Pesti Hírlap, 1916. február (38. évfolyam, 32-60. szám)
1916-02-13 / 44. szám
az 1900-ban épült és 7700 tonnás Dupleix francia páncélos cirkáló is, 504 főnyi legénységével együtt. Végül, a Suffren sorhajó elsülyesztése kapcsán még néhány szót arról, hogy a sorhajók tulajdonképen melyik kategóriájába tartoznak a hadihajóknak. Sorhajók alatt azokat a páncélos hadihajókat értjük, amelyek vastag páncélzatukkal és nehéz tüzérségükkel a tengeri ütközetben az első harcvonalban a siker reményével vehetnek részt. A sorhajókat másképen csatahajóknak is nevezik s ezek közé tartoznak a superdreadnoughtok, a dreadnoughtok, a predreadnoughtok és azok a többi, nehéz páncélzatú és fegyverzetű csatahajók is, amelyek 28 cm-esnél nagyobb kaliberű ágyukkal vannak felszerelve és megfelelő tonnatartalommal bírnak. A flotta zömét és harci erejét mindig a sorhajók teszik. Előttük természetesen, akárcsak a hadseregnél az előőrsök, torpedónaszádok, majd cirkálók haladnak, amelyek azután a harc felvételekor jobbra-balra elkanyarodnak, hogy átengedjék a közben felfejlődő sorhajóknak a harcteret. A sorhajók mostani nehéz ágyúikkal már 18 kilométernyi távolságra megkezdik a tüzelést. « Az albániai harctérről az ellenség első komolyabb ellenállását jelenti ma a vezérkar és pedig olasz csapatok részéről. Azokat a magaslati állásokat, amelyeket Tiranától nyugatra elfoglaltunk, igyekeztek az olaszok visszaszerezni, de valamennyi támadásukat visszavertük. Ezek a magaslatok dominálják a Tiranából Durazzóba vezető utat, az olasz támadások tehát nyilván csak azt a célt szolgálták, hogy előnyvasulásunkat késleltessék, hogy így a Durazzóban álló csapatok behajózására időt nyerjenek. A tenger felől Olaszország alighatámogathatja aktíve az ellenállást, hiszen egy francia lap tengeralattjáró-fölényünkből már arra is következtet, hogy előnyomuló csapataink élelmezését valójában hajóinkról látjuk el. Annak idején Olaszország és az olaszoknak segítségére ment francia hadihajók nem tudták Montenegró élelmezését biztosítani, most viszont nem tudják megakadályozni, hogy a mi flottánk Kövess csapatainak előnyomulását a tenger felől is támogassa. Durazzó eleste minden jel szerint igen rövid idő kérdése. Közben Olaszország Valonának a végsőkig való védelmét készíti elő. De könnyen lehet, hogy mire Valonához érünk, Olaszország még egy ellenséget kap a Balkánon. Tegnap azt írtuk e helyütt, hogy Görögország fölkészült minden eshetőségre, hogy a mi szalonikas akciónk zavartalan lebonyolítását biztosítsa és ha a jóindulatú passzivitáson túl esetleg népszerű háború is kell: a kedvelt olaszok kéznél lesznek. Ma aztán egy svájci lap Olaszországnak arról az elhatározásáról ad hírt, hogy Korfuban csendőrséget szállít partra. A görög miniszterelnök éles tiltakozást jelentett be, Görögországban mérhetetlen az izgalom az olasz terv miatt. Briand római útjának hát érik a vetése: Olaszország részt fog venni az entente közös akcióiban és erre az entente megkaphatja a maga új ellenségét a Balkánon, Görögországban. A február 10-ikéről keltezett orosz vezérkari jelentés azt közli, hogy Tarnopoltól 23 kilométernyire északnyugatra az oroszok szuronyrohamot intéztek egy magaslat ellen, amelyet megszállottak és egy ellentámadást