Pesti Hírlap, 1917. február (39. évfolyam, 32-59. szám)
1917-02-08 / 39. szám
14 . PESTI HÍRLAP 1917. február 8., csütörtök". minmnimui Pénzügyi hírek. * A Földbirtok és Telekbank Részvénytársaság tegnap tartotta hetedik évi rendes közgyűlését gróf Károlyi Imre elnöklésével. A közgyűlésen felolvasták az igazgatóság jelentését, mely a társaság elmúlt évi üzletpolitikájának vázolása után a lefolyt üzletévben kifejtett tevékenységet ismerteti. A jelentéssel kapcsolatos zárószámadások szerint a mérleg 395.722,43 koronányi tiszta nyereséggel zárul. A közgyűlés az igazgatóság javaslatára elhatározta, hogy a nyereségből 6 százalékos, vagyis részvényenként 12 koronának megfelelő osztalék fejében február 8-tól kezdődőleg 300.000 korona fizettessék ki, míg a rendes és az adótartalékalapnak megfelelő javadalmazása és az igazgatóság alapszabályszerű jutalékának levonása után fenmaradó 1660.25 korona az új üzlet számlájára vitessék át. A közgyűlés az igazgatóság indítványára elhatározta, hogy a társaság eddigi cégszövegét „Magyar Földbirtokbank Részvénytársaság"-ra változtatja át, valamint azt is, hogy a társaság eddigi 5 millió koronát kitevő alaptőkéjét 50.000 darab összesen 10 millió korona névértékű részvény kibocsátása útján 15 millió koronára emeli fel és az igazgatóságot megbízta az új kibocsátású részvények elhelyezésével. — Gróf Károlyi Imre elnök az alaptőke fölemelésére vonatkozó igazgatósági javaslat előterjesztésével kapcsolatban a társaság jövő programmját következőkép ismerteti: „Intézetünk, mely most tartja hetedik rendes közgyűlését, kell, hogy beleilleszkedjék azokba a keretekbe, melyeket a közeljövő feladatai szabnak meg. Évek óta foglalkozván hazánk mezőgazdasági kérdéseivel, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy földünknek az eddiginél sokkal intenzívebb mértékben való megmunkálása, mezőgazdasági iparokkal való , nagyobb mértékű összekapcsolása, ezen iparoknak fejlettebb fokra való emelése egyrészről, másrészről pedig kis- és középbirtokok megteremtésének előmozdítása, a kis- és középbirtok-osztálynak támogatása azon a téren, melyen leggyöngébb, melyet szorgalmával és munkája erejével csak kiegészíteni, de pótolni nem képes, t. i. a tőkebefektetés és anyagbeszerzés terén való messzebbmenő támogatása olyan elodázhatatlan feladatokat képeznek, melyeknek megoldásában közreműködni hivatásunknak és kötelességünknek tartjuk. Mind a kérdésre nézve valljuk azt, hogy a jó és szép eredmény a módtól függ, ahogy azt megoldani törekszünk. A módban, melyet követni kívánunk, szolidárisnak érzem magamat eddigi munkatársaimmal, aminthogy meggyőződésem szerint szolidárisak leszünk új igazgatótársainkkal is, kik ezen célok elérésére, egyesültek velünk. Kérem méltóztassanak tehát tudomásul venni, hogy intézetünk a következőket fogja főfeladatául magának kitűzni: 1. Nagyobb birtoktesteknek lehetőleg intenzív megmunkálását, 2. mezőgazdasági iparüzemek létesítését, 3. kisbérlők szövetkezeteinek létesítését, nyereség és haszon nélkül, a legminimálisabb kezelési költség megtérítése mellett, 4. középbirtokok alkotását, ezen birtoktestek terményeinek lehetőleg ugyancsak mezőgazdasági iparral való összekapcsolását, 5. kis- és középbirtokosoknak lehetőleg olcsó üzemtőkével való ellátását. Kérem méltóztassanak ezen előterjesztésemhez hozzájárulni és az igazgatóságnak az alaptőke felemelésére vonatkozó javaslatát elfogadni." Az igazgatósági jelentés és a zárószámadások elfogadása, valamint az igazgatóság javaslatainak határozattá emelése után a közgyűlés gróf Andrássy Géza, Fuchs Arthur, gróf Károlyi Gyula, gróf Károlyi Lajos, Kőszeghy Béla, Krausz Simon, gróf Mikes Ármin, Ország