Pesti Hírlap, 1915. december (37. évfolyam, 334-363. szám)

1915-12-23 / 356. szám

BUDAPEST, 1915. XXII. ÉVFOLYAM, 356, (12,928.) SZÁM. CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 23. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 82 K — 1 Negyedévre 8 „ —„ Egy hóra 2 „ 80 „ Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 £ Az astro hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a lap utolsó oldalán olvasható. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ IVATAL.: Budapest, Vilmos császár-út 78 TELEFON: 122—91 122—92 122—93 122—91 122—95. (Éjjel 122—91 122—92 • hívandó.) FIÓKKIADÓ IVATAL: Budapest, Erzsébet­ körút 1. Telefon : József 52—00. Semmi sem lehetne annyira kedvünk­re, mint a világháború olyan jelenségeit és hatásait följegyezni, amelyek a magyar állami öntudat minden irányban való meg­erősödéséről a magyar korona országainak és népeinek fokozódó együttérzéséről és győzelmes szolidaritásáról tesznek tanúsá­got. Sajnos, bárha legkevésbbé sem sietünk ez irányban a kellemetlen tapasztalatokat számbavenni, sőt a tragikus idő nyomása alatt túlontúl gyakoroljuk az elhallgatás bölcseségét is: bizony szemetszúróan tola­kodnak hazafi érzésünk elé oly sérelmek és kihívások, amelyeket lehetetlen semmitevés­sel vagy sunyi kikerüléssel elintézni. Külö­nösen áll ez Horvátországhoz való társ­viszonyunkban. Ha valahol, hát itt várhatnak és re­mélhetnek, hogy a világháború roppant égése olvasztó kohóvá és­­egyben oly tisztító tűzzé válik, amely a sok százados törvényes összetartozásból egyszerre kiéget minden becsempészett félreértést és minden hazug agitációt. Hiszen az az óriási tűzvész, amelyben most mindnyájan egységes lelke­sedéssel és közös öntudattal védelmezzük történelmi lének­ alapjait, már legelső fu­vallatával elhamvadt pernyeként a szelekbe szórta azokat a mesterkélt konstrukciókat vagy merész képzelgéseket, amelyek a sze­paratisztikus horvát törekvések életlevegő­jét alkották. Ki álmodhatik ott még holmi nagy-szerb államiságról, ki hódolhat­ott meg a délszláv közösség egyéb utópiáinak® A háborús eseményeknek világokat felfor­gató, világokat döntő menetét igazi isten­ítéletnek ismerhették fel a horvátok is és a hozzájuk rokon népek tragikus sorsából vég­leg megtanulhatták, hogy elismert nemzeti egyéniségük további megóvását és fejleszté­sét csakis a velünk való történelmi kapcso­lat szilárdításában találhatják fel. Régi történelmi igazság, amely most frissen ontott tengervérrel van újra meg­írva és megpecsételve. "És mégis, mintha friss lendülettel motoszkálnának most azok a titkos erők is, amelyek a magyar-horvát viszony minden kérdésénél „a régi dalt régi gyülölségről" "eregetik felszínre. Valahol a láthatlan mélységekben vagy áthatlanul ködös felső rétegekben még szívósan és sikeresen működnek oly tényezők, amelyeknek rendszeres gondoskodása oda­irányu­l, hogy Horvátország helyzete és kapcsolata a mi államiságunkban csak mint örökös kolonc nehezedjék Ma­gyarország testére, valahányszor törvényes önállóságunkat vagy paritásos jogunkat Ausztria irányában érvényesíteni kívánjuk. Különös jelenségek is merültek föl­ ez irány­ban.­­ Hanem a közös címerkérdés lett most a nagy bökkenő, amelynek okából a­ világháború viharai közepett­e is régi síp­ládás nótákat verkliznek el a zágrábi tarto­m­ánygyűlésen. A horvátok nincsenek meg­elégedve az új kis címerrel, amely a dolog természeténél fogva nem lehet egyéb, mint a két állam dualisztikus és paritásos jog­viszonyának legredukáltabb jelképezése, azaz a két főcímer egymás mellé helyezése. De mit tett felelősségére folyton hivatkozó minisz­terelnökünk, mihelyt ez az idáig ismeret­len és önmagában képtelen horvát követe­lés fölmerült? A magyar törvényhozás be­vonása nélkül, egyedül felségi jog alapján és kizárólag a saját felelőssége exponálásá­val egy uralkodói rendelet formájában meg­hozta a címerkérdés rendezését. Bezzeg a horvátok első ellenvetésére egyszerre rá­eszmélt arra a szükségre, hogy ezt a vitássá tett dolgot az egész magyar és horvát tör­vényhozói apparátus minden tényezőjének közreműködésével, mindenekelőtt a regni­koláris deputációk kiküldésével és a kétol­dalú egyeztetési eljárás sokrétű formaságai­val kell új vizsgálat alá vetnie és új meg­oldás felé vinnie. Igazán csodáljuk a minisz­terelnök úr felelősségérzetének