Pesti Hírlap, 1919. február (41. évfolyam, 28-51. szám)
1919-02-28 / 51. szám
1919. február 28., péntek. PESTI HÍRLAP Turf. A versenyügy pénteken kerül a minisztertanács elé. — Buza Barna a lóversenyjáték ellen. —A székesfőváros a versenyügy elintézésére delegált tanácstagokat és a versenyrendező egyesületek kiküldöttjeit ma este öt órára értekezletre hívta meg az főváros tanácstermében. A tanácsülésen napirenden lett volna a versenytérnek két évre való bérbeadása és a játék korlátozását célzó reformok megállapítása, erre azonban nem került a sor, mert még az értekezlet megkezdése előtt a bizottság tudomást nyert arról, hogy a minisztertanács holnap este foglalkozik ezzel a kérdéssel és így nem lett volna helyénvaló a kormány döntésének elébe vágni. Busa Barna földmivelésügyi miniszter ma este a versenyrendező egyletek delegáltjait fogadta, akik fölvilágosítást kértek a minisztertől álláspontját illetőleg. A miniszter kijelentette, hogy készséggel elismeri a lótenyésztés fontosságát, elismeri azt a szerves kapcsolatot is, mely a lóversenyezés és a közgazdasági tényezők között fenáll, de elveivel, múltjával és jellemével ellenkezik az, hogy a játékra engedélyt adjon. Arra a megjegyzésre, hogy a közönség által forgatott játék-tőkéből levont százalék adja a versenydijakat és igy természetesen játék nélkül dij nem lévén, dij hiányában pedig nincs futtató, futtató nélkül pedig nagy tenyésztő és tenyésztő nélkül nincsen ló, azt jegyezte meg a miniszter, hogy az efféle szükséges összeget a jövőben valamilyen formáiban az államnak kell előteremtenie, ha még ni van meg terheltetését is jelentené az állami költségvetésnek. Arra a megjegyzésre, hogy a szomszédos Ausatriában Steinvender pénzügyminiszter Szende Pál pénzügyminisztert informálta, hoggy teljes egészében fenntartja a verseny tizemét a játék korlátozása nélkül, nemcsak gazdasági és jövedelmezőségi szempontból, hanem mint egy jelentős népmulatságot is, azt válaszolta a miniszter, hogy Ausztriában egy letört gavallért lát akinek a példáján perp óhajt okulni. Nem fogadta el érvnek azt semt, hogy A Amerikában egy ilyen kierőszakolt játéktilalojó suilywormson kudarccal vésődött. A miniszter még kijelentette, hogy amenynyiben a minisztertanács többsége megszavazná a játékengedélyt, dreferálni fog és kabinetkérdést ebből nemi csiná, de egyébként teljesen neutrális álláspontot fog elfoglalni a tanácskozásban. Törvénykezés. — A rendőr gyilkosa, Varró István rendőr tavaly nyáron telten átte Chneostole Pált, az Aréna-út 51. számú ház házmesterét, amint a Garay-téren a lakók kenyérjegyeit árusította. Felírta a nevét, hogy megtegye ellene a feljelentést A házmester kérte a rendőrt, hogy nézze el neki ezt az ügyet, de Varró hajthatatlan maradt. Chrisostolo ekkor hazament, hosszú konyhakést rejtett a karbátja alá, majd visszatért a Garay-térre és hátbaszúrta Varrót, aki sérülésébe még aznap belehalt. A mai esküdtetési tárgyaláson, amelyen Gauder táblabíró elnökölt, kiderült, hogy a gyilkos hámnester már tölokazor volt elmegyógyintézetben. A bíróság az orvosszakértők jelentése, dr Eördögh főállagos orészhelyettes vádja és dr Vécsei Marcalvédelme után az esküdtek marasztaló verdiktig alapján életfogytiglani fegyházra ítélte a vádlottat. — Az ügyvédjelölt felmondási dija. Dr .Gyomai Zsigmond ügyvéd ellen egy volt jelöltje ,pert indított a munkaügyi bíróságnál. Békeidőben kétszáznegyven korona volt a fizetése és most a leszereléskor hat havi felmondási időre havi ezernégyszáz koronát és végkielégítést kért. A mai tárgyaláson