Pesti Hírlap, 1915. szeptember (37. évfolyam, 243-272. szám)

1915-09-22 / 264. szám

­ kutattak osztrák kémek után. Plakátok hirdették, hogy mindenkit halálbüntetéssel sújtanak, aki idegen embert rejteget magánál. A tarnopoli zsidóknak ezek voltak a legszo­morúbb napjai. Ha négyen-öten összeverődtek, már suhogott a kancsuka és aki nem menekült, azt véresre kor­bácsolták a kozákok. Éjszaka, ha lefeküdtek, sohase tudták, hogy reggelre nem a börtönben ébrednek-e fel. Ha pedig éjjel csakugyan a rendőrségre citálták őket, akkor minden értékes tárgy eltű­nt a laká­sukból. Berlovszky az ócskavas és a szárított bőr mellett mellékesen összevásárolta a lopott hol­mikat is olcsó pénzen. Leontiev volt a legjobb szállítója, mert ő nagyban űzte a rablást. Ha pénzre volt szüksége, egyszerűen meggyanúsí­tott egy jobbmódú zsidót, aki fizetett, mert ha nem tette, másnap utazott Oroszország felé. A Templom­ utcában néhány menekült la­kott. Köztük egy özvegy hivatalnoknő három leányával. Az idősebbik, Ada, ragyogó szépségű, igazi lengyel szépség volt, mélyen fekvő ábrán­dos kék szemmel, amilyent­­ csak ritkán látni nyugat-galiciai nőknél. Édesanyja úgy óvta a külvilágtól, mint a legfélénkebb kincset, mert tudta, hogy az orosz tisztek nagyon garázdák. Krusinszka Adát szerencsétlensége egyszer épen akkor vitte a nyitott ablakhoz, amikor Leontiew Sándor arra sétált. Másnap már két rendőr kíséretében maga Leontiew tartott ház­kutatást, mert állítólag jelentést kapott, hogy abban a házban rejtőzik egy megszökött osztrák fogoly. A házkutatás természetesen nem vezetett eredményre, de a hatalmas úr megismerkedhetett Krusinszka Adával. Ha a leány véletlenül zsidó, akkor természetesen az ismerkedést nem ily kö­rülményesen rendezte volna. De a lengyel nők a hatóságok megkülönböztetett védelme alatt áll­tak és igy még az olyan nagyhatalmú úr is, mint Leontiew, kénytelenek voltak bizonyos for­mákat megtartani. Az orosz hadjárat első esztendejében az ősz nagyon korán köszönött be. Szeptember vé­gén már havas eső esett és az égboltozaton sütű­ ólmos felhők kóvályogtak. A nyirkos, szomorú estéken Leontiew gyakori vendége volt a mene­külő családnak és gyakran órák hosszat elbe­szélgetett a leányokkal a petroleum-lámpa hal­vány fényénél. Berlovszky szerint Leontiew kel­lemetlen külsejű ember volt. Haja tűzfényü, arca ragyás és egyik szemével hunyorított. Ha megharagudott, szemének félelmes volt a te­kintete és arcizmai rángatóztak. Ez az ember komolyan kezdett udvarolni Krusinszka Adának özvegy édesanyja legnagyobb rémületére. Ebben az időben Leontiew Sándortól már a zsidók is nyugodtan alhattak és ez ugy látszik nem fért össze némely hatalmasabb úr terveivel. Leontiew szigorú intést kapott. Egy este felkereste Beilovszky Mózest. — Nagyon goromba volt — mesélte Bei­lovszky hitsorsosainak — és követelte, hogy a kocsimat és a szolgámat adjam neki kölcsön hu­szonnégy órára. Mikor látta, hogy nem szivesen megyek bele a dologba ,rácsapott az asztalra. — Mindenemet kockára teszem ezen az egy éjszakán és te gaz zsidó még gondolkodni merészelsz. Erei kidagadtak a homlokán, arca bíbor­vörös lett és láttam, hogy véres karmolás húzó­dik végig az arcán a szemöldökéig. Leontiev észrevette, hogy figyelem a véres sávot. — Igen — mondta elfojtott keserűséggel. — Arcomba vágott és megkarmolt, amikor hozzá akartam nyúlni. Berlovszky! Éjfélkor a kocsid és szolgád itt vár a házad előtt. Ha cserben hagysz, Kievbe vagy talán még messzebbre kerülsz. — Mit tehettem egyebet, — odakölcsönöz­tem neki a kocsimat meg a szolgámat. Reggel tiz órakor nagy meglepetésemre