet felelni, de határozottan nem. Úgy látszik, a német hadvezetőség annyira fölkészült a flandriai nagy offenzí­vára, úgy látszik, olyan hadititkok lappan­ganak az események mögött, amelyre a vá­laszt csak az események adhatják meg. Mindenesetre feltűnő azonban, hogy a szö­vetségesek abbahagytak azzal a tervükkel, hogy a németek flandriai arcvonalát hátba­támadják, amit a Zeebrüggenél való partra­szállással véltek megvalósíthatni. A né­metek azonban annyira megerősítették had­állásaikat a tengerparton, hogy a terv kivi­hetetlennek bizonyult; a belga tengerpart ellen tüzelő angol flotta-különítmény min­den egyes hajója súlyosan megsérült, amint ezt napokkal ezelőtt az angol admiralitás maga is bevallotta. A németek tehát meg­hiúsították az ellenség tervét. A németek legimpozánsabb tulajdonságai közé tartozik viszont­­az, hogy minden életrevaló ötletet tökéletesíteni tudnak. A flandriai front eseményeiről alig közöl említésre méltót a mai német hivata­los jelentés. Mindössze azt említi meg, hogy az Yser—Ypern-csatorna nyugati partján vívott harcok, amint az előrelátható volt, az ellenségnek igen veszteségteljes kudar­cával végződtek. Yperntől északra az ango­lok és franciák megismételték térnyerést célzó előretöréseiket, de hasztalanul. * A Gallipoli félszigeten a körülzárás veszedelme fenyegeti a Kabatepénél partra­szállott angolokat. A török főhadiszállás tegnap közölte, hogy a Gallipoli félszigeten és a Dardanellák anatóliai partján (tehát Kum-Kalehnál) partraszállott ellenséges csapatokat elűzték, már csak Kabatepénél van ellenség. A mai hivatalos jelentés pedig az angol sereg veszélyeztetett helyzetéről szá­mol be. A török hadsereg kiváló teljesítőké­pességének bizonyságai ezek az események. Március 18-án a partvédő tüzérség verte vissza az ellenséges flotta ostromát, a máso­dik, általános rohamot pedig vetélkedve űzi vissza a parti tüzérség és a török száraz­földi hadsereg. A Dardanellák közül az en­tente egyik kudarcot szenvedi a másik után, egyre bizonyosabbá válik, hogy a rendelke­zésükre álló erőkkel hiábavaló a török ten­gerszoros áldozatteljes erőszakolása. Derű és ború. Irta: SZÍNI GYULA. 1. Kissé­­sápadtabb és ráncosabb lett az arca Zakariás barátomnak, hogy három év óta nem láttam. A tekintete keserűbb, da­cosabb lett azóta. — Azt mondják, hogy embergyűlölő lettél. Igaz ez? A kérdésemre Zakariás elmosolyodott. — Már te is elhiszed, amit az emberek mondanak rólam? Pedig valaha megértettél. Valamit még­ akart mondani, de mást gondolt és begombolta a kabátját vékony, feltűnően aszott kezével. Csüggedt, szomorú mozdulat volt ez. Engem mélységes szánalom fogott el iránta. Pillanat alatt végigfutott emlékeze­temen mindaz a sok baj, amely ezt az em­bert egymásután érte . . . Ó, a sors! A buta véletlen. Miért ép őt?.. . . Ezer kérdés­ cik­kezott át a fejemen. Mert az ember ilye­nkor tele van nyugtalan kérdésekkel: Ha téged is ilyen csapások érnének? És nem érhet­nek-e? Olvastál-e már csillagzatodban? — József — szólt hirtelen hozzám — te még nem tudod, hogy a világon a legmeg­alázóbb érzés a mások szánalma, irántunk­­való jósága. Málatlanságra ingerel, mégis milyen, jó a vigasz, a segítség, az em­beri szolidaritás! Magam is erre voltam kiváncsi, hogy Zakariásban — akit oktalan, súlyos véletle­nek fejbe ütöttek és letiportak — milyen ,érzés maradt m­­eg az emberekkel szemben.' L ... — Emlékezem — szólt Zakariás amikor fiatalos jókedvvel néztük le az egész emberiséget, ezt a nyüzsgő, nevetséges han­gyabolyt. Mulattunk rajta, amikor láttuk, hogy egy görnyedt hátú öreg ember nehéz terhet cipel az utcán. Miért nem teszi le? Miért nem fut el inkább? Mit kínlódik így tovább? . . . — És akármennyire le is néztük az életet, mégis szebbnek láttuk, mint most, ugy­e, régi cimbora? — jegyeztem meg. Zakariás elmosolyodott és szólt: — Emlékezel-e még azokra a szenzá­ciókra, amiket nekünk Wagner okozott? Azt