Pesti Hírlap, 1918. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1918-12-25 / 302. szám
1udapest, 1918. XL. éstQljm, ELOFIZETISI ARAK S Egésa évre 88 í£ — f Félévre « . —. Negyedévre 83 „ — „ Egy litSra ........ 7 n 806 Egyw szám ír* halyban, vidéken és pály&udvarokon 80 liitér. HIHaUi é» apró hird»t«« eAjs&a&ia wortat. lO^SJUhl/irr^i" •ZKRREÍIT ö«ee \fvrtrfejuit _ Sndtpeet, V., v umea awi*aá;-tt *L TELEFOH I 122—93 ma —04 122—98. (fij*l 128—91 ISI—M hivandA.) nÖKESADÓHIVATALl Budapjt, Ennábet-körút L Tefcioa i Jósági 63—91 (M. &.) Igaz legyen-a, hogy a istenítélet szakadt le Magyarországra? A jelek szomorúak, szomoruabbakat talán semmi magyar nemzedék nem látott Minden határunk felöl az ellettiságos indulat legorditóbb harsonájával tülkölik, hogy ezeréves nemzeti létünknek végéhez jutottunk és az ezeréves haza földjének, amelynek minden talpalatnyi részecskéjét áldozatos honfivér szentelte meg, el kell vesznie lábaink alatt. Hogy a világháború végnélküli öldökléseit megállítsuk, mi óriás hatalmakkal szemben önszántunkból letettük a fegyvert és ime, kimerült, védtelen állapotunkban fegyvere:en ránk törtek szomszédaink, a kicsinyei, olyanok, akik régtől ellenségekül leselkedtek reánk, és olyanok, akikkel nemhogy hadban, de még ellensége® viszonyban sem állottunk. Békét kerestünk és ajánlottunk, fegyvereszüneti megegyezést kötöttünk a nemzetközi jog és a katonai becsület legkötelezőbb módja szerint és ime, megtörténhetik, hogy a legszentebb nemzetközi írást irányunkban semmibe veszik és az igazi háború helyett, amelyben harónk hősi erejét kimutathattuk, fegyverszünet, idején folyhatik egy igazarelt országnak erőszakos leigázása. Mindenütt a világháború óriási területein elült a harc zaja, elpihentek a fegyverek, de minálünk annál vakmerőbben garázdálkodhatik az idegen hódítás, zaklathatja, tiporhatja és öldösheti az ország védtelenné vált lakosságát Elrekesztik előlünk gazdasági életünk nélkülözhetetlen táplálékának, a szénnek, minden útját, elrabolják a legszegényebb falvakban is a háború ínségéből még fönmaradt utolsó eleségkészleteket. Köztársasági népkormányunk, amely a magyar népmilliók szabad akaratából patttant a világ elé, abban a lehetetlen nemzetközi helyzetben vergődik, hogy igényeit, követeléseit, tiltakozásait jóformán még létezését is tudomásul nem veszik Egyre szorosabban fogja körül nemzetünk testének minden tagját a kínok és gyötrelmek kigyó gyürüzete. Mintha csak Sámson bibliai syrsa njulna meg rajta, hogy a leghősibb tettek után álmában orvul meglepik, megkötözik, szeme világát kiégetik és azután a filiszteuszok mulatságára vakon a taposó malmot járatják vele. Miért van éppen a magyar nép kiszemelve erre a sorsra! „Megbűnhődte már e nép a multat és jövendőt" — így irta nemzeti himnuszunkat már egy század előtt a nemzet nagy költője. Azóta is a szenvedések özöne ismételten bontotta el a magyarságot, de mindenkor győzelmesen lebírta korszellemének épségével, köznépének demokratikus erényeivel, egész társadalmának hazafias egységével. És oly kulturhivatást teljesített Európa közepén csak a megelőzött század folyamán is, amelyért isten és a világ részéről csak jutalom és nem bűnhődés illet. , , , Igaz, vádolhatjuk te magunkat. Van, igazán van olyas is, amiért a vezeklés hamvát szórhatjuk most magunkra. Most láthatjuk, hogy a 67-es egyezség és a belőle folyó következmények milyen szmbe állítottak a világ előtt. Most láthatjuk, hogy amikor sorsunkat magyar közjogi szentesítéssel odakötöztük a régtől korhadó teszmonarchia halálfájához, amikor alkotmányos népakarat látszatával vállaltuk a Habsburgpolitika szolgaságát, mennyire elszigeteltük magunkat a haladó, átalakuló, folyton új és új világosságokkal termékenyülő Európától. Most érezhetjük, micsoda mélységes igazság rejlett Kossuth Lajos mindjárt a kiegyezés után megírt ítéletében, hogy nincs többé helyünk az öncélú népek közös asztalánál, nem vétethetünk számba többé nemzeti egyéniségül a szabad nemzetek társaságában. 48 és 67 ellentétel Ezt vágta gőgösen szemünkbe a francia főparancsnok, amikor előbb alázatosan könyörögnünk kellett egy fegyverszünetért, amelyet azután be nem tartottak. Az ellentét 48 és 67 között, ezt a bélyeget süti ránk Massarikere, amikor mint a ceah köztársaság elnöki feje, hirtelen sikereinek önteltségével úgy beszél, hogy csak 48-iki forradalmunk presztízséből állhattunk meg Európa előtt az utóbbi évtizedekben. Milyen szörnyű öncsalásnak bizonyul most Tisza Istvánnak és általában a 67-es politikusoknak generális érve, hogy Ausztriával való közjogi közösség, a nagyhatalmiság súlyát és erejét állítja nemzeti céljaink szolgálatába. Itt a próba! Azért a nagyhatalmiságért föláldozták nemcsak függetlenségünket, hanem gazdasági fejlődésünk lehetőségeit is, ellenben Európa úgy