Pesti Hírlap, 1918. augusztus (40. évfolyam, 177-203. szám)
1918-08-08 / 183. szám
PESTI HÍRLAP V 11 1918. augusztus 8., csütörtök. Valaha régen itt csatáztam én már... Valaha régen itt csatáztam én már, Mikor Keletről Árpád erre jött, S kopjás vitézek büszke karddal irtai Szittya hadaknak drága szép jövöt. Nyargaltam erre égő nap hevében. Lovam sörénye lengőn lobogott. S Kijov alatt szlávok sáncára tűztel Turul madárral ékes lobogót. Rohantam erre hős vitézek élén. Kezemben ifj. Puzdrámba száz nyilam. Bölcs hét vezérrel együtt kémjeleztem. Magyar ígéret földje merre van? 4 Csodás Keletről erre jött a népem. Acél karokkal venni jobb hazát. Itt zengtem akkor berkek sűrűjében ! Vitéz fiúkkal harcosok dalát. * ^ .. . öreg Hadistent itt dicsérte ajkam Aranybíborral átszőtt reggelen, 8 Kárpát felé — az uj hazába vágyón — Tajtékzómén innét röpült velem. Valaha régen itt csatáztam én már, Mikor Keletről Árpád erre jött, S kopjás vitézek százezrével irtani Szittya fajomnak drága szép jövőt. Odessa, 1918 jkaius 8. szügyi Trajtler Géza. Vegyes. — (Hogyan dolgoznak az angol buvárhajókelepcék?) A Reuter-ügynökség szerint a Times tengerészeti munkatársa leleplezéseket közöl a buvárhajókeleppék munkájáról. Ezeknek fontos részük van a búvárhajók leküzdésében és elnevezésük „Q-hajó". A tudósító kijelenti, hogy most már közölhet részleteket is, mert a németek már ismerik az ellenük alkalmazott módszert Az első ilyen hajó a Baralong volt, amely 1915. augusztus 19-én egy búvárhajót elsülyesztett. Azóta erősen kifejlődött az a rendszer, hogy felfegyverzett hajóknak ártatlan kereskedelmi hajók látszatát adják. A tudósító védelmezi a hadviselés e módját és egyes példákat hoz fel, amelyek közül a következő a legjellemzőbb: Egy napon egy búvárhajó megtámadott egy ilyen ártatlan kereskedelmi hajónak látszó Q-hajót A legénység lebocsátotta a csónakokat és elhagyta a hajót. Csak egy asszony maradt a hajón karján gyermekével, aki őrültként szaladgált fel s alá a fedélzeten. Amikor a búvárhajó a hajó mellé állt, az aszszony a gzfirmeket, amely a valóságban nem volt egyéb mint bomba, beledobta a búvárhajó nyitott tornyába s igy levegőbe röpítette. Az asszonyt, a Times tudósítójának megjegyzése szerint, a Victória kereszttel tüntették ki. (Utazás egy amerikai csapatszállító hajón.) Gusztáv Helletrom a Dagens Nyheter című lapban leírja egy amerikai csapatszállító hajón tett utazásának élményeit. Az amerikai kikötőből való kivonulás nagy kísérettel történt, amelyet a tengeralattjáróktól való félelem tett szükségessé. Három nagy és frissen mázolt hajó kísért bennünket — mondja a tudósító. Közben amerikai, svéd, dán, norvég és görög hajókkal találkozunk, valamennyien olyan tarkák voltak, mint a zebrák. Az egész utazás természetesen azzal telt el, hogy folytonosan a tengeralattjárókról beszéltek, mindenki arra kötött fogadásokat, hogy ki pillantja meg előbb az első U-hajót. Szakadatlanul jelezték, hogy itt vagy ott tűnt fel német tengeralattjáró. A drótnélküli távíró egyszer csak egy görög hajó segélykérését jelezte. Ezt a hajót a németek torpedózták meg. Ugyanekkor érkezett be a jelentés arról, hogy a biskágai öbölben 18 ellenséges tengeralattjáró tartózkodik, amire az őrszemélyzetet és az ágyuknál levő katonákat megduplázták. Közben a távolból két óra hoszadáig ágyulövések hallatszottak s erre a személyzet még aggodalmasabban figyelt minden gyanús