Pesti Hírlap, 1915. szeptember (37. évfolyam, 243-272. szám)
1915-09-19 / 261. szám
1915. szeptember 19., vasárnap. PESTI HÍRLAP nem annyira a vele szemben álló haderő, mint inkább a rá vonatkozó helyzet elől menekül. Dehát, ha így áll a dolog, miért folytatták az oroszok volhyniai offenzívájukat a várháromszög területén? A dolog aligha állhat másként, mint, hogy ennek az offenzívának tulajdonképen szárnybiztosító jellege van. Épen ezért aligha van különösebb jelentősége annak, hogy itteni harcvonalunk egyes részeit az orosz túlerő elől hátrább nyugatra fekvő előkészített hadállásokba vontuk vissza. Ez a visszavonulás a Kovno és Luck közötti területen a Horyn és Stubiel folyótól nyugatra ment végbe, •odébb délre, Dubnónál az Ikva mentére nem hatott ki. Az ellenség volhyniai offenzívája minden jel szerint esetleg csak lokális jellegű ,és az általános helyzetre nem lehet kihatással. A hadvezetőségnek módjában volt, hogy Kelet-Galiciában az orosz taktika legújabb riogásait is kiismerje és megtegye a szükségesellenrendszabályokat. Az általános helyzet a volhyniai orosz offenzíva életképtelenségét teszi fölismerhetővé és remélhetőleg ezt fogják igazolni a legközelebbi napok eseményei is. A .r Flitsch környékén az olaszok legsúlyosabb veszteségeik közben folytatják erőfelsedéseiket, amelyek arra irányulnak, hogy erődítéseinket megközelítsék. Az ötödik olasz offenzíva szintén nem egyéb, mint a támadások megtörésének sorozata. A jelekazonban arra vallanak, hogy az olaszok hatványozva az eddigieknél is nagyobb offenzívára készülnek. A tiroli és a karinthiai határterületen beköszöntött a tél; ezen a frontrészleten az ellenség kénytelen volt minden támadó tevékenységét beszüntetni. Valószínű, hogy az itteni hadműveletek beszüntetésével együtt járt az olasz hadsereg átcsoportosítása, annyiban, hogy a tiroli és karinthiai frontról csapatokat vontak el az Isonzo-arcvonalra. Néhány nap óta félreérthetetlen célzások érkeznek Olaszország felől; az olasz lapok a tiroli offenziva beszüntetéséért azzal vigasztalják a közvéleményt, hogy ezért a kudarcért kárpótlást fog nyújtani az Isonzo-menti offenziva. Barzilai, a gerundium-miniszter, a medvebőr-miniszter, az in effigio-miniszter, a majdan fölszabadítandó területek minisztere, immár negyedszer is elhalasztotta agitációs fölolvasását. Nem tudjuk, hogy a tárcanélküli miniszter (akinek leendő tárcáját lényegesebben szűkebbre kell majd szabni, minthogy Tirol immár az olasz fölfogás szerint sem tartozik a fölszabadítandó területek közé), mit tart fölolvasandónak, csak sejtjük. Olvassuk, hogy az elkövetkezendő katonai és diplomáciai sikerekre vár. Olvassuk azt is, hogy a Dardanellákhoz vezényelt olasz csapatok az újabb diszpozíciók szerint nem fognak részt venni a Gallipoli-félsziget elleni akcióban; ezeket a csapatokat Szaloniki felé irányították, ahol partra akarják őket szállítani, hogy görög területen át a szerb harctérre induljanak. Itt lenne tehát a jövő hét diplomáciai sikere elásva, a katonai pedig Görznél. A diplomáciai sikerhez azonban előbb az volna szükséges, hogy a görög kormány megengedje az olasz csapatok partraszállását és megengedje az ország területén való átvonulásokat. Olvassuk és bizonyára Barzilai is olvasta, — hiszen azért vár a felolvasásával — hogy a Dardanellák ellen új offenzíva készül, de azt is tudjuk, hogy az entente lemondott arról, hogy Bulgária valaha is részt vesz a Törökország elleni háborúban. Olvassuk azt is, hogy Bulgáriában javában folynak út behívások és már intézkedés történt az eddig nem szolgáltak behívására is. Mindezek olyan körülmények, amelyek valószínűvé teszik, hogy Barzilai fölolvasása ezután is csak fölolvasandó marad, mint a területek, melyek tovább is fölszabadítandók maradnak. Az egyensúly. Irta: PAIvOTS JÓZSEF Hegymegi kétségbeesetten érkezett halakására. Az asztmatikus ember nehéz lélegzetvételével sietett végig a parvenük ízlésével díszített, angol előkelőségű szobákon és a felesége öltözőjébe rontott: — Rezsin, — kiáltotta már a küszöbön — tudod-e, mi az újság? A plakátok megjelentek. Két hét múlva a Miklóst is sorozzák. — Az Istenért! — sikoltott fel az aszszony, aki épen a nyakát és vállát rizsporozta a tükör előtt. — Csak nem? — De igen. Az imént olvastam egy hirdetési oszlopon. Egészen biztosan be fogják venni. — Ja jaj! — siránkozott Hegymeginé. — Ez nem lehet, ezt nem szabad engedni. A Kreutzbergerék fia, a Jancsi is elesett Drohobienál! Borzasztó ez a háború. Mindenki elesik. Pedig a Jancsi tüzér volt. Az öltözőbe ebben a pillanatban lépett, be a fiú. Szép szál, vállas, izmos, feketeképű gyerek volt. Az elegáns, puha angol ruha még jobban érvényre emelte athléta alakját. Mosolyogva biccentette meg a fejét a szülei felé. Az anya, mikor meglátta, lelkendezve futott feléje és jajgatva omlott a nyakába: — Miklósom, hallottad? Már téged is akarnak vinni! A fiú mosolyogva porolta le a kabátját, amelyen rajta maradtak a rizspor nyomai. — Mamuskám, — mondta gyöngéden — hát legfölebb elvisznek! Háború van!