visszavertek. A mi hivatalos jelentésünk ma a harcok további lefolyásáról számol be: az előőrs-sáncot, amelyből az orosz tüzérség erős tüzelése miatt kivonultunk, éjszaka heves harc után visszafoglaltuk. Egyébként az orosz harctéren tegnap újra több ellenséges felderítő osztagot vertünk vissza. Az oroszok néhány nap óta rendkívüli nyugtalanságot árulnak el, napnap után előreküldött felderítő támadásoknak nyilván az a célja, hogy megállapítsák: milyen előkészületek történnek a frontunk mögött. Ennek a nyugtalanságnak az okát az orosz lapjelentések magyarázzák meg; az ellenség attól tart, hogy offenzívába megyünk át. Egyik nap a volhyniai csapatkoncentrációkról írnak az orosz haditudósítók, másnap arról, hogy a besszarábiai és a keletgaliciai fronton készülünk offenzívára és ha ezek a föltevések már unalmassá váltak, a Riga—Diinaburg harcvonalelleni német offenzíva lehetőségét adják hírül. Jellemző a helyzetre, hogy a Times az 1916. évi hadjárat lehetőségeiről közöl fejtegetéseket és arra a konklúzióra jut, hogy a németek félelmes csapást készülnek mérni az oroszokra északon, Pétervár felé. Az eddigi előkészítő hadműveletek, úgy látszik, máris zavarba hozták az entente-ot. Az oroszok azon riadoznak, hogy a németek nagy erősítéseket vonnak el a francia frontról, a franciák a németek előretöréseiből ellenséges offenzívára következtetnek ,és mint most már megállapítható, nagy csapattömegeket vontak össze az Artoisban, ahol ellenlökésekkel kísérleteznek, azonfelül pedig, mint a mai német hivatalos jelentés közli, nyilván ellensúlyozásképen a Champagneban is erős, készülődéseket folytattak. Tegnap ugyanis a champagnei német harcvonal igen nagy része ellen intézett heves tüzérségi előkészítés után Massigestől északnyugatra támadásba mentek át és nem ''00 mper szélességben benyomultal ófönémet állásokba. Az olasz harctéren a flitschi fronton elfoglaltuk a Rombon-szakaszon az ellenség egy hadállását, három gépfegyvert zsákmányoltunk és hetvenhárom alpinit elfogtunk. . Emlékiratok a szerelemről. Egy magányos ember feljegyzései. Irta: SZOMAHÁZY ISTVÁN. Minden jog fentartva. MÁSODIK RÉSZ. 6. A tenger. Tarka színfoltok sokasága jelenik meg a láthatatlan filmen, mely az éjszaka csöndességében lepereg előttem: hosszú séták hármasban a virágzó fák alatt, pompás kerti mulatságok, kirándulások a közeli tengerhez, bizalmas kis ozsonnák, melyeknél Krisztin néni elnökölt, egy utazás Firenzébe, az Uffici kincseihez, egy bál az udvarnál, amelyen Önt, barátnőm, az öreg királynénak bemutatták, hivatalos ebédek a követségeken, csavargások a boltokban, sok céltalan őgyelgés az ékszerkereskedők és zsibárusok kirakatai előtt és végül, hosszú séták a régi Róma emlékeihez, melyeknek komoly fensége még a Krisztin néni szóáradatát is beszüntette egy pillanatra. Emlékszik-e még a sok száz és száz megható és mulatságos epizódra, a kertekre és házakra, melyek a tavasz verőfényében fürödtek, a pompás felhőszakadásokra, melyek gyanús ostoriákba kergettek bennünket, régi olasz versekre, melyeket oly nevetséges páthoszszal szavaltunk, s beszélgetéseinkre a környékbeli vincellérekkel, akik az Ön nagy ijedelmére fia-,ltal házaspárt láttak bennünk, s az ártatlan Krisztin nénit tiszteletreméltó anyósként