Pesti Hírlap, 1916. október (38. évfolyam, 273-303. szám)

1916-10-08 / 280. szám

1916. ok­tóber 8., vasárnap. PESTI HÍRLAP Hollandi sajt. Meg kell állapítanom egy sajnálatos tényt: •ezek közt az árdrágítók közt nincs harmónia. Drágítanak, drágítanak, gyenge vállaikkal a leg­híresebb emelőbajnokokon is túltesznek, de a szervezetük egyszerűen csapnivaló. Nagyon ne­hezményezem ezt a dolgot, mert derék élelmiszer­sz­órásaink különben feltétlenül praktikus embe­rek. A minapában például egy új sajt-fajjal árasztották el a székesfővárost, ami hollandi sajt néven került forgalomba. Hogy csakugyan Hollandiából jött-e, nem tudom, de azt tudom — utánajártam — hogy a csemegekereskedő urak hattól nyolc koronáig vásárolták kilóját a vásárcsarnokban. Már most bement az ember egy csemegésboltba és hollandi sajtot kért. — Hogy dekája? — kérdezte a kiszolgáló kisasszonytól. — Tizenkét fillér, mondta a csinos leány,­­ miközben a villogó sajtszelö kést a kezébe vette. Tizenkét fillér, ez nem is sok. Igen ám, de másnap, egy másik boltban, egy másik csinos leány már tizennégy fillért kért a hollandi sajtért , ugyanekkor az Andrássy­ úton tizenhat fillérért árusították az importált sajt dekáját. Ez a hul­lámzás érdekesnek látszott előttem s elhatároz­tam, hogy most már alaposan végére fogok járni a sajt problémának. Bementem tiz-tizenöt-h­úsz boltba s azt a tapasztalást tettem, hogy ugyan­annak a félnapnak a keretében tiz fillértől tizen­hat fillérig ingadozott az idegen­­sajt dekája. El­lenben akadt egy szépen borotvált boltos a Bel­városban, aki elbűvölő mosoly kíséretében, egy merész lendülettel, tizennyolc, fillért kért tőlem tíz grammnyi hollandi sajtért. — Tizennyolc fillér? — kérdeztem csodál­kozva. — Annyi, — felelte graciöz meghajlással a fehérkötényes. — Egy hét múlva azonban bi­zonyosan huszonnyolc lesz. Arcjátékom — nem hiába, hogy gyatrán értek ehhez a játékhoz — nem elégítette ki a tisz­teletreméltó, belvárosi virilistát. — Járt maga már Hollandiában? — kér­dezte fejedelmi fölénynyel. — Nem, kérem alázatosan. — Tudja maga, hol fekszik Hollandia? Tudja maga, menny­ire es-ik Amszterdam Buda­pesttől? El bírja maga, képzelni, mennyibe ke­rül a szállítás Hollandiától Magyarországig? És ha el bírja képzelni, akkor drágának talál tizennyolc fülért egy dekáért? Nem mondtam, mint mondanom kellett volna, hogy a vásárcsarnoktól a Belvárosig nem kerül valami túl sokba a szállítá­, de biztosítot­tam a derék embert, hogy innen egyenesen a rendőrségre fogok menni, mert újabban kedvenc sportjaim közé tartozik az élelmiszer-uzsorások feljelentése. — Édes uram, — szólt erre lekötelező nyá­jassággal a sa­jt Sklyrock, — voltaképen micsoda hollandi sajtról beszél kegyed? — Hát arról, amit az utóbbi hetekben im­portáltak Budapestre. — Pardon, akkor sajnos félreértés van köz­tünk. Én ezt a silány utánzatot egyáltalában tennt tartom. Ltr a hollandi sajt néven a pirosburkola­tos eidami sajtot árusítjuk, ennek a dekája pe­dig már egy esztendő óta tizennyolc fillér. Oh, én naiv és romlatlan bárányka, én akartam túljárni egy érdemekben megú­rü­lt élelmiszer-uzsorás ravaszságán! Hollandi sajt! Rég megállapított, közismert üzleti hírneve nevé­ben élénken tiltakozik az inszinuáció ellen, hogy ő efféle sajt-parvenüt az üzletébe bebocsátana! Bátorta!-;:ul rámutattam egy malomkerék nagyságú sajttömegre, melynek keresztmetszete ott fehér lett az egyik üvegtáblán. ^ — Hát ez mi? — Ez, uram? Ez egyszerű és .­­ ...