Pesti Hírlap, 1918. május (40. évfolyam, 103-128. szám)

1918-05-09 / 109. szám

4 A vezérkar Jelentés®. (Kiadatott május 8-án. Délben.) A tüzérségi tűz csak helyenként lett élénkebb. Caposiletől keletre, a Lagni medencében, a Monte Persicán és a Monte Alessi déli lejtőjén ellenséges felderítő vállalkozásokat visszavertünk. A vezérkar főnöke, Belga koronatanács Ypern várható kiürítése miatt Genf, máj. 8. — (A Pesti Hírlap tudósítójától.) Havreban belga koronatanács várható, amelyet Ypern elkerülhetetlen kiürítésének következményei okoznak. Felmerül ugyanis akkor iz kérdés, hogy a belga haderő további szerepe mi lesz. Clémenceau minden orgánumával együtt a Temps az egész belga népre apellál, hogy az entente oldalán hűségessel tartson ki. Hét angol tengeralattjáró megsemmisült a Finni-öbölben. Berlin, máj. 8. — A német finnországi vállalkozás tengerészeti eredményének végleges megállapítása szerint összesen hét angol tengeralattjáró semmisült meg a német haderők benyomulása következtében. Az olasz hadseregben is vannak cseh csapatok. Lugano, máj. 8. — (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Római újságok egy idő óta azt a kérdést szellőztetik, hogy részt vegyenek-e a háborúban az Olaszországban levő csehek és tótok. Mint ismeretes, Franciaországban cseh-tót dandár alakult, amelynek alakulatai már a harctéren is állanak. Most már szabad közölni, hogy számos csehből álló csoport Olaszországban is szervezkedett és már a hadműveletek területén állanak. Ez a tény kétségtelenül a legnagyobb politikai és erkölcsi jelentőségű Olaszország szempontjából. A Medsidiet kiemelték. Konstantinápoly, máj. 7. — (MilKi-ügynökség.) Mint megbízható helyről értesülünk, a Medsidie nevű hajót, amelyet a Fekete tengeren elsülyesztették, katonáink kiemelték és most Uj nevet kap. A Medsidjet új nevén beosztják Szebasztopolban lévő flottánkba. Nikarag-na hadat üzent. San Jiuin del Sur, máj. 7. — (Havas-ügynökség.) Nikaragna Németországnak és szövetségeseinek háborút üzent. Csupán négy hang emelkedett a hadüzenet ellen. A kongresszus továbbá oly határozatot fogadott el, melyben a Németország és Ausztria-Magyarország elleni háborúban az Egyesült Államokkal és a többi amerikai köztársasággal való szolidaritásukat fejezik ki és felhatalmazták az elnököt, hogy a nemzet egész erejét vegye igénybe, vétlen oka. Csakhogy én ennek a rendkívül fidélis bécsi szépségnek sem lovagja, sem szeretője nem voltam, hanem az ügynöke. Ezt persze ön nem érti. Kérem, ez olyan bizalmi állás. Hasonlít a régi magyar urak házi zsidójának állásához és igen gyakori pozíció a hadseregben egy-egy magasrangú dáma oldala mellett, ha e magasrangú dáma pénzügyei ziláltak kezdenek lenni. Ebben a szóbanforgó esetben az Un titkos feladatom volt, hogy pénzt kerítsek az ezredesnő ő méltóságának, ha megszorult. Én tárgyaltam az uzsorásokkal. Én fizettem a kamatokat. Én törlesztettem egy-egy váltórészletet, ha az uzsorás, vagy a hitelező pénzintézet nem akarta tovább beérni a kamatokkal. Én érintkeztem a zálogházzal, ha egyéb pénzforrás híján az ezedesné valamelyik ékszerének elzálogositával bízott meg. Én őriztem és tartottam evidenciában a zálogcédulák tekintélyes gárdáját és én fizettem a meghosszabbítást gyakorta a magam zsebéből, ha az ezredesnének a lejáratkor nem volt egy fillérje sem. Sőt az sem volt éppen ritka eset, hogy én kölcsönöztem pénzt az ezredesnének, ha már semmiképpem sem tudott pénzhez, jutni és szorultságában kénytelen volt ismét fülembe suttogni a szokásos frázist: „nur biss morgen Abend, mein lieber papírain" . . . Ezt a felette diszkrét bizalmi állást töltöttem be a szép ezredesné mellett, semmi mást. És itt rögtön ki kell önnek jelentenem, hogy nem is aspiráltam másra. Bizalmi állásomba belesodródtam — de egy pillanatig sem járt a fejemben, hogy szeretője legyek. Nem vonzott hozzá semmi — és őt sem vonzotta hozzám semmi. Ez az igazság. Az egymás iránt való közöny kölcsönbe ment, bár ő is tudta és én is tisztában voltam vele, hogy a kisvárosi vésztörvényszék