Pesti Hírlap, 1915. július (37. évfolyam, 181-211. szám)
1915-07-01 / 181. szám
26 PESTI HÍRLAP 1915 julius T., csütörtök. / Tegyes. — (A háború és az angol szénbányászat.) A kőszénbányájában dolgozó munkások életét örök veszedelm környezi a bányalég miatt, amely ha véletlenül meggyül és lerobbanthat, akkor százak és százak életét oltja ki rövid néhány perc alatt. Ezen veszedelem ellen a bányákban a világosságnál dolgozni kényszerülő bányásznép különös szerkezetű biztosító lámpát használ, amely védelmet nyújt az ellen, hogy a bányalevegő a, lámpa világító lángjával érintkezhessék és hogy ennek következtében robbanás támadhasson. Ezekhez a biztonsági bányalámpásokhoz olyan üveget használnak, aminek rendktívüli a minősége, de főleg az elemállóképessége. A nagy életveszedelemre való tekintettel s a törvény rendelkezése értelmében úgy Angliában, mint a többi államokban is, az esetleges veszedelem elhárítása és megelőzése céljából a bányalámpásokra alkalmazandó üveg hatósági vizsgálat alá kerül. Ámde most a háború — amint a Revue Scientifique írja — az angolokat e tekintetben is súlyos helyzet elé állította. A bányalámpásokra alkalmas üveget ugyanis csaknem kizárólagosan Németországban és Ausztriában állítják elő és egész Angliában csak egyetlen egy olyan kereskedelmi cég van, amely a külföldi üveget importálta és szállította a bányáknak. Ennek a cégnek a készlete már hetek előtt kimerült s így most nincs tovább abban a helyzetben, hogy megfelelő üveganyagot szállíthasson. Az angol bányahtóságok tehát ez okból most azon a válaszúton vannak, hogy vagy le kell mondaniuk a kellő és a törvényben is előírt biztosítéki intézkedések megtételéről vagy pedig a további és körülményesebb intézkedések megtehetéséig ,üzemen kívül helyezik a szénbányákat. A bajt csak súlyosbítja, hogy a bányák, amelyeknek termékeit az angol flotta csak egy napig se nélkülözheti, emellett egyéb bajokkal és főleg munkás kérdéssel is küzdenek és így még az a veszedelem is fenyeget, hogy még az esetben is üzemzavar állhat be a fenyegető sztrájk révén, ha az üvegkérdést meg is tudnák valahogy oldani. Ez a helyzet rendkívül súlyos dilemma elé állítja az angol hadvezetőséget, mert nemcsak a flotta szénszüikséglete okoz gondot, de még inkább a muníciógyártás, ami szén hiányában teljesen holtpontra jutna. Az angol kormány ily körülmények közt, mint a bányák legfelsőbb fóruma, ez ügyben most úgy intézkedett, hogy elrendelte minden aggodalmaskodás nélkül, miszerint a biztosítólámpákhoz kevésbé megbízható üvegeket használjanak, holott evidens, hogy ez az intézkedés még rettenetes katasztrófáknak lehet okozója. De hát az angol kormánynak most ez is Iteeuba, a fő a szén és a muníció, még ha ezrek életébe kerül is. (Az olasz király genealógiája.) Az olasz királyi család ereiben nem tiszta olasz vér csörgedez s bár a genealógiája nem olyan világos és egyenes, mint a cáré, vagy az angol királyé, mégis — amiről talán csak nagyon kevesen tudnak, — az olasz király tizenhat őse közül kilenc német származású és csak hét olyan őse volt, akik nem német származásúak. Az olasz király egyik őse volt I. Maximilián bajor király is, ugy hogy Victor