Pesti Hírlap, 1917. július (39. évfolyam, 165-190. szám)
1917-07-01 / 165. szám
Az angol vezérkar jelentése. (Jun. 29.) Tegnap éjszaka megtámadtuk az elit's ellenséges állásokat 2000 yardnyi arcvon 'n Oppytól nyugatra és elfoglaltuk. Minden t. .mnkat elértük. Foglyokat ejtettünk és géppus ..at szedtünk el az ellenségtől. A Souchez fojtól délre széles arcvonalon folytatjuk a tervihódítást és benyomultunk Avionba. Ezen a krnyéken is ejtettünk foglyokat. Azonkívül hat tippuskát is zsákmányoltunk. Ellenséges rohamcsapatokat Chemytől északra az éj folyamán vsszautasítottunk. Eredményes támadást intézünk az ellenségnek Loostól délkeletre lévő árkai élen. Amerikai csapatok megérkezése Dél~Franciaországba. Zürich, jun. 30. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A Zürcher Zeitung jelenti, hogy az utóbbi hetekben a délfrancia kikötőkben nagy amerikai csapattömegeket hajóztak ki. Haig az angol hadműveletek nehézkességének okáról. Berlin, jún. 30. Haig tábornagy az angol hadsereg hadműveleteiről szóló áttekintésében őszinte, de bizonyára önkéntelen vallomást tesz arról, hogy a német hadsereg nyugati pusztításai jogosultak és szükségesek voltak. Haig tábornagy azt írja, hogy az angolok katonai vállalkozásai az utóbbi hadműveletek folyamán időnként sokkal nehézkesebbek voltak, mivel a németek visszavonulásuk közben tervszerűen elpusztították az utakat. Haig ezzel a kijelentésével meghazudtolja a francia sajtót, amely a pusztítások katonai szükségességét kétségbe vonta és a német katonák pusztító kedvtelésével okolta meg. London nem nyilt város. Berlin, jun. 30. Az angol sajtónak azzal a törekvésével szemben, hogy az ellenséges és semleges külfölddel elhitesse, hogy London nyilt város és légi támadásaink védtelen lakosok ellen irányulnak, megállapíthatjuk, hogy Londont maguk az angolok is megerősített városnak tekintették. Figyelemreméltó bizonyítéka ennek az is, hogy egy londoni távirat szerint Montague lord kijelentette a felsőházban, hogy véleménye szerint képtelenség Londont nyílt városnak mondani. London a muníciógyártás középpontja. A németeknek tehát joguk van hozzá, hogy Londont bombázzák. Lloyd George feessége az általános helyzetről. — Az orosz forradalom ebben az esztendőben ideiglenesen az entente hátrányára fordította a katonai helyzetet. — Amit el lehetett volna érni, ha a szövetségesek minden oldalról nyomást gyakorolnak. — London, jún. 29. (Reuters) Lloyd George miniszterelnök Glasgowban beszédet mondott, amelyben a többi között a következőket fejtette ki: — Sohasem volt férfiaknak több rokonszenvig, támogatásra és összetartásra szükségük, mint azoknak, akik népünk sorsát ebben az órában intézik. Meghivattunk, hogy Angliát abban a borzalmas tornádóban elvezessük. Az eddigi dühöngő viharban sikerrel szelte át Anglia hajója a habokat, de az orkán még nem múlt el és szükség lesz a fedélzeten levő összes férfiek ügyességének, türelmének, bátorságának, kitartásának teljes megfeszítésére ahhoz, hogy a hajót megfeneklés nélkül elvezethessük. Ha azonban mindenki támogat minket, el is fogjuk vezetni. Angliát semmiféle felelősség nem terheli ez ádáz eseményekért. A németeknek és azoknak állításai szerint azonban, akik velük rokonszenveznek, e borzalmas háborút egyedül Anglia idézte fel bűnös módon. Ezt az impressziót akarják nyilatkozataik kelteni. A tényeknek ez a balga elferdítésepéldátlan. Szükséges, hoggy időről-időre ezeket a hazugságokat visszautasítsuk. — Ha azt kérdezik tőlem, mily haladást teszünk, akkor a következőket mondhatom: Napról-napra bonyodalmakba, nehézségekbe és gondokba keveredtünk, de mindnyájan érezzük, hogy a nehézségeket legyűrjük és hogy ki fogunk tartani. Oroszország meglepő fejlődése kétségkívül ebben az esztendőben ideiglenesen hátrányunkra fordította a katonai helyzetet, amely azonban idővel javunkra fog fordulni. Ami a nyugati arcvonalon