Pesti Hírlap, 1916. február (38. évfolyam, 32-60. szám)

1916-02-24 / 55. szám

G­ 1 PESTI HÍRLAP 1916. február 24., csütörtök.­ i Hl­­ is gondoltak erre. A szövetségesek csak azt a jo­got követelik maguknak, hogy országukban sza­badon fejlődhessenek. A szövetségesek nem nyúl­nak hozzá más nemzetek törvényes jogaihoz. Az önfentartási ösztön követeli csupán, hogy a po­roszság kérlelhetetlen egoizmusának és rabló­étvágyának véget vessünk. A poroszság nem mindig volt rokonszenves Németországban. Ezt a poroszságot egyszers mindenkorra tehetetlenné kell tennünk. Ha ez nem következnék be, hiába hozott minden áldozatot az entente. Mi épen úgy, s mint szövetségeseink, világosan látjuk, hogy ez az a cél, amelyet el kell érnünk. Ingadozás nélkül haladunk épen úgy, mint szövetségeseink, azon az úton, amelyet magunknak előírtunk. A Franciaországhoz és Oroszországhoz való viszony. — Elszakíthatatlan kötelékek Franciaországgal. — Az Angliával való régi félreértések végre megszűntek. — — Szövetségünket tökéletes szövetséggé ko­vácsoltuk anélkül, hogy a szövetségesek egyiké­nek is fel kellett volna áldoznia függetlensége vagy individualitása egy részét. Egészen más­kép áll a dolog ellenségeinknél. Ott a szövetsé­ges vazallussá válik. Tényleg nehéz ma már Ausztria-Magyarországról, Törökországról és Bulgáriáról mint független államokról beszélni, mert a németek keze ott a hadsereget és az egész közigazgatást szívósan magához ragadta. A szö­vetséges Franciaországgal való szoros kooperá­ció lehetővé tette, hogy mind a két ország gyor­san és könnyen szervezze és egységesítse összes segélyforrásait attól a naptól fogva, hogy a szö­vetség átment a tűzkeresztségen. Boldog vagyok, hogy őszinte csodálatomat fejezhetem ki ama energia és tehetség felett, amelyet a francia nép a győzelem előkészítésében kifejt. Franciaor­szágnak e téren tett szolgálatai, amelyek csak a felületes szemlélő figyelmét kerülhetik el, nem kisbbek, mint a vitéz hadsereg ragyogó sikerei. A közös ügyért ontott vér elszakíthatatlanná teszi azokat a kötelékeket, amelyek a két orszá­got egymáshoz fűzikk. — Boldog vagyok, hogy még egyszer meg­jegyezhetem, hogy a régebbi félreértéseket, ame­lyek sokáig zavarták az Angliához való viszonyt, végre megszüntethettük. Eltűntek e félreértések, mihelyt világos tekintettel közelről vették őket szemügyre, mint éji látomások a nap világánál — úgy oszlottak el. — Képviselő urak! Azok Önök közül, akik nemsokára meglátogatják a szövetségeseket, sa­ját szemükkel fognak látni mindent, amit a szö­vetségesek és dicsőséges katonáik tengeren és vízen produkáltak. Tolmácsolják önök nekik az orosz nép szívélyes üdvözleteit. Az entente és Olaszország között létrejött a fegyverbarátság. — Az olasz csapatok, amelyeknek a hegyi háború nehézségeit kell leküzdeniök, lépésről-lé­pésre kergetik az ellenséget (?) arról a terület­ Aznap este a doktor vacsora után elővette a pesti újságot s belemerült az olvasásába. A napihíreket olvasta, elsőnek s közben nagyon kezdte rázogatni a fejét! — Jaj, be, furcsa dolgokat produkál az élet! — fordult a feleségéhez. — Olvasd csak el majd azt a hírt, amelybe­n egy ismert, előkelő pesti család fiáról van szó. Az apa nagy pénz­intézet feje, képviselő, méltóságos úr s a fia, a nagyreményű csemete sikasztott. Persze, mikor kiderült, fejbel­őtte magát. — Érdekes! mondta