Pesti Hírlap, 1915. szeptember (37. évfolyam, 243-272. szám)
1915-09-22 / 264. szám
kutattak osztrák kémek után. Plakátok hirdették, hogy mindenkit halálbüntetéssel sújtanak, aki idegen embert rejteget magánál. A tarnopoli zsidóknak ezek voltak a legszomorúbb napjai. Ha négyen-öten összeverődtek, már suhogott a kancsuka és aki nem menekült, azt véresre korbácsolták a kozákok. Éjszaka, ha lefeküdtek, sohase tudták, hogy reggelre nem a börtönben ébrednek-e fel. Ha pedig éjjel csakugyan a rendőrségre citálták őket, akkor minden értékes tárgy eltűnt a lakásukból. Berlovszky az ócskavas és a szárított bőr mellett mellékesen összevásárolta a lopott holmikat is olcsó pénzen. Leontiev volt a legjobb szállítója, mert ő nagyban űzte a rablást. Ha pénzre volt szüksége, egyszerűen meggyanúsított egy jobbmódú zsidót, aki fizetett, mert ha nem tette, másnap utazott Oroszország felé. A Templom utcában néhány menekült lakott. Köztük egy özvegy hivatalnoknő három leányával. Az idősebbik, Ada, ragyogó szépségű, igazi lengyel szépség volt, mélyen fekvő ábrándos kék szemmel, amilyent csak ritkán látni nyugat-galiciai nőknél. Édesanyja úgy óvta a külvilágtól, mint a legfélénkebb kincset, mert tudta, hogy az orosz tisztek nagyon garázdák. Krusinszka Adát szerencsétlensége egyszer épen akkor vitte a nyitott ablakhoz, amikor Leontiew Sándor arra sétált. Másnap már két rendőr kíséretében maga Leontiew tartott házkutatást, mert állítólag jelentést kapott, hogy abban a házban rejtőzik egy megszökött osztrák fogoly. A házkutatás természetesen nem vezetett eredményre, de a hatalmas úr megismerkedhetett Krusinszka Adával. Ha a leány véletlenül zsidó, akkor természetesen az ismerkedést nem ily körülményesen rendezte volna. De a lengyel nők a hatóságok megkülönböztetett védelme alatt álltak és igy még az olyan nagyhatalmú úr is, mint Leontiew, kénytelenek voltak bizonyos formákat megtartani. Az orosz hadjárat első esztendejében az ősz nagyon korán köszönött be. Szeptember végén már havas eső esett és az égboltozaton sütű ólmos felhők kóvályogtak. A nyirkos, szomorú estéken Leontiew gyakori vendége volt a menekülő családnak és gyakran órák hosszat elbeszélgetett a leányokkal a petroleum-lámpa halvány fényénél. Berlovszky szerint Leontiew kellemetlen külsejű ember volt. Haja tűzfényü, arca ragyás és egyik szemével hunyorított. Ha megharagudott, szemének félelmes volt a tekintete és arcizmai rángatóztak. Ez az ember komolyan kezdett udvarolni Krusinszka Adának özvegy édesanyja legnagyobb rémületére. Ebben az időben Leontiew Sándortól már a zsidók is nyugodtan alhattak és ez ugy látszik nem fért össze némely hatalmasabb úr terveivel. Leontiew szigorú intést kapott. Egy este felkereste Beilovszky Mózest. — Nagyon goromba volt — mesélte Beilovszky hitsorsosainak — és követelte, hogy a kocsimat és a szolgámat adjam neki kölcsön huszonnégy órára. Mikor látta, hogy nem szivesen megyek bele a dologba ,rácsapott az asztalra. — Mindenemet kockára teszem ezen az egy éjszakán és te gaz zsidó még gondolkodni merészelsz. Erei kidagadtak a homlokán, arca bíborvörös lett és láttam, hogy véres karmolás húzódik végig az arcán a szemöldökéig. Leontiev észrevette, hogy figyelem a véres sávot. — Igen — mondta elfojtott keserűséggel. — Arcomba vágott és megkarmolt, amikor hozzá akartam nyúlni. Berlovszky! Éjfélkor a kocsid és szolgád itt vár a házad előtt. Ha cserben hagysz, Kievbe vagy talán még messzebbre kerülsz. — Mit tehettem egyebet, — odakölcsönöztem neki a kocsimat meg a szolgámat. Reggel tiz órakor nagy meglepetésemre