Pesti Hírlap, 1918. október (40. évfolyam, 229-255. szám)

1918-10-01 / 229. szám

Budapest, 1918. ELŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre. 62 K — 1 Félévre 26 „ — „ Negyedévre 13 „ — „ Egy bóra 4 „ 60 „ Egyed: szám­ára helyben és vidéken 13 fillér, pályaudvarokon. 20 fillér. tt­­ttetés és apró hirdetés díjszabás szerint XL. évfolyam, 229. (13,846). szám. 'v 191&MKT. 1 / ——október 1. SZERKESZTŐSÉG És KIADóJOVATA I.: Budapest, V.,*yn.66 csiftazir-út 78, 122—91 122—94 (Éjjel 12. FIÓKKIADÓHIVATAL : Budapest, Erzsébet-körút I. Telefon­­ József 52—96. Hartlins Sem@ftd©tt. Minden jel arra vall, hogy Németor­szág mostani kancellárválsága közvetlen fontosságra és következményeinek már ki­ütköző jelentőségére nézve messze felül­múlja mindazokat a német kancellár- vagy kabinetválságokat, amelyek az utóbbi hábo­rús évek alatt rövid időközökben és gyors fordulatossággal lepték meg a közönséget. Inkább a belpolitikában rejlik a vál­ság lényeges oka. A háborús helyzet kény­szerűségeinek ércfala mögött egyre viharo­sabban zúgott és zajongott a német alkot­mányreformnak követelése. Éppen az a há­borús szükség, amely a népnek hazafias ál­dozását és egységes sorakozását követeli, az elodázhatatlan aktualitás legszorongatóbb erejével segítette az alkotmány­reform sür­getését. Parlamentáris kormányzat­ ez a jel­szó harsogott át már az előbbi kancellár­válságok bizonytalanságain és ingadozá­sain. A Bismarck óriási egyéniségére sza­­bott kancellári vezetésnek végre át kell ala­kulnia a népakarathoz igazodó felelős kor­mányzattá. Tudavetvő dolog azonban, hogy­­Vilmos császárnak­­ egyénisége nem tudott megbarátkozni ezzel a kormányzati formával és nem egyszer szózatosan dörgő kijelentésekkel tagadta használhatóságát. De Hertling kancellársága már határozott közeledést jelentett a parlamentarizmus felé. Nemcsak hogy múltja szerint a cen­trumnak, ennek a rendszerint ellenzéki párt­nak tagja, hanem alkancellárnak maga mellé vette Payert is, a haladó néppárt , vezérét, pedig ez a párt Bismarck és első utódjai alatt a legteljesebb kormányképtelenség hí­rében állott. Most a birodalmi gyűlés több­sége nyilván olyan útilaput kötött Hertling talpa alá, hogy a császárnak és a főhadiszál­lásnak adja tudtul a teljes parlamentariz­mus és többségi kormányzatnak haladékta­lan szükségét. És a válság csomója az, va­jon Vilmos császár kemény szellemét a háború rettentő tapasztalásai eléggé meg­puhítottá­k-e arra, hogy az idők tanulságait fölismerje és befogadja. Nem kételkedünk rajta, hogy ez meg fog történni. A császárnak oly lángoló nem­zeti szelleme, oly intenzív német gondolko­zása mellett föl nem tehető, hogy ennek a szörnyeges háborúnak már az 5-ik évbe nyú­ló megpróbáltatásai között válságos belső el­lentétet idézzen föl önmaga és népe között. Vilmos császár már megmutatta, hogy né­pének roppant áldozatai megérttették vele a teljes demokrácia jogát. És éppen­­Németor­szág háborús politikájának kétségei és vál­tozatai tették világossá a parlamenti nép­kormányzatnak föltétlen igazolts­ágát is. Nevetséges beállítás ugyan a félszázados német alkotmányosságot úgy tüntetni föl, mintha az csak valami látszat, valami tar­talmatlan árnyalt forma volna. Túlságos kevésre becsüli az általános szavazatjog ere­jét, amelyet Németországban semmi hatalmi praktika és semmi társadalmi visszaélés nem befolyásolhat, aki ilyen mértékkel ítéli meg a német alkotmányosságot és a biro­dalmi gyűlés törvényhozó jogát egy tanács­adó testület korlátozottságának fogja föl. Bülow kancellársága alatt láttuk, sőt Bis­marck alatt is megér­ett, hogy a birodalmi gyűlés, ha volt egységes többségi akarata, tudott is annak érvényt szerezni. De a há­ború folyama szemmeláthatóvá tette, hogy a német politikának háborús vezetése hatá­rozottan egyenletesebb és biztosabb voln­a, a német kormány föltétlenül jobban értet­hetné meg szándékait és céljait még az ellen­séges népekkel is, ha a parlamentarizmus révén a közvélemény folytonos behatásai­nak és rendszeres ellenőrzésének volna alá­vetve. A felelőtlen kancellárság mai rend­szere mellett óhatatlanul meg kellett történ­n­ie, a katonai felsőbbség túlságos befolyást nyert a polgári kormányzatra és össze-visz­sza keresztezte a legjobb akaratú kancellá­roknak és politikusoknak már kinyilvání­tott és elfogadott koncepcióit. Kétségtelen, hogy éppen ez a kétlaki viszony nagy rész­ben oka a legrémesebb lehetetlenségig való háborús vergődéseinknek. Kavargó köd ülte meg többször a német politika csúcsait és a ködfoszlányokba holmi­olyik Hamlet bemondására csudaképleteket tudtak holmi Poloniusok belemagyarázni. Bár csak az entente vezérek megátalkodott h­azudozó rendszeréhez tartozik az is, mintha Német­ország