egy ügyvéd és egy ügyvédjelölt voltak a szavazóbírák. A munkaügyi bíróság kötelezte dr Gyomait, hogy a jelöltnek felmondás és végkielégítés címén 8596 koronát fizessen ki. Megszüntetett eljárás. Vágó Jenőt, aki a forradalom első napjaiban tengerészeivel Szabadszállásra ment rendet csinálni, a rendőrség letartóztatta, az ügyészség pedig eljárást indított ellene sikkasztás és csalás gyanúja miatt. Az államügyészség azóta lefolytatta a nyomozást és s ennek eredményeképen ma a bíróság dr BányayBéla előterjesztésére végleg megszüntette az eljárást Vágó ellen. Kiadótulajdonosok: LÉGRÁDY TESTVÉREK, főszerkesztő: DR. LÉGRÁDY IMRE. felelős szerkesztő: LENKE* fiUSZTÁV. Regény-csarnok. Félistenek. — Regény. — le írta: WICZMANDY JENŐ. Szép elbeszélőm lehajtotta szőke fejét és sötétkék taemóből hullt a könny. Elgondolkozva bámultam rá és üde szépsége most különösen szemembe tűnt. Csak néztem és nem gondoltam rá, NOK, a kis leány bizonyosan megéhezett, a kiállott izgalmakra s a hosszú elbeszélésre jól esnék neki eggy pohár forró tea. Hozzá voltam szokva Julcsa néni gondosságához, aki mindent előre elkészített Én ugyan nem gondoltam ilyesmire soha. De mert magam is vágytam a megszokott esti teámra, tehát eszembe jutott a dolog. — Igyunk egy csésze teát, — szóltam, — s harapunk hozzá valamit.— Nem gondoltam arra, hogy egyáltalán van-e tea, van-a hozz®, harapni való , ha mindez volna is, ki fogja elkészíteni ? Oly hírtelenül gyors volt a® átmenet, hogy első pillanatban nem jutott eszembe a szomorú való. Szegény Julcsa néni már nem volt itt, nem fogja többé elkészíteni a teát s nem ad hozzá puha pogácsát. "A leányt zavart tekintetét látva, e szomorú ténynek tudatára ébredtem.r. Igaz . . . — mondottam. — de a kredencben talán találunk még egyet-mást, és . . . Határozatlanul hallgattam el s a leány kedvesen szólt közbe. — Majd én elkészítem, ha megengedi. A kredencben pedig van minden, a néni mondta-Utoljára is gondoskodott rólam. Elborította a könny a szememet a a leány, aki figyelemmel nézett reám, most megfogta a kezemet. Milyen puha, mily forró volt kis tenyere. — Szegény Julcsa néni, — sóhajtotta. És sirt és én is alltam és lassan mellém jött, az öleimbe ült s a vállamra hajtotta édes, illatos fejét. Simogattam a szőke haját s olyan jól esett vele együtt sírnom. Forróság áradt ki puha testéből és könnyűzett arca nedvesen tapadt arcomhoz. Nem félt tőlm, egészen hozzám simult. Vajon mi történt vele? Talán mégis megérezte bennem a jó barátot és üldözői elöl hozzám merekült? Vagy az apja kívánta így? Vagy talán Julcsa néni befolyásolta? Nem tudtam megmagyarázni viselkedését és visszatértem elbeszéléséra — Még nem mondtatta el, — szóltam, — lifi történt azután, hogy Julcsa nénit elvitték? Egy ideig zavartan hallgatott, fölkelt ölemből, odébb ment s ugy felelt: Visszajöttem a lakásba és vártam magára. — Azért, mert Julcsa nénit igy mondta magánk? Hogy el ne vigyenek innét semmit? Azért is, és . . . beszélni akartam magával — Menjünk ki a konyhába — mondtam — s készítsük el a teát. Kimentünk a konyhába s Annus hamarosan tüzet rakott, föltette a vizet. Én a lócára ülve szótlanul figyeltem őt. Milyen szép, kedves kis leány, gondoltam, de mennyivel szebb, izgatóbb, kívánatosabb a másik! Beszélni akar velett. Tehát meg fogom tudni, mi a terve. Megtudom, miért jött ide. Várakozóan néztem reá és ő, mikor föltette a vizet, megigazította a konyha ablaka előtt a vékony függönyt, leült az asztal előtt álló székre. — Olyan nehezemre esik elmondanom, —kezdte el s kezébe rejtette