az asszony és ásított. — És tudod-e, hogy miért sülyedt ennyire az iszapba az a szerencsétlen ifjú? — Miért? — Mert elbolondította egy jóféle nő, szí­nésznő vagy miféle és sok sok ékszert kívánt tőle. Az ékszergyűjtés volt a szenvedélye. S a férfi, hogy a szenvedélyt kielégítse, sikkasztott. Borzasztó! Színes kavicsok miatt . . . Milyen furcsa dolgokat produkál az élet . . . — Igen — dünnyögte az asszony félálmo­san, — de azért nekem is megvehetned már azt a gyémánt­függőt, amit olyan régóta ígérsz. Ko­vácsnénak, a patikusáénak olyan nagy van, mint egy-egy mogyoró . . . A doktor sietve dugja vissza fejét az új­ságba. A gyerekszobában mosolyogva fordult meg ekkor ágyacskája sodronyhálója mögött a mé­lyen -alvó Kr­isztinácska. —­ valami szépet álmod­hatott, röl, amelynek lakossága már régóta álmodott ar­ról, hogy ismét az olasz haza kötelékébe fog tar­tozni. — Az Adria balkáni partján az olaszok a szövetségesekkel együttesen harcolnak a közös ellenség ellen. Üdvözöljük a köztünk és Olasz­ország közt létrejött fegyverbarátságot. A londoni egyezmény. — Önök tudják, hogy Oroszország, Fran­ciaország és Anglia, hogy véget vessenek az el­lenség hazug híreszteléseinek, amelyek szerint az egyik szövetséges különbékét köt, már a há­ború elején kijelentették, hogy elválaszthatatla­nul egybe vannak kapcsolva s aláírták az emlé­kezetes augusztus 3-i egyezményt. Legutóbb Ja­pán és Olaszország is csatlakozott a szerződés­hez, amelyet 1915 november 30-án Londonban aláírtak.­­ Azt lehetne tehát hinni, hogy ezzel meg vannak hazudtolva mindazok a folyton-folyvást felmerülő hírek, amelyek különbékékről szóla­nak, mert hiszen azok a hatalmak, amelyek ezt a szerződést aláírták, nemzetközi kötelezettségüket nem tekintik egy darab papirosnak. Szomorú hírek az ellenség által megszállott területekről. — Szomorú híreket kapunk az ellenségtől ideiglenesen megszállott területekről. Önök lát­ják, mi megy végbe a lengyel testvérnemzetnél, a hősies Belgiumban, a sors sújtotta Szerbiában. Elviselhetetlen nyomor és ínség uralkodik mind­ezekben az országokban. Elég Miss Cavell meg­gyilkolására utalni, hogy elképzelhessük az éle­tet olyan területen, amelyre a németek ráteszik vaskezüket. Azoknak a szerencsétlen áldozatok­nak, akik a kemény megpróbáltatásokat elszen­vedni kénytelenek, azt kiáltjuk oda: csak bátor­ság, a felszabadulás órája ütött. A szétdarabolt Lengyelország egyesítése. — Borzasztó irónia az a dicséret, amelyet a németek önmaguknak mondanak azokért a jótéte-­ ményekért, amelyekkel a megszállott területek la­kosságát állítólag elhalmozzák. A német sajtó különösen arra büszke, hogy a németek Varsóban lengyel egyetemet alapítottak. Ez is egy csapda, amelybe a németek által elpusztított Lengyelor­szágot csalogatják, hogy megnyerjék bizalmukat; a vállalkozás azonban már eleve kudarcra volt ítélve. Oroszország a háború kitörése óta a szét­darabolt Lengyelország részeinek egyesítését írta zászlajára. Az orosz társadalomnak szívén fek­szik ez a cél, amelyet az uralkodó és a főparancs­nok is kinyilvánított. A szövetségesek is hozzá­járultak ehhez és a cél ma is változatlan. Hogyan tekinti Németország az egész lengyel népnek eme szent igyekezetét? Mihelyt Németországnak és Ausztria-Magyarországnak sikerült Lengyelor­szágba benyomulni, siettek az addig egységes len­gyel terület eme részeit egymás között felosztani. Hogy eltompíítsák azt a benyomást, amelyet a len­gyelek ideáljainak megvalósítása elleni merénylet előidézett, előzékenyen járnak el a lengyel nép néhány alárendeltebb jelentőségű óhajával szem­ben. Ezért alapították a lengyel egyetemet. