Pesti Hírlap, 1918. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1918-12-25 / 302. szám

1udapest, 1918. XL. éstQljm, ELOFIZETISI ARAK S Egésa évre 88 í£ — f Félévre « . —. Negyedévre 83 „ — „ Egy litSra ........ 7 n 806 Egyw szám ír* halyban, vidéken és pály&u­d­varokon 80 liitér. HIHaUi é» apró hird»t«« eAjs&a&ia wortat. lO^S­JUhl/irr^i" •ZKRREÍIT ö«ee \fvrtrfejuit _ Sndtpeet, V., v umea awi*aá;-tt *L TELEFOH I 122—93 m­a —04 122—98. (fi­j*l 128—91 ISI—M hivandA.) nÖKESADÓHIVATALl Budapjt, Ennábet-körút L Tefcioa i Jósági 63—91 (M. &.) Igaz legyen-a, hogy a istenítélet szakadt le Magyarországra? A jelek szomorúak, szomoruabbakat talán semm­­i magyar nemzedék nem látott Minden határunk felöl az ellettiságos indulat legorditó­bb harsonájával tülkö­lik, hogy ezeréves nemzeti létünknek végéhez jutottunk és az ezeréves haza földjének, amelynek minden talpalatnyi ré­szecskéjét áldozatos honfivér szentelte meg, el kell vesznie lábaink alatt. Hogy a világ­háború végnélküli öldökléseit megállítsuk, mi óriás hatalmakkal szemben önszántunk­ból letettük a fegyvert és ime, kimerült, véd­telen állapotunkban fegyvere:­en ránk tör­tek szomszédaink, a kicsinyei, olyanok, akik régtől ellenségekül leselkedtek reánk, és olyanok, akikkel nemhogy hadban, de még ellensége® viszonyban sem állottunk. Békét kerestünk és ajánlottunk, fegyvere­szüneti megegyezést kötöttünk a nemzetközi jog és a katonai becsület legkötelezőbb módja szerint és ime, megtörténhetik, hogy a legszentebb nemzetközi írást irányunkban semmibe veszik és az igazi háború helyett, amelyben harónk hősi erejét kimutathat­tuk, fegyverszünet, idején f­olyhatik egy ig­azarelt országnak erőszakos leigázása. Min­denütt a világháború óriási területein elült a harc zaja, elpihentek a fegyverek, de minál­­ünk annál vakmerőbben garázdálkodhatik az idegen hódítás, zaklathatja, tiporhatja és öldösheti az ország védtelenné vált lakossá­gát Elrekesztik előlünk gazdasági életünk nélkülözhetetlen táplálékának, a szénnek, minden útját, elrabolják a legszegényebb falvakban is a háború ínségéből még fön­­maradt utolsó eleségkészl­eteket. Köztársa­sági népkormányunk, amely a magyar nép­milliók szabad akaratából patttant a vi­lág elé, abban a lehetetlen nemzetközi helyzetben vergődik, hogy igényeit, követe­léseit, tiltakozásait jóformán még létezését is tudomásul nem veszik Egyre szorosabban­­ fogja körül nemzetünk testének minden tag­ját a kínok és gyötrelmek kigyó gyürüzete. Mintha csak Sámson bibliai sy­rsa njulna meg rajta, hogy a leghősibb tettek után ál­mában orvul meglepik, megkötözik, szeme világát kiégetik és azután a filiszteuszok m­u­latságára vakon a taposó malmot járatják vele. Miért van éppen a magyar nép kisze­melve erre a sorsra! „Megbűnhődte már e nép a multat és jövendőt" — így irta nem­zeti himnuszunkat már egy század előtt a nemzet nagy költője. Azóta is a szenvedések özöne ismételten bontotta el a magyarságot, de mindenkor győzelmesen lebírta korszelle­mének épségével, köznépének demokratikus erényeivel, egész társadalmának hazafias egy­ségével. És oly kulturhivatást teljesített Európa közepén csak a megelőzött század folyamán is, amelyért isten és a világ ré­széről csak jutalom és nem bűnhődés