Pesti Hírlap, 1917. február (39. évfolyam, 32-59. szám)

1917-02-01 / 32. szám

_­4 - Magán­jelentések aról adnak hírt, hogy az orosz vezérkarban jelentős válto­zások készülnek. Tudjuk, hogy Alexajev tábornok helyére Beljajev tábornokot, Bel­jajevnek hadügyminiszterré történt kineve­zése után pedig Gurko tábornokot állította a cár. Alexejev­ tábornok és Suvajev hadügy­miniszter a haladópárttal rokonszenveztek; úgy látszik, a további változások is a re­akciós irányzatnak megfelelőek lesznek. Az orosz hadcsoport-parancsnokok: Ruszkij, Evert, Bruszilov, inkább a liberális párt törekvéseivel szimpatizálnak és nem lehe­tetlen, hogy a felülkerekedett reakciós blokk most az ő eltávolításukra is törekszik, hogy a vezérkar és a­­főparancsnokság összetéte­lét összhangba hozza a kormányzat reakciós szellemével. Az orosz vezérkari jelentések stilizá­lása máris, mintha ennek az irányváltozás­nak egyik feltűnő szimptomá­ja volna. A január 28-iki vezérkari jelentés csak­nem kizárólag arra szorítkozik, hogy két tábori­­sebész megsebesülésének és hősi ha­lálának történetét mondja el. A hadjárat kezdete óta nem ezek az első tábori­ lelkészek, akik elestek vagy megsebesültek, mégis, ilyen bő epikai stílusban, ennyi emelkedett­séggel, emlékezetünk szerint még sohasem írtak róluk az orosz hivatalos jelentések. Ez a szimptóma mintha már az orosz vezér­karba beköltözött új és még reakciósabb szellem megnyilvánulása volna. A liberális lapok szüntelenül hangoztatják 1905-öt és az orosz cenzúra bilincsein keresztül is mó­dot találnak arra, hogy Gapon pápa szelle­mét idézzék. A reakciós tábor ellensúlyozó munkája, mint azt a sajátos stilizálású ve­zérkari jelentés demonstrálja, már meg­kezdődött. * * Múlt szombaton az oroszok megtá­­­madták a mestk­anestii szakaszon kiépített állásainkat s hivatalos jelentéseink szerint túlerejükkel elérték azt, hogy­ a védelmi vonalat közelebb kellett vonnunk az Ara­nyos-Beszterce keleti partjához, egy szom­szédos kúpra helyezvén át frontunkat. Er­ről az eseményről most az orosz vezérkar jelentése is kezünkbe került; eszerint az oroszok a Kimpohrig—Jakobeny­ut két ol­dalán ,­ versztnyi fronton léptek támadás­ba. A január 28-iki orosz hivatalos jelentés konstatálja, hogy a támadók foglyokat és zsákmányt szállítottak be, amelynek nagy­ságát egyelőre nem állapították meg, más­nap aztán közli a számokat is: a Jakobeny­től északkeletre és Kimpolungtól délnyu­gatra folyt harc alkalmával­­3 tisztünk és 1000 főnyi legénységünk jutott a kezükre. Szombatról vasárnapra virradó éjsza­kán az oroszok erős tüzérségi akcióval ké­szítették elő a további támadásokat. Hét­főn reggel — mint erről hivatalos jelenté­seink megemlékeztek — két támadásuk kö­vetkezett, de mindkettő kudarccal végző­dött. De az oroszok nem pihentek, kedden újabb két sikertelen rohamuk után harmad­szorra is rohamra indultak s ekkor ismét sikerült a valeputnai országúttól délre egy támaszpontunkat elragadniok. Lehet, hogy épen a mesticanestii alagut-támaszpontról van szó. Az orosz offenzíva célja világos: Kir­libaba és Dorhavatra közt az Aranyos-Besz­terce keleti oldalán álló frontunkat jako­benyi centrumában igyekszik megingatni. Az a régi s messzemenő perspektíva lebeg az orosz hadvezetőség szemei előtt, hogy a radnai és borgói szorosok közt utat törjön a Szamos völgyébe. Ehhez a grandiózus tervéhez azonban azzal az egy-két hegy­kúppal, melyet jakobenyi kiugró harcvona­lunk­ból eddig föladtunk, aligha jutott szá­mottevően közelebb. PESTI HÍRLAP 1917. február 1., csütörtök. A román Jarosz harctér. A vezérkar jelentése. (Kiadatott január 31-én délben.) Mack­ensen vezértábornagy had­csoportja: A S­z. e­r­d­­ Ii torkolato­k tí­zesében török csapatok visszavertek erős orosz földer­­ő osztagokat. József főherceg vezérezredes had­seregarcvonala. A m­estikan estii szaka­szon az oroszok újra megkezdték tá­madásaikat. Két rohamukat teljesen visszavertük, a harmadiknál a valeputnai országúttól dél­re elvesztettünk egy támasz­pontot. Lipót bajor herceg vezértábornagy hadseregarcvonala: A Pripjatitól délre nirje­i különös esemény, H­ö f­e­f altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Délutáni német hivatalos jelentés. A nagy főhadiszállás közli január 31-én. Lipót bajor herceg vezértábor­nagy arcvonala: Az A a keleti partján csa­pataink rohammal elfoglal­tak egy orosz erdőállást és abban több erős ellentámadást vissza­vertek. 