Pesti Hírlap, 1915. december (37. évfolyam, 334-363. szám)

1915-12-04 / 337. szám

Budapest, 1915. XXXVI­. évfolyam, 337.­­12,909. szám. Stomfent, december 1 SZERKESZTŐSÉG]: Budapest,Vilmos császár-út 78. Telefon 26—45. KIADÓHIVATAL: Budapest,Vilmos császár-út 78. Telefon 26—40. PICK KIADÓHIVATAL : Budapest, Erzsébet­ körút 1. Telefon: József 62-96. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 82 K — f Félévre 16 „ —„ Negyedévre 8 „ — „ Egy hóra 2 „80„ Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 f. Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a lap utolsó oldalán olvasható. Barátságos ma£i€iák. Clemenceau nyilván fanatikus bolond, mert folyton azt kiabálja: „ne menjetek , se Gallipoliba, se Szalonikibe, se Egyiptom­ba, se Kochinehinába, hanem tartsátok itt­hon a francia katonákat, mert jön majd tavaszra egy nagy német offenzíva s jó lesz, ha akkor valamennyi francia ott lehet a gáton". Briand nem ilyen fanatikus. Ő al­truista és dicsőségnek hirdeti, hogy a fran­cia offenzíva leköthette a német erőket s ha már a franciák elvéreztek, de legalább Oroszország föltápászkodhatott és vissza­fordulhatott a központi hatalmak üldöző seregei ellen. Ez is álláspont s a francia parlament, úgy, ahogy megnyugodott ben­ne. De ime, alig néhány héttel később föl­emelkedett Sonnino az olasz kamarában s mert a Julius Caesarrá kinevezett Cadorna m­ég nem szállíthatta neki Görzöt, konkrét eredmények hiányában azért övezte babér­ral az olasz hadsereg homlokát, hogy offen­zíva.M­ával lekötötte a magyar és osztrák ármádiát, így tehát közvetve halhatatlan szolgálatot tett Oroszországnak, mely talpra állhatott és visszafordulhat a központi ha­talmak üldöző seregei ellen. Most már te­hát Oroszország válogathatna, hogy kinek csókoljon kezet és ki mentette meg az életét. Oroszország azonban most cselekszik. Sza­szonov alkalmat keres, hogy ő is nyilatkoz­zék és egyszerűen orosz szinre alkalmazza Briand és­ Sonnino komédiás nyilatkozatait. Sonnino átdolgozásában úgy szól a komé­dia, hogy Oroszország tartja lekötve a köz­ponti hatalmak hadseregének jelentékeny részét s ezzel könnyít Franciaországon és Olaszországon is. Már most, melyiküknek van igaza? Ki mentette meg a másik életét? Ki az igaz altruista? Nekünk úgy rémlik, hogy az entente külügyminiszterei, miközben otthon komoly képpel próbálják megnyugtatni a népeiket, voltaképen igen kedves és barátságos mali­éiákat üzengetnek egymásnak. Nem mentet­tek meg ők senkit, de ha magukat akarják menteni, kénytelenek azt füllenteni, hogy nem értek rá saját hazájuk számára ered­ményeket kivívni, mert meg kellett menteni , a szövetségeseiket, akik már nyakig ültek a bajban. Vannak eredmények, de nem ott­hon, hanem a szövetségeseknél. Persze, ha aztán az elbolondított francia és olasz nép keresni próbálná a sikereket a szövetséges Oroszországban, akkor csak azt látná, hogy az bizony máig sem tudott még talpra állani s a cár csak ígérte, de egy szál ember segít­séget se tudott küldeni az időközben elvér­zett Szerbiának. Viszont, ha az elbolondí­tott orosz nép próbálná Franciaország vagy Olaszország földjén fölfedezni azokat a si­kereket, melyeket Oroszország szerzett ne­kik, hasonlóképen csak azt láthatná, hogy a francia offenzívák épen olyan meddők, mint az olaszok s a franciák annyit segíthet­tek Belgiumon, mint az oroszok vagy ola­szok Szerbián. Elveszett Belgium, elveszett Szerbia, elveszett Orosz-Lengyelország s az entente külügyminiszterei, mintha hadsere­geik tehetetlenségéről akarnának virágos nyelven kritikát mondani, azt üzenik egy­másnak: „a mi hadseregünk bizonyára ki­tűnő szolgálatokat tett, de — nektek". Na­gyon kedves és barátságos malieiák ezek. S mialatt Briand, Sonnino és Szaszo­nov ilyen barátságos m­aliciókkal csipkedik egymást és saját hadseregeiket, azalatt a fanatikus Clémenceau rekedtre kiabálja ma­gát a vészjelentéseivel, ő volt az egyetlen, aki előre látta a gallipolii és szalonikii ka­landok céltalanságát s ő az egyetlen, aki most is érzi az események szelét Ha nem is nyiltan, de föltétlenül a londoni egyez­mény fölborításán dolgozik. A vén politikai tengerész érzi a nagyobbik vihar közeledé­sét s nem akarja, hogy a szövetségesek a külön békekötés, tehát külön menekülés ti­lalmának láncával legyenek egymáshoz köt­ve. Anglia kívánhatja, hogy valamennyi szövetségese hozzá és hajójához legyen lán­colva, mert neki a hajó a fontos és nem a legénység, de Clémenceau azt sürgeti, hogy a franciák siessenek haza Franciaországba, ne pazarolják drága vérüket haszontalanul idegen érdekekért, hanem vessék oda testü­ket gátnak a francia határokra, mielőtt át­törhetné a német áradat. Ez, ha nem is még a külön béke, de mindenesetre a­ külön há­ború eszméje s minden angol kényszer da­cára fejlődni és