Pesti Hírlap, 1915. augusztus (37. évfolyam, 212-242. szám)

1915-08-01 / 212. szám

1915. augusztus 1., vasárnap. PESTI HÍRLAP jobbpartjára átkelt csapatai makacs harcok közben nyo­mulnak kelet felé. A sietve harc­ba vitt orosz erősítések minden ellen­támadása teljesen meghiusult A fog­lyok száma 7 tisztre, köztük egy ezredparancsnok és 1600 főnyi le­génységre emelkedett. Úgy látszik, hogy az ellenség Mackensen tábornagy üldöző szövetsé­ges seregeivel szemben körülbelül azon a vonalon akar újra ellenállani, amely a Visztula melletti Nowo-Alexandriától a tegnap délután megszállott Lublintól északra emelkedő magaslatokon át a Cholm-tó­l dél-keletre fekvő területig húzódik. A német csapatok a Biskupice-Piaski mellett július 30-án vívott harcokban 4930 oroszt elfogtak s 5 ágyút és 8 géppus­kát zsákmányoltak. A legfőbb hadvezetőség. A legfontosabb orosz védelmi front át­törése. — jul. 31. Lublin bevételének stratégiai jelentősége. A József Ferdinánd főherceg csapatai által elfoglalt Lublinnak jelentősége abban rejlik, hogy Lublin kétségtelenül a főta­maszpontja volt az oroszok részére olyany­nyira fontos frontnak és vasúti vonalnak, amely Ivangorod és Cholm között húzódott .. Egy időben védelmük súlypontja erre a frontra volt helyezve, amely a hadjárat to­vábbi lefolyása szempontjából még nagyobb jelentőségű, mint a Narew-front. Ennek az írcélnek az immár keresztül vitt áttörése közelebb hozta Varsó kiürítésének bekövet­kezését, fenyegeti az ellenség fővisszavonu­lási vonalát és lehetővé teszi, hogy a szövet­ségesek a Búgon való egyszerű átlépéssel . Megkerülhetik Bresztlitovszkot, a lengyel tárrendszer legfontosabb erődjét. A szövetségesek újabb offenzívája. Július 15-én a szövetségesek az ív alakú hatalmas fronton újabb offenzívát kezdtek. Hindenburg északon Kurland felé operált, a sFo­­rschi-hadsereg pedig nyugat­ról nyomta az ellenséget Varsó és Ivango­rod felé. József Ferdinánd főherceg, akinek csapatai elfoglalták Lublint, amiként isme­retes, a Mackensen-front kötelékébe tarto­zik, amely északkeleti irányba nyomul előre. Az offenzívának ez a része július 25-én lát­szólag megállott, azonban öt napig tartó szünetelés után újra megkezdődött és egyet­len nap alatt a vasúti vonalhoz és ezzel együtt Lublinba vezetett. A főherceg hadserege Dankl nyomain hajtotta végre offenzíváját, aki tudvalevő­leg egy év előtt húsz kilométernyire közelí­tette meg Lublint, de az általános helyzet nyomása alatt kénytelen volt visszajönni, anélkül, hogy vereséget szenvedett volna. József Ferdinánd főherceg ezidőszerint lé­nyegesen más körülmények között ment ugyan előre, de azért seregeinek küzdelmei semmiképen nem voltak könnyebbek, mint a hadjárat kezdetén, mert az oroszok ezúttal is a legnagyobb súlyt helyezték Lublin meg­tartására. Azt lehet mondani, hogy ezúttal még nagyobb fontosságot tulajdonítottak a város birtokbantartásának. Lublin egy ideig a centruma volt az oroszok védelmi intézkedéseinek és a köz­pontja volt a nagy csapatösszevonásoknak. Az oroszok Lublintól kétségtelenül nagy el­lenoffenzívát szándékoltak keresztül haj­tani, azzal a célzattal, hogy a velük szemben álló osztrák-magyar haderőket visszavessék a nehezen járható Tanev-régió