Róbert és báró Vojnits Sándor urakkal egészíti ki az igazgatóságot. A felügyelőbizottság új tagjai: Kerpely Kálmán, Pirkner János, Székács Elemér és Ormándy János lettek. A kögyűlést követő igazgatósági ülésen gróf Károlyi Imre az igazgatóság elnökévé, Ottlik Iván pedig alelnökévé választatott meg. * Külföldi megbízások a budapesti tőzsdén. Az amerikai háború okozta kisebb jelentőségű árfolyamcsökkenések egyik mozzanata volt, hogy a négyes koronajáradék ára egy csekélységgel esett. Ma és tegnap — úgy látszik a bankjelentések folytán — igen élénk vételi megbízások voltak a tőzsdén, különösen a német ipari vidékek számlájára. Az összes járadékok emelkedő irányzatot tanúsítottak, különösen sok volt az 5%%-os kincstári jegyek iránt a vételi megbízás. Megállapítható, hogy svájci megbízások is élénken folynak bankjainkhoz, ezek a megbízások a svájci nemzeti kölcsön idejében kissé szüneteltek, most azonban annál élénkebben fordulnak elő. A legtöbb megbízás ma bankjainknál a rajnai ipari vidékekről származik. * Az értéktőzsde. A mai tőzsde immár ateljes nyugalom jegyében folyt le. Megindultak a visszavásárlások minden vonalon. Az összes papírok árfolyama néhány koronával emelkedett. Különösen a nemzetközi papírok iránt volt élénkebb érdeklődés. Az iparpapírok ára is emelkedett néhány koronával, a bankrészvényekben is élénk forgalom alakult ki. A közlekedési értékekben azonban alig volt némi üzlet a legutolsó árfolyamok melletti. A járadékpiac külföldi vásárlásokra — különösen az a 14%-03 hadikölcsön címletekben — igen szilárd volt. Bécsből is igen barátságos hangulatu tőzsdét jelent levelezünk. * Az Aradi Első Takarékpénztár február 5-én tartotta közgyűlését, amelyen bejelentette, hogy alaptőkéjét 10,200.000 koronáról 12.000.000 koronára emeli föl és hogy az új részvények teljes egészükben való átvételére megállapodást létesített a Magyar Általános Hitelbankkal. Mi néhány nap előtt adtunk hírt az aradi piac egyik első intézetének a Hitelbank érdekkörébe való vonásáról és,helytelenítettük azt, hogy az ország legnagyobb vidéki pénzintézetei ilyen műveletek által elveszítik önállóságukat, ami sem az intézetek, sem pedig a részvényes közönség szempontjából nem kívánatos. A közgyűlésen, súlyos megtámadásokban volt része a megállapodást létesítő vezetőségnek. Az intézet egyik nagyrészvényese, dr Tagányi Sándor, állást foglalt az igazgatóság terve ellen, majd dr Köpf János és dr Gutjahr Mihály, az Arad-csanádi vasút jogtanácsosa, jelentettek be óvást. Főleg az nem tetszett a részvényeseknek, hogy a tőkeszaporítás teljes összege a részvényesek legcsekélyebb részesedése nélkül a budapesti nagy bank birtokába kerül, az új részvények árfolyamát is olcsónak találták. A többség azonban természetesen a vezetőségé volt, el is fogadta a közgyűlés az igazgatóság javaslatát, azonban dr Tagányi Sándor nagyrészvényes már a közgyűlésen bejelentette, hogy minden lehető jogorvoslatot igénybe vesz a kisebbség érdekében. A Hitelbank két delegáltját, Lukács József és Róna Zsigmond igazgatókat beválasztották a direkcióba. * Az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár igazgatósága megállapította a takarékpénztárnak 1916-ik évi vagyonmérlegét és elhatározta, hogy a folyó évi február hó 24-ikére egybehívandó közgyűlésnek részvényenként 100 korona osztaléknak kifizetését fogja indítványozni. * A Depositen-Bank sörszállításai. A bécsi hivatalos lap mai száma jelenti, hogy a bécsi Depositen-Bank dr Freund Vilmos igazgatónak — a bank sörszállítási ügyei intézőjének — az aláírását töröltette. Bécsben mégis nagyobb az üzleti szemérem. * Fúzió. Amint már megírtuk, a Magyar Agrár- és Járadékbank és a