neszt. Ezután megint nyugalom lett és a ható cikk-cakk alakban ment előre, hogy megközelítse a legveszedelmesebb vízterületet, ahol a tengeralattjárók félelmetes tömegben dolgoznak. A tenger itt még nyugtalanabbá vált. A hulllámok magasra dobálták a hajót s a körülöttünk cirkáló ezer tonnás torpedóvadászok valósággal eltűnnek a hullámvölgyekben. Az elkövetkező 60 óra a legkritikusabb lefolyásúnak ígérkezett. Az Angliából a portugál partokig terjedő veszedelmes tengeralattjáró-zónába kerültünk. Szünet nélkül érkeztek a szikratáviratok- Közelünkben négy tengeralattjárót jelentenek; egy óra múlva tőlünk, délkeletre ágyulövéseket hallunk. A tüzérpárbaj hajónktól mintegy hat-hét tengermérföldnyire folyik. Egy szállító gőzös elsülyedt, 100 ember elpusztult. Az idegeik feszültsége tűrhetetlenné vált, de még én a szárazföldi patkány is lassan beletörődöm és megszokom. Úgy ahogy vagyunk, felöltözve lefekszünk, a nagy meleg miatt azonban lassan ledobjuk magunkról ruháinkat. A hajó összes nyílásai el van zárva és a kajütökben elviselhetetlenül forró a levegő. Végül „ kétségbeejtővé válik a helyzet s elkezdünk okoskodni. — utóvégre ha meg is torpedózzák a hajót, vélekedünk, nem sülyed el azonnal, még marad egy félóránk, s ezalatt felöltözhetünk. Erre szépen ágyba fekszünk és az igazait álmát aluszszuk. (A bűnös német ifjúság.) A Deutsche Zentrale für Jugendürsorge most adta ki jelentését, mely rámutat arra, "hogy a háborúban Németországban mennyire elszaporodott a fiatalkorú bűnözők száma. A jelentés többek közt ezeket mondja: Az ifjak bírósága jelentékenyen megnövekedett munkára talált az ifjaknak rendkívül megnövekedett bűntettei miatt. 1916-ban a 14-16 évesek okoztak nekünk különös gondot, most a bűnözési hajlam egyre jobban terjed át az egész ifjúságra, erősen előtérbe lépnek a 16—18 éves leányok is- A bűnesetek természete is egészen más lett. Berlinben 1915-ben 1418, 1916-ban 2681, 1917-ben 3158 ellen folyt bírósági eljárás főleg vagyon ellen elkövetett bűntett miatt. 1917-ben 1946-ot ítéltek szabadságvesztés büntetésre. — (A vicinális és a bika.) A makó-kákási vonalon, — mint a Szalontai Lapokban olvasható — a csordás épp akkor terelte át a sínekett a csordát, amikor a motoros vasut már közeledett. A csorda szerencsésen át is jutott, a bika azonban, nyilván ellenséget sejtvén a motorosban, keményen megállott a sínek között s vadul szembe nézett vele. A motorvezető fékezni próbált, de már késő volt. A bika teljes erővel nekiment a motornak, amely elütötte. A bika azonban feltápászkodott s újra oly erővel támadt a vicinálisnak, hogy két kocsi kisiklott, a többi kocsi ablakai betörtek, a motor pedig erősen megrongálódott Az összeütközésnek azonban áldozatul esett a bika is, amely a második támadás után a vonat kerekei alá került s szétroncsolt tetemmel maradt a harc színhelyén. De harcképtelen lett a motoros is, amelyet súlyos sérüléseivel be kellett vontatni Makóra. A megijedt, de később lecsillapult utasokat segélyvicinális vitte nagy késéssel tovább. (A kis szökevények.) A nagykanizsai pályaudvarra a bécsi személyvonattal két rongyos, mezítlábas gyermek érkezett. Az ügyeletes rendőr figyelmes lett rájuk s kérdésére elmondták, hogy a Bécs mellett levő Pottendorff községből jöttek Nagykanizsára, mert azt hallották, hogy itt még van kenyér, otthon pedig nincsen. Az édesanyjuk, aki hadisegélyből tartja fönn magát, nem is tudta, hogy