Pesti Hírlap, 1915. szeptember (37. évfolyam, 243-272. szám)

1915-09-19 / 261. szám

1915. szeptember 19., vasárnap. PESTI HÍRLAP nem annyira a vele szemben álló haderő, mint inkább a rá vonatkozó helyzet elől menekül. Dehát, ha így áll a dolog, miért foly­tatták az oroszok volhyniai offenzívájukat a várháromszög területén? A dolog aligha állhat másként, mint, hogy ennek az offen­zívának tulajdonképen szárnybiztosító jel­lege van. Épen ezért aligha van különösebb jelentősége annak, hogy itteni harcvona­lunk egyes részeit­ az orosz túlerő elől hát­rább nyugatra fekvő előkészített hadállá­sokba vontuk vissza. Ez a visszavonulás a Kovno és Luck közötti területen a Horyn és Stubiel folyótól nyugatra ment végbe, •odébb délre, Dubnónál az Ikva mentére nem hatott ki. Az ellenség volhyniai offenzívája min­den jel szerint esetleg csak lokális jellegű ,és az általános helyzetre nem lehet kihatás­sal. A hadvezetőségnek módjában volt, hogy Kelet-Galiciában az orosz taktika legújabb riogásait is kiismerje és megtegye a szüksé­ges­­ellenrendszabályokat. Az általános helyzet a volhyniai orosz offenzíva életkép­telenségét teszi fölismerhetővé és remélhe­tőleg ezt fogják igazolni a legközelebbi na­­pok eseményei is. A .­r Flitsch környékén az olaszok legsúlyo­sabb veszteségeik közben folytatják erőfe­lsedéseiket, amelyek arra irányulnak, hogy erődítéseinket megközelítsék. Az ötödik olasz offenzíva szintén nem egyéb, mint a támadások megtörésének sorozata. A jelek­­azonban arra vallanak, hogy az olaszok hat­ványozva az eddigieknél is nagyobb offen­zívára készülnek. A tiroli és a karinthiai ha­tárterületen beköszöntött a tél; ezen a front­részleten az ellenség kénytelen volt minden támadó tevékenységét beszüntetni. Való­színű, hogy az itteni hadműveletek beszün­­­tetésével együtt járt az olasz hadsereg át­csoportosítása, annyiban, hogy a tiroli és karinthiai frontról csapatokat vontak el az Isonzo-arcvonalra. Néhány nap óta félre­érthetetlen célzások érkeznek Olaszország felől; az olasz lapok a tiroli offenziva be­szüntetéséért azzal vigasztalják a közvéle­ményt, hogy ezért a kudarcért kárpótlást fog nyújtani az Isonzo-menti offenziva. Barzilai, a gerundium-miniszter, a medve­bőr-miniszter, az in effigio-miniszter, a majdan fölszabadítandó területek minisz­tere, immár negyedszer is elhalasztotta agi­tációs fölolvasását. Nem tudjuk, hogy a tárcanélküli miniszter (akinek leendő tár­cáját lényegesebben szűkebbre kell majd szabni, minthogy Tirol immár az olasz föl­fogás szerint sem tartozik a fölszabadítandó területek közé), mit tart fölolvasandónak, csak sejtjük. Olvassuk, hogy az elkövetke­zendő katonai és diplomáciai sikerekre vár. Olvassuk azt is, hogy a Dardanellákhoz vezényelt olasz csapatok az újabb disz­pozíciók szerint nem fognak részt venni a Gallipoli-félsziget elleni akcióban; ezeket a csapatokat Szaloniki felé irányították, ah­ol partra akarják őket szállítani, hogy görög területen át a szerb harctérre induljanak. Itt lenne tehát a jövő hét diplomáciai si­kere elásva, a katonai pedig Görznél. A diplomáciai sikerhez azonban előbb az volna szükséges, hogy