Pesti Hírlap, 1915. december (37. évfolyam, 334-363. szám)

1915-12-23 / 356. szám

2­ 2 _____ _ PESTI HÍRLAP 1915, december 24,, péntek. ; a keleti francia seregek sorsa is a kezébe ke­rült, első dolga volt, hogy a tiaku­poli-fél­szigeten levő francia csapatokat­ elszállít­tatta. Amint lát att, a franciák a brio­magé­ban nem igen óhajtanak egyformán osztoz­ni Angliával és nem hajlandók vállalni azt a véleményt, hogy a Gallipoli-hadjárat olyan monum­entális kudarc, amelynek a francia történelemben sincs párja. Csak maradt ki ez az aere por enni­us monumen­tum kizárólag az angol történelemé. * A montenegrói hadihelyzet változat­lan. Rámutattunk már azokra a példátlan nehézségekre, amelyekkel a Kövess-had­seregnek a montenegrói terep- és éghajlati viszonyok közt meg kell küzdenie. Minden magaslatot többszörös megkerüléssel lehet c­sak elfoglalni; a legmeredekebb behava­zott sziklákon és a legmélyebb,szakadékok­ban kell előrenyomulni. „Öreg magyar nép­fölkelők, a magyar Alföldről, megtanulták a hegymászást, akárcsak a zergék; az ő frontvonaluk mögött folyik a trénnek és a munkásosztagoknak végtelen munkája. Mindenki a szabadban alszik. Minden da­rab kenyér nagy távolságból, veszedelmes utakon jön ide. És minden sikerül" — olvas­suk egy berlini lap haditudósításában. Ha tehát a fronton említésreméltóbb esemény momentán nincs is, ez csak azt jelenti, hogy annál nagyobb munka folyik a front mögött az újabb előnyomulás sikere érdekében. A front mögött egyébként más munka is akad. Fel kell kutatni mindazt, amit a futó ellenség­e elásott. A vezérkari jelentés följegyzi, hogy Ipeknél ism­ét 60 ágyút ta­láltunk. Az ágyukat a szerbek ásták el. És a jelentés hozzáteszi, hogy ez a szám alig­hanem jelentősen emelkedni fog még. Köz­vetlenül Ipek elfoglalása után 80 ágyúról számolt be a vezérkar, néhány nap múlva azt közölte, hogy Ipek és Rozaj között újabb 40 ágyút találtunk, majd meg hogy Ipekben ismét egy tucat jutott a kezünkre. A legújabban jelentett 69 ágyúval az ipeki zsákmány most már 201 ágyút tesz ki. • November 23. hetedik hónapja, hogy az olasz háború kitört. A hetedik hónap el­múltával a mérleg Olaszország számára súlyos veszteségszámlát mutat. Emlékeze­tes, hogy egy hónappal ezelőtt, az­ olasz h­áború félévének elmúltával, a vezérkar je­lentése följegyezte, hogy Olaszország a há­ború kitörése óta félmillió embert vesztett. iil.ix­ez hozzájárul a negyeai­t isonzo-csatá­ban föláldozott hetvenezer ember: a h­áború hét hónapján Olaszország elvesztette hat­százezer emberét, kétségtelenül a legjobb, legharckészebb csapatokat. Területet egy tapodtat sem­ tudott hódítani, a háború első heteiben általunk önként kiürített csíknál ma sem jutott előbbre, tekintélye, politikai súlya erősen megcsorbult, a szövetségesei gyorsan kiábrándultak belőle. Olaszország vereségét legjobban az jellemzi, hogy no­vember végén, az olasz parlament összeillé­se előtt, kénytelen volt aláírni a különbékét kizáró londoni entente-egyezményt, abban a reményben, h­ogy amit fegyverrel nem tudott megszerezni, annak az elérésében a szövetségesei támogatni fogják a béketár­gyalásoknál. Szomorú vigasz, hiszen Olasz­ország egy csöppnyi vér föláldozása nélkül megkaphatta volna azokat a területeket, amiket a májusi tárgyalások alkalmával a semlegesség fejében fölajánlottunk neki. Tripoliszt elvesztette, balkáni győzelmeink albániai érdekeltségét a legkomolyabban ve­szélyeztetik. Trieszt és Trient ábrándjáért tengernyi vér hullott hiába, az ország pénzügyi helyzete, mint maga az olasz pénzügyminiszter beismerte, rohamosan romlik, Olaszország