hódítani fog. Hogy Olasz­ország épen most csatlakozott a londoni egyezményhez, egy okkal több, hogy ne jó­soljunk neki már hosszú életet. Olaszország csatlakozása még mindig pechet hozott. A londoni egyezményt se erősítheti annyira Olaszország csatlakozása, mint ahogyan gyöngíti a békekérésben megkötött Szerbia tragédiájának teljessége s ahogyan lazítja a Franciaországban is terjedő kijózanodás. Az a barátságos malicia, melylvel az entente külügyminiszterei egymást csipkedik, kissé emlékeztet az akasztófahumorra. Ma még egymást csipkedik, holnap majd kórusban szidják Angliát ,­­ s azok megszállták Monasztirt. A francia vezérkar jelentéséből: „Monasztirt a szerbek december 1-én még tartották." — Movibazártól délre magyar és osztrák csapatok, amelyekhez sok fölfegyverzett mohamedán is csatlakozott, 3500 szerbet fogtak el. — A montenegrói határon velünk harcolnak az amanták. — Wiitrovicától délnyugatra 1200 foglyot ejtettünk. — Visszavert olasz előretörések a görzi szakaszon. — A tolmeini fronton nyugalom volt. A Novibazártól nyugatra és délre folyó harcokból 3500, a Mitrovicától délnyugatra folyó harcokból pedig 1200 szerbet szállí­tottak be ismét csapataink. A montenegrói határhegységekben elszórt ellenséges csapa­tok, úgy látszik, könnyen adják már meg magukat, mert a hátukban nemcsak az éh­halál réme fenyegeti őket, hanem a volt novibazári szandzsák és a régi Albánia mo­hamedán felkelői is. A szandzsákban sok fegyveres mohamedán csatlakozott hozzánk, a Mitrovica és Ipek közti montenegrói ha­tárterületen pedig az arnauta­ lakosság ra­gad fegyvert: a szerbek és montenegróiak guerilla-háborura készültek ellenünk s a mohamedán és albán lakosság erre önkénte­sen áll mellénk új szövetségesként... 50.000 szerb fogolyról és 265 zsákmá­nyolt ágyúról szólt a november 30-iki bolgár hivatalos jelentés az október hó 14-ikén megkezdett és a november hó 29-ikén Pri­zren bevételével nagyjából be is fejezett szerbiai hadjárat eredményeként. Ebből a negyvenhat napból tizennyolc nap esik azokra a harcokra, amelyek Nis elestétől Pristina elestéig folytak s a bolgár vezér­kar egy összefoglaló jelentése e két stáció közé eső és november 10-ikétől 21-ikéig tartó hadműveleteket egy összefüggő óriási csata­ként állítja elénk, amelynek a rendjén 25.000 fogoly és 42 ágyú jutott a bolgárok kezére. A bolgár vezérkar összefoglaló jelen­tése világos képet nyújt ennek a tizen­egy napos csatának a lefolyásáról, a szer­bek kétségbeesett erőfeszítéseiről, amelyek mind arra irányultak, hogy a bolgár front áttörésével megteremtsék a kap­csolatot a délmacedóniai szerb csapatok­kal és az entente expedíciójával. A szerb vezérkar terveit azonban mindig ide­jekorán fölismerte a bolgár vezérkar és meghiúsította a bolgár katonák vitézsége. Szerbia meghódításának művében tehát a Mackensen seregeivel együtt küzdő Bo­jadzsev-seregen kívül nagy részt­ van Zse­kov bolgár vezérkari főnöknek és Todorov­nak is, akinek a vezérlete alatt a második bolgár hadsereg harcolt. A november 30-iki hadműveletekről beszámoló bolgár jelentés a délmacedóniai frontról csak annyit közölt, hogy Kicsevo és Krusevo megszállása után Brod városát is megszállották a bolgárok. Ez a város a kicsevo—prilepi út mentén fekszik. Meg­szállásának jelentősége, hogy ,a Gostivártól Kicsevoig és a Prileptől Krusevoig nyomult bolgár hadoszlopok között is sikerült az összeköttetést megteremteni. A december elseji hadihelyzetet a bolgár jelentés válto­zatlannak mondja. Magánjelentések szerint azonban a Monasztir irányába előnyomuló bolgár hadoszlop előcsapatai már Kenalit is elérték, tehát Monasztirt oldalt maguk mögött is hagyták. Kenali már Monasztir­tól 15 kilométerre délkeletre fekszik a mo­nasztir—szalonikii vasútvonal mentén. Ez a hir nem kevesebbet jelent annál, hogy Monasztirból a szerbek visszavonulási útja Görögország felé el van zárva s csak nyu­gati irányban, a Brespa-tó menti Resnához szabad még előttük az út, ahonnan az albá­niai Korcsa felé folytathatják visszavonu­lásukat vagy pedig az Ohrida-tó menti Struga irányában s azon túl a­z albániai Elbasszan felé. A december másodiki francia hivata­los jelentés, amely a keleti hadsereg had­műveleteit jegyzi föl, azt írja, hogy a szer­bek december elsején ,még megszállva tar­tották Monasztirt. S valóban, az olasz félhivatalos Stefani-ügynökség már jelenti is a hírt: „Monasztirt a bolgárok tegnap délután fél háromkor megszállták"­. Monasztir elvesztése után már csak négy várost mondhatnak a magukénak egész Szerbiából a szerbek: Besnát, Ohridát, Strugát és Dibrát. De kétségtelen, hogy ezeket is csak pillanatnyilag tarthatják már és Vasics ezredes csapatroncsainak to­vábbi visszavonulása az albániai Korcsa, Elbasszan és Tirana felé mutat­ ­­ Pesti Hírlap mai száma 28 oldal

Next