Pesti Hírlap, 1915. december (37. évfolyam, 334-363. szám)
1915-12-23 / 356. szám
2 2 _____ _ PESTI HÍRLAP 1915, december 24,, péntek. ; a keleti francia seregek sorsa is a kezébe került, első dolga volt, hogy a tiakupoli-félszigeten levő francia csapatokat elszállíttatta. Amint lát att, a franciák a briomagéban nem igen óhajtanak egyformán osztozni Angliával és nem hajlandók vállalni azt a véleményt, hogy a Gallipoli-hadjárat olyan monumentális kudarc, amelynek a francia történelemben sincs párja. Csak maradt ki ez az aere por ennius monumentum kizárólag az angol történelemé. * A montenegrói hadihelyzet változatlan. Rámutattunk már azokra a példátlan nehézségekre, amelyekkel a Kövess-hadseregnek a montenegrói terep- és éghajlati viszonyok közt meg kell küzdenie. Minden magaslatot többszörös megkerüléssel lehet csak elfoglalni; a legmeredekebb behavazott sziklákon és a legmélyebb,szakadékokban kell előrenyomulni. „Öreg magyar népfölkelők, a magyar Alföldről, megtanulták a hegymászást, akárcsak a zergék; az ő frontvonaluk mögött folyik a trénnek és a munkásosztagoknak végtelen munkája. Mindenki a szabadban alszik. Minden darab kenyér nagy távolságból, veszedelmes utakon jön ide. És minden sikerül" — olvassuk egy berlini lap haditudósításában. Ha tehát a fronton említésreméltóbb esemény momentán nincs is, ez csak azt jelenti, hogy annál nagyobb munka folyik a front mögött az újabb előnyomulás sikere érdekében. A front mögött egyébként más munka is akad. Fel kell kutatni mindazt, amit a futó ellensége elásott. A vezérkari jelentés följegyzi, hogy Ipeknél ismét 60 ágyút találtunk. Az ágyukat a szerbek ásták el. És a jelentés hozzáteszi, hogy ez a szám alighanem jelentősen emelkedni fog még. Közvetlenül Ipek elfoglalása után 80 ágyúról számolt be a vezérkar, néhány nap múlva azt közölte, hogy Ipek és Rozaj között újabb 40 ágyút találtunk, majd meg hogy Ipekben ismét egy tucat jutott a kezünkre. A legújabban jelentett 69 ágyúval az ipeki zsákmány most már 201 ágyút tesz ki. • November 23. hetedik hónapja, hogy az olasz háború kitört. A hetedik hónap elmúltával a mérleg Olaszország számára súlyos veszteségszámlát mutat. Emlékezetes, hogy egy hónappal ezelőtt, az olasz háború félévének elmúltával, a vezérkar jelentése följegyezte, hogy Olaszország a háború kitörése óta félmillió embert vesztett. iil.ixez hozzájárul a negyeait isonzo-csatában föláldozott hetvenezer ember: a háború hét hónapján Olaszország elvesztette hatszázezer emberét, kétségtelenül a legjobb, legharckészebb csapatokat. Területet egy tapodtat sem tudott hódítani, a háború első heteiben általunk önként kiürített csíknál ma sem jutott előbbre, tekintélye, politikai súlya erősen megcsorbult, a szövetségesei gyorsan kiábrándultak belőle. Olaszország vereségét legjobban az jellemzi, hogy november végén, az olasz parlament összeillése előtt, kénytelen volt aláírni a különbékét kizáró londoni entente-egyezményt, abban a reményben, hogy amit fegyverrel nem tudott megszerezni, annak az elérésében a szövetségesei támogatni fogják a béketárgyalásoknál. Szomorú vigasz, hiszen Olaszország egy csöppnyi vér föláldozása nélkül megkaphatta volna azokat a területeket, amiket a májusi tárgyalások alkalmával a semlegesség fejében fölajánlottunk neki. Tripoliszt elvesztette, balkáni győzelmeink albániai érdekeltségét a legkomolyabban veszélyeztetik. Trieszt és Trient ábrándjáért tengernyi vér hullott hiába, az ország pénzügyi helyzete, mint maga az olasz pénzügyminiszter beismerte, rohamosan