Pesti Hírlap, 1915. június (37. évfolyam, 151-180. szám)
1915-06-10 / 160. szám
1915. június 30., csütörtek PESTI HIRLAP nak, Kalisev Bulgáriának azt a kívánságát tolmácsolta, hogy a Törökországgal való barátságos politikát tovább folytassák. Semmiféle igézet sem távtoríthatja el az eddigi iránytól. A háborús Németország, Németország retorziója a francia hadifoglyokkal szemben. A német foglyokat Afrikában, Dahomey sárgalázas vidékén négerekkel őrizteti a francia kormány. Megtorlásul a legkényelmesebb német fogolytáborokból megfelelő számú franciát válogatnak ki és a mocsaras vidéken folyó szabályozási munkáknál dolgoztatják őket. Berlin, jan. 9.A német kormány már a múlt év november havában azt követelte Franciaországtól a spanyol és az amerikai nagykövetségek útján, hogy az Afrikában hadifogságban tartott németeket vigyék egészségesebb helyekre. A francia kormány egy hivatalos kommünikében azt bizonyítgatta, hogy az afrikai hadifoglyok testi jólétéről gondoskodás történt. Bebizonyosodott, hogyez teljesen alaptalan. Különösen Dahomey-iben borzalmas a hadifoglyok helyzete. Szalmán kénytelenek feküdni a maguk építette agyagkunyhókban. Őrizetükre feketéket rendeltek ki, akik nagyon is éreztetik a fehérekkel hatalmukat. Orvosi segély, orvosság nincs, dacára annak, hogy Dahomey Nyugat-Afrika egyik legegészségtelenebb helye. A sárgaláz és a malária napirenden vannak. De az Észak-Afrikában tartott hadifoglyok helyzete sem jobb. A hőség gyakran ,60 fok Celsiusra emelkedik és úgyszólván kalap nélkül kénytelenek a foglyok az izzó napsütésben nehéz munkákat végezni. A francia kormány egyedüli könnyítése az volt, hogy hosszabb, délelőtt 11-től délután 3 óráig tartó, déli szünetet tartott. Mindezeken felül a táplálék kevés, a hazulról küldött dolgok elvesznek, a büntetések pedig rendkívül kegyetlenek. Mindezeknél fogva a német hadvezetőség, tekintettel, hogy minden tárgyalás sikertelen maradt, kényszerítve látta magát arra, hogy megtorló intézkedésekhez nyúljon. Dahomey gyilkos klímája és a civilizált fehérek őrzéséhez fekete katonák nem állanak Németország rendelkezésére, s így nem követheti Franciaországnak a kultúrától áthatott példáját. Ezzel szemben ugyanannyi francia hadifoglyot, ahány német hadifogoly vanAfrikában, kiválogatnak a legszebb fogolytáborokból, ahol eddig minden kényelemben és gondosságban részesültek és a mocsaras vidékeken folyó szabályozási munkálatoknál fogják őket dolgoztatni. A foglyok kiválogatása tekintet nélkül a szociális állásra és hivatásra történik meg, épúgy, ahogy Franciaország teszi a német foglyokkal Afrikában. Németország ezzel azt akarja elérni, amit az emberiességre való apellálás és a hosszan húzódó tárgyalások nem tudtak elérni. S vagyunk. Ellenségeink csalódtak, mert kiéheztetési politikájuk csődöt mondott. Az uj termésig kibirjuk lisztkészletünkkel s bízom benne, hogy a pékeknek és a kiskereskedőknek nemsokára jobb keverésű lisztet fogok adhatni. Ezelőtt körülbelül hatszázötven bécsi péknek a fejét kellett törnie azon, hogy honnan szerezhessenek elegendő lisztet, most már csak egy ember van Bécsben, akinek ezen törnie kell a fejét és ezt az embert van szerencsém a magam személyében bemutatni önöknek. Csak egy mód van arra, hogy mindenki megkapja, amit joggal elvárhat és ez az új termés lefoglalása a köz érdekében. Le kell foglalni az új termést és le kell szállítani a legmagasabb árakat. De még egy fontos feladat van: módját kel ejtenünk, hogy egész Ausztriában mindenütt mindenki egyforma kenyeret egyék... (Felkiáltások: Magyarországon is!) .. . Igen, Magyarországon is! Lehetetlen állapot az, hogy a bécsi lakosság kukoricakenyeret egyék, mikor másutt tiszta búzakenyeret esznek. Magyarországot rá kell szorítani, hogy ne