kezelték... Oh drága barátnőm, hogy megőriztem minden emléket, mely Önnel van kapcsolatban, s hogy elfeledtem mindazt, amiben az Ön édesen nyugodt és komoly pillantásának nem volt szerepe! Néha viszsza próbálom idézni magam elé azokat az órákat is, melyeket ön nélkül töltöttem el Rómában: hivatalos dolgaimat a nagykövetségen, az unalmas délelőttöket, melyeket száraz akták elintézésével ütöttem agyon, tisztelgésemet az osztrák hercegnőnél, aki mindig úgy beszélt velem, mintha a hátam mögött egy másik emberhez szólna,a végtelen club-estéimet és a csúf éjszakai kirándulásokat, melyek alól egyetlen nőtelen úr se vonhatta ki" magát, — mindez oly távolivá és szintelenné lett előttem, mint a mese, amelylyel öreg dajkám mulattatott valaha. De a délutánok és esték, a séták és kocsisok, a víg tréfák és a hosszú hallgatások emléke, melyek fölött most is ott ragyog az ön kék szemének derűje (igaza van: ezek a szemek néha szürkékké lettek, mint a Balaton vihar előtt, hogy aztán ismét a délszaki tengerek ultramarinjában csillogjanak) ma is oly élénken támad föl lelkemben, hogy szinte ámulva teszem le kezemből a tollat, mert szinte hihetetlennek találom, hogy nem tegnap vagy tegnapelőtt történt mindez, s hogy már csakugyan több vagyok huszonhat évesnél... Kedves barátnőm, egészen bizonyos Ön benne, hogy mi nem tegnap, hanem csakugyan negyven évvel ezelőtt jártunk a piszkossárga Tibérisz partján? Várjon, hadd elevenítsek föl egy részletet a tegnap történetéből! Június vége felé jártunk már, Róma meleg volt, mint egy pokolbeli katlan, a Monte Pincio mellszobrait nem zavarta többé a korzózó fogatok lármája, a nagy patricius-paloták selyemfüggönyeit lebocsátották s a királyi család elköltözött Raconigibe, hogy a falusi élet örömeit élvezze. Emlékszik a délutánra, mikor önöket nyakig munkában találtam a Via nazionale kis palotájában, vászonburkolatos bútorok között, nyitott bőröndök és kalapskatulyák előtt térdelve, a kulcsáráé, a szobalányok, az inasok társaságában, akik fontoskodva adogatták kézi ez azt a sok egzotikus holmit, melyre az utazó úri hölgyeknek szükségük van? Ijedten álltam meg a küszöbölt, a bibliai chnoszt szemlélve; de Krisztin néni, aki ép francia regényeket gyömöszölt egy hatalmas ládába, barátságosan betessékelt a rettenetes felfordulás közé. — Jöjjön csak, segítsen nekünk, mert különben éjfélig se leszünk készek a csomagolással ... Mondja, ért maga valamit a selyemruhák összehajtásához ? Szerényen kijelentettem, hogy családomban, ötszáz évre visszamenőleg, még egyetlen férfi se hajtott össze selyemruhát, ellenben ha túlzsúfolt bőröndök becsukásáról van szó, bízvást kijelenthetem, hogy szakértővel állanak szemben. Krisztin néni lenézéssel vette tudomásul ügyetlenségemet, majd utóbb, nyugtalan pillantásomat látva, jólelkűleg felvilágosított a megdöbbentő változás oka felől. — Holnap reggel mindketten a jádóra utazunk, mert a húgomnál sürgős szüksége van tengerifürdőkre. Az orvos tegnap kijelentette, hogy Edith aggasztóan vérszegény és semmiért se vállal felelősséget, ha késedelem nélkül el nem utazik. Persze a sárosi puszta sokkal gyorsabban meggyógyitaná, de ha már oda nem mehet, hát Lidó is csak megteszi majd valamikép.«« PESTI HIRLAP 1916. február 13., vasárnapi