Pesti Hírlap, 1916. október (38. évfolyam, 273-303. szám)
1916-10-27 / 299. szám
Regényeseinek. Vérben, vasban. — Regény. —18 írta: BÓNYI ADORJÁN. Lassan egészen elmerült az olvasásban és talán éjfél is elmúlt már, amikor egyszerre valaki megkopogtatta az ajtaját. Tatarosy sietve fülnyitotta, az ajtót. A teljében végigrándult valami: az ajtó előtt KorakovszkiJúlia állott. A láncon egy könnyű és sötét pongyola volt —a ugy tetszett, semmi más, — az is jólrosszul sebtében begombolva, fehér válla és karjai lázítóan tündököltek elő a sötét ruhából. Kezében, remegő kezében táncolt a gyertya lángja, mintha megszédült volna a lány szépségeitől. — Bocsásson meg — nyögte, nyögdécselte el fúltan,rereszen be, vegyen oltalmába, védjem meg tőlük! Tatarosy becsukta mögötte az ajtót. Mi az? Mi történt? Szegény kislány, mi történt magával ? Júlia fuldokolva és sírdogálva elmondta, hogy első álmából egyszerre valami rettenetesre ébredt. Mintha azok hárman ott álltak volna ágya mellett és egy fejet, — óh, Szentséges Szűz Mária, — a Korakovszki Pál sápadt, hideg fejét tartották volna ajkai elé, hogy csókolja meg ... Mire gyertyát gyújtott, eltűntek mind a hárman, de az ... akkor... neki... olyan rettenetes volt ... olyan borzalmasan élénk és természetes... hogy nem bírt tovább ott maradni... menekülnie kellett onnan ... istenem, hová menekülhetett másávé... a főhadnagy ... ne engedje... ne... azok... talán... most már... itt is... meg akarják ölni... Fuldokolva és eltva omlott össze. Tatarosy hozzája hajolt, fölemelte. Korakovszki Júlia könnyeit rásirta a huszár vállára és görcsösen ölelte át a férfi nyakát. Az éj csendes volt, mint egy halott ember és Tatarosy a karjai közt érezte vonaglani a Korakovszki Júlia forró és szűzi testét. A felbomlott szőke haj illatos selyemsátrába mélyedtek ujjai a lány derekán és a ruha kivágott nyakából, amint a lány feje vállára borult, egy örjítő fehérségű váll és hát gyöngyháza ragyogott káprázó szemébe. — Ugye nem hagy el engem? Ugye megvéd? — mondta a lány halkan, miután kisírta magát és könnyes két kék csillagot emelt a szeme mélyén a férfire. Tatarosy rekedt hangon mondotta: — Egy egész világ ellen, édes. Simogatta, simogatta égő ujjaival a szőkehaját és lassan, hosszan, észveszejtőm tapasztotta száját a lány szájára. Mintha két lobogó tűz véletlenül találkozott volna egymással az elhagyott éjszakában. A végzet szele egymásba hajtotta volna a lángokat. Jós Korakovszki Jnna nem ellenkezett. YTTT: Az izzó és rekkenő déli hőségben olyan volt az egész világ, mint egy katlan, melyben mindennek füstölgő gőzzé kell főnie. De három óra tájt egyszerre mocskos fellegek gyűltek öszsze az égen és friss, pattogó zápor szakadt le a magasból. Egy óra múlva kiderült és édes tó tiszta jószág frissítette föl az izzadt falu táját. — Menjünk egy kicsit innen, — mondta Korakovszki Júlia a főhadnagynak. — Menjünk innen, ki valahová, a drága ég alá, azt akarom, hogy lássa az Isten, hogy tett vagy mehettem és ért boldog vagyok veled. Tatarosy megsimogatta a lány lángoló arcát és azt mondta, jól van. Menjünk ki valahová. — Az istállókban két pihent ló, azoknak sem fog ártani egy kis szaladás. Mihályival befogatok és te kiviszel engem arrafelé, ahol... ahol az égzengés van. Egy kicsit csak... látni akarom. Egy kicsit csak ... hallani akarom. Hogy aztán szépen megnyugodhassak: ti erősek vagytok és el fogjátok pusztítani mind a cár millió kutyáját. Tatarosynak ez ellen sem lehetett