Pesti Hírlap, 1917. szeptember (39. évfolyam, 218-243. szám)

1917-09-01 / 218. szám

Ibcapes!, 1917. W________XXXIX. évfolyam, 218. (13,515.) szám. . Szombat, szeptember L ** eflTETÉSI ARAKI 1 HSS|& SZERKESZTŐSÉG ÉS »3 60* fejll if** $3 ILá fi TELiFnw: linóra............ 3 „ 30* SM'&i I | HM I Ml tígye. szóra ára helyben, g| gj X- ft 1 EJíJi íÉitel 122-ei“ l*S­#8 vidéken és pályaudvaron IS!i jg §|^ fej Éli 1» Wi hívandó.) APro MrM** a. apró hird- T FIÓKK.AdThIVATAL, Msi rovat élén közölt d.jsza- f^ £, o-/ Budapest, Erzsébet-körut 1 bis szerint számíttatnak. | zá ''-. áy ________________________ ■ Telefon: József 62—96. Két pápa. A vértenger első hullámverései idején az európai közvélemény előtt mint a béke közvetítője állt a reménységek horizontján Wilson alakja- Hónapokon át zengte a vi­lágsajtó, hogy a békés, kulturális és anti­­militáris Egyesült­ Államok elnökéhez illik legjobban ez a szerep. Amit a római pápa az ember szere­tét neveljen s lelke belső su­­­gallatából megtett, arra szinte fölszólította Európa közvéleménye az Unió elnökét. Bene láttuk hosszú időn keresztül a béké­­nek világi pápáját s naiv reménységünk azt hitte, hogy a két pápának egyesített akciója majd közelebb viszi a világot a békéhez. S­ime, a háború negyedik eszten­dejének elején Benedek pápának békét sürgető jegyzékére Wilson felel elsőnek s a most már militaristává vedlett Unió el­nöke teljesen ledobva magáról a békeangyal egy ideig bitorolt köntösének utolsó foszlá­nyait, mint a háború pápája lép a világ elé , ridegen és gőgösen utasít­ja vissza az igazi és egyetlen béke-pápának humánus jegyzékét. Midőn a római irat diplomáciai kör­útjára indult, rögtön megjegyeztük, hogy az­ entente civil vezéreinek katonai őrjön­gése mellett gyors sikert nem ígér a nemes akció s legfölebb az entente-államok közvé­leményeiben érleli azt a közhangulatot, mely majd rákényszeríti a kormányokat a békére. S most, hogy európai ellenségeink előtt és helyett először is Wilson válaszol a pápának, ez tényleg oly színben tünteti föl a helyzetet, mintha az entente kormá­nyai látván a békeajánlatnak népeikre tett hatását, nem merik elsőnek visszautasítani a kínált békejobbot s előre küldik Wilsont, hogy az­ hirdesse tovább a háborút. Az Unió jegyzéke európai ellenségeinkkel való előzetes megegyezés alapján készült, tehát az entente hivatalos visszautasításának bevezetéseként kell tekintenünk. Miután nemrég fejtettük ki, hogy az entente mi­nisztereinek mai őrjöngése mellett naivitás a békeközvetítések közeli sikerében bízni s hogy ellenségeink a fronton akarják eldön­teni a békét, nem lep meg ellenségeink vála­sza. Nem is ijedünk meg tőle. Wilson jegyzéke nem dönti el a világ sorsát, de a háború történetének egyik leg­fontosabb okmánya. Méltó kritikáját majd akkor lehet megírni, ha az ellenséges orszá­gokban szétfoszlott az égő falvak füstje s az agyvelőkben a köd, ami a tiszta látást gátolja. Majd akkor a párisi gyászoló anyák és a londoni özvegyek fognak ítéle­tet mondani arról a Wilsonról, akit ma egy óceán választ el nemcsak a bábom iszo­nyataitól, hanem az európai viszonyok is­meretétől is, de aki mégis beleszól tudatla­nul és gonoszul Európa sorsába s tovább uszítja vérengzésre szövetségeseit, mert neki jó üzlet a háború. Ha értelmi szempontból boncoljuk az Unió jegyzékét, akkor e háborús­ uszításban két fő momentumot kell észrevennünk az egyik Wiltonnak nagyzási hóbortja, mely­ben a világegyetem megváltoztatására ké­pesnek érzi magát, a másik pedig az üzleti szellem, mely Amerikának anyagi előnyét látja Európa gyöngülésében. E két fő for­rásból merített az amerikai jegyzék, melyet Angliában és Parisban csak azért dicsér­nek, mert utolsó reménységüket az ameri­kai milliós hadseregnek tavaszi vendég­­szereplésébe vetik. Könnyebb azonban hen­cegő iratokat átküldeni a tengeren, mint hadseregeket. Kiérzik a jegyzék egyes tételeiből, hogy mindenáron vissza akarták most uta­sítani a békeajánlatot s ezért hazug argu­mentumokat keresnek háborús őrületük igazolására. Az értelmetlen frazeológiának díszvirága Wilson ama kijelentése, hogy a német autokráciával nem áll szóba s a né­met nép csak akkor kap békét, ha elkergeti kormányát. Irrja pedig ezt egy úgynevezett jogtudós, aki mielőtt a halál lovára ült volna, elméletek vesszőparipáin nyargalt. Nem is szólunk arról, hogy Wilson fölrúgja a