a lovaim ott ropogtatták már a szénát az udvaron és a kocsisom reggeli imáját végezte. Kérdéseimre nagyon buta feleleteket adott. Elmondta, hogy éjfél után néhány percre eljött érte Leontiew­­ Sándor, megnézte, hogy tettünk-e elég szalmát a hátsó ülés mögé, aztán megparancsolta, hogy adjam át neki a gyeplőt. Széles kendővel bekötözte a szememet és kijelentette, hogy agyonlövet, ha beszélni merek erről az útról. Nem is tudok semmit. Kétszer áll­tunk meg az egész úton. Az első megállónál vala-­­mi nyöszörgő dolgot dobtak be a hátulsó ülésbe, aztán tovább mentünk. Órák hosszat haladtunk, míg végre ismét megálltunk. Ekkor éreztem, hogy visszafelé fordulunk. Sokáig jöttünk ismét és amikor levették a kötőt a szemeimről, már itt voltunk a város végén. A szolgám éppen befejezte mondókáját, a­mikor egy rendőr lépett be hozzám. Meghívót ho­zott a városparancsnokhoz. Sejtettem már, miről van szó, el voltam készülve erre a meghívóra. A városháza kapujában találkoztam két kisrrt sze­mű nővel, az egyik idősebb volt, a másik még na­gyon fiatal. A városparancsnok, egy ezredes, nagyon szigorú volt. — Berlovszky — mondotta — a Templom­utcából eltűnt egy fiatal leány. A csendőrök a te kocsidat engedték át a sorompón. — Igen, kegyelmes uram — válaszoltam én — átmentem Osztrovba és áthoztam a régebben vásárolt bőreimet. — És mivel bizonyítod ezt — kérdezte a le­hető legszigorúbban. — A szolgámmal és a mészárossal, akitől a bőrt vásároltam. Ezt bátran mondhattam, mert tudtam, hogy az orosz igazságszolgáltatás ilyen apró részle­tekre, mint a mészáros kihallgatása, már nem terjed ki. Ha igazat mondok, magamat döntöm katasztrófába. — Hát Leontiewnél nem keresték az elve­szett leányt? — érdeklődtek a lembergi zsidók. Berlovszky felkacagott. — Leontiew lakása? Hát mit tudjátok ti, hogy annak a vörös gazembernek hány helyen volt lakása. — Aztán — tette hozzá ravaszul Berlovszky — hátha nem is ő lopta el a leányt. Simon Vilmos. Beszélgetés a volt török igazságügy­miniszterrel. — Nedjerin Molla bej Budapesten. — A­­török politikai élet egyik befolyá­sos tagja, Nedjerin Molla bej volt igazságü­gyminisz­ter, a török kamara tagja, felesége kíséretében kedden átutazott Budapesten. Molla bej este ér­kezett meg a nyugati pályaudvarra. Megjelenése imponáló, arca komoly és alig tüntet fel keleties vonásokat. A felesége teljesen európaiasan öltöz­ködik s ámbár mohamedán nő, nem visel sem fátyolt, sem pedig feredzsét, amit különben Mohamed törvényei kötelezőleg írnak elő. Lekö­telezően szeretetreméltó hölgy, aki amikor a Pesti Hírlap munkatársa férjével politikai és külpolitikai vonatkozású témákról kezdett beszél­getni, mosolyogva vonult vissza, mintegy jelezve, hogy őt ezek az ügyek a legkevésbbé sem ér­deklik. Molla bej a jelenlegi kormányban nem vi­sel tárcát, azonban mint a legnagyobb konstanti­nápolyi kerület képviselője, ma is élénk részt vesz a török politikai életben. Aktív tényező, aki barátait és párthíveit tiszteli Törökország mai vezetőiben. Beszélgetésünk azzal kezdődött, hogy megkérdeztük tőle, honnan érkezett és volt-e valamilyen politikai megbízatása. őexcel­lenciája hangsúlyozta, hogy teljesen magán­ügyekben járt Berlinben, ahol gyengélkedő fele­sége orvosi vizsgálatnak vetette alá magát. Ber­lini tartózkodása több hétre terjedt, s ezalatt nyilván alkalma nyithatott arra is, hogy megis­merkedhessék a német politikai világ szóvivőivel. Közben azonban járt Svájcban is, ellátogatott Lausanneba és Ouchyba, ahol ugyanekkor tör­ténetesen a nemzetközi politikai világ több tagja adott rendeavoust egy­másnak. Különösen oroszok és