Emánuel olasz király harmadfokú unokatestvére Rupprecht bajor trónörökösnek. Az orosz cár őseinek vére hatvanhárom-hatvannegyed részben német és csak egy hatvannegyed részben orosz, illetőleg Romanov, a míg ellenben az angol király ősei visszafelé számítva hat generáción át (64 ős) tiszta németek és hogy egy csöppnyi, skót vér legyen az ősökben kimutatható, még jóval messzebbre kellene visszamenni. A mostani orosz trónörökös ereiben még több német vér van, mint a cáréban, mert hiszen anyja tudvalevőleg ismét német és pedig egy hesszeni hercegnő s igy az orosz trónörökös vérének csak egyszázhuszonnyolcad része orosz, mig a többi mind német eredetű. A jövendő angol király — a mostani welszi herceg — ereiben pedig némi magyar vér is csörgedez azon a réven, hogy a mostani angol királynénak, született Teck Mary hercegnőnek nagyanyja született Rhédey grófnő volt. Az olasz király ősei különben aligha fognak valami nagyon megörülni annak, hogy most odasorakozik melléjük egy montenegrimus is. Ennek az országnak uralkodó famíliája ugyanis genealógiai tekintetben nem igen válik díszére egy őseire büszke uralkodócsaládnak, mert hisz a fekete hegyek közt az olaszok szerint is mindig csak rablók és kecskepásztorok tanyáztak s Nikita is ezek közül való aki csak ..pick auf" mászott fel a királyság uborka fájára. "FÍSZÍVKÉPEZŐGÉPEK ZETSS-Bébé. Görz-Ansehiltz-ANQIa. ZEISS-Minlmurn-Palmos, Uörz, Tenix, tükörreflexkameráik, nagy választékban. HA DO, fényképezőgépek Üzletében, Budapest, Egyetem tér 5. igu VÍZMENTES PONYVÁT, in darabot 3X4 méretben, kedveziárban azonnal azt illíthatok. — Stein Jakab, Komárom, Kossuth-tér. 8-IH34 MECHANIKUS ESZTERGAPAD megvételre kerestetik. Ajánlatok „Killlay" emire Sikray hirdetőjébe, Vilmos császórut 33. 84795 BENZOLINE mely teljesen egyenértékű a benzinnel, azonnali szállításra kapható métermázsánkint 100 korona árban. Miniiszteri engedély nem kell. MÁRKUS és HERMÁN. BUDAPEST, VI. Szondy utca 5 1. 76530 ELADÓ Chevreau csizma sámfával, sima lakkcipő egészen új britsebes, szalon és pejacsevicsnadrág és kávébarna Waffenrock, Kálvária tér 13. I. 8. 84522 Jó állapotban levő KATONAI BINOKLI megvételre kerestetik. Dohánytőzsde, Király-utca 73. 773TS KIÁLLÍTÓ művészek festményei jutányos áron eladók. Megtekinthetők délelőtt 10—12, délután 3—51g. Király-utca 75., I. la. 77373 OLCSÓN eladók festmények, faragott szobor-csoport, spinét berakott asztalok. 1., Kirsilyhigó utca 24., délután háromtól ötig. S4830 BOROSHORDÓK 1000 hektoliter mennyiségben, 10—30 hl. Űrtartalommal, megvételre kerestetnek Pajzs Ovály gazdaságában, Rácalmás, Fejér megye. 93542 KÖNYVEKET veszek este (1—8-ig. Falk Miksa utca 7., földszint I. 77280 PÉNZSZEREsÉÉYEKET, tűzmentes könyvszekrényeket, elsőrendű kivitelben olcsón szállít Hirsch és Társa, Budapest, Alkotmány utca III. 77423 SZÁLLÍTUNK benzolul, rézgálicát, gépolajat, géptnjakat, mindenféle motorokat és géprészeket 51 k. Czapó és társa országos hitel és kereskedelmi Iroda, Budapest, X., Liget utca 22. 77208 ÜZLETI BERENDEZÉS, márványpult. Jégszekrény, baltartó, mérleg, stb. olcsón eladó. — VII. Damjanich utca kb. II. (1. 