Pesti Hírlap, 1916. augusztus (38. évfolyam, 212-242. szám)

1916-08-01 / 212. szám

PESTI HÍRLAP 191­5. augusztus 1., Kena, menyben a német csapatok 12 tisztet, 769 főnyi legénységet foglyul ejtettek és 13 gép­fegyvert zsákmányoltak. A csata, mint a német jelentés adatai­ból nyilvánvaló, egész napon át tartott. Po­ziéres és Longueval között, tehát mintegy nyolc kilométeres szakaszon reggeltől nap­estig a német tüzérség zárótüze tartóztatta föl az angolok rohamait, amelyek csak a végsőkig fokozott erőfeszítés után, este tud­tak elérni a védelmi állásokig, azonban ezen a frontszakaszon általános támadásra ekkor sérfi kerülhetett sor, csak elszigetelt ütköze­tek, közelharcok folytak. Longuevaltól a Sommeig, ahol tehát az angol offenzív front intenzívebb kapcsolatban állt a franciák előlendülésre törekvő jobbszárnyával, a csata szintén az ellenség vereségével végző­dött, a franciák és angolok itt sem tudtak boldogulni. Július 19-ike óta szünet nélkül tart a legnagyobb méretekre fokozott csata a Somme-fronton. E csata részleteit, az ellen­ség részről harcba dobott haderők létszámát legutóbb kifejtettük és megírtuk azt is, hogy az offenzíva kezdete óta, közelebbről tájé­koztató adatokkal mérlegelve, az angolok és franciák veszteségeit legalább negyedmillió emberre lehet becsülni. Ezt a becslésünket megerősítik a német nagyfőhadiszállás jóvá­hagyása mellett megjelent haditudósítások, amelyek a német veszteségeket sem titkol­ják el. Ugyancsak e haditudósítások szerint a németek az egy hónapja tartó harcok so­rán ötvenezer embert veszítettek, tehát egy­ötödét annak, amit a túlerőben levő ellenség volt kénytelen föláldozni. M­­indezek az ada­tok azt bizonyítják tehát, hogy az angolok és franciák, akiknek az a céljuk, hogy a né­meteket megőröljék, lassan kint elporlódnak a német defenzíva­­áttörhetetlen falain. Legutóbb, július 28-ikán, az angolok öt kilométeres fronton próbálkoztak részle­ges előretörésekkel; ez események kommen­tálásakor azt írtuk, hogy ez minden valószí­nűség szerint annak jele, hogy Haig tábor­nok semmi körülmények között sem akar megnyugodni a megtörtént döntésben és újabb részletmunkával törekszik egy meg­ismételt általános támadás előkészítésén. E konklúzió helyességét a mai német hivatalos jelentés bevezető szavai demonstrálják. Ész­re kell azonban venni,, hogy az ellenség, amely július 19-ikén érte el erőkifejtésének maximumát, egyre kisebb haderőket vetett harcba. Ennek oka aligha lehet kétséges, hiszen a német vezérkar jelentése már fél- az orosz harctér. A vezérkar jelentése. (Kiadatott július 31-én délben.) A Kirlibabától keletre emelkedő magaslatokon a Pflanzer-Bal­tin hadsereg csapatai az utolsóelőtti éj­jel visszavertek egy orosz előretörést. Délkelet-Galiciában a nap arány­lag nyugodtan telt el. Bucsacstól nyugatra és­­északnyugatra az ellenség támadásait vál­tozatlanul a legnagyobb szí­vóssággal folytatja. Itt tegnap is elkeseredett és makacs harc folyt. A szövetséges csapatok összes állá­saikat m­­e­g­t­a­r­t­o­tt­á­k. Bertuska. Irta: LUX TERRA. Most ment le az augusztus végi nap és hel­­yén a nagy sárga fényfoltokban, vérvörös,felhő foszlányok úszkáltak. A kertre egyszerre ár­nyék borult s benn a szobában, a kertre nyíló ablak mellett, a nagymama megtörülte a szem­üvegét. — Milyen hamar lemegy már a nap! — só­hajtott és meggyújtotta kialvó cigarettáját és szórakozottan összekeverte kezében a kártyákat. — Soha se mond semmi jót! — sóhajtott újra, de azért kirakta a kártyákat, kitudja ma hányadszor és lankadatlan figyelemmel néze­gette tovább. Berluska­, a kis unokája, a másik­ ablak mellett ült és a saját kis ingét stoppolta. Az egyik ágy tele Volt a kisleány intézeti fehérne­műjével s az ágy mellett egy nagyobb és egy kisebb utikosár