romlik, Olaszország képtelen a szövetségeseivel való együttműködésre, s nyilvánvaló, hogy a háború romlásnál, szomorú kilátásoknál egyebet nem hozott Olaszországnak. Csakugyan, egészen indokolt volt az olasz kamarában elhangzott indrzkrét kérdés: minek az a sok ágyú a király villájában, ha minden olyan jól megy, ahogyan Salandra mondja ! Török hivatalos jelentés, Konstantinápoly, dec. 22. A főhadiszállásról közlik december 21-én: Irak-front. Kutulamaránál a helyi harcok megszakításokkal tovább tartanak. Kaukázus-front. Az Id-szakasz cemniumában körülbelül egy ezrednyi ellenséges haderő megtámadta előállásunkat, amelyet egy század védett. Könnyűszerrel visszavertük. Dardanella-front. Arihurnu és Anaforta: A mindennemű hadianyagnak és katonai felszerelési A félénk szerelmes. Irta: SZÍNI GYULA. Csillagok néma tűzijátéka tükröződött a mély, nyugtalan vizén. Az est rejtelmes és langyos leheletü volt. Zsigray Evelin elernyedt, boldog idegekkel élvezte az amerikai kényelen külön levegőjét, a tengerpart sajátos gyönyörű-ségét. A teaház terrazán, amely a tengerbe nyúlt, bőséges kerti karosszékek álltak és ezek egyikében borzongó fáradtsággal dőlt hátra Evelin. Egyedül volt és senki sem merte háborgatni. A yankeek a szalmakalapjuk alól csak lopva vetettek rá kivánó pillantásokat. Milyen más környezet volt ez, mint a budapesti kávéház, honnan Zsigray Evelin világgá indult. És a budapesti leánynak egyszerre eszébe jutott a népes körúti kávéház, hol két évvel ezelőtt a tükörüveges ablakokon át nézte a sárga villamosok futkározását és a stáló tömeg hullámzását. Egy egész óceán, egy egész világ választotta el azóta tőle. Evelin színésznőnek készült otthon, de nem tudott boldogulni sehogysem. Nagyot gondolt tehát magában, hogy szerencsét fog próbálni az Újvilágban , mivel erős akaratú nő volt, tervét keresztül is vitte. Így került Oyster Baybe, az előkelő amerikaiak fürdőhelyére és ott folytatta az élettel való keserves küzdelmét, amely független, magában álló leány számára mindenütt a világon nehéz és veszedelmes. A teaházban a saukeck féle tisztelettel néztek a szép és komoly leányra. Az angolosan prűd környezetbe teljesen bele tudott illeszkedni Evelin . . . A színes lampionok sápadt, reszkető fényt vetettek érdekes arcára. Sötét szeme talányosan cillogott elő széles peremű szalmakalapja alól. Fehérfekörös, fehérkötényes, karca fekete ruhás, cérnavékony hangú kisasszonyok szolgálták ki. Kivül az úton előkelő autók zúgtak, pöfögtek modern dalokat Amerika gazdagságáról. — És mi lesz belőlem? — sóhajtott föl magában Zigray Evelin. A tejes tea és néhány szerény keksz, minél többre nem tellett Evelinnek, nagyon szomorúan hatottak rá az élvező milliomosok környezetében. És történt egyszer, hogy fényesen kivilágított villamos autó határ folklott a kávéházi terrasz elé. Előkelő magatermetű, javakorbeli úr szállt ki belőle, fölment a torrászra és letelepedett egy asztal mellé, amely épp szemben volt az Evelinével. Az amerikai úr feltett szalmakalappal ült le és a világgal mit sem törődve, egy estilap hatalmas lepedőjébe merült el. Egyszer mégis föltekintett az újságjából és pillantása véletlenül találkozott az Evelinével. Egy teljes percig nem tudta levenni a szemét a leányról és egy perc amerikai számítás szerint nagyon hosszú idő. Aztán újra elővette az amerikai lapot, de Evelin észrevette, hogy előbb kémlyukat tépett ki az új ág közepéből és azon át figyelte Evelint. A leány csak azért is erősen visszanézett rá. A yankee mélyen elpirult. Keze, amivel az újságot