képtelen a szövetsége­seivel való együttműködésre, s nyilván­való, hogy a háború romlásnál, szomorú ki­látásoknál egyebet nem hozott Olaszország­nak. Csakugyan, egészen indokolt volt az olasz kamarában elhangzott indrzkrét kér­dés: minek az a sok ágyú a király villájá­ban, ha minden olyan jól megy, ahogyan Salandra mondja ! Török hivatalos jelentés, Konstantinápoly, dec. 22. A főhadiszállásról közlik december 21-én: Irak-front. Kutulamaránál a helyi harcok meg­szakításokkal tovább tartanak. Kaukázus-front. Az Id-szakasz cemn­ium­ában körülbelül egy ezrednyi ellenséges haderő megtámadta előállásunkat, amelyet egy század védett. Könnyűszerrel visszavertük. Dardanella-front. Arihurnu és Anaforta: A minden­nemű hadianyagnak és katonai felszerelési­ ­ A félénk szerelmes. Irta: SZÍNI GYULA. Csillagok néma tűzijátéka tükröződött a mély, nyugtalan vizén. Az est rejtelmes és lan­gyos leheletü volt. Zsigray Evelin elernyedt, boldog idegekkel élvezte az amerikai kényelen­ külön levegőjét, a tengerpart sajátos gyönyörű-ségét. A teaház terra­zán, amely a tengerbe nyúlt, bőséges kerti karosszékek álltak és ezek egyikében borzongó fáradtsággal dőlt hátra Evelin.­­ Egyedül volt és senki sem merte háborgatni. A yankeek a szalmakalapjuk alól csak lopva ve­tettek rá kivánó­­ pillantásokat. Milyen más környezet volt ez, mint a budapesti kávéház, honnan Zsigray Evelin világgá indult. És a bu­dapesti leánynak egyszerre eszébe jutott a népes körúti kávéház, hol két évvel ezelőtt a tükörüve­ges ablakokon át nézte a sárga villamosok fut­kározását és a stáló tömeg hullámzását. Egy egész óceán, egy egész világ választotta el azóta tőle. Evelin színésznőnek készült otthon, de nem tudott boldogulni sehogysem. Nagyot gondolt tehát magában, hogy szerencsét fog próbálni az Újvilágban , mivel erős akaratú nő volt, tervét keresztül is vitte. Így került Oyster Bay­be, az előkelő amerikaiak fürdőhelyére és ott folytatta­ az élettel való keserves küzdelmét, amely függet­len, magában álló leány számára mindenütt a világon nehéz és veszedelmes. A teaházban a saukeck féle tisztelettel néztek a szép és komoly leányra. Az angolosan prűd környezetbe telje­sen bele tudott illeszkedni Evelin . . . A színes lampionok sápadt, reszkető fényt vetettek érdekes arcára. Sötét szeme talányosan c­illogott elő széles peremű szalmakalapja alól. Fehérfekörös, fehérkötényes, karc­a fekete ru­hás, cérnavékony hangú kisasszonyok szolgál­ták ki. Kivül az úton előkelő autók zúgtak, pö­fögtek modern dalokat Amerika gazdagságáról. — És mi lesz belőlem? — sóhajtott föl magában Z­igray Evelin. A tejes tea és néhány szerény keksz, mi­nél többre nem tellett Evelinnek, nagyon szo­morúan hatottak rá az élvező milliomosok kör­nyezetében. És történt egyszer, hogy fényesen kivilágí­tott villamos autó határ folklott a kávéházi ter­rasz elé. Előkelő maga­­­termetű, javakorbeli úr szállt ki belőle, fölment a torrászra és letelepe­dett egy asztal mellé, amely épp szemben volt az Evelinével. Az amerikai úr feltett szalmaka­lappal ült le és a világgal mit sem­ törődve, egy estilap hatalmas lepedőjébe merült el. Egyszer mégis föltekintett az újságjából és pillantása véletlenül találkozott az Evelinével. Egy teljes percig nem tudta levenni a szemét a leányról és egy perc amerikai számítás szerint nagyon hosszú idő. Aztán újra elővette az ame­rikai lapot, de Evelin észrevette, hogy előbb kémlyukat tépett ki az új ág közepéből és azon át figyelte Evelint. A leány csak azért is erősen visszanézett rá. A yankee mélyen elpirult. Keze, amivel az újságot tartotta, reszketni