illet­. , , ,­ Igaz, vádolhatjuk te­ magunkat. Van, igazán van olyas is, amiért a vezeklés ham­vát szórhatjuk most magunkra. Most lát­hatjuk, hogy a 67-es egyezség és a belőle folyó következmények milyen szmbe állítot­tak a világ előtt. Most láthatjuk, hogy ami­kor sorsunkat magyar közjogi szentesítés­sel odakötöztük a régtől korhadó teszm­on­archia halálfájához, amikor alkotmányos népakarat látszatával vállaltuk a Habsburg­politika szolgaságát, mennyire elszigeteltük magunkat a haladó, átalakuló, folyton új és új világosságokkal termékenyülő Európától. Most érezhetjük, micsoda mélységes igaz­ság rejlett Kossuth Lajos mindjárt a kiegye­zés után megírt ítéletében, hogy nincs többé helyünk az öncélú népek közös asztalánál, nem vétethetünk számba többé nemzeti egyé­niségül a szabad nemzetek társaságában. 48 és 67 ellentétel Ezt vágta gőgösen sze­münkbe a francia főparancsnok, amikor előbb alázatosan könyörögnünk kellett egy fegyverszünetért, amelyet azután be nem tartottak. Az ellentét 48 és 67 között, ezt a bélyeget süti ránk Massarik­er­­e, amikor mint a ceah köztársaság elnöki feje, hirtelen sikereinek önteltségével úgy beszél, hogy csak 48-iki forradalmunk presztízséből áll­hattunk meg Európa előtt az utóbbi évtize­dekben. Milyen szörnyű öncsalásnak bizo­nyul most Tisza Istvánnak és általában a 67-es politikusok­nak generális érve, hogy Ausztriával való közjogi közösség, a nagy­hatalmiság súlyát és erejét állítja nemzeti céljaink szolgálatába. Itt a próba! Azért a nagyhatalmiságért föláldozták nemcsak füg­getlenségünket, hanem gazdasági fejlődé­sünk lehetőségeit is, ellenben Európa úgy tekintett bennünket, mint a nagy hatalmi­ság nyomorult élősdijét, aki mások munká­jából és javaiból akar boldogulni. A 67-es egyezség minden áron való föntartása fer­tőztette meg alkotmányos életünket a kez­deti korrupció és az elfajult párthatalom minden mételyével, ez terelte tévutakra nemzetiségi s választójogi politikánkat, tette uralkodóvá társadalmunkban az önös, zár­kózott osztályszellemet S milyen veszett hí­rünket keltettük ezek a sorű­n öeszebogozott visszaélések a mai Európa hang nyilvános­ságában, amelynek világa valódi gyökerü­kig le nem hatolt, most mindenfelől reánk viharzik a förgeteges szó, amely létjogun­kat is elsöpörné a haza földéről. Oh, bizony, a magunk árvult, elhagyott házában vezekel­jünk is, vezekelnünk kell közéletünk meg­tisztításával, a szűkkörű önzések és az örö­költ elmaradottságok alapos kiküszöbölésé­vel. Megtanuljuk most, hogy a büszke füg­getlenség, még ha csak kicsiny és szegény népet övez is, több értéket és megbecsülést jelent, mint az idegen hatalom odavetett morzsáin való osztozkodás. De csak vezeklünk. Az istenítéletből több nem illethet meg bennünket. Ha a vi­lágháború r­ettentő tanulságaiból a kiengesz­telődés és béke szellemének kell a világ fö­lött szétáradnia, a világbíróság büntető íté­lettel nem sújthat bennünket, még a pellen­gérre állítást sem mérheti ránk. 48 és 67 el­lentéte nem lehet vád a magyar nép ellen. 48 valóban a magyar nemzeté volt, a ma­gyar nemzet törzsökös szelleméből, a magyar lélek természetes szabadságérzetéből hajtott ki és mint nemzeti történelmünk legtermé­szetesebb folytatása kapcsolódott az alkot­mányos önrendelkezésért és a lelkiismereti szabadságért vívott harcokhoz. Csak e­z ma­gyarázza, hogy éppen a férfi kiváltságos rendek kötedették ki és hajtották végre a 48-ki népfelszabadítást. 