Pesti Hírlap, 1917. szeptember (39. évfolyam, 218-243. szám)
1917-09-01 / 218. szám
Ibcapes!, 1917. W________XXXIX. évfolyam, 218. (13,515.) szám. . Szombat, szeptember L ** eflTETÉSI ARAKI 1 HSS|& SZERKESZTŐSÉG ÉS »3 60* fejll if** $3 ILá fi TELiFnw: linóra............ 3 „ 30* SM'&i I | HM I Ml tígye. szóra ára helyben, g| gj X- ft 1 EJíJi íÉitel 122-ei“ l*S#8 vidéken és pályaudvaron IS!i jg §|^ fej Éli 1» Wi hívandó.) APro MrM** a. apró hird- T FIÓKK.AdThIVATAL, Msi rovat élén közölt d.jsza- f^ £, o-/ Budapest, Erzsébet-körut 1 bis szerint számíttatnak. | zá ''-. áy ________________________ ■ Telefon: József 62—96. Két pápa. A vértenger első hullámverései idején az európai közvélemény előtt mint a béke közvetítője állt a reménységek horizontján Wilson alakja- Hónapokon át zengte a világsajtó, hogy a békés, kulturális és antimilitáris Egyesült Államok elnökéhez illik legjobban ez a szerep. Amit a római pápa az ember szeretét neveljen s lelke belső sugallatából megtett, arra szinte fölszólította Európa közvéleménye az Unió elnökét. Bene láttuk hosszú időn keresztül a békének világi pápáját s naiv reménységünk azt hitte, hogy a két pápának egyesített akciója majd közelebb viszi a világot a békéhez. Sime, a háború negyedik esztendejének elején Benedek pápának békét sürgető jegyzékére Wilson felel elsőnek s a most már militaristává vedlett Unió elnöke teljesen ledobva magáról a békeangyal egy ideig bitorolt köntösének utolsó foszlányait, mint a háború pápája lép a világ elé , ridegen és gőgösen utasítja vissza az igazi és egyetlen béke-pápának humánus jegyzékét. Midőn a római irat diplomáciai körútjára indult, rögtön megjegyeztük, hogy az entente civil vezéreinek katonai őrjöngése mellett gyors sikert nem ígér a nemes akció s legfölebb az entente-államok közvéleményeiben érleli azt a közhangulatot, mely majd rákényszeríti a kormányokat a békére. S most, hogy európai ellenségeink előtt és helyett először is Wilson válaszol a pápának, ez tényleg oly színben tünteti föl a helyzetet, mintha az entente kormányai látván a békeajánlatnak népeikre tett hatását, nem merik elsőnek visszautasítani a kínált békejobbot s előre küldik Wilsont, hogy az hirdesse tovább a háborút. Az Unió jegyzéke európai ellenségeinkkel való előzetes megegyezés alapján készült, tehát az entente hivatalos visszautasításának bevezetéseként kell tekintenünk. Miután nemrég fejtettük ki, hogy az entente minisztereinek mai őrjöngése mellett naivitás a békeközvetítések közeli sikerében bízni s hogy ellenségeink a fronton akarják eldönteni a békét, nem lep meg ellenségeink válasza. Nem is ijedünk meg tőle. Wilson jegyzéke nem dönti el a világ sorsát, de a háború történetének egyik legfontosabb okmánya. Méltó kritikáját majd akkor lehet megírni, ha az ellenséges országokban szétfoszlott az égő falvak füstje s az agyvelőkben a köd, ami a tiszta látást gátolja. Majd akkor a párisi gyászoló anyák és a londoni özvegyek fognak ítéletet mondani arról a Wilsonról, akit ma egy óceán választ el nemcsak a bábom iszonyataitól, hanem az európai viszonyok ismeretétől is, de aki mégis beleszól tudatlanul és gonoszul Európa sorsába s tovább uszítja vérengzésre szövetségeseit, mert neki jó üzlet a háború. Ha értelmi szempontból boncoljuk az Unió jegyzékét, akkor e háborús uszításban két fő momentumot kell észrevennünk az egyik Wiltonnak nagyzási hóbortja, melyben a világegyetem megváltoztatására képesnek érzi magát, a másik pedig az üzleti szellem, mely Amerikának anyagi előnyét látja Európa gyöngülésében. E két fő forrásból merített az amerikai jegyzék, melyet Angliában és Parisban csak azért dicsérnek, mert utolsó reménységüket az amerikai milliós hadseregnek tavaszi vendégszereplésébe vetik. Könnyebb azonban hencegő iratokat átküldeni a tengeren, mint hadseregeket. Kiérzik a jegyzék egyes tételeiből, hogy mindenáron vissza akarták most utasítani a békeajánlatot s ezért hazug argumentumokat keresnek háborús őrületük igazolására. Az értelmetlen frazeológiának díszvirága Wilson ama kijelentése, hogy a német autokráciával nem áll szóba s a német nép csak akkor kap békét, ha elkergeti kormányát. Irrja pedig ezt egy úgynevezett jogtudós, aki mielőtt a halál lovára ült volna, elméletek vesszőparipáin nyargalt. Nem is szólunk arról, hogy Wilson fölrúgja