felé, hogy azután egy oldalkanyarodással a keleten operáló német hadtesteknek az oldalába és hátába törjenek, ugyanolyan módon, mint ahogy azt annak idején Auffenberg hadse­regével cselekedték meg, így akartak éket verni a szövetségesek egységes frontjába. Miután azonban az ellenségnek ez a manő­vere nem sikerült, folytatódhatott a szövet­ségesek offenzívája. Az offenzíva elé, különösen ami a fő­menni, — mondta és magában szinte azt is hozzátette — éppen azért, mert itt min­den reá emlékeztet. Mert Malvinnak különös érzései tá­madtak e pár nap alatt, mióta a szegény Pétert utolsó útjára elkísérték. Olykor, a magányos üldögélések és el­mélázások idején mintha valaki lassan be­kopogtatott volna szobája ajtaján. Kérdezés nélkül jött volna be, csendesen, illedelme­sen és szó nélkül, áhítatos szerelemmel nézte volna őt. Malvin ilyenkor megborzon­gott, a Péter nevét ejtette ki ijedt ajakán és lehunyt szeme előtt élesen jelent meg a kedves fiú karcsú alakja. Megtörtént, hogy álmából arra riadt föl, hogy valaki ott térdel ágya mellett, a takaróra hajtja fejét és csöndesen sír. Ki­nyújtotta ilyenkor remegő kezét, hogy meg­simogassa a siró, kedves barna fejé­, ámde ekkor már eltűnt a látomás. Egyszer Illés fölkereste és leült vele szemben és lehajtotta fejét. — Csak tudnám, miért hagyott itt en­gem, akit legjobban szerettem maga mellett, — mondta meggyötörten. Malvin elérkezettnek látta az időt, hogy most elmondjon mindent a férfinek. — Emlékszik-e Illés, maga egy ízben megkért engem, hogy mindent el­vehetek magától, akár az életét is, de a fiát, egyetlen fiát, a Pétert, hagyjam meg. Pedig akkor én még nem is ismert ara a fiát. Illés bólintott. Emlékszik. — Nem sokkal ezután, azon a n napon, amelyet talán sohasem sogunk ell­e­ herceg csapatait illeti, jelentékeny nehézsé­gek gördültek, mivel az oroszok Lublin kö­rül egész az utolsó percig igen jelentékeny csapattömegeket gyűjtöttek össze. Kétségte­len, hogy minden lehetőt megtettek ennek a fontos vonalnak a megtartására. Stratégiai visszavonulásról, amiként ezt majd az orosz népnek valószínűleg elő fogják adni, szó sem lehet. Lublin kiürítését Ivangorod­nak gyors tempóban való izolálása követi. Lublin városa, Lublin nem vár ugyan, azonban már békeidőn is fontos stratégiai pontnak ismer­ték föl. Itt volt a székhelye a XIV. orosz hadtestparancsnokságnak és a háború kez­dete óta a tábori erődművek mindenféle fajtájával megerősítették és kiépítették. Lublin a lengyelségnek egyik történelmi nevezetességű városa. Lakosainak száma 65.000. A város maga részben a Bysztrica fölé húzódó magaslaton fekszik. Lublinban volt az orosz kormányzó székhelye és ez a város a hasonló nevű kormányzóság fő­városa. Lublinban római katholikus püspök is székelt. A környező magaslato­kon fekszik a régi Lublin ódon házaival, lent pedig az új Lublin, amelynek modern palotái becsületére válnának bármely nagy­városnak. Ezt a fejlődőben levő várost a ti­zedik században alapították és a Jagellók korában fontos kereskedelmi empórium volt. Egykori nagyságáról tanúskodnak a középkorból és az újabb időből származó szép épületei. Az orosz hadállás a Visztula és a Bug között. A néma harmadik. Irta: BÓNYI ADORJÁN. Emlékeznek-e