67 f Es nagy nemzeti szenvedések korszaka után egy vezető, de vagyoniig megfogyatkozott osztálynak és pártnak lemondásteljes megalkuvása volt, hogy az alkotmányos élet estijével újra meg­termékenyítse az elszikkadt magyar földet. Massarik újdonsült elnöki kedvében ezt úgy állítja be, mint egy feudális szervezet ügyes hálóvetését, hogy a magyarságot a egy más hazai népnek kíméletlen­ kizsákmányo­lásával meggazdagíthassa. Mi a legponto­sabb tétekből megállapíthatjuk, hogy éppen a cseh pártok, ok, a csehek és ifju csehek egyaránt a legfeudálisabb cseh arisz­tokráciával tartották az állandó szövetséget, a 67-es vámközösséghez pedig éppen a fej­lett iparú vfettk-morva vidékek ragaszkodtak konokul bizony csak a maguk kizsákmányo­ló érdekéért. Ilyen rágalom-hadjárattal még mindig szembeszálhatunk. Vagy Európa a világháború olyan bűnbakjául szemelt volna ki bennünket, amelynek valamennyi vétkeinek megváltá­sára kell egymagában a sivatagba kergetted aie°­ Ehhez a szerephez a magyar népben sohasem találhatnak megfelelő birkalelket. A világ törvényszéke, az új jobb világrendet megállapító békekonferencia előtt állani fog a kérdés, mennyiben más a mi felelőssé­günk a világháborúért, mint a mo­archia más népeinek, például a hadparancsnokság jelentésében örökké dicsért „császárhű" horvátoknak. Igaz, volt nálunk őszinte lel­kesedés is a háború vélt céljaiért, amennyi­ben ez volt a monarchia első háborúója a cári Oroszországgal és egy század óta ma­gyar nemzedékek legállandóbb aggodalmát, gyötrelmes szorongattatását az a sötét ár­nyék okozta, amelyet az orosz deszpecia és az orthodox pánszlávizmus hódító szelleme az egész Keleten át maga elé vetett Élet­ösztönünknek ezt a lázongását, amely soha­sem jelentett a nyugati hatalmak irányában ellenséges indulatot, akarná megbüntetni a győzelmet entente, amely ma teljesen a sza­bad demokráciát, a népek önrendelkezését és örök békeszövetségét jelenti ki programm­jának! Nem a mi győzelmes fegyvereink, amelyek a cári zsarnokságot a dicstelen megsemmisülésbe lökték, tette-e egyedül le­hetővé ezt az entente-programmot, tette egyedül lehetővé azt is, hogy az orosz zsar­nokság által elevenen eltemetett Lengyelor­szág az entente keltő szavára százados sír­jából föltámadhasson? Vajon az entente ilyes megváltó programmja azt követelné, hogy abba a népsírba, amelyből Lengyelor­szág most sugárzón tovaszáll, Magyaror­szágot agyongázolva és szétdarabolva befek­tessék? Nem tehetik ezt manap a legvadabb zsarnokok sem, annál kevésbbé Wilson elvei által irányzott szabad népek. Ha az elnyo­mott Lengyelország egy századon át egy a nagyhatalmi erők által lenyűgözött E­urópá­ban mindig fájó sebül érezte az egész civi­lizált világ, mennyivel mérgesebb, folyton erjedő seb lenne a szabad demokratikus Európa testén egy letiprott és szétszaggatott Magyarország. Van ehhez elég ellenállási erőnk és életszivósságunk. Bízzunk az igaz istenítéletben. A P®3ii Hirlap mai száma 16 oldal. A Pesti Hírlap következő száma pénteken december 27-én a rendes időben jelenik meg.

Next