a lovaim ott ropogtatták már a szénát az udvaron és a kocsisom reggeli imáját végezte. Kérdéseimre nagyon buta feleleteket adott. Elmondta, hogy éjfél után néhány percre eljött érte Leontiew Sándor, megnézte, hogy tettünk-e elég szalmát a hátsó ülés mögé, aztán megparancsolta, hogy adjam át neki a gyeplőt. Széles kendővel bekötözte a szememet és kijelentette, hogy agyonlövet, ha beszélni merek erről az útról. Nem is tudok semmit. Kétszer álltunk meg az egész úton. Az első megállónál vala-mi nyöszörgő dolgot dobtak be a hátulsó ülésbe, aztán tovább mentünk. Órák hosszat haladtunk, míg végre ismét megálltunk. Ekkor éreztem, hogy visszafelé fordulunk. Sokáig jöttünk ismét és amikor levették a kötőt a szemeimről, már itt voltunk a város végén. A szolgám éppen befejezte mondókáját, amikor egy rendőr lépett be hozzám. Meghívót hozott a városparancsnokhoz. Sejtettem már, miről van szó, el voltam készülve erre a meghívóra. A városháza kapujában találkoztam két kisrrt szemű nővel, az egyik idősebb volt, a másik még nagyon fiatal. A városparancsnok, egy ezredes, nagyon szigorú volt. — Berlovszky — mondotta — a Templomutcából eltűnt egy fiatal leány. A csendőrök a te kocsidat engedték át a sorompón. — Igen, kegyelmes uram — válaszoltam én — átmentem Osztrovba és áthoztam a régebben vásárolt bőreimet. — És mivel bizonyítod ezt — kérdezte a lehető legszigorúbban. — A szolgámmal és a mészárossal, akitől a bőrt vásároltam. Ezt bátran mondhattam, mert tudtam, hogy az orosz igazságszolgáltatás ilyen apró részletekre, mint a mészáros kihallgatása, már nem terjed ki. Ha igazat mondok, magamat döntöm katasztrófába. — Hát Leontiewnél nem keresték az elveszett leányt? — érdeklődtek a lembergi zsidók. Berlovszky felkacagott. — Leontiew lakása? Hát mit tudjátok ti, hogy annak a vörös gazembernek hány helyen volt lakása. — Aztán — tette hozzá ravaszul Berlovszky — hátha nem is ő lopta el a leányt. Simon Vilmos. Beszélgetés a volt török igazságügyminiszterrel. — Nedjerin Molla bej Budapesten. — Atörök politikai élet egyik befolyásos tagja, Nedjerin Molla bej volt igazságügyminiszter, a török kamara tagja, felesége kíséretében kedden átutazott Budapesten. Molla bej este érkezett meg a nyugati pályaudvarra. Megjelenése imponáló, arca komoly és alig tüntet fel keleties vonásokat. A felesége teljesen európaiasan öltözködik s ámbár mohamedán nő, nem visel sem fátyolt, sem pedig feredzsét, amit különben Mohamed törvényei kötelezőleg írnak elő. Lekötelezően szeretetreméltó hölgy, aki amikor a Pesti Hírlap munkatársa férjével politikai és külpolitikai vonatkozású témákról kezdett beszélgetni, mosolyogva vonult vissza, mintegy jelezve, hogy őt ezek az ügyek a legkevésbbé sem érdeklik. Molla bej a jelenlegi kormányban nem visel tárcát, azonban mint a legnagyobb konstantinápolyi kerület képviselője, ma is élénk részt vesz a török politikai életben. Aktív tényező, aki barátait és párthíveit tiszteli Törökország mai vezetőiben. Beszélgetésünk azzal kezdődött, hogy megkérdeztük tőle, honnan érkezett és volt-e valamilyen politikai megbízatása. őexcellenciája hangsúlyozta, hogy teljesen magánügyekben járt Berlinben, ahol gyengélkedő felesége orvosi vizsgálatnak vetette alá magát. Berlini tartózkodása több hétre terjedt, s ezalatt nyilván alkalma nyithatott arra is, hogy megismerkedhessék a német politikai világ szóvivőivel. Közben azonban járt Svájcban is, ellátogatott Lausanneba és Ouchyba, ahol ugyanekkor történetesen a nemzetközi politikai világ több tagja adott rendeavoust egymásnak. Különösen oroszok