halálos ítéletét ki nem kerülhetjük. Az ezredes egyszer aztán in flagranti rajtakapott, amikor éppen át akartam neki adni a frissen fölhajszolt kölcsönpénzt. Természetesen azt hitte, hogy levelet csempésztema felesége kezébe. Hirtelen haragú, vérmes bácsi volt az ezredes — hallatlan botrányt csinált. A skandalumot lehetetlenség volt kimagyarázni, vagy reparálni, vagy valamiképpen eltussolni. Tárgyalások, jegyzőkönyvek, fegyverbíróság . . . et cetera. Igaz, nem kellett volna egyebet tennem, mint őszintén megmondanom az ezredesnek, hogy miről van szó. Az ezredesné azonban sírva könyörgött, hogy ne áruljam el. Mit tehettem? Beleugrottam a dologba és megverekedtem Richthofen ezredes úrral. Nos és magától értetődik, hogy a megmenekült ezredesné kiszekírozott a hadseregből — hálából, amiért beugrottam neki. Ez mindig így szokott történni, — nincs benne semmi különös, sőt az volna hajmeresztő, ha egyszer az is hálásnak mutatkoznék, akivel jót cselekedtünk. Az asszony türelmetlen mozdulattal intett. — Hagyjuk ezt a dolgot. Érzem, hogy igazat mondott . . . beérem vele és nem akarok róla többet hallani. Arra akarok nyílt és egyenes választ, amit az imént kérdezni akartam . . . Mert bennem is van bátorság, nemcsak önben. Hajoljon közelebb és adjon világos, egyenes választ: szeret engem? A kapitány fölemelkedett helyéről és nyugodtan tekintett az asszony mindenre elszánt, égő szemei közé. — Lehetetlenséget adván, asszonyom — mondotta, fejét rázva — mit gondolna rólam, ha visszaélnék ezzel a robinzoni helyzettel. Ha eláraszítaná itt vallomásom forró lávájával, kinyújtanám utána karomat és még arra is rávetemednék, hogy megcsókoljam ... és rákényszeritsem, hogy eltűrje a bennem fölgerjedt bétise marásait? Össze tudná egyeztetni az ilyen aljasságot a becsülettel? — Nem tudom — rebegte nehéz lélegzettel az asszony s miközben hirtelen szintén elhagyta helyét és talpra szökött, oly erővel ragadta meg a fekete Radakovics kezét, hogy apró, hegyes körmeit majdnem a tenyerébe mélyesztette, — nem tudom, hogy mit gondolnak . . . Azt sem tudom, hogy most mit mondott . . . Az egykori huszár markába szorította a tenyerébe mélyedt finom női kezet, azután gyors mozdulattal karjába fűzte az asszony karját és kivezette a barlangból. — Mehetünk, kérem, az eső elállt! . . . Amikor a hölgyek a fürdőépület szalonjában aznap este ismét szóba hozták a „vakmerő" huszárt, Görlitz Janka fölbiggesztette szájacskáját s a kicsinylésinek valami utánozhatatlan lenézésével a következő megjegyzést tette: — Miért van az, hogy az ilyen vakmerő és becsületes férfiak többnyire mind szamarak? (Vége.) PESTI HÍRLAP 1918. május 9., csütörtök Történt-e ujabb békeajánlat? Hága, máj. 8. — (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A németalföldi sajtónak az a része, amely közel áll azokhoz a pénzügyi körökhöz, amelyekhez a békeközvetítési hírekkel legutóbb kapcsolatba hozott Colyn tartozik, nem akarja az úgynevezett békeoffenzívára vonatkozó ügy a német, mint az angol sajtóban közzétett cáfolatokat ellenbizonyítékul elfogadni. Ezek szerint Colyn bizonyos német körökkel egyetértőleg Angliában békepuhatolódzást folytatott. A hollandi sajtónak ez a része hangsúlyozza, hogy Bussche államtitkár interjúja nem cáfolja meg világosan, hogy tettek egyáltalán bizonyos békekísérleteket és Balfour nyilatkozata kategorikus hangja dacára nyitva , hagyja annak a lehetőségét, hogy békekisérlésről van szó anélkül azonban, hogy konkrét javaslatot tettek volna. Colyn ez idő szerint a belga királyi petróleum-társaság igazgatója. Titkára nemrég Berlinben volt és ott kormányférfiakkal tanácskozott, hir szerint, petróleum-érdekekről. Colyn valamikor a nagy Shel Compagnie-nál volt, amelynek vezérigazgatója, — a világ legbefolyásosabb pénzembere, — személyes barátja és akinek beleszólása van a hollandi petróleumtársaság pénzügyeibe. Colvns Londonban is petróleumérdekekről beszélt. Ezeket a tényeket tudják a hollandi szerkesztőségekben és ezért vonakodnak állhatatosan az angol és német cáfolatoknak hitelt