32593 SZÉF rovargyűjtemény olcsón eladó. Megtekinthető Popper Lajos könyvkötészetében, VIII. Szentkirályi-utca 51. 29300 IROGÉP Olivér látható iásu Iratszekrény, dísztárgyak eladók, Hársfa-utca 23. Házfelügyelőnél. 20921 ÜVEGFALAT Irodának és Íróasztalokat vennék. Telefon József 48-53 3261( VARRÓGÉP huszonöt korona, sülyesztő-, gépek, Central Bobin karikahajós ZÁLOGHÁZBÓL rendkívül olcsón, Benczéné, Mátyás tér 12. 29843 MOTORCSEPLÉSHEZ szállítok adómentes benzolint jótállás mellett métermázsája 180 korona. Viszont elárusítóknak engedmény 25 korona, első osztályú motorolaj 50 korona, Budapest. Krausz Ignác, Garat-utca 27. 77243 SZÁLLÍTOK 4 és 0 lóerejű benzolín cséplőmotorokat ellátva hat heti csépléshez kenzolinnal együtt 4 és 5000 korona letállás mellett. Teljesen felszerelve. Garat-utca 27. 77242 BENZIN GARANTÁLT, 080 FOKOS vashordóval együtt, eladó. Kispest, Török-utca SS. 17271 FESTMÉNYEK többnyire régiek eladatnak vagy cserélek. Atern, Xistván-ut 07. 17259 ELADÓ fi roletta. 2 Meldinger kályha. 1 Lakos-féle takaréktűzhely. 1 előszobafal. Rottenbiller-utca 00. Házmesternél. 17237 IROGÉP 100 koronától följebb, háború miatt hallatlan olcsón kiárusítom, Fried. Budapest, Baross-tér 15. FELEMELETEN. 17282 ~ FÉNYKEPESZNEK Használt szalon háttér olcsón eladó. Lehrbaum, Pa, csirtamező utca 55. Megtekinthető 0 óra után. 17323 VARRÓGÉP SULYESZTO (400 koronás), teljesen uj, 100 koronáért SÜRGŐSEN eladó. Fried, Budapest, Barosstér 13. FELEMELET KM. _17285 JOKARBAN lévő használt négyes pénzszekrény költözködés miatt jutányosan azonnal eladó. Kertész utca 43., I. 4. 11289 MODERN kirakat állványt megvételre keres Soltész, Vilmos császár ut 29. 17298 GŐZGÉPET veszünk félstabilt, mintegy 23—40 lóerőset. Gépgyár, Budapest, Fehérvári-út 110e. 17270 SZECSKA széna, bükköny és zsuppszalmából Jó minőségben, kicsinyben és nagyban kapható. Vass Imre-utca 7., Baross-utca és Orczy-tér közelében, Trattner. 84739 " ZALOGCEDULÁKAT BRILLIÁNSOKAT, arat, nyat, ezüstöt, ÉKSZEREKET veszek. BÁRKINÉL magasabb árat fizetek. — SINGER Jakab, ékszerüzlete, Egyetem utca 11. Telefon 124—21. 15828 ZALOGCEDULÁKAT brilliáásokről, ékszerekről bármiről veszek. Bárkinél magasabbra becsülöm. Székely Emil üzlete,Wesselényi utca 6. 15801 ZÁLOGCÉDULAT brilliánsokat, régi aranyat legmagasabb árban veszek. Schwartz ékszerüzlet, Múzeum körút 21. 10007 IROGEP Courier gyártmány alkalmi vételből 3 darab tiszta uj, 1050 koronájával eladó. Szállítás utánvéttel. Szántó József, gépáruháza. Szeged. 10638 ZÁLOGCÉDULÁKAT veszek bármiről, lejártat is. Dob-utca 68. Kávémérés. MÁV. " " II. bérletjegy megvételre kerestetik. Weiner, Váci-u. m 32530 LIFTKÖTEE vastag sodronyból, kitűnő állapotban, 72 méter hosszú, eladó. V.. Személynök-utca KENDER len, jutakötél, spárga, vászonvagdalékot vesz Ehrlich Akácfa-utca 20. 17140 BORDOS por dr Aschenbrandt-féle, eredeti 30 kg-os zsákokban kapható 105 koronáért métermázsimként, amíg a készlet tart, Kovács és Breuer, Táplósüly. 93500 KÉT BILLIÁRD asztal és többféle kávéházi berendezés azonnal eladó. — Sehán Márkusz, Székesfehérvár. 17155 HORDÓKAT keresünk. Mezőgazdasági Vállalat, Üllői-út 55. 