Pesti Hírlap, 1916. október (38. évfolyam, 273-303. szám)
1916-10-01 / 273. szám
ről is elkéstek. Alább részletesenvisszatérünk rá, hogy miért s hogyan. A Ludendorff-jelentés szerint a nagyszebeni átkaroló csata szeptember 26-ikán kezdődött. De szeptember 26-ikán reggel, mikor a Nagyszebennél álló román erők ellen megkezdtük a koncentrált támadást, a Vöröstoronyi szorosban már benn voltak azok a bajor csapatok, melyek előzőleg merész hegyi menetelést hajtottak végre az ellenség hátában. Érdemes emlékezetbe idézni azt a hivatalos jelentést, melyet szeptember 26-ikán, a csata kezdőnapján, kaptunk. Nagyszebennél új harcok fejlődtek — közli ugyanazon a napon, amelyen arról is hírt kell adnia, hogy a Vulkán- és szurdokiszorost nagy román erők nagykiterjedésű átkarolása elől újra ki kellett ürítenünk. Ekkor azonban már az erdélyi főhadiszálláson ott van az a jelentés is, hogy bajor csapatok is végrehajtottak egy nagy kiterjedésű átkarolást: megtették az utat Vöröstoronyig , megszállták a szorost. Négy napon át folyt a nagyszebeni csata, mialatt a Vöröstoronyi szorosnál őrt álló bajor csapatok az ellenség minden arra irányuló kísérletét, hogy az utat újra megnyissák, megakadályozták. Ugyanakkor a románok másik viszavonulási útját, mely a nagyszeben—fogarasi vonalon kínálkozott, szintén elvágták azok a csapatok, amelyek Nagyszebentől keletre, nyilván a Holczmány—Szentjánoshegy vonal felől támadtak. Mikor a megvert román erők a Vöröstoronyi szoros felé akartak utat törni, a szoros őrsége megsemmisítő tűzzel fogadta őket. Nem maradt más hátra, minthogy a román csapatkötelékek roncsai az úttalan fogarasi havasokba meneküljenek, a romániai Campulunggal ajkukon, amelyet napokig tartó bolyongás után talán még elérhetinek, ha ugyan közben vissza nem fordulnak, hogy éhhalál helyett a fogságot válaszszák. A foglyok száma óráról órára növekszik — írja a hivatalos jelentés, arról pedig, hogy a Vöröstoronyi szoroson át az Olt havasok a román csapatok roncsai számára csak Mazuri-tavakat jelenthetnek. Aminthogy az egész nagyszebeni csata úgy hat, mint Hindenburg Mazuri diadalainak mása. Kinek vagy kiknek a nevéhez fűződik a nagyszebeni csata, Höfer nem mondja meg. Ludendorff azonban megmondja. Azokat a bajor csapatokat, melyek észrevétlenül a Vöröstoronyi szorosba jutottak, Krafft von Delmensingen altábornagy vezette. A Nagyszebennél támadó szövetséges csapatok pedig Falkenhayn tábornok főparancsnoksága alatt harcoltak. De Ludendorff is adós marad a keresztnévvel: Falkenhayn Erike, a német hadrakelt sereg volt vezérkari főnöke vagy Jenő-e, aki testvérbátyja Eriknek. A volt vezérkari főnök gyalogsági tábornok, a másik Falkenhayn pedig lovassági tábornok. Ludendorff egyszerűen csak tábornokot ir. Hogy a nagyszebeni csata, melyet Falkenhayn és Krafft von Delmensingen oly brilliánsan hajtott végre, kinek a tervén épült fel, arról szintén meg fog emlékezni a történelem. S a történelem a bajor katona vitézsége mellett a magyar katona vitézségéről sem fog megfeledkezni azon a lapon, melyen az Avarescu főparancsnoksága alatt álló I. román hadsereg jórészének megsemmisülését jegyzi majd föl. A nagyszebeni csatában aratott sikereinket a románok második és északi hadserege, mint a hivatalos jelentések közlik, előretörésével ellensúlyozni próbálta és azon igyekezett, hogy a Nagyszeben körül harcoló román haderőket tehermentesítse. Ez a tehermentesítő akció azonban, mint Ludendorff jelentése följegyzi, elkésett. Vizsgáljuk meg közelebbről e tehermentesítő akciót. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy ez volt az utolsó lehetőség a románok számára, amelylyel megkísérelhették a vereség elhárítását, minthogy közvetlen segítségnyújtásról nem lehetett szó azok után, hogy a Vöröstoronyi szorost megszállottuk. A nagyszebeni átkaroló csatát szeptember 26-án megkezdett hadműveleteink vezették be, a románok pedig ellensúlyozó, illetőleg tehermentesítő mozdulataikat csak tegnapelőtt, tehát szepember 28-án kezdték meg, két nappal az után, hogy a Vöröstoronyi szoros a mi kezünkben volt. Ez a körülmény tehát nemcsak azt bizonyítja, hogy a román hadvezetőséget hadmozdulataink meglepték, úgy, hogy csak meglehetősen későn gondolhattak ellenrendszabályok alkalmazására, hanem azt is, hogy az ellenség nem tudta idejekorán áttekinteni az általános helyzetet. A hadvezetés fölénye — ez a mozgó csaták sikerének egyik legfontosabb tényezője — tehát az első pillanattól kezdve a mi részünkön volt. Abból a körülményből, hogy a románok közvetett ellenrendszabályok alkalmazására kényszerültek, önként következik, hogy itt nem lerögzített pozíció-háborúról, hanem nyílt csatáról volt szó; tehát arról, hogy a nagyszebeni szakaszon alkalmazott átkaroló