útrakeltek. Étlen-szomjan, egyetlen fillér nélkül tették meg az utat Nagykanizsáig s hogy a kalauz le nem szállítsa őket, egy pad alá bújtak. Füredi János városi tisztviselő rögtön pártfogásába vette a kis rongyosokat, akiket hosszabb ellátásra két kiskanizsai család vett magához. Az egyik gyerek hat esztendős, a másik négy. Az volt az első dolguk, hogy kanizsai képeslapot küldtek az édesanyjuknak, akit Füredi János távirattal is megnyugtatott. (Páris a német messzehordó ágyuk tüzében.) Andreas Winding, a Politiken című dán újságban, érdekes részleteket közöl párisi élményeiből. Azt, hogy a párisi lakosság nagy része az ostromlott városból már régebben elmenekült, mi is tudjuk ezt a menekülést élethűen szemléltetni, Winding szerint szinte lehetetlen. Valóságos csatajelenetek zajlanak le naponkint a pályaudvarokon a vonatok indulása idején. Bizonyosra vehető, hogy az utolsó félhónap alatt legalább félmillió ember hagyta el Párist. A gare de Lyon perronjain emeletmagasságra felhalmozva tornyosulnak az útiböröndök és a podgyászok. Harcok folynak csak azért, hogy a győztes legalább a kocsik ütközőin helyet kaphasson; a vidéki korcsmák és szállók tömve vannak párisi menekültekkel. Az iskolák, amelyek a nyári szünet miatt most zárva vannak, aligha nyílhatnak meg egyhamar. Naponkint több vonat szállítja a gyermekeket a tenger mellé, de azért sok utcai gyerkec maradt Párisban, akik gránátszilánkok árusításával jó pénzt keresnek. Eleinte egy gránátszilánkért öt frankot is megadtak, de most már — hiszen van belőle bőven — legfölebb tíz setist adnak érte. Azokról a pusztításokról, amiket a német gránátok Párisban okoztak, Winding nem sokat árul el, bizonyára szigorú tilalom hallgattatja el a szemtanukat. A cikkíró egy barátja Úrnapján abban a templomban volt, amelyet épen is ,tentisztelet alatt egy gránátlövés ért; barátját egészen elborították a lehulló törmelékek, de később annyira magához tért, hogy azonmód meszesen, porosan, elvégezhette a gyónást. Sebesültek és menekülök egy gomolyogban tülekedtek a vak sötétben; hangos segélykiáltások töltötték be a templomot, végre papok és ministráns fiuk érkeztek gyertyákkal s megjelentek az első amerikai katonák is menteni. A lövedék szétrombolta az egyik boltivet, aminek következtében az egyik oszlop a túlterheltség alatt összeroppant. . . A „Hosszú Vilmos" — ahogy Winding a német messzehordó ágyút nevezi — naponkint 30—40 lövedéket küld Párisba, sőt néha éjszaka is egy tucatot. Páris napközben teljesen kihalt. A szobrokat homokzsákokkal födték be, az ablaküvegeket pedig keresztberagasztott papirosszalag védi a robbanások okozta légnyomástól. Egy gránát a Tuileriák kertjében levő kutyakiállításban csapott le, egy másik pedig a Vauban-téren; a Bourbon-palota tehát épen a két lecsapási helyet összekötő egyenes vonal közepén áll. A Pont de la Concorderól Winding szemtanúja volt, amint egy gránát a Szajnába csapott le; egy kutya, amelyet épen a Szajnában úsztattak, a lövedék után a vízbe ugrott, mintha valami bedobott tárgyért küldték volna. A hadügyminisztérium nagy épületét, amely a St. Germain-boulevardon emelkedik, szintén megszemlélte Winding; az épületen sok gránátszilánk nyoma látszik. Egy éjszaka német repülők ötven méternyire ereszkedtek itt alá és ilyen közelről dobtak le az épületre három bombát. A katonai irattárban tűz ütött ki, minek következtében a nagy Condé okiratai