Pesti Hírlap, 1919. február (41. évfolyam, 28-51. szám)

1919-02-28 / 51. szám

1919. február 28., péntek. PESTI HÍRLAP Turf. A versenyügy pénteken kerül a miniszter­tanács elé. — Buza Barna a lóvers­enyjáték ellen. —­A székesfőváros a versenyügy elintézésére delegált tanácstagokat és a versenyrendező egye­sületek kiküldöttjeit ma este öt órára értekez­letre h­ívta meg az főváros tanácstermében. A ta­nács­ülésen napirenden lett volna a versenytér­nek két évre való bérbeadása és a játék korláto­zását célzó reformok megállapítása, erre azon­ban nem került a sor, mert még az értekezlet megkezdése előtt a bizottság tudomást nyert ar­ról, hogy a minisztertanács holnap este foglalko­zik ezzel a kérdéssel és így nem lett volna he­lyénvaló a kormány döntésének elébe vágni. Busa Barna földmivelésügyi miniszter ma este a versenyrendező egyletek delegáltjait fo­gadta, akik fölvilágosítást kértek a minisztertől álláspontját illetőleg. A miniszter kijelentette, hogy készséggel elismeri a lótenyésztés fontossá­gát, elismeri azt a szerves kapcsolatot is, mely a lóversenyezés és a közgazdasági tényezők kö­zött fenáll, de elveivel, múltjával és jel­lemével ellenkezik az, hogy a játékra en­gedélyt adjon. Arra a megjegyzésre, h­ogy a közönség által forgatott játék-tőkéből le­vont százalék adja a versenydijakat és igy ter­mészetesen játék nélkül dij nem lévén, dij hiá­nyában pedig nincs futtató, futtató nélkül pedig n­­agy tenyésztő és tenyésztő nélkül nincsen ló,­­ azt jegyezte meg a miniszter, hogy az efféle szükséges összeget a jövőben valamilyen formá­iban az álla­mnak kell előteremtenie, ha még ni van meg terhel­tetését is jelentené az állami költségvetésnek. Arra a megjegyzésre, hogy a szomszédos Ausatr­iában Steinvender pénzügy­miniszter Szende Pál pénzügyminisztert infor­málta, hoggy teljes egészéb­en fenntartja a ver­seny ti­zem­ét a játék korlátozása nélkül, nem­csak gazdasági és jövedelmezőségi szempontból, hanem mint egy jelentős népmulatságot is, azt válaszolta a miniszter, hogy Ausztriában egy letört gavallért lát akinek a példáján perp óhajt okulni. Nem fogadta el érvnek azt semt, h­ogy A Ame­rikában egy ilyen kierőszakolt játéktilalojó suilyw­ormson kudarccal vésődött. A miniszter még kijelentette, hogy a­meny­nyiben a minisztertanács többsége megszavazná a játékengedélyt, d­referálni fog és kabinet­kér­dést ebből nemi csiná, de egyébként teljesen neutrális álláspontot fog elfoglalni a tanácsko­­zásban. Törvénykezés. —­ A rendőr gyilkosa, Varró István rendőr tavaly nyáron telten át­te Chneostole Pált, az Aréna-út 51. számú ház házmesterét, amint a Garay-téren a lakók kenyérj­egyeit áru­sította. Felírta a nevét, hogy megtegye ellene a feljelentést A házmester kér­te a rendőrt, hogy nézze el neki ezt az ügyet, de Varró hajthatatlan maradt. Chrisostolo ekkor hazament, hosszú konyhakést rejtett a karbátja­ alá, majd vissza­tért a Garay-térre és hátbaszúrta Varrót, aki sérülésébe még aznap belehalt. A mai esküdt­etési tárgyaláson, amelyen Gauder táblabíró elnökölt, kiderült, hogy a gyilkos hámnester már tölokazor volt elmegyógyintézetben. A bíró­s­ág az orvosszakértők jelentése, dr Eördögh fő­­­állagos orészhelyettes vádja és dr Vécsei Marcal­­védelme után az esküdtek marasztaló verdiktig­­ alapján életfogytiglani fegyházra ítélte a vád­­lottat. — Az ügyvédjelölt felmondási dija. Dr .Gyomai Zsigmond ügyvéd ellen egy volt jelöltje ,pert indított a munkaügyi bíróságnál. Békeidő­ben kétszáznegyven korona volt a fizetése és most a leszereléskor hat havi felmondási időre havi ezernégyszáz koronát és végkielégítést kért. A mai tárgyaláson egy ügyvéd és egy ügyvéd­jelölt voltak a szavazóbírák. A munkaügyi bíró­ság kötelezte dr Gyomait, hogy a jelöltnek fel­mondás és végkielégítés címén 8596 koronát fizessen ki.