arcát. — Csak bátran, Annuska, biztattam. — Gondolja azt, hogy a bátyja vagyok. Hogyan derült ki az arca. Milyen hálás, milyen szeretetteljes tekintettel nézett reám. Ezt akarta tehát s mily jó, hogy ezt akarta. Egyedül maradtam, hidegen, árván várt volna ezentúl » * kis lakás, is barátságossá, kedvessé teszi majd a tűzhelyemet. — Mindig arra gondolok, — mondotta —, hogy maga a bátyám. Eleinte féltem magától, de hamar megéreztem, hogy jó a szíve. Mikor azt akarta az apám, hogy a felesége legyek, irtóztam magától, de a kívánságára mégis eljöttem ide és akkor kedvesen beszélt velem, akkor már nem is bántam volna, ha . . . — És Berci? — Igen. Azt hittem, Bercit szeretem, mert az apám eltiltott tőle. Nekem minden el volt tiltva odahaza, ami jó, nem mehettem az utcára, moziba, jégre, színháziba, cukrászdába. Nem ve,hettem magamnak szép ruhát, könyvet, cukrot, csecsebecsét, mindig otthon kellett lennem, ruhát varrni, mosni, főzni, súrolni. Gyakran kaptam verést, ha az apám részegen jött haza. Mindem el volt Mátva, ami jó, azt gondoltam, Berci is azért van eltiltva. Szívesen sétáltam vele, mert ha megcsíptek, hogy elcsavargom a® időt, Bercire hárítottam a felelősséget. Meghallgattam, akkor is, ha szerelmes szavakat suttogott a fülemébe. Nem éreztem szerelmet iránta, de nem akartam őt is elidegeníteni magamtól. Senki sem volt, rajta kívül, aki jóakarattal gondolt volna reám. Magától nemcsak a külseje miatt féltem, de kivált azért, mert az apám ajánlotta. Azt hittem, olyan mint 5, azért kedveli magát. Most már, amióta tudja, hogy nem zsákhordó, hanem nagy író, nem kedveli. Azt mondja, megcsalta őket. Abban sem bízik most már, hogy feségül venne. Meg is tiltotta, hogy még egyszer Julcsa nénihez menjek. Úgy szöktem meg, mikor a vivéné értem jött. Ha tudná, hogy itt vagyok, tatárt meg is ölne. A víz forrni kezdett s Annus a kályhához szaladt, bedobta a teát a vízbe és lehúzta a teasibriket a tűzről. Két csészébe betöltött és mindjárt beledobott két-két kocka cukrot, a rumbót is töltött mindegyikbe egy-egy kanállal. Azután elém tette az egyik csészét, maga elé a másikat. A szekrényben pogácsát is talált s azt is meg-fosztotta közöttünk. Az asztalhoz ült, egymásra csapta formás lábait, hogy megvillant a csipkés alsószoknyája és Jézüm szürcsölni kezdte a teát — Jó, ugye? — kérdezte Teám pislantva. Elmosolyodtam. — Nagyon jó. As jutott eszembe, hogyan volt lehetséges az, hogy mikor Julcsa néni szobájába léptem, senki sem volt a szobában, holott Annusnak benn kellett lennie. Meg is kérdeztem: — Ugye, maga a Julcsa néni szobájában volt, mikor oda benyitottam? — Igen, — mondotta nevetve, — a kályha mögé bújtam, mert nem tudtam, ki jött: Berci-e, otthonról valaki, vagy maga. - Mit csinálna, ha otthonról érte jön, nének? — Nem mennék haza, — fejelt gondolkozás n nélkük — De kényszerithetik erre. Megütközve nézett reám. Ezt nem is hitte lehetségesnek. Ha ő egyszer itt akar lenni s nekem nincs ellene kifogásom, gondolta, akkor ő szépen itt is maradhat. Lesütötte a szemét és trevörös lett az arca. — Azt fogom mondani, hogy beszegődtem magához. — De hiszen nincsen könyve és ha volna is, a szülei mégis megakadályozhatják ebben,, ha akarják.— Azt hiszi, annyira, örülnek, ha egy gyel többet kell etetni, ruházni? Nem fognak velem törődni. Mégis ez a dolog szöget ütött a fejébe és mélyen elgondolkozott, egyszerre azután mint egy mentő gondolattól megkapva, fölugrott helyéről Azt fogom mondani, hogy a kedvese vagyok, — kiáltotta, — akkor tudom, látni sem akarnak többé! (Folyt, köv) )