Magyar Telepítő és Parcellázó Bank igazgatósága, a két bank egyéb érdekeltjeivel együtt holnap csütörtökön összesülést tartanak, amelyen kimondják a két pénzintézet fúzióját. A bank tőkeszaporítás útján szerzi be a fúzióhoz szükségelt tőkét. A martonvásári takarékpénztár most teszi közzé mérlegét, amely szerint a 450.000 koronás részvénytőke 72.456 koronát gyümölcsözött. Értékpapírtárcáját 745.221 koronára értékeli, a papírok között 250.000 korona hadikölcsön-címlet szerepel. * Osztalékhírek. Az Angol-Osztrák Bank, mint Bécsből jelenti tudósítónk, huszonegy koronás osztalékát huszonnégy koronára emeli fel. A Landerbank 24 korona helyett 30 koronát juttat részvényeseinek, végül az Osztrák Földhitelintézet 60 koronáról 63 koronára emeli fel osztalékát. Iparügyek. * Ankét a földmivelésügyi minisztériumban a fakartell ellen. A kormány immár két izben mutatta meg hivatalosan,hogy nem ért egyet a fakartellek áraival, egy ízben a Máv szállításoknál, ahol 10 százalék csökkenést vitt keresztül, másodízben pedig 12 százalék csökkenést a minapi felsőmagyarországi rekvirálások alkalmából, a kartell jelenleg érvényben levő áraival szemben. .A földmivelésügyi kormány ankétét szándékozik összehívni, amelynek célja az összes fatermékek árainak egyöntetű megállapítása lesz. A kormány, hír szerint, a legközelebbi napokban küldi szét meghívóit, amelyre az érdekelteket — a fakartell vezetőségét is — meghívja. Az ankéton a kormány határozott állást foglal majd a jelenlegi faárak ellenében, és — valószínűleg heves és hosszas küzdelmek után — megállapítják majd a maximális faárakat. A fakartell ezt tudva, már jó előre annyira emelte az árakat, hogy könnyen engedhet 30—40 százalékot. A kormány azonban a faárak maximálásával sem teljesíti kötelességét, legalább a kincstári erdők feitermelését és értékesítését kezébe kell vennie és a most megállapítandó árakat is lassanként le kell szorítani, a belföldi szükségletek kielégítésére. Ellenben, kizáróan a kincstár hasznára, a kivitelre kerülő fát oly nagy áron értékesítse, amilyen áron a nemzetközi verseny megengedi. * Az ipari szövetkezetek kérdését a Magyar Közgazdasági Társaság csütörtökön este hat órakor fogja tárgyalni. Előadó Székely Kálmán, felszólalásra jelentkeztek György Endre, Bernáth István és mások. Belváros Váceutca S szám. PAUL WEBEI^tíR klasszikus 1CM A Legenda öt részben. A kinematográfia mesterműve. Azonkivül a nagystílű műsor alakítása tíf, KM. Előadások pánik, 6, 8 és 10 órakor líszáaduk. Budapesti gabonatőzsde. — febr. 7. A Haditermény rövid idő óta kísérletet folytat a babkávénak kukoricakávéval való pótlásával. Valószínű, hogy a közönség majd olyan keverékkel ismerkedik meg, melyben valódi kávé csírátlanított kukoricakávéval keveredik. A budapesti gabonatőzsde a szerdai napon teljesen üzlettelen volt. Budapestre érkezett a hétfői és keddi napon 2251 m. buza, 1750 m. rozs, 539 m. árpa, 750 m. zab, 6287 m. tengeri és 015 m. liszt Innét elment 210 m. tengeri, 4134 m. liszt és 330 m. korpa. A bécsi tőzsdén ajánlat dijján ma sem kerülhetett sor üzletkötésre. Az idő hideg. A berlini tőzsdén a tartós hideg rendkívül megbénította a forgalmat. Némely cikkben teljesen megakadt az üzlet A zabkínálat igen élénk volt, de a vevők ma még inkább tartózkodóan viselkedtek. A terménypiacon csend honolt. Chicagói tőzsde: Buza májusra 174%, júliusra 149%, szeptemberre 138%, tengeri májusra 100%, juliusra 99%, zab májusra 54%, júliusra 53%. Newyorki tőzsde: Buza 191, tengeri 114. parádés szerepében „A bűnös tastély" című drámában és Győzött a szépség Detektivdráma 3 felvonásban rsakSő5£ör A TIVOLIBAN! Nagymise utca 3. Előadások: 4, 6, 8 és 10 órakor. 1682