Pesti Hírlap, 1915. július (37. évfolyam, 181-211. szám)

1915-07-11 / 191. szám

f­1 2 PESTI HÍRLAP 1915 julius 11., vasárnap. M­ gint viszatér a német hivatalos jelentésben a régi mondat: „A Galíciában küzdő német c­sapatok helyzete változatlan." Junius 13-án aztán megint nagy eseményt hoz hírről a né­met jelentés: Visszafoglaltuk a sieniavai hidfőt. Erre következik egy szakadatlan si­kerekben gazdag tíz napos előnyomulás és június 22-én Lemberg. A Lemberg visszafoglalását követő hadiesemények sokkal közelebb vannak még hozzánk, semhogy emlékeztetni kellene rájuk. Július 7-én aztán fölbukkan újra a német nagy főhadiszállás jelentésében a jól ismert mondat: „A délkeleti hadszíntéren a helyzet a német csapatoknál változatlan." Azóta ugyanez. A stílus a régi, rövidesen elválik, hogy a stílusból helyén­való volt-e arra következtetni, hogy ij nagy események előtt állunk, akár a keleti, akár pedig a nyugati harctéren. Egy hikü­nk ma a­rról szól, hogy a semleges államok katonai attaséi, akik eddig Galíciában voltak, a nyugati harctérre utaztak. Lehet, hogy mos­tanában ott több lesz a látnivaló. * A front­ mögötti munka mellett külö­nös érdeklődésre tarthat számot az a munka is, amelyet az entente-diplomácia folytat a kulisszák mögött. Az entente ismét a Bal­kánra vetette ki hálóját, de most már a bal­káni fővárosok között egyedül Szófiában összpontosul az entente minden reménysége. Bulgária... ah, ha őt meg lehetne kapni a Dardanellákhoz! A belgrádi orosz követet, Trubeckoj herceget, fölmentik s Szerbia protektorának fölmentése annyit jelent, hogy Oroszország most már egész Szerbiát föladja azért, mert Bulgáriát akarja meg­nyerni. A hivatalos orosz lapok nyíltan tá­madják Szerbiát s erre megkapjuk azt az érdekes magyarázatot, hogy a cár fölszólí­totta a szerb királyt, hogy Olaszország had­üzenetével egyidejűleg kezdjen Ausztria-Magyarország ellen új offenzívát, Péter azonban kikosarazta Miklóst és offenzívát kezdett­­ Albániában. A pétervári szerb követnek, Riszticsnek, is komoly összetűzése támad Szaszonovval. Kijelenti az orosz kül­ügyminiszternek, hogy mikor az orosz sere­geket mindenütt verik, Szerbia nem mehet ,előre a maga kis hadseregével. Erre állító­lag Szaszonov Risztics megrendszabá­lyozását és visszahívását követeli és­­ Szófiára kacsint, hogy megvan-e elé­gedve. Visszahívják a szófiai angol követet is és utódjává az ismert poli­tikai agitátort, Fitzmaurice-t nevezik ki. Egy szófiai újság szenzációs leleplezése sze­­­rint az angol követnek azért kellett váratla­nul elutaznia Szófiából, mert a bombaper során a vádlottak olyan vallomást tet­tek, amelyek súlyosan kompromittálták a követet a Ferdinánd király és Radoszlavov miniszterelnök élete ellen irányuló merény­let előkészítési munkálatai körül. Mily ta­pintatlanság! Az angol király levelet ír a­­bolgár királynak s a levelet egy angol tábor­nok viszi Szófiába. A levélben György ki­rály állítólag garanciát vállal arra is, hogy a békekötés után Bulgária Macedóniát meg­kapja. A francia sajtó is hevesen udvarol Bulgáriának, hogy nemzeti követelései tel­jesítését fü­ggeszsze föl arra az időre, mikor Szerbiát osztrák és magyar területekkel le­het majd kárpótolni Macedóniáért. Minden szál Szófiában fut össze, az udvarlók ver­senyt nyújtogatják a szép Penelopének a fonalakat, hízelgő szóval, fenyegető szóval, h­ogy végre készítse