hiszem, a „Siegfried" előadása után mond­tad, hogy a legcsodálatosabb ebben a zené­ben, hogy vihara olyan magasra tornyoso­dik föl, hogy az ember beleszédül, belesá­pad és nem hiszi, hogy ez még magasabbra lendülhet föl és mégis a következő percben még kietlenebb, még zordonabb, még eget­verőbb a felszállása. Így van az ember az élettel szemben is. Nem tudja olyan rossz­ba­n elgondolni, hogy az élet még annál is rosszabb ne tudjon lenni. Legyintett a kezével és folytatta: — Különben . . . nekem mindegy . . Fatalista lettem. És ezzel már csaknem hu­morista is lettem. Hidd el, hogy van a baj­nak olyan foka, amelyen túl már csak ka­cagni érdemes. Ilyen nevetnivaló dolog pél­dául az én drága, régi, hagyományos, hű és nélkülözhetetlen balszerencsém. Franciául: „la guigne noire", németül meg: fekete szu­rok. Szinte mesébe való már az, ahogy a baj a nyakamba varrta magát. Ahová lépek, ahová megyek, a nyomomban van. Ez az én „Horlá"-m. Magamra, nézve én oly vesze­delmes vagyok, mint másokra. — Barátom — vágtam a szavába — ostoba babonáddal csak magad alatt vágod a fát, te szerencsétlen! Ha annyira hang­súlyozod, hogy balkezű vagy a szerencsé­sen, az emberek könnyen­ el­­iszik és kerülni fognak. Hidd meg nekem, hogy a baj oly általános, hogy nem kell vele külön el­dicsekedni. — Nem ismersz még engem eléggé — mondta Zakariás. — Én született . . . „pechvogel" vagyok... nincs rá magyar szó. — Nincs i­s — feleltem — a magyar sokkal logikusabb, tisztább fejű, semhogy ilyen előítéletes fogalomra szól volna. — Vigyázz! — kiáltott rám és megragadta a karomat — most elütött téged az autó. Csak azért, mert velem vagy, csak azért! Jobb lesz, ha nem jösz velem. Olyan vagyok, mint a bélpoklos, a bajom átragad mindenkire. Fölnevetett Zakariás, de gúnyos, sivár nevetését könny kisérte, amely kibuggyant a szeméből. Magamban azt kellett gondol­nom, hogy ez az ember kissé meghibbant, ami nem is volna nagy csoda. Zakariás mélyen és fürkészőn a sze­membe nézett és halkan, titokzatosan mondta: — Egy gondolat kinéz engem folyton és nem tudok tőle megszabadulni. Hogy szerencsétlenséget hozok annak a fejére, aki szeret engem, aki jó hozzám!­­ — Csak folytasd — szóltam hozzá szi­ot keresett Zakariás csaknem Az­irisz harctér. A vezérkar jelentése: Hivatalos jelentés. (Kiadatott 1915 má­jus 1-én délben, érkezett délután 5 óra 45 perckor.­ O­r­o­s­z-L­e­n­g­y­e­l­o­r­s­z­á­g-b­­a­n élénk ágyuharc volt, amely mi i­lyenkint éjjel is tartott. Orosz biz­tosító csapatokat több állásból el­űztünk. N­y­u­g­a­t-G­a­l­i­c­i­á­b­a­n és Német hivatalos Jelentés, Berlin, máj. 1. A" nagy főhadiszállás közli május 1-én. A savlii ütközet ránk nézve kedvezően végző­d­ö­tt. Az oroszok nagy veszteségek után Savlit mind a négy sarkán felgyújtva Mitau irányában menekültek tovább. Az üldö­zést folytatjuk. Foglyunk ed­dig mintegy 1000 v­a­n. Ezen­kívül 10 géppuska, nagymennyiségű podgyász, lőszerkocsi és különösen sok lőszer jutott a kezünkre. Kálváriánál és ettől északnyugatra az ellenség támadá­sait ránézve veszteségtelje­sen visszavertük, eközben ismét 350 oroszt ejtvén foglyul. Ezzel szemben az oroszoknak A­ugusztávtól délnyugatra s­i­k­e­r­ü­ 1t e­g­y német előőrs­századon éjjel rajtaütni ésennek súlyos vesztes­é­geke­t okozni. Pi­o­e­k­t­ó­l keletre és a P­i­r­i­e­a déli partján gyenge orosz előretöréseket visszavertünk. A legfőbb hadvezetőség,­ ­ a kárpáti arcvonalon nincs változás. Az O­r­a­v­a- és az O­­p­o­r­völgy közt általunk elfoglalt ma­gaslatok ellen az ellenség tegnap is ismételten heves támadásokat inté­zett, amelyeket újra az oroszok igen nagy veszteségei mel­lett visszavertünk; eköz­ben 500 oroszt elfogtunk. Délkelet-Galíciában és Buko­vinában időről-időre ágyuharc volt. Zaleszcskytől délre ütegeink egyike egy orosz lőszerraktárt tüzeléssel felgyújtott. • H­ö­f­e­r altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese.

Next