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Lengyelország autonómiája, amelyet ezen a helyen a császári kormány feje proklamált, magában foglalja az összes lengyel nemzeti iskolákat, a legalsóbb foktól a legfelsőbbig, tehát az egyetemet is. Nem hihető tehát, hogy a lengyel nép a németek ré­széről felajánlott tál lencséért lemond szent ideál­jairól és szemet huny a Németország által terve­zett uj leigázás előtt s elfelejti a poseni testvére­ket, akiket makacsul a megsemmmisitésbe kerget­nek, hogy megnyerjék az ott letelepedett németek tetszését. Németország uj terveiről beszélnek; arról tudniillik, hogy a meghódított területeknek tett új ígéretek és im­aginátiu­s engedmények fejé­ben néhány százezer lengyelt besoroz, hogy mint ágyúsöltelék feláldozzák magukat a germanizmus győzelméért. Nem hiszem, hogy a magas nemzeti érzéstől eltelt lengyel nép, amely mindjárt a há­ború kitörése után sietett a minden lengyelnek drága nemzeti ideál megvalósítása érdekében az oroszokhoz csatlakozni, eltévelyedne és bele­­ menne abba, hogy vérét ontsa Posen zsarnokaiért. Oroszország és Svédország,­ ­ Oroszországot nem Skandináviára utalja a történelem: egészen más irányban kell a sza­bad tengerhez vezető utat elérnie. — Hadd beszéljek már most a semlegesek­hez, mindenekelőtt skandináv szomszédainkhoz való viszonyunkról. A dumában különböző sze­mélyiségekkel és a sajtó képviselőivel való be­szélgetésekben gyakran kijelentettem már, hogy Svédországgal szemben nincsen más érzésünk, mint az őszinte barátság érzése és csak azt kí­vánjuk, hogy a jó szomszédi viszonyt fentartsuk. Szerencsétlenségre a Keleti-tenger másik oldalán­­ vannak még emberek, akiknek meggyökerezett­­ előítéletek hatalmánál fogva és ellenségeink gya-­­ núsításainak­ befolyása alatt velünk szemben elő­ítéleteik vannak és bizalmatlansággal viseltet­nek irántunk. Pedig egészen világos, hogy Orosz­országot és Svédországot már a természet pre­desztinálta arra, hogy békében éljenek egymás­sal, hogy kölcsönös gazdasági érdekeik kielégí­tést nyerjenek. Az ütköző pontok ürügye csak mesterséges ürügy. — Sem Svédország nem törekszik — ve­zető férfiainak kijelentései szerint — Finnor­szágban terjeszt­ődésre, sem mi nem törekszünk északi szomszédaink területére. Ugyan, mi is kí­nálkoznék nekünk a skandináv félszigeten? Jég­mentes kikötő a Jeges-tengerben? Hiszen ilyen kikötőnk van saját területünkön és az orosz mér­nökök intenzív munkája rövidesen lehetővé teszi, hogy azt a kikötőt vasút kösse össze Oroszor­szág szivével. Nem skandináv partokra utalja tör­ténelme Oroszországot; egészen más irányban kell Oroszországnak a szabadtengerhez vezető utat elérnie. Románia. — Az entente belenyugodott Románia sem­legességébe. — — Románia a maga választotta semlegessé­get tovább is fentartja. Az entente-hatalmak bele­nyugodtak ebbe a helyzetbe, meg lévén győződve arról, hogy Románia el nem fogja árulni saját érdekeit és ha itt az óra, fogja tudni megvalósí­tani nemzeti egységét vére ontásával. Bizonyos, hogy Románia azoknál, akik iránt népe