-ies óvári sajt. Az a gyanús, hollandi tákolmány nem kerül be a boltomba. Megszégyenülve sompolyogtam ki az üzlet­ből, de azért sokáig­­rosszalólag csóválgattam őszbeborult koponyámat. Ennek az egy ember­adt­a okossága nem teszi jóvá a többiek slend­riánságát, akik annyira szem elől tévesztik az áremelés harmóniáját. Mit akadékoskodnak né­hány nyomorult fillér miatt? Számítsanak vala­mennyien harminc fillért egy deka hollandi sajtért, biztosítom őket róla, hogy panasz nélkül bele fogunk nyugodt­i mindnyájan a döntvé­nyükbe. Szey I—n. Szavak. Aki ötven esztendő előtt volt fiatal Magyar­országon, az szerette a virágos, a ritmikus, a ze­nésen csengő szavakat Ez az ifjúság olyan sza­vakat adott és kapott melyeknek csengését és értékét szerette, ha az aranyhoz volt hasonló; • minthogy ő aranyat adott, hitte is, hogy ő is azt kap. Az az ifjúság, ideálokkal gazdagon a szivé­ben, még tudott hinni. Hitte, hogy a világ, az első emberpár édene és hitte, hogy a fákon mé­zes gyümölcs érik, hogy az emberek jók, szere­tik és segítik egymást s hogy minden ifjú élet jövőjének horizontja olyan rózsaszínű, mint az édesanyja fehér galambjának a rózsaszínű lába. Annak az ifjúságnak a szeme tükrén még ott ragyogott ez ideálok hamvassága s az egyszerű és erős hit: a becsületben, jóságban és igaz­ságban. Az az ifjúság, aki akkor rázta le magáról az iskola porát, az egész életből még csak az ideálokat és a szavakat ismerte. A tanítói szavak­kal mutatták meg neki a tudományt, a művészete­ket és a világot, a barátság szavakkal egyengette szívéhez az utat és később a szerelem is a leg­szebb szavakkal köszöntötte egy májusi reggelen. És az az ifjúság nem csak szerelmes volt a tiszta, arany csengésű szavakba, hanem hitt is benne. Az is, aki adta és az is, aki elfogadta. A barátok, a szerelmesek, a politikusok, a tudósok, az írók és a legegyszerűbb emberek a népből: hittek egymásban és egymásnak s a szavaknak olyan értéke volt, mint az aranynak és drága gyöngynek s nem csak az ifjúság, hanem az érettkorúak is rajongtak a szép és tiszta csen­gésű szavakért. De ötven év mintha kissé távol esne, jöjjünk közelebb. Amikor Magyarországon még Bartha Mik­lós írta a vezércikkeket, Jókai a regényeket a képviselőházban a híres székely képviselő be­szélt orgona­ hangján, amikor még végzetes ki­menetelű szerelmi párbajok történtek, azaikor még Brahámé énekelt a színpadon. Pálmai Ilka orosz trappereket hajtott és a kövér és öreg Wilt Mária szerelmi bánatában megölte magát, még akkor is volt annyi erkölcsi értékük a szavak­nak, hogy beléjük lehetett bolondulni, hinni leha­tott bennük és meghalni értük, akárcsak azért a szeml­gért, aki kimondta a szavakat. Azután, hogy minden értékes magyarja az országnak elhalt és elöregedett s utánuk uj ma­gyarok jöttek idegen szellemmel, erkölcsökkel és szavakkal: politikában, irodalomban, közéletben a szavak erkölcsi tekintélye lejárta magát. Meg se kellett hozzá öregedni s már az ifjúság is tá­volt tartotta magát az ideálokat és közönyösen, hideg szívvel haladt el a szavak mellett, melyek­nek semmi becsük, mélységük nem volt többé számukra. És az ifjúság öreg szive s az öregek eltaplósodott szive közönyösen nézte az ideálok összeomlását. Most a háború borzalmai külül, önkéntelen nőil újra keresik az elveszett, elhagyott ideálokat és megállnak a régi erkölcsök mellett, melyek között a szavakban való hit­ is ott szerepel. A hit mindig vérvirágok közül nyílott ki és a szavak­ban való uj hit és lelkesedés szintén vérvirágok közül hajt ki. Egyelőre­ Höfer- és Luderdorff­jelentéseknek és Falkenhayn hadseregparancsá­nak hívják az új hitűek szavait Milyen mulandók a gőgös kis emberi meg­állapítások! A társadalmi szekta, a katonát mint társadalmi függeléket szortírozta el az emberi és társadalmi értékek között. Ki mert volna valaha arra gondolni, hogy az összes elvont és szabad tudományok komoly mesterei és játékos jonglő­rei kitelnek a katonából. Sőt hogy az írás és ezzel a szavak első mesterei is lehetnek ők! Melyik legnagyobb író találja meg azokat az egyszerű és markáns szavakat, melyekkel a helyzetet ka­rakterizálva, a katonák hivatalos jelentéseiket megírják! Olyan majdnem mindig komoly átgon­dolásával a szavak értelmének és mélységének, kevés iró dolgozik, mint ahogy a katonák dolgoz­nak. A Falkenhayn tábornok vöröstoronyi had­seregparancsa, minden magyar anya imádságos könyvében elhelyezhető. Amikor az új anyák az új generációt az ideálokra tanítgatják, a­ német tábornok egyszemű szavainak jó hasznát veszik. 