és franciák voltak Ouchyban. Molla bej egy svájci intézetben lévő leányát látogatta meg, a így útjának eme része is teljesen magánjellegű volt. Nagy figyelmet érdemlő kijelentést tett ezután. Megemlítette, hogy tudomása van róla, hogy Oroszország különbékét ajánlott föl Törökországnak. Az orosz megbízottak kész béketervezettel jöttek Svájcba, Törökország azonban feltételek nélkül, a legkerekebben visszautasította ezt az ajánlatot, amely különben mindanynyiszor megismétlődött, valahányszor az oroszokat vereség érte és a szövetségesek Dardanellaakciójának egy-egy fázisa kudarcot vallott. Törökországot ez az ajánlat, amelyet Franciaország is támogatott, teljesen hidegen hagyta. A Dardanella-akcióra került ezután a sor. Azt kérdeztük, mi a nézete az ottani helyzetről. — Kitűnően megy minden! — felelte, majd így folytatta: — Sok új emberünk indult a Gallipoli-félszigetre. Nemsokára itt lesz a viharos időjárás, és a szövetségesek partraszállása a rettenetes tengeráramlás miatt teljesen lehetetlenné fog válni. Ha megkezdődik itt a török offenzíva, a hajóitól elvágott ellenséget a tengerbe söprik katonáink. Az emberek nagyszerűek, muníció van bőven, s a vezetés kitűnő. Nyugodtak lehetünk. — Persze sokat lehet Enver pasának köszönni! — Hogyne, ő vette észre legelőször a hiányokat és ma már mindent rendbehoztunk. Igen nagyok Enver pasa érdemei s a nép rajongva szereti. — Mi a nézete a balkáni helyzet jövőjéről? — kérdeztük. — Jósolni nem igen lehet, de aggodalomra nincsen ok! — válaszolta. Ami azt illeti — folytatta — Románia elzárkózása nem sok gondot okoz, muníciót magunk is eleget gyártunk egyébként azonban elragadtatással látjuk a monarchia és Németország közös akcióját. Bulgária jó barátunk. A jogos reménykedéstől és bizalomtól duzzadó, rendkívül érdekes megjegyzések után megkérdeztük ö kegyelmességétől, hogy mit tudnak hazájában a magyarok hősi harcairól s hogy hallották-e Törökországban a magyar honvéd, a magyar baka, huszár és tüzér hitét! Nedjerin Molla bej boldogan felelte: — Hogyne, hogyne! Évszázadok óta testvéreknek érezzük magunkat a magyarokkal. Budapestre is mint rokon a rokonok közé jöttem. A magyart testvérünknek, vérünkkel való vérnek tekintjük. Egy a morálunk, egy az etnikánk; a török anya is hősöket szül, a magyar is. A „honvéd" nevét hozzák lapjaink, kiírják, hogy itt is a magyar győzött, ott is a magyar névhez tapad a dicsőség. A magyar katonának nem tudok nagyobb dicséretet mondani. Olyan mint a török, mint az igazi török! Molla bej komoly nemes vonású arca sugárzott az örömtől, hogy ő ezt elmondhatta. Nem tudott nagyobb dicséretet mondani, de szavai mély értelmét megértettük. Végezetül a mohamedán szent háború sikeréről tett megjegyzést, s azt mondotta, hogy ahová eljutott a fetva, ott sereglettek a próféta zászlaja alá a mohamedánok. Az angoloknak már is sok gondot okoz ez a körülmény és a szent háború ügye még fejlődőben van. A volt török igazságügyminiszter este fél kilenc órakor utazott el Budapestről Konstantinápoly felé. A magyar fővárosból Brassóig utazik, ahonnan kocsin folytról az utat a román határig, ahol újra vonatra száll s meg sem áll hazáig. A bej fogadtatására , búcsúztatására megjelent a pályaudvaron a török főkonzul képviseletében Eiguel efendi főkonzulátusi titkár és Haidar pasa, a volt washingtoni török nagykövet fia, aki Nedjerin Molla Jfceynek fogadott fia s akit a bey teljesen magyar nevelésben részesittet Budapesten. Az ifjú pasa kitűnően beszél magyarul. Megjelent ezenkívül dr Pastinszky PESTI HÍRLAP 1915. szeptember 22., szerda.