történik, mutatja, mit lehetett volna ebben az évben elérni, ha a Szövetségesek valamennyi erői készek lettek volna arra, hogy minden oldalról nyomást gyakoroljanak. — Hadseregünk kiképzése, tapasztaltsága és felszerelése összehasonlíthatatlanul jobb, mint bármikor volt. A brit haderők a legszebb összeállítású nehéz árokmozsarakkal rendelkeznek, amelyeket valaha hadsereg látott. Oroszország belső zavarai kétségtelenül sok gondot okoznak most nekünk. Bármilyen áldásos is az orosz forradalom, bármilyen jelentősek is eredményei ebben az évben és lesznek még inkább a jövőben, tagadhatatlanul az volt a hatása, hogy késleltette a teljes győzelmet, egyúttal azonban biztosabbá tette, mint amilyen valaha volt. (Tetszés.) És ami még fontosabb: a kivívandó győzelem értékét mindennél jobban fokozta. Sok embernek a szívét töltötte el aggodalommal az a gondolat, hogy a demokrácia jövőjét megállapító békekonferencián a legreakciósabb önkényuralom képviselői is jelen lesznek. Oroszország most már szabad. Megbízottjai a békekonferencián egy szabad nép képviselői lesznek, amely nép a szabadságért és a demokrácia jövőjéért harcol. Közben azonban Franciaországnak, Olaszországnak és nekünk kellett a teher nagyobb részét viselnünk. Csak a mi erőfeszítésünk mentette meg a demokráciát a megsemmisülés katasztrófájától. Angliának a hézagok kipótlására odavetett ereje ismét megmentette Európa szabadságát. (Tetszés.) Most azonban Oroszország napmint tudhassunk embereket alkotni; tetszésünk szerint akárkinek a hűséges mását. — És te azt meg akarnád tenni, Garcia? Megalkotni nekem Elvirát?! És nemcsak szobrot alkotni, de eleven testet is? Melynek meleg és piros az ajka, melynek rózsás és illatos a bőre, melynek hajlékony ölelő karja és szerelemmel mosolygó két szeme van?! Oh, Garciám, — lihegte a lovag. — Mindezt, barátom Julie. És a hangja is lágyan fog olvadni és boldogan a füledbe fogja suttogni: szeretlek, édes vagy, ölelj! Julio Alvaregát most már a remény és a boldogság zokogtatta meg többször is egymás után. Aztán egy felijedéssel a nyakába borult a költőnek és tiltakozott annak tervelgetése ellen. — Az üdvösségeddel játszol, Garcia, ezért nem fogadhatom el tőled ezt az áldozatot. Olvastam már többször is, hogy a teremtés titkainak ellesése: poklot jelent és örökös elkárhozást. — Ne törődj vele, Julio. Fogadd el tőlem Elvirát, mint áldozatokra kész barátságom jelét. Az örök üdvösségemet félted? A költő itt maga is felzokogott. Hát kell nekem üdvösség a másvilágon, ha az innensen megtagadta tőlem a balvégzetem? És mi lehet az az üdvösség odaát ahoz képest, amit Clara nyújthatna, ha akarna? — Nem, nem, barátom. Vagy ta is boldog légy, vagy én se legyek, — szabódott Julio. — Vagy te is élj, vagy mind a ketten haljunk meg. •Gazda. Alkosd meg hát magadnak Clarát, ahogy nekem Elvirát akarod alkotni ... és mi szép lesz az élet, szebb, mint egy rózsabimbó belseje. És kölcsönös boldogságunk látása még fokozni fogja napjaink szépségét . . . tehát ne ellenkezz . . . alkoss ... és légy boldog. És Garcia Romanonett elővette az atyjától rámaradt könyvet, a teremtés titkainak könyvét és egymás után feltörte annak pecsétjeit. Az elsőnek feltörésénél síró panaszhang hallatszott, a másodiknál könyörgő intelem, a harmadiknál megdördült az ég, a negyediknél villámok vágtak bele az éjbe ... az utolsónál meg is indult alatta a föld, de Garcia Romanones már nem látott, nem hallott semmit ... — piros pecsét, piros ajakpár, piros csók, — gondolta lázában és feltörte a hetedik pecsétet is. Hétszer hét óra hosszat olvasta, tanulmányozta a könyvet és meg is tudott belőle mindent, amire szüksége volt. Agyagból és vízből masszát gyúrt, aztán szellemek vezették a kezét és hétszer hét perc alatt előtte állt igéző mód szépen, ugy hogy agyag képében is imádni kellett: a torreádor leánya, Clara. Le is borult előtte a költő és ájuldozva