Pesti Hírlap, 1916. január (38. évfolyam, 1-31. szám)

1916-01-26 / 26. szám

1916. január 26., szerda. PESTI HÍRLAP mindkét partján megtámadták. Hat óra hosszat tartó csata után az angolok teljes vereséget szenvedtek és kénytelenek voltak néhány kilométernyire keletre visszavonul­ni. A csata lezajlása után a törökök három­ezer angol holttestet számoltak meg. Hil­­mer angol tábornok a halottai eltemetésére egy napos fegyverszünetet kért. Ez után a vereség után Chamberlain­nek, az angol gyarmatügyi államtitkárnak, még több oka lesz, hogy Cadorna mintájára kijelentse angol alsóházban, hogy Mezo­potámiában rettenetes az időjárás. Angliára csakugyan rettenetes idők járnak, Kut el Amarát, amelyet az angolok erőddé építet­tek ki, a törökök teljesen körülzárták a tíz­ezer főnyi védősereggel együtt. Az angolok több ízben megkísérelték, hogy Ali Garbi irányából, tehát kelet felől, Kut el Amarát fölszabadítsák, de a kísérletük mindannyi­szor meghiúsult. Ae, új offenzívát, amelyről a török hivatalos jelentés beszámol, szintén a körülzárt erőd fölszabadítása érdekében kezdték meg. Ezzel a vereségükkel, úgy lát­szik, Kut el Amara sorsa is megpecsételő­dött. A vereség azonban nemcsak ebből a szempontból fontos, hanem azért is, mert az angol presztízsnek a távoli Keleten való újabb csorbulását jelenti. Akármilyen zava­rosak is a perzsiai események, arra mégis lehet következtetni, hogy a szent háború Perzsiában való kihirdetésének, különösen a kut es amarai újabb vereség után, nem lesz egészen jelentéktelen a hatása. Egy másik angol támadás alkalmával, amely néhány nappal előbb folyt le, az an­golok háromezer embert veszít­ettek halot­takban és sebesültekben, egy harmadik an­gol hadoszlopot pedig, amely Rómától nyit­i gátra, Mu­ntefik irányából igyekezett előre-­ törni, visszavonulásra kény­szerítettek a tö­rökök. (Muntefik az Eufrát és Tigris közt fekszik, Kornától, a Tigris és Eufrát össze­folyásától 140 kilométerre.) „Más újság ninc­ sőt, — jegyzi meg a török főhadiszállás, mintha három angol vereség egyetlen jelen­tésben nem is volna elég. A perzsa öböl tá­ján szenvedett angol vereség, amelyet az angol lapok is bevallanak, annál súlyosabb természetű, m­ert ez a tengeröböl a világ­háború egyik legérzékenyebb szintere. Metniennegré kapitulációja* A vezérkar jelentése. (Hivatalos jelentés, kiadatott jan. 25-én délben, érkezett délután 3. óra 10 perckor.) A m­­o­n­t­e­n­e­g­ró­i hadsereg lefegyverzése csak úgy, mint e­d­d­­i­g, s­i­m­á­n f­o­l­y­i­k. Mindenütt, ahol csapataink megjelennek, a m­­o­n­t­e­negrói zászlóaljak tisztjeik vezetése alatt vonakodás nélkül beszolgáltatják fegy­vereiket. Számos csapatrész olyan vidékekről, amelyeket még nem száll­tunk meg, előőrseinknél bejelentette, hogy kész a fegyvert letenni. Szkutariban 12 ágyút, 500 1111 s­k­á­t é­s k­é­t g­é­p­p­u­s­k­á­t z­s­á­k­m­á­n­y­o­lt­u­n­k. Az ellenséges táborból származó mindazok a h­í­r­e­k, amelyek m­o­n­t­e­n­e­g­r­ó­i ú­j h­a­r­­­­c­o­k­r­ó­l szólnak, t­i­s­z­t­á­r­a k­ocstoltak. Az, hogy a király országát és hadseregét otthagyta, valónak bizonyult. Hogy a tényleges kormány­zati hatalom kinek a kezében van, ez idíj szerint még h­­atá­rozottan