természe­tes rokonszenvet érez, tényleges támogatást fog találni, ha a közös ellenségnek Románia elhatá­rozásainak függetlensége ellen intézett támadá­sait kell majd kivédenie. Callipoli és Szaloniki, Szerbia, Montenegró. — Legutóbbi beszédemben felemlítettem szö­vetségeseinknek a Gallipoli ellen való katonai vállalkozását. Anélkül, hogy a költséges áldoza­toktól visszariadtak volna, makacsul harcoltak, hogy velünk egyenes tengeri összeköttetést létesít­senek. A stratégiai helyzetben történt változások e csapatok távozását követelték meg. Egy részét Szalonikiba küldötték. Ami a szövetségesek csa­patrészeinek e városban való partraszállását és ez eseménynek Berlinben való magyarázatát il­leti, legyen szabad megjegyeznem, hogy a ném­et birodalmi kancellár 1915 december kilencediki be­szédében érintette az entente-hatalmaknak Gö­rögországhoz való viszonyát és eljárásukat ösz­szehasonlította a németeknek belgiumi eljárásá­val. Nos, a Belgiumba való bevonulás és az or­szág elpusztítása valóban nem egyéb, mint meg­sértése azoknak a szent kötelezettségeknek, ame­lyeket Poroszország az 1839. évben vállalt. De a szövetségeseknek Szalonikiban történt békés partraszállásában a legcsekélyebb merénylet sincs a jog ellen. Az 1830 február harmadiki má­sodik londoni szerződés egy cikke a három védő­hatalom mindegyikének megadja a jogot, hogy görög területre, amelyet felszabadítottak, csapa­tokat szállíthassanak azzal a feltétellel, hogy ehhez a másik két hatalom is hozzájárul. Fölös­leges hozzátennünk, hogy ez a beleegyezés szövetségeseink számára kezdettől fogva bizto­sítva volt és így a szerződés il­lető cikkének minden követelménye teljesítve van. Az a bizonytalanság, vajon Görögország szerző­désének kötelezettségeit teljesíteni fogja-e, kény­szerítette a szerbeket, hogy bizonyos tartózko­dást tanúsítsanak, mert Görögország közremű­ködésétől nem­" akarták­ megfosztani magukat. A szerb főparancsnokságnak meg volt az a lehető­sége, hogy a bolgár mozgósítást egy gyors offen­zívával megakadályozza, mert a legcsekélyebb kétely sem állott fönn az iránt, hogy ez a mozgó­sítás Szerbia és szövetségesei ellen irányul és így a Bulgária ellen való támadás abban a pilla­natban, amikor csapatait összevonta, nem lett volna egyéb, mint jogos védelmi­ rendszabály. Mindamellett a szerb kormány nem akarta vál­lalni a felelősséget az iránt, hogy testvérgyilkos háborút kezdjen. De ez a lelki nagyság Görög­országban nem talált visszhangra. A görög kor­mány Szerbiával szemben való kötelezettségeit a maga módján magyarázta. A szerb hadasereg a kitartásnak és vitézségnek csodáit művelte. Sike­rült is végül Szerbiának, hogy utat törjön magá­nak a tengerig. Most, hála a szövetségesek, külö­nösen Franciaország fáradozásainak, a szerb sereget Korfuba szállították. Természetes, hogy ez a katonai erő, amelyre októberben a németek, osztrákok, a magyarok és a bolgárok rávetették magukat, már nem oly nagy, de biztos záloga Szerbia újjászületésének. Az a tragikus végzet, amely egyelőre Szerbiát leigázta, nem kímélte Montenegrót sem. Nikita király családjával és a kormány egy részével elhagyta az országot, hogy egy szégyenteljes békét ne kelljen aláírnia. Fran­ciaországból utasította Mirha Jerceejett hogy r^entee rnw ? moT*tw2*?rái cser ti* az, hogy azok a szerbekkel egyesülh­essenek és a hercegnek.

Next