semmi ellenvetése. Végtére is:hálával tartozik ennek a lánynak mostantól kezdve és ha csak a szeszélyeit kell kielégíteni, ez ugyan nem sok. Korakovszki Júlia lelkendezve intézkedett. Pár perc telt el és a sárga futókocsi ott állott a ház előtt a két prüszkölő és toporzékoló trapperrel és hegyessüvegű kocsissal. Beültek: Tatarosy elmagyarázta az irányt Júliának. Júlia elmondta lengyelül a kocsisnak. („Ah,ez az ostoba Mihály, tizenkét éve szolgál minket és mégsem tudott megtanulni másképp, csak lengyelül.") Az utazás egy darabig könnyen ment. De amint a város végén kikanyarodtak egy széles, fehér országútra, melynek partján szorgalmas sürlőséggel állottak és vigyáztak a rendre mokánybajszú öreg magyar népfelkelők, akkor az előrejutás hallatlanul megnehezült. Sulyon ágyuk és municiósoszlopok haladtak itt megszakítás nélküli sorban előre, szemben üres train szederek és más alkotmányok jöttek, mikből olykor keserves nyögések és halk jajszó remegett elő, az ostorok pattogtak és a kerekek zörögtek, csikorogtak és dübürügtek, míg egy-egy helyütt meg nem akadt az egész, ahol aztán heves és keserves vitatkozás folyt a miniiciósoszlopok, az ágyuk és a sebesült-transzport vezetői közt afelől, hogy vajon kit illet meg az elsőség. Mindenki makacsul állította, hogy ő a fontosabb. Közben néha átharsonázott mindenen egy dölyfös automobil-kürtszó, mely utat kért magának. Ezt tudták, vita és káromkodás nélkül, hogy a legfontosabb; ez parancsot visz valahová, vagy hoz valahonnét. • A Korakovszki-kocsi belesodródott ebbe a hangos jármű-zuhatagba, de a lányt az egész keserves én vonagló előretörekvő módfelett érdekelte és mulattatta. Nagy és csodálkozó szemével mohón nézett meg mindent, gyermekes, kapzsi és naiv érdeklődéssel kérdezett folytonosan a főhadnagytól: ez micsoda, ez hova megy, ez miért van így, ez milyen ágyú, ezt bizonyosan oda a dombokra viszik... nem oda? hát hova? oda? hát miért éppen oda? Tatarosy türelmesen felelgetett. Valahogyan jól esett neki, hogy ennek a kedves, kedves kis nőnek a kíváncsiságát kielégíthette. És tetszett neki, hogy mennyire imponál Júliának azzal, hogy mindent tud. (Könnyű volt mindent tudnia, napok óta egyéb dolga sem volt, mint érdeklődni minden iránt, ami itt most köröskörül történik.) Végre egy kis résen kiszabadultak a kocsitengerből és a porfelhőkből. A kocsis, Mihály, a hegyes fövegben, hirtelen találékonysággal lekanyarodott az útról a mezőre. Szántásokon és hepehupákon robogtak keresztül, a lány minden egyes zökkenőnél belekapaszkodott Tatarosyba és Tatarosy nem vette rossz néven a sorstól, hogy ezt a kis galíciai földdarabot teletűzdelte zökkenőkkel. De sebesen, feltartóztaás nélkül robogtak előre és hamarosan megérkeztek a dombok aljába, ahol már földrengésszerűen zengett és zengett a tájék az ágyuk dobolásától. Itt le kellett ezállaniok, itt már csak gyalog mehettek tovább. Egy kis kapaszkodás, egy kis lihegés, egy kia szótlan menetelés után — Júlia a Tatarosy karjába forrta a magáét, boldogan vitette magát fölfelé, a dombtetőre értek föl. Ide,a magasba már fölszabadultan és viharzóan zengett föl a messzire elnyúló síkság véres muzsikája. Előttük még egy kis emelkedés, az emelkedésen szabályosan elhelyezett, földbe félig beletúrt tömegek, a tömegek körül élénk forgolódása apró, apró, kis alakoknak, s tálos szem kivehette a tömegek formáját; karcsú ágyuk, miket elölről, fölülről pompásan elmaszkíroztak galyakkal és földhányással. A leány