már el azt a szőnyeget, piondjon furcsatja középeurópai hatalm­ak­­­nak és saját nemzeti érdekeinek, váljék hű­telenné régi érzéseihez s adja kezét az enten­te-nak, ugy se lesz abból semmi, hogy a kö­zépeurópai hatalmakat viszontlássa, hogy Szerbián át kezet foghasson velük a Duná­nál . . . „De Bulgária tovább őrködik." Egy román politikus mondta ezt így nemrég és egy román tábornok most azt mondja, \\ovx/e román hadsereg nem arra való, hog\­--sírját lelje a Kárpátokban. Ugyanaz a román tábornok mondja ezt, aki a balkáni háború idején­ arra vállalkozott, hogy egy automobillal bevonul Szófiába és elfogja a bolgár királyt. Mert nemcsak a Kárpátok őrködnek, hanem Bulgária is őr­ködik. Diplomatikusan felelget ugyan az en­tente csábítására, de a feleleteitől hol el­szontyolodnak, hol új dühre gerjednek az udvarlók. És amit Penelope nappal szőtt, azt éjjel kifejti ... * Az európai háborúnak politikailag leg­exponáltabb pontja a Dardanellák. Épen ezért érthető, hogy az entente olyan rend­kívüli erőfeszítéssel igyekszik az ostromot folytatni. Minden erőfeszítésnek azonban állandóan ugyanaz az­ eredménye: a szövet­ségesek rohamainak nap-nap után megis­métlődő kudarca. Churchillen kívül talán senki sincs az ententeban, egyetlen katonai vezető egyéniség vagy magasrangú diplo­mata sem, aki bizakodva nézne az elkövet­kező események elé. Az adott helyzetben az ostromban résztvevő hadseregek számára magukra hagyatottságukban nem nyílik más perspektíva, mint az, hogy a vállalko­zásnak előbb-utóbb össze kell omlania. Vegyük sorra az immár négyes en­tente egyes államait a Dardanellák ostro­mának szempontjából. Minden jel arra mu­tat, hogy Franciaország immár egészen kel­letlenül vesz részt az ostromban. Foglyul esett francia tisztek vallomásaiból derül ki, hogy egészen reménytelennek tartják az akciót és nem hiszik, hogy Franciaország újabb segítő csapatokat küldene, mert hi­szen Franciaországnak a katonáira elsősor­ban azért van szüksége, hogy a francia földet szabadítsák föl. A Dardanelláknál pedig tizenhét éves franciák harcolnak. Az orosz lapok egészen nyíltan megír­ják, hogy Oroszországnak érthető okokból — az okokat nem kell bővebben magyaráz­ni — nincs módjában, hogy az ostromot ka­tonailag támogassa; meg kell elégednie a diplomáciai, úton való támogatással. És Anglia? Minden kommentárnál, minden találgatásnál többet mond a Darda­nellákhoz rendelt szárazföldi haderő pa­rancsnokának, Hamilton lordnak, London­ba küldött ezerszáz szavas távirati jelenté­se. Ezt a jelentést a maga egész terjedelmé­ben az angol cenzúra, Úgy látszik, még nem engedte a külföldre jutni; azok a részletek azonban, amelyek eddig nyilvánosságra ju­tottak, máris eléggé jellemzőek. Elmondja ez a jelentés, hogy már a partraszállás pil­lanatában a török­­ ütegek és gépfegyverek megtizedelték a Dardanellák elé érkező ez­redeket, elmondja, hogy a tengeren való utánszállítás és muníciópótlás tekintetében helyrehozhatatlan hibák történtek, leleplezi azt a kínos tényt, hogy a tengeri és a száraz­földi haderők hadműveletei között nem volt meg a szükséges kapcsolat. Ez a néhány adat, amit itt reprodukálunk, eléggé megvi­lágítja, miért szisszentek föl olyan kínosan az angol lapok, és miért írnak arról, hogy csak e jelentés közzététele után érthető meg voltaképen, miért várt május óta az angol kormány Hamilton lord szolgálati