— de nekem nincs háború! — fakadt ki az asszony ingerülten. — Nekem semmi közöm hozzá! Nem igaz, papa? Mi öreg emberek vagyunk, csak egy fiunk van. Onnan vigyenek el, ahol sok van. Nem igaz? Hegymegi helyeslőleg bólintott a fejével. Ő is rajongó büszkeséggel és aggódó féltéssel nézte, a fiát, aki a gyöngéje volt. Ezért a gyerekért élt már csupán, ennek a boldogulásáért, a boldoggá tevéséért, az uriságáért. Mert Hegymegi voltaképen nagyon kisrendű ember volt. Valamikor harminc év előtt, valahonnan Orosz-Lengyelországból származott ide, egy ideig apró, felsőmagyarországi falvakban vetődött erre-arra, amig aztán Budapesten a Petőfi-utcában ócskaruhás boltot nyitott. Ennek az utcának a környékéről is házasodott s hosszú éveken át gyűjtötte a pénzt. Sok pénzt. Hegymegi csodát tudott művelni. Egy kis, sötét, dohos bolthelyiség ócskaságaiból tömérdek vagyont teremtett elő. Szerény ember volt. Sohase gondolt arra, hogy üzletét megnagyobbítsa, vagy hogy esetleg kiköltözzék az Andrássy-útra s ócskaságok helyett angol szövetű, finom, vadonatúj divatöltözeteket aggasson a kirakatába, pedig most már akár nagy ruharaktárakat tudott volna nyitni. Ügynökök, akik megneszelték, hogy ennek a kicsi, igénytelen embernek a pénzszekrényében nehéz ezresek feküsznek, ajánlották neki, hogy kezdjen nagyobb vállalkozásba. Nyisson üzletet Bécsben, Zágrábban és más egyebütt is. Nem, nem, soha! Hegymegi ellentállott minden kísértésnek. Az volt a babonája, hogy a szerencséje van hozzánőve ehhez a kis Petőfi utcai bolthoz. Mikor már huszonöt esztendeig ajánlgatta üzlethelyiségének ajtaja előtt a járókelőknek portékáit, az évforduló napján számadást csinált és igy szólt a feleségéhez: Berlin, szept. 18. A nagy főhadiszállás közli szeptember 18-án: Keleti hadszíntér. Hindenburg tábornagy hadcsoportja: Schloknál ellenséges előretöréseket visszavertünk. — Az üzleti eredmény négyszázezer korona. A gyerekünk tehát gazdag ember. Boldog vagy? Rezsin azt mondta, hogy boldog, de már másnap látszott rajta, hogy valami emészti. Harmadnap aztán ki is pakkolt vele: — A Miklóska most tizennégy éves. Úgy néz ki, mint egy princ. A gimnáziumban, ahova jár, csupa előkelő fiú az osztálytársa. Jövőre Miklóska felső gimnazista lesz. Ekkor már a fiuk megnézik, hortry kivel barátkoznak. Mi lesz, ha Miklóskától azok az úri fiuk megkérdik, mi az apád? — Hát mi lesz? Azt mondja: kereskedő! A Rothschild is kereskedő. — Dehogy! Azt kell mondani neki: tandler! Na? És mit fognak szólni hozzá azok az uri-gyerekek? Mit gondolsz? — Mit bánom én, hogy azok mit mondanak! — De bánja a Miklóska. A Miklóskának ez ártani fog. Árt a jövőjének. Remélem, nem akarod, hogy ő is ócskaruhát áruljon a Petőfi utcában? A Miklóskának úrnak kell lennie. Doktor lesz, vagy profeszszor, vagy miniszteri tanácsos! Jó társaságba kell járnia, úri fiukkal kell barátkoznia. — Na és mit akarsz ebből kihozni? — Hogy te eleget dolgoztál édes Fülöp. Most már abbahagyhatnád az üzletet. Add át az első segédnek, vagy akárki másnak. Menj te nyugalomba. A pénzünk kamatjából szépen meg fogunk élni s a Miklóskát is uniasan neveltethetjük. Megérdemled már a pihenést. — Miniszteri hivatalnok vagyok én, hogy nyugdíjba menjek? — Na, na Fülöp, ne légy olyan izga- 3 IIIárosi harctér, A vezérkar jelentése. (Hivatalos jelentés, kiadatott 1915 szept 18-án.) Az orosz offenzíva Kelet-Kalibjában a Strupa mentén összeomlott. Az ellenség tegnap odahagyta a legutóbbi napok harcainak színhelyét és a Szerethez vonult viszsza. Hátrahagyott hadiszerek és egyéb jelek elárulják, hogy az oroszok sebtiben indultak el és hogy viszszavonulásuk nagy sietséggel, hajszában ment végbe. Megállapítottuk, hogy azoroszok hadállásaink előtt súlyos veszteségeket szenvedtek. Az Ikva mentés, a helyzet változatlan. A wohynai várterületen a harcok túlerőben levő orosz haderő ellen tovább folytak. Számos támadást vertünk vissza. Ma ottani harcvona Iuk kegyes részeit hátrább nyugatra fekvő előkészített hadállásokba vettük vissza. Litvániában csapataink a szövetségesekkel együtt kierőszakolták az átkelést a Szcara északi partjára. Hofer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Német hivatalos jelentés.