Mikelve fogózkodott a férfibe és ijedtett érdekösküdött. Mik ezek? Ágyuk ezek? Nehéz ágyuk ezek itt? Tatarosy jószívűen magyarázott: ágyuk, könnyű tábori ágyuk, a lövedék, amit messzire kiköpnek maglikból, csak hét centiméteres, de vannak nagyobbak is vannak egészen nagyok, amik ott kuksolnak balra a nyírfák mögött, velük csaknem egy vonalban. Korakovszki Júlia dermedten figyelt előre és dermedten figyelt balra; az ágyuk néha kis, szürke füstöt fújtak ég felé, ilyenkor egy rettenetes kalapács egy rettenetes vashordóra zuhant és a domboldal megrázkódott bele. A lány ilyenkor belevéste ujjait a férfi karjába és tágra nyitotta a szemét: ez gyönyörű, ez felséges, ebbe meg lehet örülni. A síkságon keskeny szalagok elöl, a keskeny szalagok sárgák, agyagból való, a keskeny szalagból hátrafelé is visznek még keskenyebb szalagocskák. Ugye ezek a lövészárkok? Igen, ezek azok. És benne katonák? És benne katonák. Ott, egyenesen előttünk magyarok, csupa alföldi gyerek, jobbra egy székely dandár, balra osztrák honvédség. J Ezen a helyen... nem szabad a muszkának ... egyetlen lép rét sem előre! Korakovszki Júlia boldogan ütögette össze a tenyerét, óh, ez nagyszerű! Hogy ilyen erősen meg van építve minden! Hogy ilyen pompásan fölszerelve, beosztva, elhelyezve, megerősítve minden! A kutyák, a rongyok, az átkozottak el fognak vérezni egytől-egyig. — Ha én nem tehetem, — mondta kinvezve a főhadnagynak, — ugye ti, bátrak, erősek, katonák, magyar katonák meg fogjátok bőszülni Korakovszki Pált, az én szent, drága apámat! Tatarosy felelet helyett megszorította erősen a Júlia kezét. Esteledett: vissza kellett fordulni. A hegyes süvegű kocsis alig pattogtatta az ostort, a sárga kocsi, a kis játékszer ebben a zengő földindulásban, — könnyedén szaladt hazafelé. Otthon a lány leugrott a kocsiról, trillázva szaladt be a házba és a zongorát rohanta meg féktelen kedvével. Tatarosy alig tudta utólérni. — Ilyen boldog sose voltam, — mondta Júlia és lehunyta a szemét, — ,mert tudom, hogy mindnyájan el fognak pusztulni. Leült a főhadnagy mellé a díványra és mint akiben egy édes, elátkozott pokol szabadult fel, odakúszott a szájához és tomboló, telhetetlen szerelemmel olvadt egy csókkal hozzá. * A felleges éj münkában ugyan ki látta volna, hogy egy kendőkbe burkolt alak siet át a Konikovszki-ház kertjén? A fák mozdultak csak megnyugtalankodva, de aztán ők sem érdeklődtek tovább. A nesztelen járású éjszakai alak végigsuhant a füvön, megállott az istálló ajtaja előtt és körülnézett. Hallgatózott. Sehol senki. Sehol semmi. Hallgatás és álom. Csak az ágyúszó távoli mormogása. Három szabályos kis koppanás: az ajtó halkan felnyílott. Az éjszakai jövevény eltűnt bent. Az ajtó nyugodtan becsukódott utána. Valaki kézen fogta és a sötét helyiségben, hol csak a lovak mély, nyugodt lélegzetvétele hallatszott, sietve vonta maga után. Még egy kis ajtó nyílt, a kis ajtón túl kisszolja, a kis szobában az első félrerugott a lábával valamit, mire a padlón nyílás támadt, a nyilásból félénk kis fény jött fel, a fényben lépcsők várakoztak. Sietve le a lépcsőn. A fény mellett, kis asztal, az asztal mellett két szék. — Papirost — suttogta a vendég, amint a könnyű kendőt ledobta fejéről, a lámpás csodálkozva nézett rá, hiszen ez Korakovszki Júlia. (Folyt, htsd.) PESTI HÍRLAP CORSO BELVÁROS, VÁCI UTCA 9. Utgjáték-esték csupa kacagtató mozgófénykép ! A vígjátékciklus második sorozata. 10807 Előadások pont 4, 6, 8 és 10 órakor kezdődnek.