állt. Künn a kertben egy kisfiú és kisleány, Bertuska öcscse és huga játszado­zott. Egyik nyolc esztendős volt, a másik hat és Bertuska tizenkettő. A kisleánynak sűrü barna haja, okos komoly szürke szeme, vastag szája­ és kissé nagy, de finom hajlású orra volt­. Jól fejlett, erős kisleány volt és a szépségnél jóval több: az okosságnak, jóságnak és komolyságnak különös bája ragyogott róla. Ahogy barna, erős kis ujjai között a tűt fogta, ahogy a cérnát elsza­kította, ahogy­ a világosság felé tartó ingecské­jét, megnézni, hol van még rajta lyuk, annyi erő, egyszerű, meleg és szinte asszonyos báj ,­em iítette, hogy az angol hadvezetőség a harcvonal más részeiről volt kénytelen el­vonni egyes hadosztályokat a Som­me-f­ron­ton kifejtendő döntő csapás érdekében. Semleges hírforrások Haig tábornok­nak Flandriában és Észak-Franciaország­ban álló haderejét egymillió kétszázezer em­berre becsülik. E haderőnek legalább hatod­része semmisült meg az eddigi harcok folya­mán. Természetes tehát, hogy az angol fő­parancsnoknak most már kíméletesebben kell bánnia az emberanyaggal, bár az sem kizárt eshetőség, hogy Haig új taktikát kö­vet és a tegnapi általános támadást az elő­készítő hadműveletek után szánt második felvonásként állítja be, és a főlökés kiszéle­sítését tervezi. volt a gyerek mozdulataiban, hogy meghatottság nélkül nem lehetett nézni. Mind a három gyere­ken fekete ruha volt, gyászoltak. Egy év előtt az őrnagy apjuk esett el és félév előtt az anyjuk öngyilkos lett. Most már nem volt senkijük, csak a nagyanyjuk. — Különös j "-t szólt egyszerre izgatottan az öreg­asszony és újra megtörülte a szemüve­gét, hogy jobban lássa a kártyákat. — Taitod, Bertuska, hogy neked és senki másnak ebben a házben, jót mutat a kártya? A gyerek szomorúan elmosolyodott. — Bámulatos! — csodálkozott az öreg asszony. — Szerencsét és gazdagságot jósol neked. — Ugyan, nagymama, — szólt a gyerek komolyan s összehajtotta a megstoppolt ingét — hogy hihet annak a buta kártyának? Az öreg asszony csodálkozva a gyerek felé fordult. — Hogy mondhatsz ilyet, Bertuska! Minden szerencsétlenségét és változását az életemnek megmondta a kártya És mondjad, szivecském, kiben vagy minek higyyek, ha a kártyának se hiszek? Az emberekbe, az életbe? A kislány sóhajtott. — Az életbe kellene hinni, nagymama! Az öreg­asszony elmosolyodott. — Mit tudsz te az életről, kis szivem! — Már tudok valamit — felelte a leányka és komolyan nézett a nagyanyjára. — Tudott, hogy sok benne a szomorúság és hogy az ember csak úgy élhet nyugodtan, ha megtette a maga kö­­­telességét. immimb—imíibi ii­­­ni írrarmuTTTTr—Miiim. — Hát ki nem tette meg a maga kötelessé­gét? — kérdezte az öreg­asszony kíváncsian. A gyerek egy pillanatig habozott, de azután szomorúan mondta: — A mama sem tette. Az öreg asszony rémülten nézett a gye­rekre. — Az édesanyád? — Igen, nagymama, az édesanyám, — fe­lelte a gyerek s a szeme kényes lett. — Nem lett volna szabad itthagynia minket Az öreg asszony elsápadt. — Nem tudott a papa nélkül élni. A gyerek lehajtotta a fejét. — A papa sem tudott volna nélküle ü­lni, mégse hagyott volna itt bennünket. Az öreg­asszony ijedten nézte a gyereket. Teljesen az apja, eszes, energikus, becsületes ar­cú volt a kisleány. — Nem szabad az édesanyád fölött ítélkez­ni — mondta bizonytalanul s a szeme kényes lett. A gyerek mikor meglátta a könyet nagy­anyja szemében, szenvedélyesen a karjába vetette magát és együtt sírtak. — Nem ítélkezem én, nagymama — zoko­gott a gyerek, — csak azt nem értem, hogy tu­dott itthagyni a mama bennünket? — Ha nagy leszel, meg fogod érteni. A gyerek a könyein keresztül is határozot­tan rázta a fejét. — Ezt az egyet sohasem fogom megérteni, nagymamái Éa csak testvére vagyok a kis öcsédt-

Next