franciák voltak Ouchyban. Molla bej egy svájci intézetben lévő leányát látogatta meg, a így útjának eme része is teljesen magánjellegű volt. Nagy figyelmet érdemlő kijelentést tett ez­után. Megemlítette, hogy tudomása van róla, hogy Oroszország különbékét ajánlott föl Tö­rökországnak. Az orosz megbízottak kész béke­tervezettel jöttek Svájcba, Törökország azonban feltételek nélkül, a legkerekebben visszautasí­totta ezt az ajánlatot, amely különben mindany­nyiszor megismétlődött, valahányszor az oroszo­kat vereség érte és a szövetségesek Dardanella­akciójának egy-egy fázisa kudarcot vallott. Tö­rökországot ez az ajánlat, amelyet Franciaor­szág is támogatott, teljesen hidegen hagyta. A Dardanella-akcióra került ezután a sor. Azt kérdeztük, mi a nézete az ottani helyzetről. — Kitűnően megy minden! — felelte, majd így folytatta: — Sok új emberünk indult a Galli­poli-félszigetre. Nemsokára itt lesz a viharos időjárás, és a szövetségesek partraszállása a ret­tenetes tengeráramlás miatt teljesen lehetetlenné fog válni. Ha megkezdődik itt a török offenzíva, a hajóitól elvágott ellenséget a tengerbe söprik katonáink. Az emberek nagyszerűek, muníció van bőven, s a vezetés kitűnő. Nyugodtak le­hetünk. — Persze sokat lehet Enver pasának kö­szönni! — Hogyne, ő vette észre legelőször a hiá­nyokat és ma már mindent rendbehoztunk. Igen nagyok Enver pasa érdemei s a nép rajongva szereti. — Mi a nézete a balkáni helyzet jövőjéről?­ — kérdeztük. — Jósolni nem igen lehet, de aggodalomra nincsen ok! — válaszolta. Ami azt illeti — foly­tatta — Románia elzárkózása nem sok gondot okoz, muníciót magunk is eleget gyártunk egyébként azonban elragadtatással látjuk a mon­archia és Németország közös akcióját. Bulgária jó barátunk. A jogos reménykedéstől és bizalomtól duz­zadó, rendkívül érdekes megjegyzések után megkérdeztük ö kegyelmességétől, hogy mit tud­nak hazájában a magyarok hősi harcairól s hogy hallották-e Törökországban a magyar honvéd, a magyar baka, huszár és tüzér hitét! Nedjerin Molla bej boldogan felelte: — Hogyne, hogyne! Évszázadok óta test­véreknek érezzük magunkat a magyarokkal. Budapestre is mint rokon a rokonok közé jöt­tem. A magyart testvérünknek, vérünkkel való vérnek tekintjük. Egy a morálunk, egy az etnikánk; a török anya is hősöket szül, a ma­gyar is. A „honvéd" nevét hozzák lapjaink, ki­írják, hogy itt is a magyar győzött, ott is a magyar névhez tapad a dicsőség. A magyar ka­tonának nem tudok nagyobb dicséretet mondani. Olyan mint a török, mint az igazi török! Molla bej komoly nemes vonású arca su­gárzott az örömtől, hogy ő ezt elmondhatta. Nem tudott nagyobb dicséretet mondani, de szavai mély értelmét megértettük. Végezetül a mo­hamedán szent háború sikeréről tett megjegyzést, s azt mondotta, hogy ahová eljutott a fetva, ott sereglettek a próféta zászlaja alá a mohamedá­nok. Az angoloknak már is sok gondot okoz ez a körülmény és a szent háború ügye még fejlő­dőben van. A volt török igazságügyminiszter este fél kilenc órakor utazott el Budapestről Konstanti­nápoly felé. A magyar fővárosból Brassóig uta­zik, ahonnan kocsin folytról az utat a román határig, ahol újra vonatra száll s meg sem áll hazáig. A bej fogadtatására , búcsúztatására megjelent a pályaudvaron a török főkonzul kép­viseletében Eiguel efendi főkonzulátusi titkár és Haidar pasa, a volt washingtoni török nagykövet fia, aki Nedjerin Molla Jfceynek fogadott fia s akit a bey teljesen magyar nevelésben részesit­tet Budapesten. Az ifjú pasa kitűnően beszél magyarul. Megjelent ezenkívül dr Pastinszky PESTI HÍRLAP 1915. szeptember 22., szerda.

Next