csak kukoricát adjon Ausztriának, de felesleges búzáját és rozsát is engedje át nekünk. A mi új aratásunk, ha megkapjuk hozzá Magyarország fölöslegeit, elegendő lesz az 1916 évi aratásig. És majd csodálkozni fog Anglia, hogy milyen lelki nyugalommal tűrjük a háborút, éhezni senki sem fog. Szólt ezután a bécsi polgármester a sörárak emelkedéséről, a cukorhiányról, majd a marhaállomány takarmányozásáról s e részben azt fejtegette, hogy Bécsben az állami takarmányközpont intézménye csütörtököt mondott Ez a hivatal, nem állt feladata magaslatán s csak igy történhetett, hogy a majorosok nem juthattak takarmányhoz és a tejellátás Bécsben a lehető legfogyatékosabb. A monarchia és a háború. császárváros polgármestere a termés fölosztásáról. Bécs, jun. 9. A harmadik kerületi Eintracht-társaságülésén Weisskirchner polgármester beszédet mondott Bécs és Ausztria élelmezésének kérdéséről. Többek között a következőket mondta: — Mikor nemrégiben a császár előtt audiencián voltam, a felség így szólt hozzám: „Bámulom a bécsi nép türelmét és áldozatkészségét, amelylyel a háború szenvedéseit és az azokkal járó következményeket viseli". Igen is, mi bécsiek, büszkék vagyunk arra, hogy béketűrők " •••!•• •••!•• • • ! 9 ig I ( A társadalom és a háború. Ferenc Szalvátor főherceg a magyar nemzethez. Ferenc Szalvátor főherceg, a Magyar Vörös Kereszt Egylet védnökhelyettese a következő proklamációt intézi a magyar nemzethez. A magyar nemzethez! Midőn erejében és önfeláldozásában megedzett hadseregünk a háború tizedik hónapjában döntő csapást készül mérni ellenségeinkre, szövetségben harminchárom évig társunk, Olaszország orvul támad reánk! Dicsőséges, legyőzhetetlen hadseregünk, melynek soraiban a magyar nemzet párját nem találó hősiességgel küzd, újabb harcok elé néz! Nem kételkedünk, hogy ezen újabb feladatunkat is erőnk tudatában Istenbe és ügyünk igazába vetett hittel, hűséges szövetséges társunkkal egyetemben, dicsőségesen fogjuk megoldani! Hála a nemzet hazafias áldozatkészségének, a Magyar Vörös Kereszt Egylethez oly gazdag adományok folytak be, hogy azok lehetővé tették az eddigi harcok ütötte sebek enyhítését, lehetővé azt, hogy a harc mezején vérüket ontott hősök nagy száma felgyógyultan a hadseregnek visszaadassék, sokan pedig a társadalom hasznos tagjaiként övéikhez térhessenek vissza. Ismervén a magyar nemzet lelki nagyságát, azon kéréssel fordulok bizalom teljesen hazafias áldozatkészségéhez, hogy a Magyar Vörös Kereszt-Egylet emberbaráti törekvéseit ezentúl kettőzött igyekvéssel iparkodjék elősegíteni, hogy felséges urunk és királyunk jelszava: „Bizalmam az ősi erényben!" ezáltal is változatlan fényben tündököljön! Tengerészek a Vörös Keresztnek. A bécsi közös hadügyminisztérium tengerészeti osztálya újabban hatezer koronát küldött a Magyar Vörös Kereszt Egylet emberbaráti céljaira. Jön a gyűjtőkocsi! Szombaton Kőbányán lesz gyűjtés. A nagy melegre való tekintettel a katonának fehérneműre, csokoládéra és hűsítőkre van leginkább szüksége és mint mindig, cigarettára- A társadalom szíve. A Pesti Hírlap szerkesztőségéhez ma a következő adományok érkeztek. A megvakult katonáknak: Dr Herceghné Gálcsek Fannyka tanítónő Soroksár 4 K, özv. Gláser Ottóné Zágráb 3 K, Markovits és Sarkadi Élesd 3 K, Mihályffy hadnagy Máramarossziget 100 K, Difkovics Róza 10 K, Polónyi és Török 40 K. A Belmont-kávéház „mérnökasztala" IS K, Stefánia Pestszentlőrinc 4-6 K. Két kisleány 2 K. A rokkant katonáknak: Jóbarátok Társasága Műcsarnok-kávéház 1.10 KA nyomorék katonáknak: Osztrák-Magyar Bank tisztviselője 5 KA katonák özvegyeinek és árváinak: Schön Margit 2 K. A Vörös Kereszt Egyletnek: Osztrák-Magyar Bank tisztviselője 5 K- A határig. r— rA Pesti Silav Zriküldött tudósítójától. — Lavocne, jun. 