változatait, amikor majd a hozzáférhetlenség oroszlán­ordításait hallatja a szelíden megadó ma­gyar parlament felé, majd a pásztorsíp leg­lágyabb dallamával édesgeti a lázongó hor­vát pártokat. De még jobban csodáljuk, ho­gyan­­fogja föl felelősségét a király irányá­ban, amikor a felségjog alapján uralkodói hatalommal végleg elintézettnek mondott ügyet utólagos vizsgálatnak és lényeges korrektúrának teszen ki, nem is a szuve­rén magyar törvényhozás tiszteletéből, ha­nem hogy a zágrábi kis autonómia mélysé­ges respektálását tanúsítsa. Vajon ezzel az öndezavuálással nem azt a bizonyságot ál­lította ki magáról, hogy helytelen, megfon­tolatlan előterjesztést tett a királynak, ami bizony felelősség címén is nagyon közvetlen következményekkel kellete hogy járjon. Ilyen különös, szinte érthetetlen jelenségek láttára nehéz elhárítani a gyanút, hogy Zágrábnak most is, mint nem egyszer ré­gebben, külön kapcsolata van Bécscsel. Nyilván oda címezgetik finom üzeneteiket a derék starcsevista szónokok is,, akik nem ordítoznak, mint oroszlánok, nem is dalol­nak, mint csalogányok, csak közönséges módjukon és közönségesebben, mint valaha gyalázkodnak a magyarokra.. Ipeknél ismét 19 ágyút zsákmányoltunk. — Összeomlott olasz támadás a telmeini hitfilfnél. — Francia támadások Eliásifears. A toartmansweilerkopf kúpját sikerült elfoglaln­iuk. — Az elvesztett állások egy részét a németek már vissza­foglalták. — Ange! törvény a hadilétszámnak egy millió fővel való fölemeléséről. — Sefcek© a román királynál. A török főhadiszállás december 21-iki jelentése nagyjából beszámol arról a hadizsákmányról, amelyet az angolok az anafortai és ariburnui pozíciók föladása után kénytelenek voltak hátrahagyni. A zsákmányban két nehéz és egy tábori ágyú szerepel, ezenkívül nagy tömeg mindennemű h­adiszer és muníció. Semmi esetre sem olyan adatok, amelyek azt mutatnák, hogy az angol csapatoknak véres küzdelem után kellett hajóikra m­enekülniök s maga a tö­rök főhadiszállás is beismerte, hogy az ellen­ség csak a sűrü ködnek köszönheti, hogy elillanhatott. Bizonyára így is van és a tö­rök felderítő szolgálatot aligha érheti vád, hogy későn vette észre az ellenség utra­készülését. A dardanellai ködöt nem lehet holmi cilumi ködökkel összehasonlítani és a török vitézségből mit sem von le az, hogy az ellenség még annak előtte látta jó­nak a gyors távozást, mielőtt a törökök el­kergették volna. Magunknak is tartozunk azzal, hogy ezt konstatáljuk, mert az első török hírforrások alapján nem egészen így láttuk a­ helyzetet. És, ismételjük, a törö­kök dicsőségének nem az a fokmérője, hogy a december 19-ikére virradó egyetlen éjszakán mit csináltak, hanem az, hogy kilenc álló hónapon keresztül mit tudtak csinálni. Viszont az entente katonai és po­litikai vereségét az is teljessé teszi,­­hogy föl kellett adnia a Gallipoli-félszigeten, azo­kat a pozícióit, amelyeket csak tenger vér árán tudott megszerezni és hogy a vissza­vonulás nem került ugyanannyi vérbe, at­tól az entente prestige-e még nem fest kedvezőbben.­­ Angliában most ki is aknázzák az angol csapatoknak azt a taktikai sikerét, hogy el tudtak illanni és azzal vigasztalód­nak, hogy Seddilbahrt, a Dardanellák bejá­ratát, minden áron tovább fogják tartani, hogy Törökországot elzárják az égei ten­gertől. A Times azt írja, hogy ezért az értékes eredményért a fizetett ár nem túl­ságosan magas. Kétszázezer halott és sebe­sült nem túlságosan magas ár azért, amit az entente puszta flotta-akcióval is elérhe­tett volna! Ahhoz, hogy a Dard­anellákat csak elzárják, mire való volt a szárazföldi partraszállás. Valamikor mintha nem az lett volna az entente célja, hogy a Dar­danellák bejáratát elzárja; valamikor mint­ha arról beszéltek volna, hogy a cél a Dar­danellák megnyitása! De az angol sajtó, ha megkönnyebbül­ten is fogadja az anafortai és ariburnai visszavonulást és flastromot is próbál ra­gasztani a rettentő kudarcra, a nyomott hangulatot még­sem képes titkolni és a Ti­mes folytatólag egyenesen azt írja, hogy a Galipoli-hadjárat olyan monumentális ku­darc volt, amelynek nincs párja az angol történelemben! Nem kevésbbé nyomott a hangulat. Franciaországban. Itt meg azzal vigs­z­tálódnak, hogy Joffre éleslátását dicséri­ . Joffre-nak alig hogy fővezérré lett s ezzel A Pesti Hirlap mai száma 24 oldal

Next