a Monroe-elméletet, melyet egész Amerika magáénak vallott, hogy egyik világrész ne szóljon a másik dolgába. Fölrúgja a nagyzási mániába esett professzor a saját elméletét is a népek önrendelkezési jogáról. Azt hirdette, hogy Európában minden népnek meg kell adni önrendelkezési jogát, de most a pápához intézett jegyzékében ezt a német nemzettől el akarja venni. Mit akar Wilson úr? Tán az óceán túlsó oldaláról detronizálni akarja Vilmos császárt? Hiszen ha Németországban népszavazást rendelnének el, egyhangúlag uralkodóvá választanák újra a császárt! Az értelmetlenség zagyvasága jellemzi ellenségeink minden jegyzékét és megnyilatkozását, de a Wilson jegyzékében minden értelmetlenségen is áttör az üzleti érdek szaga. Ez a siető jegyzék csak azt árulta el, hogy most Amerikában futnak össze a drótszálak, amelyeken az entente népeit rángatják. NH ti ti iái Síi MM lii iliiii fVieghiusuSz olasz támadások a Podiesce-Gabriele-frontér. — Kábé! északra az olaszok részleges előretöréseik kudarca után nem kezdtek ujjfél támadást. — Görz területén az olaszokat áldozatteljes vereségük harci szünetre kényszerítette. —A Karsz Mensikon nyugalom. — Visszavert ellenséges támadások a macedón fronton Wason válássá a pápa békejegyzékére. A tizenkettedik csatanapon az Isonzofronton némileg ellanyhult az olaszok támadása: egységes stratégiai akció helyett a fő támadási harcvonal egyik pontján, Kaitól északra, az ellenség már csak részleges előretörésekrevállalkozott, majd, mikor ezek a részleges elkülönült támadások is kudarccal végződtek, az egész nap folyamán beszüntette a harci tevékenységet. A támadási front ismét összébb szűkült: tegnap már csak a Podlesce és Madonna- Gabriele közötti tíz kilométeres szélességű vonalon intézett általános támadást az ellenség. Mint Arz jelentése közli, az ellenség rendkívüli makacssággal egyik támadást intézte a másik idén; az ide-oda hullámzó csatában össszes állásainkat megtartottuk. Tegnapelőtt a Monte San Gabrielét még három irányból rohamozták Cadorna csapatai, tegnap már csak északról és frontálisan támadtak az olasz dandárok. A déli szárny Görznél szünetelt és nem tudta támogatni a centrumot és az északi szárnyat. Ami Cadonnának tegnapelőtt koncentrális támadással elérhetetlennek bizonyult, természetesen még inkább megközelíthetetlen volt tegnap: az olasz támadások rendre meghiúsultak. A Görztől keletre fekvő harcterületen az olaszok kimerültek és harci szünetre kényszerültek. Ilyenformán tehát a tizenegyedik Isonzo-csata második periódusa eldőltnek tekinthető: az olasz fegyverek újra vereséget szenvedtek. A sajtóhadiszállás esti jelentése már közli is: az Isonzónál kétheti küzdelem után a mai nap nagyobb harci események nélkül telt el. Néhány olasz lap már kezdi is előkészíteni a közvéleményt arra, hogy a csatában szünet áll be; azt írják, hogy a csata kialakulására erős hatást kezdenek gyakorolni azok az osztrákmagyar erősítések, amelyek részben a tartalékállásokból, részben az orosz frontról érkeztek meg. Más lapok arról írnak, hogy Görz vidékén a mi ellentámadásunk várható. Mindezek a tünetek elég beszédesen illusztrálják, hogy az olaszok maguk is belátják: Cadorna új, áldozatteljes offenzívája újra kudarccal végződött. Cadorna ellenben a maga megszokott modorában azon igyekszik, hogy a vereséget az olasz közvélemény számára győzelemmé varázsolja. Egy nyilatkozatában azt mondja, hogy a jelenlegi, offenziva a legnagyobb, amelyet a világháború során megindítottak. Olaszország nyugodtan várhatja az eseményeket, mert a többi front helyzete is garantálja, hogy védve van az ellenség támadása elől. Fölösleges volna bővebben rámutatni: Cadornának ez a reménye hiú. Flandriában, Verdünnek és az orosz fronton gyorsan kifulladt az ellenség; az olasz fővezérnek, aki haderejét óvatosan mindig csak akkorindította támadásra, mikor az entente más frontokon is fölvonultatta haderejét, nincsen túlságosan sok oka az optimizmusra. Az entente általános offenzívája nem volt hosszú lélegzetű, a központi hatalmak védelmi vonalán hamarosan összezúzódtak a támadó haderőre Úgy lehet, épen az entente kényszerű harci szünete folytán, új periódus előtt áll az olasz front, amikor azonban nem Gádornál, fogja az iramot diktálni. Még egy jellemző olasz jelentést ér-/ A Pesti Hírlap mai száma 16 oldal