csókolta, holott még csak agyag volt. De lett belőle hús is és vér is. Fehérnemű, felsőruha készen várt, csak egy spanyol fallal el kellett leplezni a szobrot, aztán kiejteni a varázsszót és kilépett a fal mögül hevitt, vérforraló szépségében donna Clara Burguete és csókra nyújtotta ajkait a költőnek. Van-e értéke a mennyei üdvnek egy ilyen csóknak az üdvéhez képest? Egy félperc ennek többet ér, mint a másvilág örökké tartó üdve! A költőnek amúgy is finom lelkét a szinte a csillagok közt úszó boldogság még finomabbá, még gyöngédebbé tette. Nem anyagot és vizet, hanem hófehér porcellánföldet vett és kagylókba virághamlatot gyűjtött, ebből készítette a maszszát és ebből alkotta meg a másik nő szobrát, donna Elviráét. És ebbe is beleköltözött a lélek és igazsága lett Juliának, a lovagnak. Szép lett az életük, mint egy felfeslő rózsabimbó belseje és kölcsönös boldogságuk látása még fokozta a napjaik szépségét. És a két asszony is oly megelégedett, oly boldog volt! Semmit sem tudtak a világról, sem az igazi donna Elviráról és donna Claráról. Csak egymást látta a két asszony és csak a két férfit látták, a költőt és a lovagot; csak egymásnak értették a beszédjét és csak a két férfiét, más senkiét a világon. A földre varázsolt Éden volt, amit nap-nap után újból élt a két szerelmes pár. Amilyen jó barát volt a két férfi, olyan barátnők lettek az asszonyok, egyformán öltözködtek, egyik sem akart túltenni a másikon, egyik sem versenyzett a másikkal és egyik sem irigyelte a másiktól az ő — a maga nemében kiváló — férjét. Elvira nem irigyelte Clárától, hogy ennek ura a legédesebb költő volt, az övé pedig csak hétköznapi ember — és Clára nem irigyelte Elvirától, hogy ennek ura gyönyörű szép dalia volt, az övé pedig egy félrenőtt gyenge kis legényke. Mintaképe az asszonynak volt a két aszszony. Nem nyűgösködtek, nem idegeskedtek, nem duzzogtak; ami hibájuk az emberüknek volt, azt megbocsátották könnyen és jó szível. Julio, a lovag, a kockajátékot szerette és emiatt éjszakára sokszor kimaradt, inni is szeretett és bajt vívni, de Elvira ezt észre sem vette. Mit tudhatta a varázslatból lett asszony, hogy éjszakázni és inni és játszani férjekhez nem méltó dolog. Mikor hazajött az ura — és sokszor reggel jött csak haza vagy csak délelőtt — olyan szerelmesen borult a nyakába, mint egy galamb. És Garcia, a költő is, sok kivetni való hibártan szenvedett; szorítkozott volt, a felhők közt járt, nem hallotta, ha beszélt hozzá az asszony; csúnyán evett és ivott és ha elaludt az oldala mellett, horkolt is, de Clara ezen túltette magát és nem ábrándult ki. ő is varázslatból lett aszezony volt és mit tudhatta, hogy más férj hogy PEST HIRLAP 1917. julius 1., vasárnap. Csapatszállitások az osztrák-magyar frontra. Lugano, jun. 30. — A Pesti Hírlap tudósitójától. — A Corriere della Sera jelenti, hogy a délolaszországi kikötőket elzárták. Az intézkedésre valószínűleg csapatszállítások adnak okot. Az olasz határról jelentik, hogy a tripoliszi partokról olasz csapatokat szállitattak az osztrák-magyar frontra. A Jeruzsálem elleni repülőtámadás. Konstantinápoly, jún. 30. A főhadiszállás közli: (límiai arcvonal.) Azok közül az ellenséges repülőgépek közül, amelyek június 26-án Jeruzsálemet megtámadták, visszatérésük alkalmával kettő vonalaink közelében a földről lelőttünk. A repülőgépeket járőreink felgyújtották, mert újabb ellenséges repülőtámadás folytán, járőreinknek nem sikerült a gépeket elszállítaniok. Mindkét repülőgép géppuskáit zsákmányul ejtettük. Június 25-én és 26-án az angolok hat repülőgépet vesztettek, ezek közül kettőt légiharcban és négyet tüzérségi tüzelés által. Elismeréssel kell kiemelnünk repülőosztagunk eljesítményeit a sinai fronton. Különösen kitüntette magát Felmy főhadnagy, aki a sinai fronton negyedszer, további Daum főhadnagy és Schleiff hadnagy, akik harmadszor maradtak győztesek a légiharcban.