6. "A háború — szerencsére — eltávolodott tőlünk: ez látszik meg a határig, amelyet most már vasúton lehet elhagyni. Derűsebb, nyugodtabb a táj, nyugodtabbak, felhőtlen homlokúak az emberek és köröskörül eltűntek az emlékeztetők, amelyek minduntalan maguknak követelték az aggódó figyelmet. A hó hideg fénye helyett az élet melege sugárzik a vándorra, néma és mozdulatlan fehér síkok helyén aranylóan hullámzó gabonatengerek intenek és csodásan dús kalászú táblák piros pipacsszemükkel mosolyognak föl a kék égre. Érdekes jelenség:azelőtt a nem-gazdaember éppen csakhogy ügyet vetett a vetés állására, ma a coupé ablakához gyülekezik az egész utashad és büszkén és boldogan néz végig fegyvertársainkon: a búza- és rozstáblákon, a kiütköző tengeri szabályos sorain. És mindenki reménynyel telik el: mienk a diadal, mienk az eredmény, mert égi ítélet jön, istenítélet: a Gondviselés ezzel a bő terméssel jelt adott, hogy mellettünk áll... Ma, a halál napjaiban az emberek babonásak és fogékonyak felsőbb jelek miat! Bizonyos, hogy még a ridegebbet is elfogja az áhítat, látván a természet csaknem lázas munkáját. Mintha az édes anyaföld sietve rótta volna le háláját azért a sok vérért, amely barna testéért kiömlött, mintha százszoros élettel akarna fizetni az életért, amely elpusztult, ugy serkennek föl a föld méhéből az életet adó és életet biztosító nagyszerű ajándékok. Békesség terül a tájra, amelyen nemrég ágyuk dübörgő szava némította el a madárdalt és a csöndesen zúgó erdők mélyén ismét háborítatlanul ver a kakuk. A magyar honvédek harsány hurrája a futó ellenség nyomába szegődött és még a foszlányait sem hozza errefelé a kárpáti szél. Elmentek — mintha sohasem jártak volna errefelé — a derék szövetségesek is és nyugovóra tértek az idegen hangra felfigyelő szellemei a szent magyar hegyeknek, dús erdőknek, hűvös völgyeknek. Megint a régi a vidék, éppen csakhogy nehéz csaták dúltak errefelé. És ezt most már sohasem fogjuk elfeledni tudni. S mi egykor reménység volt, az most bizonyossággá vált és ez ezerszeresen drágává növeli ezeket a büszke és komor bérceket. Itt nem lehet bejönni! Itt nem jöhet be idegen, még ha millió és millió katonával bíró fehér cárja is a végtelen orosz birodalomnak! Nekem százszorosan jól esett viszontlátni ezeket a helyeket, mert a háború első hónapjaiban, amikor még fegyverrel szolgáltam a hazát, ezen a vidéken vártuk a muszkát. Minden bokrot, minden fát üdvözlök erre: a most jelentéktelen és békességes cserjéket és fákat a háború első izgalmaiban ismertem meg fantasztikus formájúaknak és veszélyt rejtő szörnyeknek. Világos őszi éjszakákon bel sokszor jött mögöttem a patrull, — öreg, de kemény tiszaháti legények •— ekkor mutatkoztunk be ezeknek az ágasbogas, kozákot rejtő rengetegeknek. Abban az időben bizony még nem voltunk harcedzettek, de becsületesen megállottunk a helyünkön... Megy a vonat a határ felé és a nyári alkony bíborában feketén ásít felém a beszkidi nagy alagút Előtte hatalmas szakadék. Ezt is ismerem. Langyos szeptemberi éjszakán holdfény ragyogta be az egész tájat, amikor elmenőben felsóhajtott a káplárom: — Hadnagy uram, az a jó Úristen ebbe a likba tán belehajthatná az egész muszka ármádiát mink meg csak a földet hánynák rájuk, de hamar kész vónánk velük! A káplár már nem érte meg, de kétezer muszka megrekedt abban a szakadékban! Körülbelül úgy történt — kicsiben — ahogy ő kivánta. Megy fölfelé a vonat és az egyetlen, ami a háborúra emlékeztet, egy-egy szembejövő transzport muszka foglyokkal. Reggeledik, mosakodnak, már úgy, ahogy a nyitott teherkocsikon lehet Megszólítok egyet, németül válaszol és nagyon sunyin mosolyog. — Én bezzeg rosszul imádkoztam, — ha-n darja és jellegzetes mozdulattal vájkál bele síp?.