Pesti Hírlap, 1915. október (37. évfolyam, 273-303. szám)

1915-10-01 / 273. szám

B­udapest, 1915. m m évfolyam, 273. (12,845.) szám. Péntek, október 1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 32 h — f Félévre 16 „ —„ Negyedévre 8 „ —„ Egy hóra 2 „ 80 „ Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 f. Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a lap utolsó oldalán olvasható. SZERKESZTŐSÉG: Budapest,Vilmos császár-út 78. Telefon 26—45. KIADÓHIVATAL: Budapest,Vilmos császár-út 78. Telefon 26—40. FIÓKKIADÓ HIVATAL : Budapest, Erzsébet­ körút I. Telefon: József 62-96. » A kiegyezés kérdései. 1917 végén jár le Ausztriával kötött Vámszerződésünk, a törvény azonban azt rendeli, hogy az új kiegyezésre vonatkozó­lag a tárgyalásokat már 1915 végén kell megindítanunk. 1917-től még messze va­gyunk, a másik terminus azonban, amely a tárgyalások megindítását szabja meg, rövi­desen kopogtatni fog ajtónkon. Már csak ezen az okon is foglalkoznunk kellene a kér­­déssel, ha nem volna még valaki, aki ajtón­kon szintén kopogtat: Weisskirehn­er úr, Bécs polgármestere. Weisskirehner úr, ez a rendkívüli agi­litással megáldott osztrák, aki maga is hang­súlyozza, hogy most, mikor oly kevés tribün akad, amelyen az osztrák nép hivatásos kép­viselői szóhoz jutnának, nem először játsz­sza ki magát az osztrák közvélemény repre­zentánsaként. Mindig érdemes tehát figye­lemmel kísérni azt, amit mond. Most azt mondja, hogy bizonyos territoriális változá­sok a monarchia déli határán is szükségessé teszik, hogy a Magyarországgal való közleke­dési és kiváltkép a Balkán felé irányuló po­litikában nagy változások történjenek. Azt mondja továbbá, hogy fontos változásoknak kell majd alávetni a vámtarifát is és vissza kell majd tükröződnie az új kiegyezésben azoknak a nagy állampénzügyi kérdéseknek is, amelyeket a háború óriási költségei ve­tettek föl. S végül azt mondja Weisskirehner úr, hogy se Ausztriára, se Magyarországra nem volna hasznos, ha már most igyekeznék egymás kezét kölcsönösen megkötni, mind­azonáltal nem kell ölhetett kezekkel ülnünk most sem, hanem foglalkoznunk kell a ki­egyezés kérdéseivel és pedig a tartós vi­szony előkészítése jegyében. Weisskirchner úrnak tökéletesen igaza van, ha arról beszél, hogy most, a háború közepette, Ausztriában kevés oly tri­bün van, amelyen szavukat hallathat­nák az osztrák közvélemény képvi­selői. Magyarország ebben a tekin­tetben kétségkívül kedvezőbb helyzet­ben van, mert a háború alatt is parlamentá­ris életet él. De épen azért, mert amíg a há­ború tart, minden disszonáns hang­hiba len­ne , épen azért, mert a háborúval közös érde­keinket szolgáljuk, a kiegyezés kérdései el­lenben kétségkívül felvetnék külön érde­keink egész komplexumát; a legelhibázot­tabb dolognak tartanák, ha a kiegyezés kér­déseivel már most foglalkoznánk. Most Ma­gyarországon is csak a magyar kormány az a tribün, amely a magyar közvélemény reprezentánsaként köteles gondoskodni — nem az új kiegyezés kérdésével, hanem azok­kal a gazdasági kérdésekkel, amelyek a há­ború forgatagában vetődtek fel s amelyek ideiglenes rendezést követelnek. Hogy csak egyetlen példát említsünk, köteles gondos­kodni a megszállott lengyelországi területek szénbányáinak olyatén kihasználásáról, amely nem csupán Ausztriának váljék a­­ melegedésére. Mindaz, amit Weisskirchner úr felvet, az új vám, vasúti, pénzügyi megegyezés, annyira nem aktuális, hogy hiszen épen az osztrákok mutatták meg, mikor a berlini vámtanácskozásra el nem mentek, mennyire lehetetlen a háború közepette ezekkel a kér­désekkel foglalkozni. És pedig nemcsak azért, mert minden efajta tanácskozás kény­telen-kelletlen súrlódásokat idéz föl, hanem elsősorban azért, mert hiányzik a bázis, amelyről ki lehetne indulni, hiányzik egész jövendő európai gazdasági elhelyezkedé­sünk biztos tudata. Ki mondhatná meg elő­re, hogyan kerül ki a monarchia a háború­ból , megnöv­ekedve-e vagy megrövidülve; s ha megnövekedve, hogyan oszthatnák fel már most egymás közt a hódított területe­ket, és­pedig nem négyzetkilométeres arány­ban, hanem a szóba jöhető területek gazda­sági értéke, termelő- és fogyasztóképessége szerint, tehát szigorúan paritásos alapon. Hogyan jelölhetnék ki előre az új érdekszfé­rákat, hogyan konferenciázhatnánk mind­azokról a gazdasági kérdésekről, amelyekhez csak az európai békekonferencia fogja meg­adni az alapot­? Az 1915. év végével Ausztriával meg­indítandó kiegyezési tárgyalásokat a ma­gyar kormánynak ép úgy el kell halasztania törvényes felhatalmazással, mint ahogy a háború a nemzetközi szerződések 1917-iki megújítása dolgában úgyis bizonyos