tekintett bennünket, mint a nagy hatalmiság nyomorult élősdijét, aki mások munkájából és javaiból akar boldogulni. A 67-es egyezség minden áron való föntartása fertőztette meg alkotmányos életünket a kezdeti korrupció és az elfajult párthatalom minden mételyével, ez terelte tévutakra nemzetiségi s választójogi politikánkat, tette uralkodóvá társadalmunkban az önös, zárkózott osztályszellemet S milyen veszett hírünket keltettük ezek a sorűn öeszebogozott visszaélések a mai Európa hang nyilvánosságában, amelynek világa valódi gyökerükig le nem hatolt, most mindenfelől reánk viharzik a förgeteges szó, amely létjogunkat is elsöpörné a haza földéről. Oh, bizony, a magunk árvult, elhagyott házában vezekeljünk is, vezekelnünk kell közéletünk megtisztításával, a szűkkörű önzések és az örökölt elmaradottságok alapos kiküszöbölésével. Megtanuljuk most, hogy a büszke függetlenség, még ha csak kicsiny és szegény népet övez is, több értéket és megbecsülést jelent, mint az idegen hatalom odavetett morzsáin való osztozkodás. De csak vezeklünk. Az istenítéletből több nem illethet meg bennünket. Ha a világháború rettentő tanulságaiból a kiengesztelődés és béke szellemének kell a világ fölött szétáradnia, a világbíróság büntető ítélettel nem sújthat bennünket, még a pellengérre állítást sem mérheti ránk. 48 és 67 ellentéte nem lehet vád a magyar nép ellen. 48 valóban a magyar nemzeté volt, a magyar nemzet törzsökös szelleméből, a magyar lélek természetes szabadságérzetéből hajtott ki és mint nemzeti történelmünk legtermészetesebb folytatása kapcsolódott az alkotmányos önrendelkezésért és a lelkiismereti szabadságért vívott harcokhoz. Csak ez magyarázza, hogy éppen a férfi kiváltságos rendek kötedették ki és hajtották végre a 48-ki népfelszabadítást. 67 f Es nagy nemzeti szenvedések korszaka után egy vezető, de vagyoniig megfogyatkozott osztálynak és pártnak lemondásteljes megalkuvása volt, hogy az alkotmányos élet estijével újra megtermékenyítse az elszikkadt magyar földet. Massarik újdonsült elnöki kedvében ezt úgy állítja be, mint egy feudális szervezet ügyes hálóvetését, hogy a magyarságot a egy más hazai népnek kíméletlen kizsákmányolásával meggazdagíthassa. Mi a legpontosabb tétekből megállapíthatjuk, hogy éppen a cseh pártok, ok, a csehek és ifju csehek egyaránt a legfeudálisabb cseh arisztokráciával tartották az állandó szövetséget, a 67-es vámközösséghez pedig éppen a fejlett iparú vfettk-morva vidékek ragaszkodtak konokul bizony csak a maguk kizsákmányoló érdekéért. Ilyen rágalom-hadjárattal még mindig szembeszálhatunk. Vagy Európa a világháború olyan bűnbakjául szemelt volna ki bennünket, amelynek valamennyi vétkeinek megváltására kell egymagában a sivatagba kergetted aie° Ehhez a szerephez a magyar népben sohasem találhatnak megfelelő birkalelket. A világ törvényszéke, az új jobb világrendet megállapító békekonferencia előtt állani fog a kérdés, mennyiben más a mi felelősségünk a világháborúért, mint a moarchia más népeinek, például a hadparancsnokság jelentésében örökké dicsért „császárhű" horvátoknak. Igaz, volt nálunk őszinte lelkesedés is a háború vélt céljaiért, amennyiben ez volt a monarchia első háborúója a cári Oroszországgal és egy század óta magyar nemzedékek legállandóbb aggodalmát, gyötrelmes szorongattatását az a sötét árnyék okozta, amelyet az orosz deszpecia és az orthodox pánszlávizmus hódító szelleme az egész Keleten át maga elé vetett Életösztönünknek ezt a lázongását, amely sohasem jelentett a nyugati hatalmak irányában ellenséges indulatot, akarná megbüntetni a győzelmet entente, amely ma teljesen a szabad demokráciát, a népek önrendelkezését és örök békeszövetségét jelenti ki programmjának! Nem a mi győzelmes fegyvereink, amelyek a cári zsarnokságot a dicstelen megsemmisülésbe lökték, tette-e egyedül lehetővé ezt az entente-programmot, tette egyedül lehetővé azt is, hogy az orosz zsarnokság által elevenen eltemetett Lengyelország az entente keltő szavára százados sírjából föltámadhasson? Vajon az entente ilyes megváltó programmja azt követelné, hogy abba a népsírba, amelyből Lengyelország most sugárzón tovaszáll, Magyarországot agyongázolva és szétdarabolva befektessék? Nem tehetik ezt manap a legvadabb zsarnokok sem, annál kevésbbé Wilson elvei által irányzott szabad népek. Ha az elnyomott Lengyelország egy századon át egy a nagyhatalmi erők által lenyűgözött Európában mindig fájó sebül érezte az egész civilizált világ, mennyivel mérgesebb, folyton erjedő seb lenne a szabad demokratikus Európa testén egy letiprott és szétszaggatott Magyarország. Van ehhez elég ellenállási erőnk és életszivósságunk. Bízzunk az igaz istenítéletben. A P®3ii Hirlap mai száma 16 oldal. A Pesti Hírlap következő száma pénteken december 27-én a rendes időben jelenik meg.