közléggy­­­nek a nyilvánosságra hozásával. Közben pedig nap-nap után jelennek meg a török főhadiszállás hivatalos közleményei, amely­nek a mondatai refram­szerűen hangzanak el arról, hogy az ellenséges haderő támadá­sait az ellenség súlyos veszteségei közben verték vissza. Az ellenséges flotta hosszú hetek óta tétlen. Nem is mutatkozik a Dar­danellák közelében. Ennek is megvan a ma­ga külön oka: az a hét német tengeralattjá­ró, amely a Dardanellák bejáratánál cirkál, amely négy ellenséges hadihajót, a legutóbbi napokban pedig egy nagy szállítóhajót a tengerfenékre sü­lyesztett, és amely távol tartja az operációs területtől az angol és francia csatahajókat. A Dardanellákkal kapcsolatban Olasz­országról a legellentétesebb hírek keringe­nek. Az egyik távirat arról szól, hogy két­százezer ember várja a behajózását, a másik távirat szerint Olaszországnak minden ka­tonájára szüksége van, hogy nemzeti aspi­rációit megvalósíthassa, a harmadik azt új­ságolja, hogy negyvenezer főnyi csapatot mégis a Dardanellák felé fognak irányítani, a negyedik azt mondja, hogy Olaszország­nak érdekében áll a Dardanellák megnyitá­sa, az ötödik keserűen panaszolja el, hogy Anglia és Oroszország megegyeztek a Dar­danellák kérdésében, az olasz kormánynak azonban erről az egyezségről és ennek rész­leteiről nincs tudomása. A zűrzavar tehát teljes. A Dardanellák körüli bonyodalmakba élesen világít bele gróf Monts Antalnak, volt római német nagykövetnek, egy cikke, amelyet lapunk más helyén reprodukálunk, a amely leleplezi Anglia és Oroszország im­már megdőltnek tekinthető titkos megálla­podásait. Kiderül ebből a cikkből, hogy a Dardanellák kérdésének tulaj­donképen Olaszország a forgópontja. Mint már sok mindennel ebben a háborúban, Olaszország­gal­ is lekésett az entente. A kiszámított terv szerint Olaszországnak tulaj­donképen két hónával ezelőtt kellett volna a háborúba beleavatkozni, mint ahogy közbelépése a valóságban megtörtént. Ez a két hónap: ez magyarázza meg az entente teljes kudarcát a Dardanellákban. Ha Olaszország március­ban avatkozik bele a háborúba, amikor még nem volt Gorlice, könnyen magával ránthat­ta volna — így számított Anglia és Orosz­ország — Romániát, Bulgáriát, Görögor­szágot. Két hónapi késedelem miatt mind a három csatlakozás elmaradt. Két hónapi késedelem időt adott nekünk arra, hogy a, gorlicei áttöréssel, ezzel a véres tollvonás­sal, keresztülhúzzuk az entente összes szá­mításait s időt adott Törökországnak arra, hogy — mint az angol lapok mondják — a Gallipoli-félszigetet valóságos Gibraltárrá alakítsa át. Ez a Gibraltár hatalmas vár, amelyen véres fejjel zúzódik össze az en­tente-hadsereg. Ez ellen a Gibraltár ellen, újabb külső segítség nélkül, teljesen re­ménytelen és kárbaveszett minden roham. Gróf Monts leleplezi, hogy­ Churchill a maga önakaratából határozta el magát a Dardanellák ostromára, anélkül, hogy biztos bázisa lett volna politikai tekintetben az el­határozásának. Ez után a leleplezés után érthető meg a maga teljességében, mert tá­madják olyan elkeseredett vehemenciá­val az angol lapok Churchillt, miért kellett ennek az előkelő dilettánsnak oly gyorsan és feltűnően megbuknia. Ez a leleplezés vi­lágítja meg, mert írnak már az angol lapok arról, hogy Anglia el is vesztheti a háborút. A Dardanelláknál tehát katonailag és­­ politikailag teljes kudarcot vallott az gn­

Next