még Malvinra, a budai cukrászasszonyra, aki pillangóból lett tisz­tességes asszonynyá, a becsületes János cuk­rász komoly kis feleségévé és tisztességes asszonyból egy szédült, szép alkonyaton ismét pillangóvá, Illés báró kedvesévé? Em­lékeznek-e Illésre, aki állhatatos szerelem­mel vette körül e nőt, ámde féltő gonddal próbálta tőle elzárni egyetlen nagy fiát, Pétert ? És végül emlékeznek-e Péterre, a romantikus fiúra, aki elsütötte fiatal szíve fölött a pisztolyt, miután a szeretett asszony — óh, Istenem, apja kedvese, Malvin, — kiutasította őt, amikor reggeli lázban szo­bájába merészkedett­? Péterre, aki egyetlen tor­­rást hagyott maga után: „Fiatalon jó meghalni." Ők még felkeresnek engem olykor a magány óráin, felkeresnek, igen és nem hagyják helyben a történteket. Elmondják ilyenkor, mi minden történt még velük és én érzem, hogy minderről lassanként majd be kell számolnom. Malvin és a báró a temetés utáni na­pok valamelyikén együtt ültek és borongva néztek maguk elé. A hallgatás néha szent. — Talán jó lenne, ha rövid időre el­utaznánk valamerre, — mondta a férfi. — Úgy fáj itt lenni. Itt minden reá emlékeztet. Malvin megrázta a fejét. — New. Én most nei is tudok innen el-Az oroszok a Bisztra mentén immár teljesen kiürítették állásaikat. Valósággal meglepő az a gyorsaság, amelylyel ebből a kiválóan erős állásból visszavonultak. Az ellenséges front ez idő szerint körülbelül a Visztula-menti Pardhatkanál kezdődik és keleti irányban húzódik amaz út felé, amely­ Lublintól északnyugat felé vezet. Az orosz állások ezután Gurkinál keresztezik a Bisz­tricát és tovább húzódnak Krzesimov felé és végül a Vieprz és a Bug között lévő nagy mocsaras és tavas vidékbe torkolnak. , Ezzel a lublingh­olmi vasútvonal lejteni, nos, hát, ezen a reggelen, egészen korán a maga fia bejött ide. Álomból ébred­tem föl és itt láttam üldögélni. A kulcsot a maga zsebéből csente el a szegény kis sze­relmes Péter, aki egyetlen egyszer látott en­­gem, akkor, amikor megérkeztem a maga la­kására. Kevés idő múlva itt térdelt az ágyam mellett és könyörgött, hogy ne le­gyek rossz hozzá. Először azt­­gondoltam, meg kell, hogy sajnáljam szegényt, de az­után eszembe jutott a maga határozott, erős kérelme, hogy a fiát hagyjam békén, tehát elküldtem magamtól. Szépen, határozottan, erős akarattal küldtem el és kicsit össze is szidtam. Hogy kiábránduljon belőlem. Egy óra múlva nyír­ott álltunk véres teste mel­lett. Akkor már fiatal életét eldobta volt ma­gától, így történt. Most aztán gondolkozha­tik ezen a dolgon. Illés sápadtan ült, mintha valami­ nem tudna, nem akarna megérteni. Hosszú ideig eltévedten bámult maga elé, majd egy­szerre kitört belőle a kétségb­eesés. — Hát ez . . . hát így történt? Hiszen akkor ... én voltam az oka! . . . Én, én, Uram Isten, én öltem meg drága fiamat!.. Hát kellett ez? . . . Hát miért? . . . Oh, én ezerszer rossz, ezerszer bűnös . . . ostoba.­­ mi lesz velem? Malvin hallgatott. Makacsul összeszo­rította a száját és elnézett messzire a nyitott ablakos át. — Nem, — mondta könyörgően a férfi. — Nem lehet. Ugye nem én öltem meg. Malvin, adjon egy kis megnyugvást, ki il dobhat föl, ki vigasztalhat meg,, ha maga nem­. "

Next