irányadó tényezői nem őszintén tö­rekednének és nem törekedtek volna már korábban is a méltányos békére, a katonai és polgári fölfogások föl- és alá hullámzá­sát az entente-ü­gynökök könnyen használ­hatták föl arra, hogy népeik között foly­ton ébren tartsák a gyanút Németország leselkedő szándékai ellen. Hát reméljük, Hertling lemondása olyan fordulatot jelent, amely ezeknek a zavaros színjátszásoknak és velük a hazug legendaképződéseknek is véget fog vetni. Vilmos császár elfogadta a lemondást, de Hertlinghez intézett kéziratában megbízza őt azzal hogy tegyen javaslatokat arra néz­ve, mikép kelljen a nép befolyását a kor­mányzatra jobban érvényre juttatni. Hogy ez a kitétel a parlamentáris kormányzati elv teljes elfogadását jelenti-e, nem merjük biztosra venni. De mindenképen megbízha­tunk abban, hogy a német politikának kö­vetkező fejezete csak a megegyezés szélére fogja vitorláit kifeszíteni, állandóan, egye­nesen a béke réve felé fog törni. Csak ha mindenfelé láthatón ez a lobogó lesz az új kancellár hajójára tűzve, számíthat a német nép megnyugvására és ugyanakkor a kül­földi népek bíró előzékenységére is. Balt és az entente fegyverszünetet mint A szobranje péntekre halasztotta a döntést. Szatomikiban, az entente főparancsno­ka és a bolgár delegátusok megkötötték a fegyverszünetet, Bulgária végleges politi­kájáról azonban csak a szobránje fog dönte­ni, amely péntekre halasztotta ezt a dötést. Párisi hivatalos jelentés szerint a fegyverszünet megkötése után — a bolgár kiküldöttek az entente összes kikötéseit el­fogadták — a szalonikai főparancsnok most már hozzá fog látni a feltételek gyors vég­rehajtásához. Szófiai hivatalos jelentés kon­statálja, hogy az ellenségeskedések az egész vonalon megszűntek s kötelességévé teszi a hadseregnek és nemzetnek, hogy a nyugal­mat és fegyelmet őrizze meg. Egyben kife­jezi ezt a reményét, hogy a béke művét rö­videsen befejezik. Már most az a kérdés, hogy melyek voltak Franchet d'Espéray fegyverszüneti föltételei! A Reuter- és Havas-ügynökségek bő kommünikékben adják tudtul az entente ál­láspontját. Eszerint egyelőre csak a fegy­verszüneti föltételekről lehet szó, a politikai kérdések — Bulgária határainak megállapí­tása — a békekonferencia dolga lesz. A fegyverszüneti föltételek vezetőelve pedig az, hogy az entente keleti hadműveleteinek szabadsága biztosíttassák. Ennek érdeké­ben Bulgáriának teljesen szakítania kell a a központi hatalmakkal és Törökországgal; hadseregét le kell szerelnie vagy rendelke­zésére kell bocsátania az entente-nak, hogy különböző frontokon fölhasználhassa: Bul­gáriának ki kell ürítenie az összes megszállt területeket; vasútjai fölött az ellenőrzést át kell engednie az entente-nak, h­adiszereit, hadianyagát és kikötőit pedig át kell adn­ia az entente-nak. Ebből következik, hogy a központi ha­talmak Bulgáriában levő csapatait vissza­ kell vonni s hogy a hadműveletek csak szerb földön fognak tovább folyni a bolgár csapa­tok részvétele nélkül. Az albán—macedónai fronton az en­tente csapatok az első napok gyors sikerei után, nem tudtak jelentékenyebben előre­haladni. Ez részben a bolgár csapatok erő­teljes defenzívájának volt köszönhető, így a Doiran-tótól keletre, az ott harcoló bolgár egységek erélyes védelemben ismételten visszaverték az entente csapatok rohamait, foglyokat és ágyukat zsákmányoltak. Itt tehát az entente-csapatoknak nem volt olyan sikerük, mint a Bregalnica­ völgyé­ben. Az entente-csapatok azonban az utób­bi fronton sem tudták sikereiket teljesen kiaknázni, m­ert a Bragalnica völgyéből alig vezet járható út a Struma völgyébe és Szófia, felé. Nagyjában a régi bolgár határ mentén a bolgár csapatok megállították az ellenséget, a Strumicánál levő kis terep­szakasz kivételével. A Vardartól keletre a bolgárok sikeresen zárták el a kumatnovói fensikra vezető utakat és megakadályozták az előnyomulást a Kumanovo—kustendili után. A szerb csapatok, de különösen a szerb lovasság erőltetett menetben elérték Üszküb városát és azt megszállták. A bolgá­rok a város fölött foglaltak állást és el­zárták a különböző irányban vezető utakat. A Prilep­ felé nyomuló entente-csapatok beszüntették offenzívá­jukat. Az entente mostani frontja pontosan két és félszer szé­lesebb a­ régi frontnál. Ez okozza, hogy a szaloniki­i hadsereg ereje megbénult, mert a rendelkezésre álló tartalékot teljesen fel­emésztette ez a széles front. A közlekedési neh­ézségek, a hajó­tér hiány és egyéb aka­dályok bizonyára hosszabb időre" megaka­dályozzák az erélyesebb off­enzvát a köz­ponti hatalmak új szerbiai frontjával szem­ben, mely most már természetesen a bolgá­rok nélkül fogja a védekezést megkísérleni. A Festi Hírlap mai száma 16 oldal.

Next