adni. Clemenceau Ausztria-Magyarország ellen. Genf, máj. 8. — Clemenceau lapjai — főleg a L'Evenement — úgy sejti, hogy a miniszterelnök a hadügyi bizottság mai ülésén felszólítást fog intézni az összes szövetségesekhez a londoni egyezménynek egy új ponttal való megtoldása érdekében. Az új pont lényege, hogy Ausztria-Magyarország nagyhatalmi Mása minden eszközzel aláásandó, az Európában és Amerikában alakulóban levő osztrákellenes seregek rendes hadviselő feleknek ismerendők el és Ausztria-Magyarországnak azon elemei, amelyek a két állam szétbomlasztására és tönkretételére törekszenek, a legerélyesebb et is támogatandók. Sembat és több más balpárti vezér ezzel szemben elvetendőnek tartja ezeket a maltozatokat, melyek csak felesleges akadályokat gördítenének az anynyira óhajtott „Népek békéjének"" az útjába, amelyeket Bonar Law április 22-én az alsóházban a franciaországi angol front kibővítéséről tett. Maurice azt a szemrehányást teszi Bonar Lawnak, hogy válasza, amelyet a hozzá intézett kérdésekre adott, a tényleges eseményekről teljesen megfordított benyomást nyújtott. Pringle azt kérdezte akkor, hogy foglalkoztak-e az üggyel a versaillesi haditanácsban. Bonar Law tagadólag válaszolt. Maurice vezérőrnagy most azt írja, hogy ő maga Versaillesben volt, amidőn ezeket a kérdéseket a legfelsőbb haditanács, amely elé döntés végett terjesztették, tárgyalta. Maurice kijelenti továbbá levelében, hogy egész sor helytelen közlés közül ez volt az utolsó azok közül, amelyeket a mostani kormány az alsóházban tett, így például április 9-én a miniszterelnök az angol hadsereg helyzetéről kijelentette, hogy az offenzíva kezdetén az 1917. évi súlyos veszteségek ellenére a franciaországi hadsereg 1918 január 1-én sokkal erősebb volt, mint 1917 január 1-én. Maurice ezt kétségbe vonja. A miniszterelnök ugyanebben a beszédében kijelentette, hogy Mezopotámiában egyáltalában csak egy fehér katonákból álló hadosztály harcol s a csapatok többi része kizárólag indusokból vagy vegyes csapatokból áll, melyek között viszonylag igen kevés a brit. Gyaloghadosztályokról beszél. Maurice ezt is helytelennek jelenti ki, majd így folytatja: Ez a levél nem vezethető vissza katonai összeesküvésre. Származására és meggyőződésére nézven ugyanolyan őszinte demokrata, mint a miniszterelnök és mi sem áll távolabb tőle, mint hogy azt kívánja, hogy a kormányzás a katonák kezébe menjen át. Az ok, amely miatt a levél közzétételére határozta el magát, az, hogy a felsorolt alsóházi nyilatkozatok helytelenek voltak, mert ez a katonai körökben is ismeretes és mert az angol katonák erkölcsét most, amikor mindent el kell követni, hogy erősítsék, ily módon hátrányosan befolyásolják. Ez okból szánta el magát, hogy a következményekre való tekintet nélkül és felismerve azt, hogy a polgári kötelesség megelőzi a katona kötelességét, közzétegye ezt a levelet, abban a reményben, hog a parlament az ügyet meg fogja vizsgálni. A Daily Chronicle vezércikkében rámute: e levél rendkívüli jelentőségére s ezt írja: Maurice tábornak pár héttel ezelőtt még igazgatója volt anagy vezérkar katonai operációs osztályában, s mint ilyen, fontos adatokkal rendelkezik a tények és számadatok felől, amelyek a táborban álló angol haderőkre vonatkoznak. A lap rámutat továbbá arra, hogy Bonar Law és Lloyd George a Maurice által felsorolt nyilatkozatokat nem spontán tették, hanem jól megfontolva és nem mellékes dolgokra vonatkoztak, hanem oly kérdésekre, amelyek ama haderők megítélése szempontjából, amelyek egy nagy csata előestéjén Haig marsall rendelkezésére állottak, nagy jelentőséggel bírtak. A lap a parlamenti vizsgálat mellett foglal állást, amelynek nemcsak azt kell kiderítenie, hogy a nemzetet és a parlamentet félrevezették, hanem azt is meg kell álla Egy ang©8 tábornok lezései. Llyod George és Bonar Lawressia informálták Asigfiát. Amsterdam, máj. 8. — Az Allgemeen Handelsblad jelenti Londonból. A lapok közlik sir Frederic Maurice vezérőrnagy egy levelét, amelyben kritikát gyakorol ama közlések fölött.