és I. Napóleon levelei teljesen elhamvadtak, az a tiszt pedig, aki épen az esti harctéri jelentést szövegezte, meghalt . (Az úttörő.) Párisban a minap halt meg Brrault Pál hírlapíró, aki többek közt arról nevezetes, hogy nagyon megtréfálta a kortársait. Az Eclair munkatársa volt a háború előtt néhány hónappal, amikor az az élete támadt hogy homeopathe gyógyítja meg az akkor nemcsak Franciaországban, ha máshol is nagyban graszszáló szoborjárványt. Mozgalmat indított tehát azzal a jelszóval, hogy emeljenek szobrot Hegessippe Simonnak, „az úttörőnek". A körlevélben, amelylyel a képviselőket és szenátorokat az eszmének megnyerni igyekezett, idézve volt Hégeseppe egy mondása: „Ha a nap felkel, a sötétség eltűnik", aminek az igazságát aligha lehetne kétségbe vonni. A szenátorok és képviselők jelentkeztek is tömegesen, hogy hajlandók a szoborbizottságba belépni, de ugyancsak nevetségessé váltak, amikor Birault leleplezte, hogy Hégesippe csak az ő fantáziájában él. Persze, nagy kacagás lett a dologból, de a Temps erre azt jegyzi meg, hogy az éle elég olcsó volt, mert hiszen a parlamenti tagok abban az időben nem értek rá, hogy minden „nagy halottat" apróra megvizsgáljanak, amire annál kevésbbé láttak okot, mert tudták, hogy az ilyen mozgalmak mindig csak ürügyet szolgáltattak apró ünnepségekre, amelyeknél sokat beszéltek, jól ettek és ittak és mindenféle kitüntetéseket osztogattak, amit miért is kellett volna a nép képviselőinek megakadályozni? Biraultnak tehát könnyű dolga volt és hogy „a nagy halott" ebben az esetben nem is élt soha, ez nem nagyon különböztette meg a többiektől, akik szobrot kaptak, bárha ők se hagytak hátra mélyebb nyomokat, mint Hégesippe. — (Kínai szerkesztői üzenet.) Ismeretes a kínaiakóriási udvariassága és szerénysége. Ez megvan még az újságírásban is, aminek példája egy pekingi lap szerkesztői üzenete, amely következőleg utasít vissza egy beküldött kéziratot. — Kéziratodat végtelen gyönyörrel olvastuk. Soha még ilyen mestermű nem volt a kezünkben. Ha kinyomatnánk, azt követelnék tőlünk, hogy soha többé rosszabb dolgozatot nem közölhetnénk. Minthogy azonban lehetetlenség, hogy a legközelebbi tízezer esztendőben ehez hasonlót alkossanak, kénytelenek vagynánk isteni kéziratodat megtört szívvel visszaküldeni. Ezerszer bocsánatot kérünk tőled, hogy nem cselekedhettünk máskép. — (Katedral bölcseségek.) Meszkowski egy bokrétára való katedrai bölcseséget gyűjtött össze és közöl a „Neues Wiener Journal" legújabb számában, íme néhány szelbet is: Tilly hadvezér olyan vitéz volt, hogy húsz harctéren tudott győzni vagy meghalni. Azt a bizonyos szerzetest tulajdonképen Anckltzen Konstantinnak hívták. Minthogy azonban feltalálta a lőport, később elnevezték Schwarz Bertalannak. Tell Vilmos, a svájciak nemzeti hőse, a valóságban sohasem élt. De az a kézis, amelylyel Gessler helytartót lelőtte, történelmi nevezetességű. A latin nyelvet lehetetlen az iskolából egészen kiküszöbölni, mert ha itt mi most latinul nem tanulnánk, a hallgatók a Ciceró-vizsgán okvetlenül elbuknának. Abban az időtájban Olaszország volt az európai műveltség központja, ezért született Kolumbusz is Génuában. Achilles tehát szekeréhez kötötte a megölt Hektor holttestét és pompás hexameterekben hurcolta végig az egész városon. Semiramis harci kalandokra vágyott, mert Babilonban már szörnyen unatkozott , a nevezetes függő kertjeivel már torkig volt.