a görög kormány megengedje az olasz csapatok partraszállá­sát és megengedje az ország területén való átvonulásokat. Olvassuk és bizonyára Bar­zilai is olvasta, — hiszen azért vár a fel­olvasásával — hogy a Dardanellák ellen új offenzíva készül, de azt is tudjuk, hogy az entente lemondott arról, hogy Bulgária valaha is részt vesz a Törökország elleni há­borúban. Olvassuk azt is, h­ogy Bulgáriá­ban javában folynak út behívások és már intézkedés történt az eddig nem szolgáltak behívására is. Mindezek olyan körülmé­nyek, amelyek valószínűvé teszik, hogy Barzi­lai fölolvasása ezután is csak fölolva­sandó marad, mint a területek, melyek tovább is fölszabadítandók maradnak. Az egyensúly. Irta: PAIvOTS JÓZSEF Hegymegi kétségbeesetten érkezett ha­lakására. Az asztmatikus ember nehéz lélegzetvételével sietett végig a parvenük ízlésével díszített, angol előkelőségű szobá­kon és a felesége öltözőjébe rontott: — Rezsin, — kiáltotta már a küszö­­­­bön — tudod-e, mi az újság? A plakátok megjelentek. Két hét múlva a Miklóst is so­rozzák. — Az Istenért! — sikoltott fel az asz­szony, aki épen a nyakát és vállát rizspo­rozta a tükör előtt. — Csak nem? — De igen. Az imént olvastam egy hir­detési oszlopon. Egészen biztosan be fog­ják venni. — Ja jaj! — siránkozott Hegymeginé. — Ez nem lehet, ezt nem szabad engedni. A­ Kreutzbergerék fia, a Jancsi is elesett Drohobienál! Borzasztó ez a háború. Min­denki elesik. Pedig a Jancsi tüzér volt. Az öltözőbe ebben a pillanatban lépett, be a fiú. Szép szál, vállas, izmos, feketeképű gyerek volt. Az elegáns, puha angol ruha még jobban érvényre emelte athléta alakját. Mosolyogva biccentette meg a fejét a szülei felé. Az anya, mikor meglátta, lelkendezve futott feléje és jajgatva omlott a nyakába: — Miklósom, hallottad? Már téged is akarnak vinni! A fiú mosolyogva porolta le a kabát­ját, amelyen rajta maradtak a rizspor nyomai. —­ Mamuskám­, — mondta gyöngéden — hát legfölebb elvisznek! Háború van!­­— d­e nekem nincs háború! — fakadt ki az asszony ingerülten. — Nekem semmi közöm hozzá! Nem igaz, papa? Mi öreg em­berek vagyunk, csak egy fiunk van. Onnan vigyenek el, ahol sok van. Nem igaz? Hegymegi helyeslőleg bólintott a fejé­vel. Ő is rajongó büszkeséggel és aggódó fél­téssel nézte, a fiát, aki a gyöngéje volt. Ezért a gyerekért élt már csupán, ennek a boldo­gulásáért, a boldoggá tevéséért, az urisá­gáért.­­ Mert Hegymegi voltaképen nagyon kisrendű ember volt. Valamikor harminc év előtt, valahonnan Orosz-Lengyelországból származott ide, egy ideig apró, felsőma­gyarországi falvakban vetődött erre-arra, amig aztán Budapesten a Petőfi-utcában ócska­ruhás boltot nyitott. Ennek az utcá­nak a környékéről is házasodott s hosszú éveken át gyűjtötte a pénzt. Sok pénzt. Hegymegi csodát tudott művelni. Egy kis, sötét, dohos bolthelyiség ócskaságaiból tö­mérdek vagyont teremtett elő. Szerény em­ber volt. Sohase gondolt arra, hogy üzletét megnagyobbítsa, vagy hogy­ esetleg kiköl­tözzék az Andrássy-útra s ócskaságok he­lyett angol szövetű, finom, vadonatúj divat­öltözeteket aggasson a kirakatába, pedig most már akár nagy