77218 CSEFLŐKÉSZLET 8 HP, államvasút gyártmányban, használt, azonban kifogástalan, üzemképes karban, előnyös árban eladásra ajánltatik. SZŰCS ÖDÖN,Budapest, VI., Nagymező-utca 60., a cég által. 84759 GAZDASÁGI felszerelés, jókarban levő szekér, vetőgép, Sack, egyes és kettős eke, fedeles hintó stb. jutányosan eladó. — Megkeresést Budapest, VI. Nagymező-utca 37., dohánytőzsdébe kérek. 40219 VARRÓGÉPEK legmodernebb kivitelben, valamint hadimunkára iparos Bobbín, karikahajós, MInerva, túlhalmozott készlet miatt 20 szfszafilddal olcsóbban kisírusíttatnak. Singer és Társa, Andrássy út 32. és József körút 33. WS08 Hangszer ZONGORÁK 300, 400, 500, 700. 2000, pianinók 400, 500, 1000 koronáig, olcsó bérlet, cserélek, veszek, javítunk, hangolunk. Telefon 50—76. KERNACS, Szerecsen utca 33. 16022 INGYEN ad 200 darab gramofontikt minden új hanglemezhez Wagner Hangszerkirály, 77039 GRAMOFON-EUFON~ vadonatúj, 10 darabbal 30 koronáén. Szabadi, Nyárutca 5. 77148 ZONGORA elsőrendű gyártmány, olcsó készpénzárak, előnyös részletek mellett. HEVESI zongoragyáros utódánál, JÓZSEF-KORUTS. Olcsó bérlet. 84733 ZONGORA rövid mahagóni, eladó. Kisfalud!-utca^ 9, I. 12. 77262 INGYEN ad 200 darab gramofontüt minden uj hanglemezhezVágner Hangszerkirály. 77198 PIANINOT csekély használatért elhelyezne gondozólag lakásában esetleg valamit fizetne havonta, társaságbeli urnat. — Megkeresések „Katonatisztnő 8534" a kiadóhivatalba.). 46208 KITUNO planinó olesón eladó. Dembinszki utca II., földsz. 2. 84782 EHRBAR hangverseny zongora, kereszthúros, kitűnő hangú, olcsón eladó. Szegő, képkereskedése, Erzsébet-körút 42. 84705 GRAMMOFONEUFON (200 koronás) teljesen új, lemezekkel együtt ÖTVEN koronáért sürgősen eladó. Fried, Budapest, Baross-tér 13. FÉLEMELETEN. 17284 ZONGORA~ Bösendorfer eladó 300 koronáért, József-utca 28. ajtó 8. ZONGORA legrövidebb, jó karban, 200 koronáért eladó. Rordai-utca 11., 13. 77300 ZONGORA kitűnő hanggal, keveset körút. 17., I., 2. 28929 ZONGORÁT vagy planinót vennék készpénzért. Ajánlatot ,,H. A. ZENETANÁR" fiókkiadóhivatalba kérem. 29919 Élelem, ital KAVE Cuba zöld, nemes faj, 23, Maragucsy 20, Lantos nagyszemü 20, pörkölt legfinomabb 23 koronáért, 5 kilogrammonként szállítunk. Schwartz tetvérek, Pipa utca 2. 77090 KUKORICÁS kenyértörmeléket veszek bármily mennyiségben haletetésre ló pénzért. Papp József halászmester, Budapest, I. lágymányosi csónakda, mŰegyetem mellett. 1605 TYÚKTOJÁST hatvan darabot hét koronáért bérmentve szállít Barnás József, Szepesófalu. 93456 VAJ természetes fehér vajat öt kilogrammot húsz koronáért bérmentve szállít Barnás János Szepesófalu. 93518 SZALAMI Idei kivételesen nálam kapható, 5 kilós csomag 24.50 koronáért, kolbász 5 kilós csomag 21.50 koronáért franco szállítva utánvéttel. Halcsarnok, Újpest.. Arpstdut 55a. 17288 _ SZALAMIT 25, kolbász 22 koronáért szállít Kovács, Aréna út 42. 29951 VÉSZEKTM bort, szilvorrumot, borovicskát, rumot, üres hordókat, visszamaradt csizmát, bakancsot, pokrócot, Gansel, Gróf Zichy Jenő utca 30. 77362 Gyümölcs CSERESZNYÉT meggyet válogatott friss szedésűt, szegfakörtét, aranyalmát, ringlót 5 kilónként 3 koronáért szállít Müller Jenő szőllőbirtokos. Kiskunhalas. 