nem állapíth­ató m­eg, de ennek a montenegrói hadjárat katonai eredménye szempontjából nincs semmi jelentősége. H­ö­f­e­r altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese, Ie­ kelengyén és Kálmán órákhosszat elült mellette szótlanul és ugy nézte remegő szivel, áhítatosan a csöppnyi ingecskéket, fejkötőket. A negyedik hónapban, Kálmán kezdte unni ezt a templomi csöndet, a h­osszu, szótalan dél­utánokat és egy-egy tréfás megjegyzést tett, melyért szemrehányó tekintetet kapott. Berta arcban, vállban hízásnak indult, szép teste mint az esőverte rózsa, bágyadtan kinyílott és Kálmánt ez az uj, ismeretlen szépség váratla­nul ismét a legforróbb érzéki vágyakr­a hajtotta. — Igy nem élhetünk, — ragadta meg egy délután Berta kezét és dobogó szivére szorította. Kint ültek a kertben, egy virágzó hársfa alatt, körülöttük rózsák nyíltak, a szomszéd kertben rigó fütyölt, és Berta hófehér ujjaival csipke­fej­kötőt horgolt egy ismeretlen angyal számára. Kálmánnak minden vére a fejébe futott és szinte durván kapta ki a horgolást Berta kezéből. — Így nem élhetünk, — mondta rekedten. — Szeretlek, szeretsz, az enyém vagy­ újra birni akarlak. Berta riadtan nézett rela. — Mit akarsz ? — kérdezte. — Szeretni akarlak, úgy mint ezelőtt, — felelte Kálmán szenvedélyesen. Berta szeme ijedten nyílott nagyobb és na­gyobbra. — Igy, szivem alatt a gyerekkel ? — kér­dezte irtózattal. — Igy, igy, — felelte Kálmán s a szeme tü­zelt, keze reszketett. Berta ijedten húzódott hátra.­­» Hozzám ne nyúlj. — mondta olyan han­ya­gon és tekintettel, hogy Kálmánban meghűlt a vér és sápadtan állt fel. A széket fellökte maga előtt s bement a házba. Valami hűvös, különös köd szállt le a há­zastársak közé. Bizalmatlanság, tartózkodás, unalom és valami növekedő hidegség. Bertának mintha soha nem is lett volna szerelem a szívé­ben, minden érzését az anyaság oltárára rakta le és Kálmán izgatottan, unatkozva húzódott be a maga szobájába. Egy nap nagy szerencsétlenség érte Bertát. Templomba ment s a kocsijába fogott lovak út­közben megbokrosodtak. A vágtató lovakat az ut­cán járók elfogták, de Berta annyira megijedt,­hogy elájult s még aznap korai, halott gyereket szült. Hosszas és kinos betegség után, Berta le­fogyva, megcsunyulva, megalázva tért vissza az életbe. Kálmán a legnagyobb odaadással ápolta, gondozta, de Berta mégis érezte, hogy valami hiányzik közülök. Lassan rájött, hogy a szere­lem hiányzik. Hogy véget ért a Berta isteni fel­magasztaltatása, ismét asszonnyá változott, aki imádta az urát, de ez a szerelem most fájdalmat okozott neki, ugy mint a szerencsétlenség előtt azt okozott Kálmánnak. Most is szótlanul ültek egymás mellett a hosszú téli estéken. Kálmán a könyveit bujta, Berta kézimunkán dolgozott s ha titokban egy­másra pillantottak, a férfit hideg, elmélyedő arc­cal látta az asszony és ennek a szemében izgatot­tan lobogó lángot látott a férfi, ami hidegen hagyta. Berta látta a veszedelmet, ami mind jobban közeledett boldogsága felé és elhatározta, hogy mindent elkövet megmentésére. Ehhez pedig egyetlen fegyver az asszony kezében: a szép­ség. Berta sportokra adta magát, egész nap leve­gőn volt, meghízott és ismét friss, üde, szép