ruharaktárakat tudott volna nyitni. Ügynökök, akik megneszelték, hogy ennek a kicsi, igénytelen embernek a pénzszekrényében nehéz ezresek feküsznek, ajánlották neki, hogy kezdjen nagyobb vál­lalkozásba. Nyisson üzletet Bécsben, Zág­rábban és más egyebütt is. Nem, nem, soha! Hegymegi ellentállott minden kísértésnek. Az volt a babonája, hogy a szerencséje van hozzánőve ehhez a kis Petőfi­ utcai bolthoz. Mikor már huszonöt esztendeig ajánl­gatta üzlethelyiségének ajtaja előtt a járó­kelőknek portékáit, az évforduló napján számadást csinált és igy szólt a feleségéhez: Berlin, szept. 18. A nagy főhadiszállás közli szept­ember 18-án: Keleti hadszíntér. Hindenburg tábornagy had­csoportja: Schloknál ellenséges előretöré­seket visszavertünk. — Az üzleti eredmény négyszázezer korona. A gyerekünk tehát gazdag ember. Boldog vagy? Rezsin azt mondta, hogy boldog, de már másnap látszott rajta, hogy valami emészti. Harmadnap aztán ki is pakkolt vele: — A Miklóska most tizennégy éves. Úgy néz ki, mint egy princ. A gimnázium­ban, ahova jár, csupa előkelő fiú az osztály­társa. Jövőre Miklóska felső gimnazista lesz. Ekkor már a fiuk megnézik, hortry ki­vel barátkoznak. Mi lesz, ha Miklóskától azok az úri fiuk megkérdik, mi az apád? — Hát mi lesz? Azt mondja: keres­kedő! A Rothschild is kereskedő. — Dehogy! Azt kell mondani neki: tandler! Na? És mit fognak szólni hozzá azok az uri-gyerekek? Mit gondolsz? — Mit bánom én, hogy azok mit mon­danak! — De bánja a Miklóska. A Miklóská­nak ez ártani fog. Árt a jövőjének. Remé­lem, nem akarod, hogy ő is ócskaruhát árul­jon a Petőfi­ utcában? A Miklóskának úr­nak kell lennie. Doktor lesz, vagy profesz­szor, vagy miniszteri tanácsos! Jó társa­ságba kell járnia, úri fiukkal kell barát­koznia. — Na és mit akarsz ebből kihozni? — Hogy te eleget dolgoztál édes Fü­löp. Most már abba­hagyhatnád az üzletet. Add át az első segédnek, vagy akárki más­nak. Menj te nyugalomba. A pénzünk ka­matjából szépen meg fogunk élni s a Mik­lóskát is uniasan neveltethetjük. Megérdem­led már a pihenést. — Miniszteri hivatalnok vagyok én, hogy nyugdíjba menjek? —­ Na, na Fülöp, ne légy olyan izga- 3 III­árosi harctér, A vezérkar jelentése. (Hivatalos jelentés, kiadatott 1915 szept 18-án.) Az orosz offenzíva Kelet­-Kalib­jában a Strupa men­tén összeomlott. Az ellenség tegnap odahagyta a legutóbbi napok harcainak színhelyét és a Szerethez vonu­lt visz­sza. Hátrahagyott hadisze­rek és egyéb jelek elárul­ják, hogy az oroszok sebti­ben indultak el és hogy visz­szavonulásuk nagy sietség­gel, hajszában ment végbe. Megállapítottuk, hogy az­­oroszok had­állásaink előtt súlyos veszteségeket szenvedtek. Az Ikva mentés, a helyzet vál­tozatlan. A w­o­­­hy­n­­­a­i várterül­eten a harcok túlerőben levő orosz haderő ellen tovább folytak. Számos támadást vertünk vissza. Ma ottani harcvona­ I­u­k kegyes részeit hátrább nyugatra fekvő előkészí­tett hadállásokba vettük vissza. Litvániában csapataink a szövet­ségesekkel együtt kierőszakolták az átkelést a Szcara északi partjára. Hof­er altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Német hivatalos jelentés.

Next