Monroe-elméletet, melyet egész Amerika magáénak vallott, hogy egyik világrész ne szóljon a másik dolgába. Fölrúgja a nagyzási mániába esett professzor a saját elméletét is a népek önrendelkezési jogá­ról. Azt hirdette, hogy Európában minden népnek meg kell adni önrendelkezési jogát, de most a pápához intézett jegyzékében ezt a ném­et nemzettől el akarja venni. Mit akar Wilson úr? Tán az óceán túlsó olda­láról detronizálni akarja Vilmos császárt? Hiszen h­a Németországban népszavazást rendelnének el, egyhangúlag uralkodóvá választanák újra a császárt! Az értelmet­lenség zagyvasága jellemzi ellenségeink minden jegyzékét és megnyilatkozását, de a Wilson jegyzékében minden értelmetlen­ségen is áttör az üzleti érdek szaga. Ez a siető jegyzék csak azt árulta el, hogy most Amerikában futnak össze a drótszálak, amelyeken az entente népeit rángatják. N­H ti ti iái Síi MM lii iliiii fVieghiusuSz olasz támadások a Podiesce-Gabriele-frontér. — Káb­é! északra az olaszok részleges előretöréseik kudarca után nem kezdtek ujjfél támadást. — Görz területén az olaszokat áldozatteljes vereségük harci szünetre kényszerítette. —A Karsz Mensikon nyugalom. — Visszavert ellenséges támadások a macedón fronton Wason válássá a pápa békejegyzékére. A tizenkettedik csatanapon az Isonzo­­fronton némileg ellanyhult az olaszok tá­madása: egységes stratégiai akció helyett a fő­ támadási harcvonal egyik pontján, Kaitól északra, az ellenség már csak részleges elő­retörésekre­­vállalkozott, majd, mikor ezek a részleges elkülönült támadások is kudarc­cal végződtek, az egész nap folyamán be­szüntette a harci tevékenységet. A támadá­si front ismét összébb szűkült: tegnap már csak a Podlesce és Madonn­a- Gabriele kö­zötti tíz kilométeres szélességű vonalon in­tézett általános támadást az ellenség. Mint Arz jelentése közli, az ellenség rendkívüli makacssággal egyik támadást intézte a má­sik idén; az ide-oda hullámzó csatában öss­­szes állásainkat megtartottuk. Tegnapelőtt a Monte San Gabrielét még három irányból rohamozták Cadorna csapatai, tegnap már csak északról és fron­tálisan támadtak az olasz dandárok. A déli szárny Görznél szünetelt és nem tudta tá­mogatni a centrumot és az északi szárnyat. Ami Cadonnának tegnapelőtt koncentrális támadással elérhetetlennek bizonyult, ter­mészetesen még inkább megközelíthetetlen volt tegnap: az olasz támadások rendre meghiúsultak. A Görztől keletre fekvő harcterületen az olaszok kimerültek és harci szünetre kényszerültek. Ilyenformán tehát a tizen­egyedik Isonzo-csata második periódusa eldőltnek tekinthető: az olasz fegyverek újra vereséget szenvedtek. A sajtóhadiszál­­lás esti jelentése már közli is: az Isonzónál kétheti küzdelem után a mai nap nagyobb harci események nélkül telt el. Néhány olasz lap­ már kezdi is előkészíteni a közvéleményt arra, hogy a csatában szünet áll be; azt írják, hogy a csata kialakulására erős hatást kezdenek gyakorolni azok az osztrák­­magyar erősítések, amelyek részben a tar­talékállásokból, részben az orosz frontról érkeztek meg. Más lapok arról írnak, hogy Görz vidékén a mi ellentámadásunk várha­tó. Mindezek a tünetek elég beszédesen illusztrálják, hogy az olaszok maguk is be­látják: Cadorna új, áldozatteljes offenzí­­vája újra kudarccal végződött. Cadorna ellenben a­ maga megszokott modorában azon igyekszik, hogy a veresé­get az olasz közvélemény számára győze­­lemmé varázsolja. Egy nyilatkozatában azt mondja, hogy a jelenlegi, offenziva a legna­gyobb, amelyet a világháború során megin­dítottak. Olaszország nyugodtan várhatja az eseményeket, mert a többi front helyze­te is garantálja, hogy védve van az ellen­ség támadása elől. Fölösleges volna bőveb­ben rámutatni: Cadornának ez a reménye hiú. Flandriában, Verdünnek és az orosz fronton gyorsan kifulladt az ellenség; az olasz fővezérnek, aki haderejét óvatosan mindig csak akkor­­indította támadásra, mikor az entente más frontokon is fölvo­nultatta haderejét, nincsen túlságosan sok oka az optimizmusra. Az entente általános offenzívája nem volt hosszú lélegzetű, a központi hatalmak védelmi vonalán hama­rosan összezúzódtak a támadó haderőre Úgy lehet, épen az entente kényszerű harci szünete folytán, új periódus előtt áll az olasz front, amikor azonban nem Gádornál­, fogja az iramot diktálni. Még egy jellemző olasz jelentést ér-/ A Pesti Hírlap mai száma 16 oldal

Next