13 erdélyi szerseköltik- beszélgetés Udvarhelymegye alispánjával. Kolozsvár, okt. 7. — A Pesti Hirlap tudósítójától. — Erdély határszéli vármegyéinek kiürítése nagyrészben befejeződött. Még jönnek a mene­kültek hatalmas szekérsorai, de a menet nem olyan folyamatos már, nincs olyan rettene­tes tumultus s az állatállomány elszállítása is sokkal rendszeresebben bonyolítható le. A szé­kely vármegyék sorában Udvarhely megye kiürí­tését fejezték be legkésőbben, mert az oláhok előnyomulása Udvarhelymegyéb­en­ meglehetősen lassú volt s időt adott a hatóságoknak arra, hogy főleg a vármegye innenső széleinek lakosságát értékeivel együtt teljes rendben hozzák el A kiürítés munkája befejezést nyert s Kolozsvárra érkezett dr Sebesi János alispán, hogy végzett munkájáról jelentést tegyen Betegh kormánybiz­tosnak. Mindenekelőtt Sebesi alispán a követ­kező részleteket beszélte el Udvarhelymegye ki­­ürítéséről: .— Udvarhelymegye kiürítését első ízben szeptember 30-án rendelték el hivatalosan. A la­kosság marhaállományával együtt nagy részben útnak indult, de Héjjasfalván, Kagynál, Makfal­vánál és más helyeken is kocsitorlódások kelet­keztek, úgy, hogy az emberek látva, hogy az oláhok gyors előnyomulása megakadt visszatér­tek lakóhelyükre. Udvarhely megyében táboro­zott ekkor Háromszék megye és Csikmegye la­kossága is, abban a reményben, hogy mielőbb visszatérhet.­­ Eközben tovább folyt a hivatalos kiürí­tés munkája. Székelyudvarhelyről és környéké­ről igen sok értékes anyag megmentetett­ az ál­lami értékeken kívül bőranyagok, rengeteg kész bakkancs és gyapjú. A katonai raktár az összes odahalmozott gabonát átvette és elszállította. Általában a vármegye dús gabonatermésének nagy részét elszállították.­­ Betegh kormánybiztos szeptember 4-én a torlódások miatt a kiürítés menetének késlelte­tését, majd a lakosság ideiglenes visszatartását rendelte el, addig amíg a hadihelyzet szüksé­gessé tette a teljes kiürítés keresztülvitelét En­nek vezetésével Széll József fogarasi főispánt bízták meg. Az ujabb kiürítést gróf Bánffy Mik­lós utasítása szerint szeptember 11-én kezdték meg és 15-én befejezték. — Székelykeresztúron már megfelelő vag­yonokhoz jutottunk. Erről a környékről nagy, tömegű szarvasmarha, juh, sertés és más értékes anyagok szállíttattak el. Sajnos, az állatállomány, között fellépett száj- és körömfájás sok puszili­tást vitt véghez. — A vármegyéből a lakosság túlnyomd, része elmenekült. Én magam szeptember 17-éig Székelyudvarhelyen voltam, innen Székelykor­geszturra mentem, ahol 29-éig tartózkodtam. Szé­kelyudvarhelyen a vármegyeház őrizetére Ágota Ferenc úrmester maradt vissza, a városházái* pedig Stefáni Károly városi tisztviselő, Mikor Székelykereszturról eljöttem, Igazi holt város* hagytam ott Az oláhok, akiknek Keresztúrra való bevonulást jelentette Höfer, teljesen Ore*i várost találtak itt Én magam október 1-én 1AJH, tem át a vármegy® határát Szwatdsk­eniól. — Meg kell még említenem, hogy a mene­­kültek elhelyezése felöl intézkedő rendelkezések változást szenvedtek, mert az elhelyezésükre ki­jelölt Jásznagykunszolnok vám­egya helyett Borsodmegyébe utalták az udvarhelym­egyei­eket Hol vannak a menekültek csomagjai­t . Panaszos levelet hozott ma a postai a magja nagyon okos és tényleg lehetetlen álla­potra hívja föl a figyelmünket — Minden menekült — írja egy erdélyi olvasónjcf,­—, ha csak éppen , ha társaéb­a neal.

Next