elto­lódást fog előidézni. S addig a magyar kor­mány köteles ugyan az osztrák kormány ke­zét figyelni, de megkötni egymás kezét se­milyen tekintetben sincs joga egyik kor­mánynak sem. S amit Weisskirehner úr mondott az uj vasúti, vám és pénzügyi poli­tikáról s az uj kiegyezés tartós megkötéséről, arra nincs más felelet, mint az, hogy Ma­gyarország törhet­etlenül ragaszkodik az 1867-iki kiegyezésben biztosított s tiz­évenkint föléledő önrendelkezési jogá­hoz s mint egyenlő jogú faktor csak olyan szerződésre kész lépni, amely a hábo­rúban vállalt domináló szerepének ellenérté­keként legalább is paritásos alapot biztosít neki a béke munkájában is. Egy új vasúti politika nem zárhat el többé mesterségesen Középeurópától s nem fizettetheti meg ve­lünk duplavágánya sinek lefektetését a más ipara érdekében. Egy új vámpolitika nem nyomhatja el a magyar ipart, amelynek a természettől fogva a Balkánra kell kiter­jesztenie érdekszféráját. Egy új pénzügyi politika pedig fel se vetődhetik jogos nem­zeti vágyainknak a hadseregben és a kül­képviseletben való teljes érvényre juttatása nélkül. A kiegyezési kérdések komplexuma a politikai kérdéseket sem hagyhatja érin­tetlenül. Weisskirehner úr nyilván más­ként képzeli az 1917-ik esztendőt, mint mi s ezért invitálgat már most a konferenciázás­ra. Mi azonban egyelőre nem ismerünk más feladatot, mint azt, hogy az új kiegyezéshez szorgalmasan gyűjtsük a muníciót és csak a háború végeztén álljunk vele elő. A kiegye­zés összes felmerülhető kérdéseire majd csak akkor fogunk felelni, ha az ágyuk elhall­gattak. Elkeseredett harcok a Ghampagneban. St. Marie-á-Pytől délre egy francia dandár áttört a legelső árokálláson és a német tartalékokkal találta magát szemben. — 800 francia fogságba esett, a dandár többi része megsemmisült. — A Somme-Py-Louain­ut és a Ghallerange-St-L­­enehould közti vasút között a franciák összes támadásait visszaverték. — Összeomlott támadás Massigestől északnyugatra. — Massigestől északra egy magaslatot elvesz­tettek a németek. — A Mesnil-Ypern­uttól délre levegőbe repítettek egy ellenséges állást. — Loostól északra a német ellentámadás lassan előrehalad. — Dimnaburgtól délre az oroszokat a tóközökbe szorították vissza. — Smorgontól keletre az ellen­séges állást áttörték. — 1000 fogoly, 6 ágyú és 4 gépfegyver a zsákmány. — Volhyniában a Kormin patak mocsárvidékén több orosz állást rohammal elfog­laltunk és 1000 foglyot ejtettünk.­ ­Az ellenség tegnap csak a Champaggie­ban folytatta áttörési kísérleteit, — közli a német nagy vezérkar mai jelentése. A Lille— Arras-arcvonalon a németek nemcsak, hogy teljesen megállították az angolok előnyomu­lását, hanem erős ellentámadásuk következ­tében az első napon föladott terület jelentős részét visszafoglalták. A flandriai arcvona­lon történtekre pedig a legjellemzőbb a né­met hivatalos jelentésnek ez az adata: „egy hadállást, amelyet két angol század tartott megszállva, fölrobbantottunkAz angol­francia offenzíva első napján az angolok a flandriai arcvonalon is heves támadásokat intéztek a német állások ellen. A cél termé­szetszerűen az volt, hogy ha Lille irányában az áttörés sikerül, energikusan hozzá kell látni a délkeletre eső fronttól elszakított flandriai német sereg fölgöngyölítéséhez. Minthogy azonban a főáttörési vonalon az angolok előnyomulása holtpontra jutott, ter­mészetes, hogy a flandriai arcvonal elleni támadásokat is be kellett szüntetni. így tör­ténhetett, hogy a németek folytathatták az állóharc legkonokabb formáját, az aknahar­cot, ami viszont annak a bizonysága, hogy flandriai állásaikat a lehető legnagyobb biz­tonságban érzik. Az a két angol század, amely az említett hadállást tartotta, termé­szetesen teljesen megsemmisült a sikeresen véghezvitt aknarobbantás következtében. A Lille—Arras-fronton, Loostól ke­letre a német ellentámadás lassan előrehalad. Az angolok természetesen a legkeményebb ellenállást fejtik ki, hogy a teljes kudarcot elkerüljék; azt, hogy a németek az első na­pon kiürített legelső vonalukig érjenek. Míg az angolok teljesen passzív módon viselked­nek — holott az itteni arcvonalon rájuk há­rult a főfeladat teljesítése, — a franciák a Soucheztől Arrasig délre terjedő szakaszon továbbra is elkeseredetten támadnak; nyil­vánvalóan arra törekszenek, hogy a május­júniusi arrasi csata áttörési tervét megismé­teljék. Az angolokban csalódtak, ez most már nyilvánvaló. Az offenzíva ugyanazon a terepen kezdődött, ahol májusban és a fejle­mények is csaknem pontosan ugyanazok. A lillemarrasi májusi offenzíva idején az an­golok néhány sikertelen és vérbe fúlt táma- A Pesti Hírlap mai száma 28 oldal

Next