11 t­i­s­z­t­e­t és t­ö­b­b m­i­n­t 900 főnyi legénységet elfog­tunk, 15 gépfegyvert zsákmá­nyoltunk. József főherceg vezérezredes harc­vonala: Az oroszok heves tüzelés után a valeputnai országúttól dél­re fekvő állásainkat többször megtá­madták. Két nagy támadás meg­hiúsult, a harmadik roham­fiás sikerült egy orosz osz­tagnak egyik támaszpon­­junkba benyomulni. Mackensen vezértábornagy had­csoportja: A Duna közelében erős el­lenséges osztagok előrenyomultak. A török őrsök visszaverték őket. Ludendorff első főszállásmester. / _ Az orosz vezérkar jelentése. A cs. és kir. sajtóhadiszállásról jelem Ik. (Január 29.) Romániai harcvonal: A 27-a Jakobenytől északkeletre, Kimpolungtól dél­yugatra folyt harc alkalmával osztagaink 30 lisztet és több mint ezer katonát ejtettek foglyul.­­ A román hadsereg vesztesége: 376.000 ember. Berlin, jan. 31. A január 18-án kiadott román veszteség­lista szerint 376.538 ember esett el, sebesült meg vagy tűnt el. Az elesett tisztek száma 11.349, ezek közül tizenhat tábornok. A legutóbbi veszteség­listák nagyobbrészt jelentékeny számú orosz és francia tiszt nevét tüntetik föl. 480.000 embert vesztettek az oroszok a romániai hadjárat kezdete óta. Köln, jan. 31. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A Kölnische Volkszeitung pétervári táv­irata szerint a romániai hadjárat kezdete óta ja­nuár 15-ig hivatalosan a következő orosz tiszt­veszteségeket közölték: 2094 halott, 5223 sebe­sült, 673 eltűnt, összesen 7090 tiszt. Ila tehát az eddig bevált arányszámot, egy tisztnek hatvan ember felel meg, elfogadjuk, akkor az orosz had­sereg Oroszországban különböző frontrészeken teljesített tehermentesítő támadásaiban legalább 430 ezer embert vesztett, nem is számítva a leg­utóbbi véres harcokat, amelyek az orosz hivata­los jegyzékekben még nem szerepelnek. Pokrovszki elnököl az entente péter­vári konferenciáján. Lugano, jan. 31. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A Stefáni-ü­gynökség pétervári jelentés® szerint a cár ma 31-én fogadja az entente-konfe­rencia delegátusait. A konferencia csütörtökön Pokrovszki külügyminiszter elnöklésével kezdi működését. Jelen lesznek az orosz pénzügymi­niszter és közlekedésügyi miniszter, az ententa nagykövetei és követei. Január 29-én előértekez­let volt. Tegnap Pokrovszki külügyminiszter la­komát adott a delegátusok tiszteletére. Szaszonov az em­ente-államok gazdasági viszonyának kiegészítéséről. Lugano, jan. 30. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A Corriere della Sera jelenti Pétervárról. Szaszonov, aki rövidesen Londonba utazik, h­ogy ott nagyköveti állását elfoglalja, elutazása előtt fogadta a hírlapírókat, akik előtt így nyilatko­zott: — A gazdasági viszony kiépítése Olasz­ország, Franciaország, Anglia és Oroszor­szág között ez államok mindegyikének nagy előnyöket fog biztosítani. Az az OTOSZ pénz­ügyi és ipari körökben uralkodó nézet, hogy Anglia túl nagy gazdasági tevékenysége Oroszország gazdasági föllendülésére nézve káros lehetne és eredménye nem lenne más, mint hogy a német gazdasági hegemónia he­lyébe az angol lépne, téves. Ez ellen Orosz­országot már az Anglia által mindig köve­tett gazdasági rendszer is biztosítja, hogy Anglia gazdaságilag a tőle közvetlenül függő országokat még soha sem nyomta el. Az angol tőkének nem csak az a szándéka, hogy Oroszországot ipari termékeivel eláraszsza, hanem az is, hogy az orosz ipart fejleszsze. Az új orosz kereskedelmi miniszter, Zürich, jan. ?•­­ — A Pesti Hírlap tudósítójától. — Pétervári jelentések szerint Sahovszkoj helyére Timirjasevet nevezték ki kereskedelem­ügyi miniszterré. A nyugati harctér. Délutáni német hivatalos Jelentés. A nagy főhadiszállás közli január 31-én: Erős fagy és havazások korlátoz­ták a harci tevékenységet. A lotharin­giai határ mentén n­eintreynél déltől kezdve erős volt a tüzérségi harc. Este a franciák megtámadták állásaink egy részét, visszavertük őket. L u d­e n d­o r f­f első főszállásmester. „Franciaország már­ annyi áldozatot hozott, hogy közel van a kimerüléshez.'' Pár is, jan. 30. Issala képviselő a kamarának előterjesz­tett pótsorozási törvényjavaslatról szóló jelen­tésében azt mondja, hogy a tényleges állomány kérdését a szövetségeseknek együttesen kellene szabályozni. Nem kell félni ann­ak a kijelenté­sétől sem, hogy Franciaország annyi áldozatot hozott már, hogy kö­zel van a kimerü­lésh­ez. Ma csak egy érdekünk lehet: hogy ne csupán Franciaország gyöngüljön. Ossala a Zvlatinban is kifejtette álláspontját. Pattin azzal a megjegy­zéssel kíséri ezeket a fejtegetéseket a Le Jour­nalban, hogy teljesen magáévá teszi, más lapok pedig azt követelik, hogy a kormány sürgesse a hadi­anyagok gyártását. Németország meg­mutatta, hogyan leh­et a tüzérséggel és emberi élettel takarékoskodni.

Next