­­ Megszüntetett eljárás. Vágó Jenőt, aki a forradalom első napjaiban tengerészeivel Sza­badszállásra ment rendet csinálni, a rendőrség­­ letartóztatta, az ügyészség pedig eljárást indított­­ ellene sikkasztás és csalás gyanúja miatt. Az­­ államügyészség azóta lefolytatta a nyomozást és s ennek eredményeképen ma a bíróság dr Bányay­­Béla előterjesztésére végleg megszüntette az el­­­járást Vágó ellen. Kiadótulajdonosok: LÉGRÁDY TESTVÉREK, főszerkesztő: DR. LÉGRÁDY IMRE. f­elelős szerkesztő: LENKE* fiUSZTÁV. Regény-csarnok. Félistenek. — Regény. — le írta: WICZMANDY JENŐ. Szép elbeszélőm lehajtotta szőke fejét és sötétkék taemóből hullt a könny. Elgondolkozva bámultam rá és üde szépsége most különösen sze­membe tűnt. Csak néztem és nem gondoltam rá, N­OK, a kis leány bizonyosan megéhezett, a ki­állott izgalmakra s a hosszú elbeszélésre jól es­nék neki eggy pohár forró tea. Hozzá voltam szokva Julcsa néni gondosságához, aki mindent előre elkészített Én ugyan nem gondoltam ilyesmire soha. De mert magam is vágytam a megszokott esti teámra, tehát eszembe jutott a dolog. — Igyunk egy csésze teát, — szóltam, — s harapunk hozzá valamit.­­— Nem gondoltam arra, hogy egyáltalán van-e tea, van-a hozz®, harapni való , ha mindez volna is, ki fogja elkészíteni ? Oly hírtelenül gyors volt a® átmenet, hogy első pillanatban nem jutott eszembe a szomorú való. Szegény Julcsa néni már nem volt itt, nem­ fogja többé elkészí­teni a teát s nem ad hozzá puha pogácsát. "A leányt zavart tekintetét látva, e szomorú ténynek tudatára ébredtem.­­r. Igaz . . . — mondottam. — de a kre­dencben talán találunk még egyet-mást, és . . . Határozatlanul hallgattam el s a leány ked­vesen szólt közbe. —­ Majd én elkészítem, ha megengedi. A kredencben pedig van minden, a néni mondta-Utoljára is gondoskodott rólam. Elborította a könny a szememet a a leány, aki figyelemmel nézett reám, most megfogta a kezemet. Milyen puha, mily forró volt kis tenyere. —­ Szegény Julcsa néni, — sóhajtotta. És sirt és én is alltam és lassan mellém jött, az öleimbe ült s a vállamra hajtotta édes, illatos fejét. Simogattam a szőke haját s olyan jól esett vele együtt sírnom. Forróság áradt ki puha testéből és könnyűzett arca nedvesen ta­padt arcomhoz. Nem félt tőlm, egészen hozzám simult. Vajon mi történt vele? Talán mégis meg­érezte bennem a jó barátot és üldözői elöl hoz­zám merekü­lt? Vagy az apja kívánta így? Vagy talán Julcsa néni befolyásolta? Nem tud­tam megmagyarázni viselkedését és visszatértem elbeszélés­éra — Még nem mondtatta el, — szóltam, — lifi történt azután, hogy Julcsa nénit elvitték? Egy ideig zavartan hallgatott, fölkelt ölem­ből, odébb ment s ugy felelt: Visszajöttem a lakásba és vártam ma­gára. —­ Azért, mert Julcsa nénit igy mondta magánk? Hogy el ne vigyenek innét semmit? Azért is, és . . . beszélni akartam ma­gával — Menjünk ki a konyhába — mondtam — s készítsük el a teát. Kimentünk a konyhába s Annus hamaro­san tüzet rakott, föltette a vizet. Én a lócára ülve szótlanul figyeltem őt. Milyen szép, kedves kis leány, gondoltam, de mennyivel szebb, izga­tóbb, kívánatosabb a másik! Beszélni akar ve­lett. Tehát meg fogom tudni, mi a terve. Meg­tudom, miért jött ide. Várakozóan néztem reá és ő, mikor föltette a vizet, megigazította a kony­ha ablaka előtt a vékony függönyt, leült az asz­tal előtt álló székre. — Olyan nehezemre esik elmondanom, —­kezdte el s kezébe