tartotta, reszketni kezdett. Dermedten, szinte ájultan csak Evelint nézte. Nincs is csodálatosbb dolog, mint mikor eféle halvérű, jégvérű yankee hirtelen fölenged. Csupa tűz, csupa , akaraterő lesz belőle egyszerre. Evelin megérezte, hogy szerencséjének órája ütött, csak erős kézzel kell megragadnia az alkalmas pillanatot. Bízott saját magában. Úgy tett, mintha az amerikai mohó pillantása roppant zavarba ejtené, fölkelt a helyéről és lasan eltávozott. Ám azért hosszú, égő pillantást vetett búcsúzóul a yankeere. Az amerikai olyan pillantással, ahogy a kigyó kiséri prédáját, követte Evelin útját. Evelin lassan, nyugodtan ment,, egyszer sem nézett hátra, mert úgyis tudta és érezte, hogy a yankee villamos autója halkan, óvatosan nyomon követi. Evelin útját a tengerparti sétányon folytatta, hol még nagyon élénk volt a nyáron élet, de később a tengerpart elhagyatottabb, sötétebb részéhez ért, hol már csak a hold világított. A villamos autó törhetetlenül, makacsul csúszott utána. Evelin megállt, erre az autó is fékezett és a yankee kiugrott belőle. Az amerikai a leány felé közeledett és levett kalappal köszöntötte. — Mit akar? — kérdezte tőle Evelin fagyosan. — Bocsásson meg — szólt a yankee, — ha nem tudtam ellebszállni . . . — Ön üldöz engem! — mondta Evelin. — Tudja Isten, mit gondol felőlem! — A kiejtéséből észreveszem, hogy idegen — felelte a yankee — és ezért kötelességemnek tartom, hogy figyelmeztesem arra, hogy errefelé tárgyaimat összeírása, amelyeket az ellenség nem vihetett magával, még nem fejeződött be. Az Ariburnu-szakaszon két nehéz ágyút, egy Schneider-Creuzot-féle tábort, ágyút, nagytömegű, puskát és lőszert, főleg puska- és géppuskától fényt, nagyszámú öszvért, lőszerkocsikat, élelmiszerekkel teli sátrakat, telefonkészülékeket és műszaki anyagot zsákmányoltunk. Ellenséges repülők tegnap egész estig bombázták az ellenség elhagyott állásait és táborait,hogy az otthagyott anyagokat megsemmisítsék, ami azonban nem sikerült. Sedilbahr: A jobb- és balszárnyról nincs fontosabb jelentenivaló. A centrumban az ellenség időről-időre megújította támadásait, de minden alkalommal visszavertük. Assuith & dardameniai visszavonulás jelentéktelen veszteségeiről. Rotterdam, dec. 22. — A Pesti Hirlap tudósítóitól. — Asquith közölte az alsóházban, hoggy csak kis készlet hadianyag és hatóágyú maradt a Suvla-öböl partján, minden egyebet már előbb megsemmisítettek. Az angolok vesztesége az Ariburnából való visszavonulásnál állítólag csak három sebesült volt, két szárazföldi katona és egy tengerész. Az angol sajtó a dardanellai visszavonulásról London, dec. 22. A Daily Mail írja: Az angol csapatok visszavonulása a Suvla-öbölből, annak jele, hogy a kormány végre felismerte azt a rettenetes hibát, amelyet elkövetett, midőn ezt az expedíciót megkezdte. Lloyd George beszéde a legsúlyosabb vád, amelyet valaha e kormány ellen emeltek.. A Morning Post irja: Dardanellai hadállásaink feladása komoly kérdéseket vet fel. A nemzet tudni akarja, hogy az a rendszer, amelylyel ezt az expedíciót vezették, még mindig érvényesült a hadvezetésben. A Times irja: A visszavonulás kínos meglepetés a közönségnek. A leszámolás nem fog elmaradni. A Gallipoli-hadjárat monumentális kudarc volt, amelynek párját nem találhatjuk az angol történelemben. A lap azzal vigasztalódik, hogy a visszavonulás kitűnően sikerült s azt írja, hogy bár a Savla-öblöt és AHHurnut feladták, még sincsen ok arra a föltevésre, hogy Krithiánál és Kap Hellesnél lévő állásaink megyengültek volna. A félsziget vége I *