93431 SPANYOLMEGGYET cseresznyét, válogatott nagyszeműt, ropogósát 5 kilónként 3 koronáért szállít Szilágyi gyümölcskivitel Kiskörös. 93465 "CSERESZNYE!" ' befőzésre 5 kilónként, 2.80. ribizlit 3 koronáért szállít. Posgay, Kamaraserff. 93355 CSERESZNYE. Különleges nítgyüzemű. ropogós, csemegézni vagy befőzéshez, továbbá meggyet, zöld diót. leggondosabb szakszerű csomagolással Btkilónként 3'/1. zöld bab és bármilyen más friss zöld főzelékeket 3 koronáért ajánlja Rusznyák Antalné mátravidéki gyümölcs kivitele, Gyöngyös. 93301 SPANYOL MEGGYET és ropogós cseresznyét leghiresebb válogatott nagyszeműt 5 kg kosarakban 4 kor. utánvétellel szállít Kohn József Kecskemétről. 77422 GONDOSAN szállítok három koronáért postakosaranként ropogós cseresznyét, üvegmegügyet (fáról szedve), szegfűkörtét, ringlót, zöld diót, bármilyen zöld főzelékeket . Ugyanitt 28 hektoliter cognac, 10 liilter cseresznyepálinka eladó. Künstler, Kiskunhalas. 77197 Különféle VIDEKIEKET értesítem bármely ügyben. Válaszbélyeg: Szánkási János lsk. igazgató, Budapest, Ritkóczi-ut 71. 32431 GLÓBUSZ " NYOMOZOVALLALAT. Igazgató: KORNYA JA-. NOS, volt hírneves detek- tiv. Elvállal megfigyeléseket Informálásokat, nyonozáso-. kat helyben, vidéken. Er zsébet-körut 15. Telefon József 18 08. 14370 FÉNYKÉP NAGYITALOKAT élethű festményeket készítek fényképekről. „Alföldi Lajos arcképfestünek" a kiadóhivatalba. 113330 BERAKTAROZAS Bútorokat, mindennemű in, góságokat legjobb raktárakba jutányosan berakta, roz Biró Mihály, Baross* utca 43. Telefon: József 340. 84735 KERESTETIK valaki, aki 4—S pár lovat oldal- és isitráfkocsira fel-, szerelve állandóan foglalkoztatna. Ajánlatok „Kocsik foglalkoztatása 111", 172tis POLOSKAIRTAST Jótállással, LAKÁS- TAKARÍTÁST, padló- beeresztést „PAX"-vállalattal végeztessen. "Vilmos császár-ut 15. Telefon 61.06. 71.,14 OPTIMUS patent, örökös késköszörk. lőkészülék, alapzattal, bárhová erősíthető, néhány hos zszsza kés, olló, legélesebb. Minden házban nélkülözhetetlen, darabja 90 fillér utánvét. (Tucatonkénti vételnél 60 százalék engedmény.) •Hendi-Idető: Hacker Hllői út 29. Budapest. 77300 SZABADALMI részvénytársaság találmányokat szabadalmaztat, értékesíti, iegyen küldi Feltalálök Kalauza, Mit kell föltalálni címü füzeteket. Budapest, József körút 10 Hadi találmányok értékesítésre sürgőseni beküldendők. mm HADI •találmányok értékesítéséri sürgősen beküldendők, találmányokat kidolgozunk, szabadalmaztatunk, értékesítünk. Szabadalmi részvény, társaság. Budapest, Józsefkörút 10. 32399 LAKÁSTISZTÍTÁST f elvállal saját kipróbált szerével a 23 év óta fennálló Trigram Társaság, IV., Károly utca 1. Telefon 11—27. 77493 FELTALÁLÓK tájékoztatóját díjtalanul küldi Molnár Béla gépészmérnök, hites szabadalmi ügyvivő, Budapest, Rákóiezi út 11. 74 MAR VARRÓGÉPEKET jutányosan javítok, meghívásra házhoz is megyei. Cím: „L. S." Murányi-utca 61., földszint 4. "29931 NAPIFUVART vállalok egy vagy két lóri kocsiba is. Ungár, Rottenbiller-utca Ca, I., 8. 32570 ÖNGYÚJTÓ legtökéletesebb, zsebben nem nyílik, romlás kizárva, pontos működés, darabja 1 korona 20 fillér, nagyobb vételnél 1 korona. Tűzkő tucatja 30 fillér. Hecker H., Budapest, ül 1 51-ut 29. 77301