rejtette arcát. — Csak bátran, Annuska, biztattam. — Gondolja azt, hogy a bátyja vagyok. Hogyan derült ki az arca. Milyen hálás, milyen szeretetteljes tekintettel nézett reám. Ezt akarta tehát s mily jó, hogy ezt akarta. Egyedül maradtam, hidegen, árván várt volna ezentúl » * kis lakás, is barátságossá, kedvessé teszi majd a tűzhelyemet. — Mindig arra gondolok, — mondotta —, hogy­ maga a bátyám. Eleinte féltem magától, de hamar megéreztem, hogy jó a szíve. Mikor azt akarta az apám, hogy a felesége legyek, irtóz­tam magától, de a kívánságára mégis eljöttem ide és akkor kedvesen beszélt velem, akkor már nem is bántam volna, ha . . . — És Berci? — Igen. Azt hittem, Bercit szeretem, mert az apám eltiltott tőle. Nekem minden el volt tilt­va odahaza, ami jó, nem mehettem az utcára, moziba, jégre, színháziba, cukrászdába. Nem ve­,­hettem magamnak szép ruhát, könyvet, cukrot, csecsebecsét, mindig otthon kellett lennem, ruhát varrni, mosni, főzni, súrolni. Gyakran kaptam verést, ha az apám részegen jött haza. Mindem el volt Mátva, ami jó, azt gondoltam, Berci is azért van eltiltva. Szívesen sétáltam vele, mert ha megcsíptek, hogy elcsavargom a® időt, Ber­cire hárítottam a felelősséget. Meghallgattam, akkor is, ha szerelmes szavakat suttogott a fü­lemébe. Nem éreztem szerelmet iránta, d­e nem akartam őt is elidegeníteni magamtól. Senki sem volt, rajta kívül, aki jóakarattal gondolt volna reám. Magától nemcsak a külseje miatt féltem, de kivált azért, mert az apám ajánlotta. Azt hit­tem, olyan mint 5, azért kedveli magát. Most már, amióta tudja, hogy nem zsákhordó, hanem nagy író, nem kedveli. Azt mondja, megcsalta őket. Abban sem bízik most már, hogy f­­eségül venne. Meg is tiltotta, hogy még egyszer Julcsa nénihez menjek. Úgy szöktem meg, mikor a vi­véné értem jött. Ha tudná, hogy itt vagyok, tatárt meg is ölne. A víz forrni kezdett s Annus a kályhához szaladt, bedobta a teát a vízbe és lehúzta a­ teas­ibriket a tűzről. Két csészébe betöltött és mind­járt beledobott két-két kocka cukrot, a rumbót is töltött mindegyikbe egy-egy kanállal. Azután elém tette az egyik csészét, maga­ elé a másikat. A szekrényben pogácsát is talál­t s azt is meg-f­osztotta közöttünk. Az asztalhoz ült, egymásra csapta formás lábait, hogy megvillant a csipkés alsószoknyája és Jézüm szürcsölni kezdte a teát — Jó, ugy­e? — kérdezte Teám pislantva.­ Elmosolyodtam.­­ — Nagyon jó. As jutott eszembe, hogyan volt lehetséges az, hogy mikor Julcsa néni szobájába léptem, senki sem volt a szobában, holott Annusnak benn kellett lennie. Meg is kérdeztem: — Ugy­e, maga a Julcsa néni szobájában volt, mikor oda benyitottam? — Igen, — mondotta nevetve, — a kályha mögé bújtam, mert nem tudtam, ki jött: Berci-e, otthonról valaki, vagy maga. -­ Mit csinálna, ha otthonról érte jön­, nének? — Nem mennék haza, — fejelt gondolko­zás n nélkü­k — De kényszerithetik erre. Megütközve nézett reám. Ezt nem is hitte lehetségesnek. Ha ő egyszer itt akar lenni s nekem nincs ellene kifogásom, gondolta, akkor ő szépen itt is maradhat. Lesütötte a szemét és trevörös lett az arca. — Azt fogom mondani, hogy beszegődtem­ magához. — De hiszen nincsen könyve és ha volna is, a szülei mégis megakadályozhatják eb­ben,, ha akarják.­­— Azt hiszi, annyira, örülnek, ha egy gyel többet kell etetni, ruházni? Nem fognak velem­ törődni. Mégis ez a dolog szöget ütött a fejébe és mélyen elgondolkozott, egyszerre azután mint egy mentő gondolattól megkapva, fölugrott he­lyéről Azt fogom mondani, hogy a kedvese va­gyok, — kiáltotta­, — akkor tudom, látni sem akarnak többé! (Folyt, köv) )

Next