kezdett. Dermedten, szinte ájultan csak Evelint nézte. Nincs is csodá­­lato­sbb dolog, mint mikor eféle halvérű, jég­vérű yankee hirtelen fölenged. Csupa tűz, csupa , akaraterő lesz belőle egyszerre. Evelin megérezte, hogy szerencséjének órája ütött, csak erős kézzel kell megragadnia az alkalmas pillanatot. Bízott saját magában. Úgy tett, mintha az amerikai mohó pillantása roppant zavarba ejtené, fölkelt a helyéről és la­san eltávozott. Ám azért hosszú, égő pillan­tást vetett búcsúzóul a yankeere. Az amerikai olyan pillantással, ahogy a kigyó kiséri prédáját, követte Evelin útját. Evelin lassan, nyugodtan ment,, egyszer sem né­zett hátra, mert úgyis tudta és­ érezte, hogy a yankee villamos autója halkan, óvatosan nyo­mon követi. Evelin útját a tengerparti sétányon foly­tatta, hol még nagyon élénk volt a nyáron élet, de később a tengerpart elhagyatottabb, sötétebb ré­széhez ért, hol már csak a hold világított. A villa­mos autó törhetetlenül, makacsul csúszott utána. Evelin megállt, erre az autó is fékezett és a yankee kiugrott belőle. Az amerikai a leány felé közeledett é­s levett kalappal köszöntötte. — Mit akar? — kérdezte tőle Evelin fa­gyosan. — Bocsásson meg — szólt a yankee, — ha nem tudtam ellebszállni . . . — Ön üldöz engem! — mondta Evelin. — Tudja Isten, mit gondol felőlem! — A kiejtéséből észreveszem, hogy idegen — felelte a yankee — és ezért kötelességemnek tartom, hogy figyelmeztes­em arra, hogy errefelé tárgyaimat összeírása, amelyeket az ellen­ség nem vihetett magával, még nem fejező­dött be. Az Ariburnu-szakaszon két nehéz ágyút, egy Schneider-Creuzot-féle tábort, ágyút, nagytömegű, puskát és lőszert, főleg puska- és géppuskától fényt, nagyszámú öszvért, lőszerkocsikat, élelmiszerekkel teli sátrakat, telefon­készülékeket és műszaki anyagot zsákmány­oltunk. Ellenséges repü­lők tegnap egész estig bombázták az ellen­ség elhagyott állásait és táborait,­­hogy az otthagyott anyagokat megsemmisítsék, ami azonban nem sikerült. Sedilbahr: A jobb- és balszárnyról nincs fontosabb jelentenivaló. A centrum­ban az ellenség időről-időre megújította tá­madásait, de minden alkalommal vissza­vertük. Assuith & dardameniai visszavonulás jelentéktelen veszteségeiről. Rotterdam, dec. 22. — A Pesti Hirlap tudósítói­tól. — Asquith közölte az alsóházban, hoggy csak kis készlet hadianyag és hatóágyú maradt a Suv­la-öböl partján, minden egyebet már előbb meg­semmisítettek. Az angolok vesztesége az Aribur­nából való visszavonulásnál állítólag csak há­rom­ sebesült volt, két szárazföldi katona és egy tengerész. Az angol sajtó a dardanellai visszavonulásról London, dec. 22. A Daily Mail írja: Az angol csapatok visszavonulása a Suvla-öbölből, annak jele, hogy a kormány végre felismerte azt a rettenetes hi­bát, amelyet elkövetett, midőn ezt az expedíciót megkezdte. Lloyd George beszéde a legsúlyosabb vád, amelyet valaha e kormány ellen emeltek.. A Morning Post irja: Dardanellai hadállá­saink feladása komoly kérdéseket vet fel. A nem­zet tudni akarja, hogy az a rendszer, amelylyel ezt az expedíciót vezették, még mindig érvénye­sül­t a hadvezetésben. A Times irja: A visszavonulás kínos meg­lepetés a közönségnek. A leszámolás nem fog el­maradni. A Gallipoli-hadjárat monumentális kudarc volt, amelynek párját nem találhat­juk az angol történelemben. A lap azzal vi­gasztalódik, hogy a visszavonulás kitűnően si­került s azt írja, hogy bár a Savla-öblöt és AH­­Hurnut feladták, még sincsen ok arra a fölte­vésre, hogy Krithiánál és Kap Hellesnél lévő állásaink megyengü­ltek volna. A félsziget vége I *

Next