asz­szony lett. Jól öltözködött, társaságba járt, ka­cérkodott és Kálmán újra meg lett h­ódítva. A boldogság visszaszállt, mint a tavalyi fecske, de valami erőszakoltság, idegenkedés érzett csók­jaikon. Berta másodszor lett anyává, de ebből az anyaságból már végkép hiányzott az elsőnek ti­tokzatossága, a meghatottság és felmagasztaltság miszticizmusa. Kálmánra pláne nem tett már semmi mélyebb hatást. Őszintén örvendett, na­gyon vigyázott Bertára, de mindent olyan egy­szerű szemmel nézett és vett, mint azt, hogy a­ nappal után éjszaka jön és ezután újra nappal. Bertának fia született és mindkettőjük bol­dogsága teljes volt. A szülés előtti nehéz napok­ban, amikor Berta már betegen, sápadtan feküdt ágyán, a házastársak szíve a nehéz gyötrelme­ken keresztül, mintha újra megtalálta volna egy­mást. Kezük forrón simult egybe és szivük dob­banása összecsendült. De később, a gyerek szü­letése után, sziveik ismét kétfelé váltak és most már csak a gyereknél találkoztak újra. Azért szerették egymást, de a folytonos gond a gyerekért, a Berta elhúzódó gyengélke­dése idegessé, türelmetlenné, hidegebbé tette őket. S ez az állapot, mintha most már végérvé­nyesen megállapodott volna közöttük. Berta mégis megpróbálkozott újra a kacérkodással, öl­tözködése már valóságos művészetté fejlődött, m­a­ Nikita Lyonba érkezett. Lyon, jan. 24. Nikita király Dann­é trónörökössel, Péter herceggel és Min­pa hercegnővel ,kí­séretükkel tegnap ideérkezett. A királyi család szállóban vett lakást. Genf, jan. 25. — A Pesti Hirlap tudósitójáról. — Lyonból jelentik: Nikita király csak tegnap éjjel érkezett ide. Coeliji miniszter, akinek a kor­mány nevében üdvözölnie kellett volna a kb.41.vl, lekésett a vonatról és nem érkezett m­eg. A király a pályaudvarra érkezésekor valamennyi rend­jelét viselte. Nikitával együtt érkeztek Daniló és Péter hercegek, több miniszter, szerb tisztek és húsz katona. Minthogy abban a szállóban, ahhol a királyné megszállt, már nem volt hely. Nikita királyt a Grand-Hotelba kísérték- Herriot polgár­mester ma közölte Nikita királylyal, hogy Lyon városa az ő rendelkezésére bocsátja a Vernau­villát. Daniló átengedi a trónöröklést Mirkó hercegnek? Gmf, jan. 25. — A Pesti Hirlap tudó­sítójától. — Beavatottak viszályokról tudnak a királyi család tagjai között. Ezek szerint Daniló herceg kijelentette atyjának, hogy nem akar Lyonban maradni, hanem inkább a francia hadsereg szol­gálatába áll. Nincs lefogása az ellen, ha testvére, Mirkó, lép fel mint trónörökös. Bécs, jan. 25. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A montenegrói trónöröklés kérdését ismételten tárgyalták a sajtóban, ez a tárgy, azonban ez idő szerint egészen tisztázatlan. Tény az, hogy Mirkó herceg röviddel ezelőtt megjelent parancsnokunknál, azonban isme­retlen, hogy Mirkó herceg minő kötelezett­séget fog teljesíteni, illetve teljesített. A montenegrói zűrzavar. — Ki fog esetleg a békéről tárgyalni? — A jövendő tárgyalásoknál nagyobb óvatos­sággal kell eljárni. —­­Bécs, jan. 25. — A Pesti Hirlap tudósítójától. — A Neues Wiener Tagblatt beavatott helyen a következőkről értesül: Montenegro és lakossága számára, tekintet nélkül arra.

Next