hadmozdulatok kihatottak az erdélyi front egész terjedelmére. A román ellenrendszabályoknak elsősorban az volt a céljuk, hogy a súlypontot eltolják; arra törekedtek, hogy túlsúlyukat érvényesítsék és így meneküljenek azoktól a következményektől, amelyek abban mutatkoztak, hogy a súlypontot a Falkenhayn tábornok főparancsnoksága alatt álló haderők jelöljék ki és abban, hogy az anyagi és stratégiai túlsúly a mi oldalunkon érvényesüljön. A román hadvezetőség arra törekedett — két nappal a csata megindulása után — hogy harcvonalunkat benyomja, hátrább szorítsa és így haderőinknek a nagyszebeni csoporttal való érintkezését megzavarva, a koncentrált nyomást enyhítse. A Vöröstoronyi szorosnál hátbatámadott románok északi, illetőleg keleti irányban, tehát Erdély belseje felé próbálták meg a fölszabadulást. 1 2 PESTI HÍRLAP 1916. október L. vasárnap.. Mint a hivatalos jelentések megálapítják, a románok a mehádiai és a hátszegi szakaszon, Fogarastól északra, a Parajd — Székelyudvarhely-vonalon és a Görgényi hegységben kezdtek ellenoffenzivát. A kétségbeesett kísérlet, amelynek következtében a harc az egész erdélyi harcvonalon nagy hirtelenséggel kigyulladt, eredménytelenül végződött. A mehádiai (orsovai), hátszegi és a görgényi szakaszokon mindenütt balul ütött ki a román támadás, a Parajd—Székelyudvarhely-vonalon pedig mindössze azt eredményezte, hogy biztosító osztagaink a főerőkhöz vonultak vissza. Főfrontunk tehát itt is teljes akcióképességben várakozik ama feladatok végrehajtására, amelyet a főparancsnokság fog számára kijelölni. Fogarastól északra is visszavontuk biztosító osztagainkat, azonban az itteni szakaszon a románok olyan kudarcot szenvedtek, amely ezt a kis részletsikerüket is illuzóriussá teszi. Míg ugyanis a románok Fogarastól északra támadtak, német csapatok Hégentől délre ellentámadásba mentek át, 11 tisztet, 591 főnyi legénységet foglyul ejtettek és 3 gépfegyvert zsákmányoltak. A nagyszebeni csatában bekövetkeett döntéssel egy időben egy monitor-osztályunk nagyszerű rajtaütést hajtott végre. Mint a Höfer-jelentés közli, egy moniton osztályunnk, amelyet egy Vedette-csoporttal egy felfegyverzett gőzhajóval és a Weichsel nevű német motoros naszáddal erősítettek meg, megtámadta a románok corábiai kikötőjét, elpusztította a pályaudvart, a hajónak kökötőberendezéseket; a múlt évben — valószínűleg szerbiai offenzívánk megkezdésekor — Corábiába menekült orosz fölfegyverzett gőzösöket, aknajáró műveket és uszályhajókat elpusztította. A bravúr azonban még nagyobb volt: a monitor-osztály kiszabadított kilenc, a kikötőben visszatartott magyar és osztrák uszályhajót és azokat a flottila-telep helyére vontatta. Veszteségünk nem volt. A rajtaütés tehát teljes sikerrel járt. Corabia a Duna partján fekszik, Bukarest- től 150 kilométernyire délnyugatra. A Vöröstoronyi szoros felől, nagyrészt az Olt völgyében haladó vasútvonalnak végállommása. Vajon tisztára véletlenséges, hogy azon a napon, amikor a Vöröstoronyi SZCH rost környező magaslatokat visszafoglaltunk, a szorostól 200 kilométernyire délre fekvő román Duna-kikötőbe behatolt egy erős monitor-osztályunk? Véletlenség-e, hogy Duna-flottilánk fölényéről újra bizonyságot adtunk? És vajon véletlenség-e, hogy épen abba a kikötőbe hatoltunk be, amely a stratégiailag nagyfontosságú Turnu-Magurele—Zimnicea vonal közelében fekszik? Az entente-sajtónak minden oka meglesz ahhoz, hogy ezt a véletlenséget aggodalmaskodva fogadja. Az aggodalomból ugyancsak kijut az entente-sajtónak. Néhány nappal ezelőtt még csak amiatt voltak gondjai, hogy a Duna átkelésre alkalmas Szisztov és Zimnicea között heves ágyúharc folyt A további kommentárokat bízzuk egyelőre a francia és angol lapokra, amelyek megállapíthatják, hogy az erdélyi hadműveletek a bolgár frontra sem lehetnek kihatás nélkül, fix erdélyi harctér. A vezérkar jelentése. (Kiadatott szeptember 30-án délben.) Petrozsénytól nyugatra román előretöréseket visszavertünk. Bajor csapatokból álló átkaroló oszlop nagy kerülővel négy nappal ezelőtt az ellenség házában elzárta a Vöröstorony szoroson átvezető utat. Az ellenség minden arra irányuló kísérlete, hogy az utat újra megnyissa, hiábavaló maradt. Egyidejűleg nyugatról, északról, keletről osztrák-magyar és német oszlopok előrenyomultak a Nagyszebentől délre harcoló román hadosztályok ellen. Az ellenség kétségbeesetten védekezett, a küzdelem rendkívül véres volt. A román csapatkötelékek roncsai, minden járóművel használható úttól elvágva a fogarasi hegységbe menekülnek. A foglyok száma óráról órára növekszik. A zsákmány igen nagy, mivel az ellenség összes járóműveit, amennyiben meg nem semmisítheti, otthagyni kénytelen. A románoknak az erdélyi keleti arcvonalunk ellen tb c-